logo

XVII Sextilis AD

Az egyház perjogi kiváltságai

A klerikusok a IV-V. század során nyerték el a világi bírói fórumok joghatósága alóli mentességüket (privilegium fori). Az első császári rendelet e téren 355 októberében került kibocsátásra: II. Constantius megtiltotta, hogy püspökök ellen világi törvényszékek előtt emeljenek vádat: „prohibemus in iudiciis episcopos accusari”. A constitutio szerint püspök ellen kizárólag más jeles püspökök előtt (apud alios potissimum episcopos), vagyis a zsinati törvényszék előtt lehetett vádat emelni. E constantiusi rendelet lényegében megerősítette és kizárólagossá tette az egyházon belül ekkorra már kialakult eljárási rendet.
A Codex Theodosianus egy másik rendeletéből egyértelműen kitűnik, hogy a zsinat ítéletével szemben nem volt helye fellebbezésnek. Egy Chronopius nevű nyugati püspököt egy hetven püspök részvételével tartott egyházi zsinat letett a főpapi székéből. A zsinat ítéletével szemben Chronopius Róma praefectusához fellebbezett. A praefectust I. Valentinianus 369 júliusában arra utasította, hogy szabjon ki pénzbüntetést Chronopiusra, mivel olyan ügyben fellebbezett, melyben nincs helye fellebbezésnek, s a büntetés összegét adják a szegényeknek.
Honorius 405 februárjában szintén szigorúan megkövetelte, hogy a székükből letett püspökök engedelmeskedjenek az őket elmarasztaló zsinat határozatának: ne zavarják meg a közbiztonságot és a köznyugalmat, s ne próbáljanak meg visszatérni püspöki székükbe. E tilalmak megszegőire kiutasítás várt: az ilyen személyek nem tartózkodhattak a korábbi székvárosuk száz mérföldes körzetében.

Röviddel később Honorius minden klerikust mentesített a világi bíróságok joghatósága alól. A császár 411 decemberében elrendelte, hogy klerikusok ellen kizárólag püspökök előtt lehet vádat emelni: „clericos non nisi apud episcopos accusari convenit.” Ha a vád alaptalannak bizonyult, a vádló elvesztette becsületét és amennyiben magasabb rangú személy volt előkelő státuszát. Ha viszont a vád bi-zonyítást nyert, a terheltet ki kellett zárni a klérusból.
423-ban, Honorius halálát követően, államcsíny útján egy Iohannes nevű, magas rangú hivatalnok került a Nyugatrómai Birodalom trónjára, aki másfél évig tartó uralkodása alatt alaposan megnyirbálta az egyház előjogait. A trónbitorló uralmának a II. Theodosius által Keletről küldött seregek vetettek véget. A nyugati trónt ezek után Theodosius támogatásával III. Valentinianus szerezte meg, aki 425 augusztusában visszaállította az egyház azon privilégiumait, melyeket Iohannes eltörőlt. A valentinianusi constitutio szerint a trónbitorló lehetővé tette, hogy a klerikusok ellen világi bírák (saeculares iudices) előtt emeljenek vádat. Valentinianus ezért újból kimondta, hogy klerikus ellen csak püspök előtt lehet vádat emelni.

A katolikus klérus tagjait a privilegium fori mellett egyéb kiváltságok is megillették. I. Theodosius egyik 381 júniusában kiadott rendelete értelmében a püspökök nem voltak arra kötelezhetők, hogy tanú vallomást tegyenek a bíróság előtt. Egy 385 körűi kiadott constitutio értelmében a papok (presbyteri) kínvallatás (quaestio) nélkül tehettek értékelhető tanúvallomást, de ha hamisan tanúskodtak, nem kerülhették el a felelősségre vonást. Az alsóbbrendű klerikusok kínvallatásának nem volt akadálya.

A helyi katolikus egyházak (gyülekezetek) is rendelkeztek perbeli jogképességgel. Honorius egyik 407 novemberében kibocsátott rendelete értelmében az egyházakat bírósági ügyeikben klerikusok (coronati) helyett világi ügyvédek (advocati) képviselhették. A korabeli viszonyok között amikor egyes perek évtizedekig elhúzódtak igen fontos perjogi kiváltságot jelentett a helyi egyházak számára, hogy ügyeiket soron kívül kellett elbírálni. Honorius 409 júniusában azt az utasítást adta az itáliai praefectus praetoriónak, hogy az egyházak peres ügyeit a bírók minden késedelem nélkül, gyorsított eljárással bírálják el.


Forrás: Sáry Pál Pogány birodalomból keresztény birodalom A Római Birodalom kereszténnyé válása a Codex Theodosianus tükrében