logo

XII December AD

Az aposztázia szankcionálása

Egyértelműen a keresztény vallás védelmében születtek azok a császári constitution, melyek az apostasiál, vagyis a keresztény hit elhagyását szankcionálták. E rendeletek elsősorban, a pogány vallásra való áttérést (vagy ahhoz való visszatérést) büntették, de olyan constitutional is találhatunk a Codex Theodosianusban, melyek kifejezetten a zsidó vallás felvételét szankcionálták. Constantinus 315 októberében úgy rendelkezett, hogy azt, aki a nép közül (quis ex populo) a zsidók istentelen szektájához (nefaria secta) csatlakozik, méltó büntetésben (poena merita) kell részesíteni. II. Constantius pedig 352 júliusában azt az utasítást adta a keleti praefectus praetoriónak, hogy azok vagyonát, akik a keresztény hitről a zsidó hitre tértek át, kobozza el a kincstár javára.

A pogánysághoz visszatérő keresztényeket ettől enyhébb joghátrányok érték. I. Theodosius 381 májusában azokat, „akik keresztényekből pogány okká lettek” (qui ex Christianis pagani facti sunt), megfosztotta végrendelkezési képességüktől (testamenti factio activa), s az ilyen személyek által korábban készített végrendeleteket feltétlenül (submota conditione) érvénytelenné, vagyis semmissé nyilvánította.
A császár két évvel később, egy újabb rendeletében különbséget tett a már megkeresztelt személyek és a keresztség felvételére készülő katekumenek (catechumeni) hitehagyása (pogány valláshoz való átpártolása) között. Míg az előbbi csoportba tartozók érvényes vég-rendeletet egyáltalán nem készíthettek, az utóbbiak gyermekeik, vagy azok hiányában fivéreik javára érvényesen végrendelkezhettek. A császár egyúttal a hitehagyók végrendeleti örökösi képességét (testamenti factio passiva) is korlátozta, kimondva, hogy az ilyen személyek kizárólag a szüleik és a fivéreik után örökölhetnek végrendeleti úton.

Ugyanekkor (383 májusában) Gratianus is megfosztotta végrendelkezési képességüktől azokat, akik keresztény vallásukat elhagyva a pogány vallás követői lettek, s ugyanígy büntette azokat a keresztényeket is, akik zsidó hitre tértek át, vagy a manicheusokhoz csatlakoztak. A nyugati császár keleti kollégájától eltérően úgy rendelkezett, hogy az aposztaták végrendelete a kötelességsértő (a köteles részre jogosultakat anyagilag mellőző) végrendeletekhez hasonlóan öt éven belül (post mortem) megtámadható (vagyis nem semmis, de peres úton érvényteleníthető).”

391 májusában I. Theodosius újabb rendelkezéseket hozott az aposztatákra vonatkozóan. A szankciókat növelve kimondta, hogy azok, „akik a szent hitet elárulják és a szent keresztséget meggyalázzák” fqui sanctam fidem prodiderint et sanctum baptisma profanaverint), nem lehetnek tanúk, nem készíthetnek érvényes végrendeletet, senki után sem örökölhetnek, s végrendeletben ki sem nevezhetők örökössé. E szankciók alól a rendelet értelmében nem mentesülhettek azok sem, akik később megbánták tettüket. A császár külön rendelkezett az előkelő rangú személyek hitehagyásával kapcsolatban: ha ilyen személy hagyta el a szent hitet, s fordult a pogány vallás felé, elveszítette rangját, méltóságát, és az illetőt örökös becstelenség (perpetua infamia) sújtotta.

396 áprilisában Arcadius újabb rendeletet bocsátott ki az aposztaták végrendelkezési képességével kapcsolatban: e rendelet értelmében azok a keresztények, akik pogány szertartásokat végeztek, kizárólag a szüleik, testvéreik, gyermekeik és unokáik javára végrendelkezhettek, mások javára nem.

Mint fentebb láthattuk, azok a keresztények, akik zsidó hitre tértek át, súlyosabb büntetésben részesültek azoknál, akik a pogányokhoz csatlakoztak. Azok a zsidók azonban, akik csupán előnyök szerzése végett keresztelkedtek meg, büntetlenül visszatérhettek korábbi vallásukhoz. Honorius 416 szeptemberében a következő tartalmú rendeletet küldte Annás rabbinak és más zsidó vezetőknek: azok a zsidók, akik azért csatlakoztak az egyházhoz, hogy ezáltal büntetőeljárást vagy kényszerű közszolgálatot kerüljenek el, nem a hit által vezéreltettek, hanem csupán színlelték megtérésüket; ezért ezeknek a személyeknek, akiknek nem szilárd a hitvallásuk és akiket nem tölt el hittel a keresztség, a tartományi helytartók meg kell hogy engedjek a zsidó hitre való visszatérést.
Végül az aposztatákat sújtó joghátrányok vonatkozásában III. Valentinianus is alkotott egy rendeletet 426 áprilisában, mely kimondta, hogy a keresztény hitüket elhagyó, s pogány áldozatokat bemutató vagy azok bemutatására parancsot adó személyek nem készíthetnek végrendeletet, ha mégis készítenek, az időhatár nélkül megtámadható; az ilyen személyek ajándékot sem adhatnak senkinek, s e tilalmat fiktív adásvételi szerződésekkel sem kerülhetik meg; haláluk után vagyonuk rokonaikra, törvényes örököseikre kell hogy szálljon, előnyben részesítve azok között is a keresztényeket.


Forrás: Sáry Pál Pogány birodalomból keresztény birodalom A Római Birodalom kereszténnyé válása a Codex Theodosianus tükrében