logo

XI December AD

A klerikusok felmentése a curialisi szolgálat alól

Constantinus 313-ban az afrikai katolikus klerikusokat az összes közteher alól felmentette. E kedvezményt a császár 319. október 21-én Lucania és Bruttii correctorának címzett utasításában a dél-itáliai klerikusoknak is biztosította, megparancsolva, hogy minden közteher alól mentsék fel azokat, akiket klerikusoknak hívnak: „qui clerici appellantur, ab omnibus omnino muneribus excusentur” Tíz nappal később a császár újabb rendeletet bocsátott ki, mely a klerikusok immunitását valószínűleg az egész birodalomra kiterjesztette.”
E harmadik rendeletében Constantinus a katolikus gyülekezetek klerikusait az adószedői feladatok ellátása mellett elsősorban a városi tanácsosi szolgálat alól mentesítette. A késő császárkorban a városi tanácsok (curiae) tagjaira (curiales) igen súlyos terhek hárultak. Elsősorban ők feleltek az adók behajtásáért, ráadásul oly módon, hogy a hiányzó összegeket a saját vagyonukból kellett pótolniuk. Ezenkívül felelősek voltak városuk gabonaellátásáért, közrendjéért, a középítkezésekért, s rendszeresen nyilvános játékokat kellett rendezniük. E súlyos terhek miatt a curiák feltöltése idővel egyre nehezebbé vált.
A császári jogalkotás ezért a megfelelő vagyonnal rendelkező polgárok számára kötelezővé tette a tanácsosi szolgálatot. A jobb módúak körében e közteher rövidesen örökletessé vált. A császárok számos rendeletet alkottak annak érdekében, hogy a curialisok semmiképpen ne tudjanak kibújni kötelezettségeik alól. A tanácsosok legfőbb törekvése ugyanis érthető módon az volt, hogy tisztségüktől valamiképpen megszabaduljanak.

E szabadulásra nyitott lehetőséget Constantinus azzal, hogy a klerikusoknak immunitást biztosított a curialisi szolgálat alól. Ezek után rövid időn belül a curialisok egyre nagyobb számban léptek egyházi pályára. A császár ezért kénytelen volt kiadni egy újabb rendeletet, melyben megtiltotta, hogy városi tanácsos vagy annak leszármazója, vagy bármely olyan személy, aki vagyonánál fogva alkalmas a közszolgálatra, belépjen a klérusba. A constitutio értelmében az elhunyt klerikusok megüresedett helyét olyan vagyontalan személyekkel kellett betölteni, akik mentesek voltak a közszolgálati kötelezettség alól.
A császár 320 júliusában mindehhez hozzátette, hogy azok, akik a korlátozó rendelet kihirdetése előtt már beléptek a klérusba, minden háborgatástól mentesen klerikusok maradhatnak, azokat viszont, akik az említett rendelet kihirdetése után hagyták el a városi szolgálatot, s nyertek felvételt a klérusba, el kell távolítani a klerikusok közül, s vissza kell helyezni városuk tanácsának tagjai közé. 326 júniusában a császár újból parancsba adta, hogy az elhunyt klerikusok megüresedett helyére olyan személyeket válasszanak, akiket nem fűznek családi kötelékek városi tanácsosokhoz, és akiknek nincs annyi vagyonuk, amennyi a közfeladatok ellátásához szükséges.

A klerikusok curialis-szá választását azonban Constantinus továbbra sem engedélyezte. 330 februárjában azokat a lektorokat, szubdiakónusokat és egyéb klerikusokat, akiket Afrikában az eretnekek (valószínűleg a donatisták) jogsértő módon városi tanácsosi szolgálatra köteleztek, felmentette a közszolgálat alól, s megtiltotta, hogy az említett klerikusokat később visszahelyezzék a városi tanácsba.
Constans 342 februárjában az egyiptomi klerikusok és azok fiai közül csak a vagyontalanoknak biztosított mentességet a munera curialia alól. II. Constantius 349 áprilisában minden klerikust mentesített a curialisi szolgálat alól, de előírta, hogy a klerikusok fiai, ha nincsenek curialisi szolgálatra kötelezve, kötelesek folytatni apjuk egyházi szolgálatát. Mondanunk sem kell, hogy ez a papság örökletessé tételére tett egyedülálló kísérlet nem járt eredménnyel.

A császár 361 februárjában az antiochiai lakosságnak címzett rendeletében kimondta, hogy a klerikusok mentesek a közszolgálati terhek alól, s így azokkal nem zaklathatok, majd az év augusztusában újabb rendeletet bocsátott ki, mely részletesen szabályozta a klérusba felvett curialisok helyzetét. Az itáliai praefectitsnsk címzett constitutio értelmében azok a városi tanácsosok, akiket püspökké szenteltek, megtarthatták vagyonukat.
Azok a tanácsosok azonban, akik papok, diakónusok, szubdiakónusok lettek, vagy ezektől alacsonyabb egyházi rendbe nyertek felvételt, csak akkor tarthatták meg vagyonukat, ha feddhetetlen jellemük miatt a városi tanács a helytartó felügyelete mellett ehhez kifejezetten hozzájárult, ill. ha ezt a város egész lakossága külön kérelmezte. Ennek hiányában az egyházi pályára lépő curialisok akik a rendelet szerint csalárd módon, kifejezetten a curialisi terhektől való megszabadulás céljából léptek egyházi pályára kötelesek voltak vagyonukat átruházni azokra a gyermekeikre, akik folytatták helyettük a curialisi szolgálatot. Gyermekek hiányában vagyonuk kétharmadát azokra a törvényes örököseik közé tartozó rokonaikra kellett átruházniuk, akik a városi tanácsban a helyükre léptek. Ilyen rokonok hiányában az említett curialisok kötelesek voltak átadni vagyonuk kétharmadát a városi tanácsnak.

Iulianus rövid uralkodása alatt mindent elkövetett a katolikus egyház erejének gyengítése érdekében. Az aposztata császár 362 márciusában elrendelte, hogy az egyházi pályára lépett városi tanácsosokat helyezzék vissza korábbi szolgálatukba.
Valens több rendeletét is kibocsátott a curialisi szolgálattal és a klérusba való felvétellel kapcsolatban. 364 szeptemberében megtiltotta, hogy a köznép felső, vagyonos rétegéhez tartozó polgárok (plebei divites) belépjenek a klérusba. Ugyanekkor azt is kimondta, hogy városi tanácsos csak azzal a feltétellel léphet egyházi pályára, ha vagyonát átruházza arra a rokonára, aki helyette folytatja a curialisi szolgálatot, vagy ha átadja vagyonát a városi tanácsnak.

A császár egy további 370 októberében hozott rendelete értelmében azok a curialisi származású személyek, akik több mint tíz éve háborítatlanul klerikusi hivatást töltöttek be, vagyonukkal együtt mentesültek a curialisi terhek alól; azokat azonban, akik esetében a tíz év még nem telt le, a városi tanácsok visszahívhatták curialisi szolgálatra. Érdemes megemlíteni, hogy a keletrómai uralkodó a szerzetesnek állt curialisok vonatkozásában úgy rendelkezett, hogy az ilyen személyeket el kell fogni és vissza kell helyezni városuk szolgálatába, vagy ha nem tudják őket kézre keríteni, el kell kobozni vagyonukat, s azokra kell azt átruházni, akik hajlandók helyettük folytatni a curialisi szolgálatot.

I. Valentinianus 371 májusában a curialisi szolgálatra kötelezhető személyek közül azokat, akiket trónra lépése (364. február 26.) előtt felvettek a klérusba, mentesítette a curialisi terhek alól, a többieket azonban a rúnájuk tagjai közé való visszatérésre utasította. II. Valentinianus egyik rendeletéből melyet a császár Afrika vicariusának címzett 381 februárjában arra következtethetünk, hogy a betegséghez és az idős korhoz hasonlóan a klerikusi hivatás választása is mentességet biztosított a curialisi kötelezettségek alól. 383 áprilisában Gratianus kimondta, hogy a zsidó vallás nem mentesít a curialisi terhek alól, hiszen a keresztény curialisok is csak akkor léphetnek be a klérusba, ha gondoskodnak arról, hogy valaki folytassa szolgálatukat, s az illetőre átruházzák vagyonukat.

I. Theodosius is hasonló tartalmú rendeleteket bocsátott ki. 383 novemberében kimondta, hogy a curialisok csak akkor léphetnek egyházi pályára, ha lemondanak vagyonukról. 386 decemberében újból kinyilvánította, hogy a curialisok kizárólag azzal a feltétellel választhatják a klerikusi hivatást, ha valakit a helyükre állítanak, aki folytatja tanácsosi szolgálatukat. Ha olyan személyt állítanak a maguk helyébe, aki náluk kevesebb vagyonnal bír, akkor vagyonukat vagy annak egy részét át kell ruházniuk az illetőre.
390 júniusában a császár úgy rendelkezett, hogy azok a curialisok, akik az ő második consulsága (388) előtt papok, diakónusok vagy ördögűzők lettek, megtarthatják vagyonukat, azok azonban, akik később léptek egyházi pályára, kötelesek javaikat átruházni (valószínűleg arra a személyre, aki a curiában a helyükbe lépett). Végül a császár 391 júliusában elrendelte, hogy azok a curialisok, akik beléptek a klérusba, ruházzák át vagyonukat gyermekeikre, akik folytatják helyettük a curialisi szolgálatot. A curialisi szolgálatra alkalmas gyermekekkel nem rendelkezők vagyonára a városi tanács tarthatott igényt.

Arcadius 399 decemberében úgy rendelkezett, hogy azok a curialisok, akik apja (I. Theodosius) második consuli éve (388) után elhagyták a városi tanácsot, s klerikusok lettek, s azóta püspökké, pappá vagy diakónussá szentelték őket, folytathatják egyházi szolgálatukat, de kötelesek gondoskodni arról, hogy valaki helyettesítse őket a városi tanácsban, ill. ennek hiányában át kell engedniük vagyonukat a városi tanácsnak. A szubdiakónusoknak, a lektoroknak és a többi kisebb egyházi rendbe felvett személynek azonban a klérust elhagyva vissza kellett térnie a curialisok rendjébe.
Érdemes kiemelnünk Honorius egyik rendeletét, melyet a nyugatrómai császár 408 novemberében bocsátott ki. A constitutio értelmében annak a személynek, akit püspöke méltatlansága miatt a klérusból eltávolított, vagy aki önként felhagyott klerikust hivatásával, ha vagyonos volt, városi tanácsosként, ha pedig vagyontalan, valamely kézműves testület tagjaként kellett a közösség szolgálatába állnia. Az ilyen személyeket később nem lehetett a klérusba újra felvenni.

Végül II. Theodosius 410 májusában a korábbi szabályokat megismételve elrendelte, hogy azok a curialisok, akik klerikusok lettek, vagy térjenek vissza korábbi szolgálatukhoz, vagy engedjék át vagyonukat a városi tanácsnak.


Forrás: Sáry Pál Pogány birodalomból keresztény birodalom A Római Birodalom kereszténnyé válása a Codex Theodosianus tükrében