logo

XXIV Sextilis AD

A pogány szertartások betiltása

A keresztényüldözések megszüntetésekor a Római Birodalom lakosságának túlnyomó része főképpen az arisztokrácia -, a hivatalnoki kar, a senatus és a hadsereg pogány volt. Az első keresztény császárnak ezért rendkívül óvatosan és körültekintően kellett eljárnia a pogány vallás felszámolását célzó rendeletéinek kibocsátásakor. Nyilvánvaló volt, hogy a pogányságot egyik napról a másik napra nem lehet eltörölni: e valláspolitikai célt csak lassan, fokozatosan lehet megvalósítani.
Constantinus első lépésként a házi jellegű, tehát a nem nyilvános, s éppen ezért teljesen ellenőrizhetetlen pogány szertartásokat tiltotta be. 319 februárjában kibocsátott egy rendeletet, melynek értelmében egyetlen haruspex vagyis az áldozati állatok belsőségeiből jósló pogány pap sem léphette át más házának küszöbét. A császár a tilalmat megszegő béljósokat tűzhalállal, azokat pedig, akik a jóst a házukba hívták, vagyonelkobzással és száműzetéssel rendelte büntetni, a feljelentőknek pedig jutalmat ígért. Mivel a császár a pogány ellenzékének is kénytelen volt engedményt tenni, rendeletében azoknak, akik ragaszkodtak a babonasághoz (superstitio), engedélyezte, hogy nyilvánosan (publice) továbbra is végezzék szertartásaikat."

Néhány hónappal később Constantinus újból megtiltotta, hogy a béljósok (haruspices), a pogány papok (sacerdotes) és segítőik belépjenek más házába. Azt azonban ismételten megengedte, hogy a pogány vallás hívei felkeressék a nyilvános helyeken felépített oltáraikat (arae) és szentélyeiket (delubra), és világos nappal (libera luce) elvégezzék a szokásaiknak megfelelő szertartásokat.
A béljósok nyilvános működését a császár egyáltalán nem korlátozta, sőt bizonyos esetekben kifejezetten kívánatosnak tartotta. Amikor 320-ban villámcsapás érte a római Colosseumot, arra utasította a város praefectusát, hogy ilyen esetekben (amikor tehát a villám belecsap valamely középületbe) az ősi szokást megtartva, kérjék ki a béljósok véleményét, s azt írásba foglalva terjesszék a császár elé. Ehhez azonban ismételten hozzátette, hogy mindenki tartózkodjon a házi áldozati szertartásoktól (sacrificium domesticum), ami egyben azt is jelentette, hogy senki ne hívjon a házába haruspexet az áldozati állatok beleinek megvizsgálására.

A jóslás mellett a varázslás is a pogány szertartások közé tartozott. Constantinus ezen a téren sem mondott ki abszolút tilalmat, csak az álló célzatú varázslás ellen lépett fel kemény kézzel: csupán azokat rendelte szigorúan büntetni, akik abból a célból foglalkoztak mágiával, hogy mások egészségének ártsanak vagy hogy a szemérmes lelkekben szerelmi vágyat ébresszenek. A jótékony célú, betegek gyógyítására vagy faluhelyen a zápor és a jégeső távoltartására irányuló varázslást engedélyezte azzal az indoklással, hogy az ilyen cselekedetek senkinek az egészségét vagy jó hírét nem károsítják, csupán azt célozzák, hogy megmaradjon az isteni ajándék (ti. a termés), s az emberek fáradságos munkája ne menjen kárba.
A pogány istentisztelet legfőbb formáját az áldozatbemutatás (sacrificium) képezte. Constantinus uralkodásának vége felé a kereszténységet makacsul elutasító pogányokkal szemben egyre türelmetlenebbé válva e szertartások minden formáját betiltotta. E rendeletre melynek szövege nem maradt ránk többek között. Constantius utal egy 341-ben kiadott rendeletében, melyben az ifjú uralkodó büntetés kilátásba helyezésével ismételte meg az apja által kimondott általános áldozati tilalmat. Constantius apjánál jóval durvábban lépett fel a pogány vallással szemben, s ez említett rendeletének hangneméből is jól kitűnik: „cesset superstitio, sacrificiorum aboleatur insania, vagyis „szünjön meg a (pogány) babona, s töröltessék el az áldozatbemutatások őrültsége”.

A trónbitorló Magnentius 352-ben engedélyt adott bizonyos éjszakai áldozati szertartások (sacrificia nocturna) végzésére: ezt az engedélyt azonban a következő év novemberében Constantius eltörölte. Röviddel ezután Constantius újból kimondta, hogy mindenki tartózkodjon a pogány áldozatoktól: „volumus etiam cunctos sacrificiis abstinere.” A tilalom megszegőit halállal és vagyonelkobzással rendelte büntetni, s ugyanígy kellett büntetni azokat a helytartókat is, akik nem üldözték az ilyen bűntetteket. 356 februárjában a császár egy újabb constitutiót bocsátott ki, mely halálbüntetéssel szankcionálta az áldozatbemutatást és a bálványimádást.
A következő év januárjában Constantius megtiltotta, hogy bárki béljóshoz (haruspex), csillagjóshoz (mathematicus) vagy más jóshoz (hariolus) forduljon, s hogy a madárjósok (augures) és egyéb jövendőmondók (vates), valamint a khaldeusok (Chaldaei), a mágusok (magi) és más hasonló személyek, akiket a nép számos gaztettük miatt csak gonosztevőknek (maleftci) nevezett, tovább folytassák tevékenységüket. A rendelet értelmében a tilalom megszegőit főbenjáró büntetéssel (supplicium capitis) kellett sújtani.

357 decemberében Constantius azokat is halállal rendelte büntetni, akik mágia útján a természet rendjét megzavarva ártatlan emberek életére törtek, s szellemidézés által próbálták ellenségeiket elpusztítani. A következő év júliusában a császár a következőket mondta ki rendeleti úton: ha az udvarához vagy az alcsászár (Iulianus) udvarához tartozó személyek közül bárkiről kiderül, hogy mágiával, jóslással, álomfcjtéssel vagy ezekhez hasonló dolgokkal foglalkozik, azt állami rangja, méltósága (dignitas) sem oltalmazza meg a kínvallatás és a kivégzés borzalmaitól."
Valens 364 szeptemberében szintén főbenjáró büntetéssel rendelte büntetni azokat, akik éjszaka istentelen varázsigéket mondogattak, mágiával foglalkoztak vagy ártó áldozatokat mutattak be? A Keleten uralkodó császár 370 körül elrendelte, hogy a csillagok állásából való jóslást egyszer s mindenkorra fejezzék be: „cesset mathematicorum tractatus". Azt, akit e vétségen értek, halállal kellett büntetni: e büntetést a csillagjóslást tanító és az azt tanuló személyekre egyaránt ki kellett szabni.

A Nyugaton uralkodó I. Valcntinianust a keleti kollégájánál jóval nagyobb vallási türelem jellemezte. 371 májusában engedélyezte a béljóslást (haruspicina): csupán annak ártó szándékkal való végzését tiltotta meg. E rendeletében utalt egy korábbi rendeletére, melyben megengedte, hogy ki-ki szabadon gyakorolja vallását.
A varázslást azonban Valentinianus sem engedélyezte: e téren elsősorban az eljárási szabályokat rendezte. 371 decemberében azt az utasítást adta, hogy a varázslással vádolt senatorok ügyeit Róma város praefectusa bírálja el, s ha a praefectus ilyen ügyben nem tud dönteni, a döntés meghozatalát a császárra kell hagyni.

I. (Nagy) Theodosius uralkodásának első szakaszát a pogányság elleni küzdelem terén szintén bizonyos enyhülés jellemezte. A császár 381 decemberében csupán vagyonelkobzással (proscriptio) rendelte büntetni azokat az „esztelen és szentségtörő” (vesanus ac sacrilegus) személyeket, akik a bizonytalan jövő kitudakolása céljából a pogány templomokban tiltott éjjeli vagy nappali áldozatokat (vetita sacrificia diurna nocturnaque) mutattak be. Az uralkodó e rendelkezését azzal indokolta, hogy Istent jámbor imádságokkal kell tiszteletben részesíteni, s nem szabad szörnyű varázsigékkel meggyalázni: „castis deum precibus excolendum, non diris carminibus profanandum”.
Az áldozati szertartások tilalmát Theodosius többször megismételte rendeletéiben. Amikor 382 novemberében engedélyezte, hogy Edessza pogány temploma nyitva maradjon, s rendkívül előzékeny módon előírta, hogy a keresztények az ott elhelyezett szobrokat ne bálványoknak, hanem művészi alkotásoknak tekintsék, szigorúan megtiltotta, hogy a templomban áldozatokat mutassanak be.

385 májusában a császár azt az utasítást adta a keleti praefectus praetoriónak, hogy kegyetlenül végezzék ki azt, aki áldozati szertartást végez abból a célból, hogy a leölt állat májából és egyéb belsőségeiből jósoljon.” 391 februárjában újból kimondta, hogy senki ne szennyezze be magát áldozatokkal, senki ne öljön le ártatlan áldozati állatot: „nemo se hostiis polluat, nemo insontem victimam caedat”. Röviddel később, még ugyanebben az évben megismételte, hogy senki sem mutathat be áldozatot: „nulli, sacrificandi tribuatur potestas”.
A következő év novemberében újból megtiltotta, hogy bárki bármilyen rendű, rangú személy bárhol ártatlan áldozati állatot (insontem victimam) öljön le, vagy Imjának tűzzel (igne), geniusának borral (mero), s a penates tiszteletére illatszerrel (odore) áldozzon. A rendelet értelmében azzal szemben, aki áldozatbemutatás vagy jóslás céljából állatot ölt le, a felségsértés elkövetőjéhez hasonlóan (ad exemplum maiestatis reus) kellett eljárni, akkor is, ha a jóslás a császár személyes jövőjére nem terjedt ki.
Az egyéb (vértelen) áldozatok bemutatóit és a nevetséges bálványimádás elkövetőit a vallás (a kereszténység) súlyos megsértése (plena religionis iniuria) miatt a következőképpen kellett büntetni: annak az ingatlanát, aki a saját házában vagy saját vidéki birtokán végzett áldozati szertartást, el kellett kobozni a kincstár számára, azt pedig, aki nyilvános templomban vagy más személy épületében vagy földjén az ingatlan tulajdonosának tudta nélkül (ignorante domino) mutatott be áldozatot, font arany pénzbüntetéssel kellett sújtani. A büntetést mindazokra ki kellett szabni, akik részt vettek a bűncselekmény elkövetésében. A rendelet szerint az ilyen bűntetteket a városvédők (defensores) és a városi tanácsosok (curiales) kötelesek voltak azonnal jelenteni a helytartónak az előírt büntetés kiszabása végett.

Ebben az időszakban Nyugaton II. Valentinianus a rontó varázslás önhatalmú megtorlásának gyakorlatával szemben lépett fel kemény kézzel. 389 augusztusában elrendelte, hogy a varázslással gyanúsítható, ill. az azon tetten ért személyeket állítsák bíróság elé: se a kocsiversenyzők, se más ne kövessen el önbíráskodást velük szemben, mert aki ilyet tesz, nem kerülheti el a legsúlyosabb büntetést (ultimum supplicium), még akkor sem, ha egyébként valóban olyan személlyel szemben járt el önhatalmúlag, aki a mágia bűnét követte el. A constitutio indoklása szerint a varázslást űzőket azért hasznosabb a bíróság előtt felelősségre vonni, mert így a bűntársak kilétére is fény derülhet, az önhatalom alkalmazásakor pedig annak gyanúja is felmerülhet, hogy az eljáró személy az ellenségét varázslás megtorlásának leple alatt ölte meg.

I. Theodosius fiai számos pogányellenes rendeletet bocsátottak ki. A keleten uralkodó Arcadius 395 augusztusában megtiltotta az „utálatos áldozati szertartások” (abominanda sacrificia) végzését, s büntetéssel fenyegette meg azokat a helytartókat, városvédőket, városi tanácsosokat, s a császári birtokok azon intézőit, akik eltűrték az áldozatbemutatást. Nyugaton Honorius 399 augusztusában engedélyezte, hogy a nép számára ünnepi mulatságokat rendezzenek a régi szokások szerint, de szigorúan megtiltotta, hogy ezek keretében áldozatot mutassanak be, vagy bármilyen pogány vallási szertartást végezzenek.
A császár 407 novemberében ismételten betiltotta a pogány szertartások végzését, és felhatalmazta a püspököket arra, hogy fellepjenek az ilyen istentelen rítusok ellen 409 februárjában pedig elrendelte, hogy a csillagjósok (mathematici) égessék el a tévtanaikról szóló könyveiket a püspökök szeme előtt (sub oculis episcoporum) és térjenek át a katolikus vallásra: a császári parancsnak nem engedelmeskedő csillagászokat ki kellett utasítani Rómából és az összes egyéb városból.

II. Theodosius 416 decemberében újabb szankciót vezetett be a pogányokkal szemben: mindazokat, akik pogány szertartásokat (pagani ritus) végeztek, kizárta a közhivatalokból Majd néhány évvel később, 423 júniusában úgy rendelkezett, hogy az ördögnek áldozó pogányokat, akik tettükért halálbüntetést (capitalis poena) érdemelnének, sújtsák vagyonelkobzással és száműzetéssel (bonorum proscriptio ac exilium)
A keleti részek uralkodója az áldozati szertartások mellett a császárkultusz maradványait is igyekezett eltörölni: 425 májusában megtiltotta, hogy a császárok szobrait (statuae) vagy képmásait (imaginae) imádásban (adoratio) részesítsék. A rendelet indoklása szerint az ilyen tisztelet csak az égi istenségnek (supernum numen) jár ki.“

Nyugaton III. Valentinianus két említésre méltó rendeletet is kibocsátott 425 nyarán. Ezek közül az egyik az asztrológusokat az eretnekekkel és a szakadárokkal együtt ismételten kitiltotta Róma városából (Honorius korábbi, hasonló tárgyú rendelete ezek szerint hatástalan maradt.) A császár másik rendelete az istentelen szertartást (sacrilega superstitio) végző eretnekeket és pogányokat egyaránt vagyonelkobzással (proscriptio) rendelte büntetni.


Forrás: Sáry Pál Pogány birodalomból keresztény birodalom A Római Birodalom kereszténnyé válása a Codex Theodosianus tükrében