logo

XVII Sextilis AD

Bevezetés (Pogány birodalomból keresztény birodalom)

A világ zajától elvonultan élő, s az államügyek irányítását többnyire másokra hagyó, szelíd természetéről és jámbor vallásosságáról ismert II. Theodosius keletrómai császár uralkodása idején (408-450) három olyan kiemelkedő jelentőségű esemény is történt, mely a szellemi élet alakulását hosszú távon, döntő módon befolyásolta. Az első ezek közül a konstantinápolyi egyetem megalapítása volt 425-ben. Az I. (Nagy) Constantinus által alapított főiskola újjászervezésével és kiszélesítésével létrehozott egyetemen mely a Bizánci Birodalom legfontosabb kulturális központjává vált II. Theodosius rendelkezései szerint tíz görög és tíz latin nyelvész, öt görög és három latin szónoklattan-tanár, két jogász és egy filozófus kezdhette meg az oktatást.
A második kiemelkedő esemény annak az egyetemes egyházi zsinatnak a megtartása volt, melyet II. Theodosius 431 pünkösdjére hívott össze Efezusba. Mint tudjuk, e zsinat Nesztoriosz konstantinápolyi pátriárka felfogásával szemben Kürillosz (Szent Cirill) alexandriai pátriárka tanítását fogadta el, mely szerint Krisztus személyén belül az isteni és az emberi természetet nem lehet egymástól élesen elválasztani: a két természet egymást áthatva tökéletes egységet alkot. Végül a korszak harmadik történelmi jelentőségű eseménye a II. Theodosiusról elnevezett hivatalos császári rendeletgyűjtemény, a Codex Theodosianus elkészítése volt.

A császári rendeletek óriási száma és rendezetlensége a kor jogalkalmazóinak munkáját rendkívül megnehezítette. Diocletianus uralkodása idején (284-305) az addig felgyülemlett rendeletanyagból készült ugyan két magángyűjtemény, a Codex Gregoriánus és a Codex Hermogenianus (az előbbi egy Gregorius, az utóbbi pedig egy Hermogenianus nevű jogtudós munkája), a később kibocsátott egymással sokszor ellentétes tartalmú constitution azonban teljesen átláthatatlan, rendezetlen tömeget képeztek. Ezen a helyzeten feltétlenül változtatni kellett.
II. Theodosius 429. március 26-án felállított egy kilenc főből álló bizottságot, melyet azzal a feladattal bízott meg, hogy a Codex Gregoriánus és Hermogenianus mintájára gyűjtsék össze a Constantinus uralkodása óta kibocsátott, általános normákat tartalmazó rendeleteket (leges generales), majd rendezzék azokat tárgyuk szerint különböző címek (tituli) alá, az egyes címeken belül pedig alakítsanak ki időrendet.
A császár azt is kikötötte, hogy a bizottság az így elkészítendő s elsősorban a jog tanulmányozásának elősegítésére szánt gyűjteménybe a már hatályukat vesztett constitutional is vegye fel, a rendeletek eredeti szövegén ne változtasson, csak a lényegtelen részeket (pl. a normatív előírásokat nem tartalmazó preambulumokat és epilógusokat) hagyja el. E feladat elvégzése után a bizottságnak az lett volna a feladata, hogy az elkészített gyűjtemény anyagát a Codex Gregoriánus és Hermogenianus anyagával, valamint a jogtudósok szakvéleményeivel együtt egyetlen a gyakorlati életben használható törvénykönyvbe foglalja, melynek már csak a hatályos jogszabályokat kellett volna tartalmaznia ismétlésektől és ellentmondásoktól mentesen. E hatalmas feladattal a bizottság nem tudott megbirkózni.

A császár ezért 435. december 20-án egy új, immár tizenhat tagból álló kodifikációs bizottságot állított fel, melyre már csak azt a feladatot bízta, hogy gyűjtse össze a Constantinus óta kibocsátott constilutiókat, s azokat az elavult és hatályukat vesztett rendelkezésektől, ellentmondásoktól és felesleges ismétlésektől megtisztítva, rendezze tárgyuk szerint címek alá, s az egyes címeken belül időrendbe. A bizottság felhatalmazást kapott arra, hogy ahol a tömörség (brevitas) és a világosság (claritas) érdekében szükséges, a rendeletek lényeges, normatív részein is változtasson.
A bizottságnak e feladatot jó két év alatt sikerült elvégeznie, s így elkészült az a törvénykönyv, mely a császár kifejezett kívánságára a Codex Theodosianus nevet kapta. A törvénykönyv kihirdetésére a birodalom keleti felében 438. február 15-én, nyugati felében pedig miután azt III. Valentinianus nyugatrómai császár, II. Theodosius unokaöccse megerősítette és a római senatus üdvrivalgások közepette (negyvenhárom acclamatio kíséretében, melyek közül egyeseket huszonnyolcszor ismételtek meg) elfogadta december 25-én került sor.
Az új Codex a birodalom mindkét felében egyszerre, 439. január i-jén lépett hatályba. Ezt követően a Constantinus korától 438-ig kibocsátott császári rendeleieket néhány kivételtől (pl. bizonyos katonai rendelkezésektől) eltekintve nem lehetett máshonnan idézni, csak a Codex Theodosianurból, s csak abban a formában, ahogy ott szerepeltek. A Codex Gregoriánus és Hermogenianus a bírósági gyakorlatban az új Codex hatálybalépése után is használható maradt.

A Codex Theodosianus közvetett módon a Nyugatrómai Birodalom bukását követően is meghatározó szerepet töltött be a jogéletben. Nyugaton a barbár királyok parancsára készített törvénykönyvek (Leges Romanae Barbarorum) elsősorban a Codex Theodosianus anyagára épültek. Az 529. április 21-én hatályba lépett Codex Iuslinianus mely a három korábbi codexet hatályon kívül helyezte a Codex Theodosianus rendeletéinek jelentős részét szintén magában foglalta.
A Codex Theodosianus latin szövegének nagy részét különböző kéziratok őrizték meg számunkra (ezek közül kiemelhető a milánói, a torinói, a párizsi és két vatikáni kézirat). A kutatók e szövegtöredékeket egyéb források főképpen a Lex Romana Visigothorum kéziratai alapján egészítették ki. A Codex újkori kiadásai közül kiemelhető JACOBUS GOTHOFREDUS (1587-1652) gazdag kommentárokkal ellátott munkája, mely posztumusz kiadásként 1665-ben jelent meg Lyonban.
A Codex legutóbbi és egyben legértékesebb kritikai kiadása THEODOR MOMMSEN (1817-1903) nevéhez fűződik.” A törvénykönyv latin szövege ma már több internetes oldalon megtalálható?” A modern fordítások közül kiemelkedő CLYDE PHARR (1883-1972) angol fordítása.

A törvénykönyv szerkezetéről és tartalmáról nagyvonalakban a következők mondhatók el. A Codex tizenhat könyvre (liber), az egyes könyveken belül pedig címekre (tituli) tagolódik. Az egyes címek alatt találhatók az azonos tárgyú császári rendeletek időrendben követve egymást. A Codex összesen több, mint 2500 rendeletet tartalmaz, melyek közül az elsőt Constantinus 311. június l-jén, az utolsót pedig II. Theodosius 437. március 16-án bocsátotta ki. Az V. század közepe táján a rendeletek jelentős részéhez interpretációt fűztek.
A Codex első könyve a jogforrásokra és a magasabb rangú tisztségviselőkre vonatkozó rendeletanyagot foglalja magában. A második könyvbe nagyrészt perjogi, a harmadikba pedig családjogi (főként házassági jogi) szabályok kerültek. A negyedik könyv öröklési jogi, perjogi és rabszolga-felszabadítást szabályozó személyi jogi constitutiókat egyaránt magában foglal. Az ötödik könyv szintén vegyes jellegű: öröklési jogi normák mellett többek között olyan rendeleteket is tartalmaz, melyek a mezőgazdasági ingatlanokkal és az azokhoz tartozó colonusokkal kapcsolatban születtek.
A Codex hatodik könyvében a különböző méltóságok viselőire és az előkelőbb hivatalok betöltőire vonatkozó rendeletek szerepelnek. A hetedik könyv a katonai jogot tartalmazza. A nyolcadik könyvben az alacsonyabb rangú hivatalnokokra vonatkozó constitutiókon kívül néhány család és vagyonjogi tárgyú rendelet is helyet kapott. A kilencedik könyv a büntetőjogot foglalja magában. A tizedik könyv a kincstárral kapcsolatos rendeletanyagot tartalmazza.
A tizenegyedik könyv a különböző adónemekkel, azok kivetésével és behajtásával, valamint a fellebbezés kérdéseivel foglalkozik. A tizenkettedik könyv anyagának kétharmad részét a városi tanácsosokra vonatkozó titulus képezi: e 192 rendeletet tartalmazó cím a Codex legterjedelmesebb titulusa. A tizenharmadik könyvben az iparűzési adó szabályain kívül az orvosokra, tanárokra, építészekre és hajófuvarozókra vonatkozó speciális rendelkezések is megtalálhatók.
A tizennegyedik könyvbe a különböző szakmai testületekkel és a városok gabonaellátásával kapcsolatos helyezték el. A tizenötödik könyv a középületekre, vízvezetékekre és közutakra vonatkozó előírások mellett a különféle látványosságok rendezését, a színészek és a gladiátorok helyzetét szabályozó rendeleteket is magában foglalja. Végül a tizenhatodik könyvben az állami egyházjog szabályai kerültek elhelyezésre.

Amint látható, a Codexben található rendeletek túlnyomó része közjogi tárgyú. E constitution, rendkívül jól tükrözik a kor társadalmi, politikai, gazdasági, vallási és kulturális viszonyait, folyamatait. A vallás és egyházügyi constitution többsége a tizenhatodik könyvben található, mely 11 címre tagolva összesen 201 rendeletet tartalmaz. Külön titulus szól a katolikus hitről (16,1: De fide catholica), a püspökökről, a helyi egyházakról és a klerikusokról (16,2: De episcopis, ecclesiis, et clericis), a szerzetesekről (16,3: De monachis), a nyilvános vallási vitákba bocsátkozó személyekről (16,4: De his qui super religione contendunt), az eretnekekről (16,5: De haereticis), az újra keresztelés tilalmáról (16,6: Ne sanctum baptisma iteretur), az aposztatákról (16,7: De apostatis), a zsidókról, a caelicolanusonxó) és a szamaritánusokról (16,8: De Judaeis, caelicolis, et samaritanis), arról, hogy a zsidók nem tarthatnak keresztény rabszolgát (16,9: Ne Christianum mancipium Judaeus habeat), a pogányokról, azok áldozati szertartásairól és templomairól (16,10: De paganis, sacrificiis, et templis), s néhány további vallási vonatkozású kérdésről (16,11: De religione).
Ezenkívül a Codex többi könyvében is találhatók még nagy számban vallási és egyházi vonatkozású rendeletek: a püspöki bíráskodás szabályai például az első (1,27), a keresztény ünnepekkel kapcsolatos constitution a második (2,8), a templomban való rabszolga-felszabadításról szóló rendeletek a negyedik (4,7), a klerikusok és a szerzetesek utáni törvényes öröklés rendjét meghatározó szabályok az ötödik (5,3), a pogány varázslás és jóslás tilalmáról (9,16), a szent szüzek és özvegyek elrablóinak büntetéséről (9,25), a húsvéti amnesztiáról (9,38) és a templomi menedékjogról (9,45) szóló constitution a kilencedik könyvbe kerültek, a helyi egyházak és a klerikusok közterhek alóli mentességével összefüggő rendeleteket pedig a tizenegyedik (11,1.16.39), tizenkettedik (12,1) és tizenharmadik könyvbe (13,1) helyezték el.

Jelen tanulmány célja e forráshelyek alapján annak bemutatása, hogy milyen egymást követő politikai lépések, császári döntések útján változott meg fokról fokra a IV-V, század folyamán a Római Birodalom vallási arculata: milyen eszközökkel igyekezett az államhatalom háttérbe szorítani a pogányságot, s ezzel párhuzamosan hogyan próbálta elősegíteni a keresztény szellemiség és értékrend terjedését, a jog milyen védelmet nyújtott az államvallássá nyilvánított katolikus hit számára, és milyen privilégiumok útján erősödött meg a katolikus egyház pozíciója, s e változásokkal szoros összefüggésben az érem másik oldalát is szemügyre véve milyen szankciók érték a nemkeresztényeket és az eretnekeket. Bízom abban, hogy mindazok, akik az alábbi tanulmány által megismerik a Codex Theodosianus vallási tárgyú rendeletanyagát, sokkal világosabban fogják látni, hogy milyen egyházpolitikai célok vezérelték az első keresztény császárokat, s milyen utakon haladt előre a Római Birodalom krisztianizálásának világtörténelmi jelentőségű műve.

Forrás: Sáry Pál Pogány birodalomból keresztény birodalom A Római Birodalom kereszténnyé válása a Codex Theodosianus tükrében