logo

XVII Sextilis AD

Az egyház mentesítése az egyéb közterhek alól

A Római Birodalomban Diocletianus közjogi reformjait követően a két legfontosabb mezőgazdasági adónemet a földbirtokokra kivetett földadó (iugatio) és az egyes földbirtokokon élő személyekre kivetett fejadó (capitatio) képezte. Az egyház e két összekapcsolódó adónem közül a fejadó alól tudott hosszú távon mentességet szerezni.

II. Constantius 353 májusában és 356 decemberében egyaránt ki-mondta, hogy a klerikusok feleségükkel, gyermekeikkel és rabszolgáikkal együtt mentesek a fejadó fizetése alól.

I. Valentinianus 368 novemberében és 370 januárjában az egyház szolgálatában álló szüzeknek és özvegyeknek biztosított immunitást a fejadó alól. I. Theodosius 381 márciusában a katolikus templomok és egyéb szent helyek őrzőit (custodes ecclesiarum vel sanctorum locorum) mentesítette a fejadó fizetésének kötelezettsége alól.
E mentességüket a klerikusok a IV. század végén valószínűleg el-vesztették. Erre utal Arcadius egyik 398 júliusában kiadott rendeleté, melyben a keletrómai császár arra utasította a püspököket, hogy a vidéki egyházközségek klerikusait a helybeliek közül válaszszák ki. hogy így a klerikussá ordinált személyek azon a helyen maradjanak, ahol a fejadót fizetniük kell.

359-ben az Ariminumi Zsinaton megjelenő püspökök azzal a kérelemmel fordultak II. Constantiushoz, hogy a földadó fizetése alól is biztosítson az egyháznak teljes mentességet. A császár e kérelmet csak részben teljesítette. 360 januárjában kiadott egy rendeletet, melynek értelmében a helyi egyházaknak a továbbiakban nem kellett termőföldjeik után földadót fizetniük, a klerikusoknak azonban a saját földjeik után továbbra is adózniuk kellett.
Röviddel később a helyi ecclesiák immunitását Iulianus valószínűleg eltörölte. Az aposztata császár halála után a helyi egyházak a földadó alóli általános mentességüket nem kapták vissza; a későbbi császárok rendkívüli kedvezményként csak egyes helyi egyházakat mentesítettek a földadó alól. II. Theodosius 424 októberében kizárólag a thesszalonikéi egyháznak biztosított immunitást a földadó alól.

A kézműveseknek és a kereskedőknek ötévente iparűzési adót (chrysargiron vagy collatio lustralis) kellett fizetniük, kezdetben aranyban és ezüstben, később kizárólag aranyban. A IV-V. században megélhetésének biztosítása érdekében számos klerikus vállalkozási tevékenység folytatására kényszerült az egyházi szolgálata mellett. II. Constantius 343 és 356 között több olyan rendeletét is kibocsátott, mely az ilyen klerikusokat általános jelleggel mentesítette az iparűzési adó alól, azzal az indoklással, hogy a nyereségüket úgyis a szegények támogatására fordítják.
356 decemberében a császár az adó alól mentesített klerikusok körét a sírásókra (copiatae) szűkítette. Majd 360 januárjában úgy rendelkezett, hogy azoknak a sírásóknak és egyéb klerikusoknak, akik megélhetésük érdekében csekély mértékű vállalkozási tevékenységet folytatnak, nem kell adózniuk, azoknak azonban, akik jelentősebb kereskedelmi tevékenységet űznek, s akiknek a neve ezért a nagykereskedők névjegyzékében (negotiatorum matricula) is szerepel, kötelesek iparűzési adót fizetni.

Valens 364 áprilisában a klerikusok iparűzési adó alóli immunitását teljesen eltörölte. 379 júliusában azonban Gratianus az illyriai, itáliai és galliai klerikusokat bizonyos jövedelemhatár alatt újból mentesítette az iparűzési adó fizetésének kötelezettsége alól. Hasonlóan rendelkezett 401 júliusában Honorius is, aki azoknak a klerikusoknak biztosított mentességet az aranyban fizetendő iparűzési adó alól, akik egy meghatározott mértéken belül (intra modum) foglalkoztak élelmiszerkereskedelemmel.

343 és 411 között számos olyan császári rendelet született, mely a helyi egyházakat mentesítette a rendkívüli közterhek (munera extraordinaria), így elsősorban az időnként speciális célból kivetett rendkívüli adók (superindicta, novae collationes) viselése, valamint a munera sordida körébe tartozó, alacsonyrendűnek tartott, s ezért megvetett (szó szerint: piszkos) közfeladatok ellátása alól. Az utóbbi kategóriába általában a következő feladatok tartoztak: gabonaőrlés és kenyérsütés a katonaság számára, igásállatok és kocsik rendkívüli (a rendes mértéken felüli) szolgáltatása az állami posta részére, úton lévő hivatalnokok és katonák elszállásolása, hozzájárulás a császárhoz küldött delegációk útiköltségeinek fedezéséhez, az újoncállítási kötelezettség pénzbeni megváltása, utak és hidak karbantartása, középületek emelése és felújítása, mészégetés, szénégetés, faanyag szolgáltatása, szakmunkások és segédmunkaerő biztosítása a közmunkák elvégzéséhez.
Egyes közfeladatok megítélése idővel változott. II. Theodosius 423 márciusában kimondta, hogy az utak és a hidak építése és javítása (instructiones reparationesque itinerum pontiumque) már nem tartozik a sordida munera körébe, s így a továbbiakban a helyi egyházaknak is részt kell venniük e közfeladatok elvégzésében.

Mindezeken túl néhány további rendeletet is érdemes még kiemelnünk az egyház immunitásaival kapcsolatban. Gratianus 377 márciusában a klerikusokat felmentette a személyi természetű közterhek (munera personalia) alól. E kötelezettségek teljesítése Hermogenianus szerint rendszeres fizikai munkavégzést vagy szellemi fáradozást és odafigyelést igényelt. Ilyennek minősült például a városvédői és az írnoki feladatok ellátása, a vagyonbecslés elvégzése, a gabonabeszerzés és kiosztás ellenőrzése, a közföldek, vízvezetékek, cirkuszi lóversenyek felügyelete, a közfürdők fűtése.
II. Valentinianus 385 áprilisában úgy rendelkezett, hogy az állami postaszolgálat (cursus publicus) a klerikusok eszközeit, vagyontárgyait (facultates) igénybe veheti, de fáradozásukra (opera) nem tarthat igényt. Ez valószínűleg azt jelentette, hogy a klerikusok személyes szolgálatra, így például fuvarozásra nem voltak kötelezhetők, de szükség esetén lovaikat, szekereiket a posta rendelkezésére kellett bocsátaniuk. Honorius 411 júniusában egyértelműen kimondta, hogy az egyházak mentesek a szállítások gondja (translationum sollicitudo) alól.


Forrás: Sáry Pál Pogány birodalomból keresztény birodalom A Római Birodalom kereszténnyé válása a Codex Theodosianus tükrében