logo

XI December AD

A keresztény ünnepek zavartalanságának biztosítása

Constantinus 321 márciusában a vasárnapot (dies solis) hivatalosan pihenőnappá nyilvánította, s megtiltotta, hogy e napon bírósági tárgyalásra kerüljön sor, ill. hogy e napon a városi lakosság bármilyen munkát végezzen; a falvak lakóinak viszont engedélyezte, hogy vasárnap is elvégezzék a szükséges mezőgazdasági munkákat, tekintettel arra, hogy gyakran éppen e napra esik a szántás vagy a szőlőültetés legkedvezőbb időpontja, s az égi gondviselés adta alkalmas pillanatot nem szabad elfecsérelni.
A császár néhány hónappal később egy újabb rendeletében hozzátette ehhez, hogy amennyire méltatlan a vasárnapot pereskedéssel és jogviták intézésével megzavarni, annyira kedves és üdvös, ha e napon olyan hőn óhajtott jogi aktusokra kerül sor, mint az emancipatio és a manumissio. A rendelet értelmében tehát a gyermekek apai hatalom alóli felszabadításának és a rabszolgák felszabadításának vasárnap sem volt akadálya. S a császár azt is engedélyezte, hogy az ilyen aktusokat vasárnap vegyék hivatalos nyilvántartásba.

1. Valentinianus 370 körül megtiltotta, hogy az adószedők (exactores) vasárnap (szó szerint „die solis, qui dudum faustus habetur”, vagyis „a Nap napján, mely már régóta áldottnak tekintendő”) keressék fel a keresztényeket. A császár a tilalom megszegőit büntetni rendelte.

II. Valentinianus 386 novemberében újból kimondta, hogy vasárnap (szó szerint „solis die, quem dominicum rite dixere maiores", vagyis „a Nap napján, melyet őseink helyesen az Úr napjának neveztek”) tilos pereskedni, s egyéb jogi ügyet intézni, köz vagy magántartozás megfizetését követelni. A rendelet értelmében a tilalom megszegése szentségtörésnek (sacrilegium) minősült.
A nyugatrómai uralkodó 389 augusztusában újabb rendeletet bocsátott ki, mely meghatározta, hogy az év során mely napokon, ill. mely időszakokban szünetel a bíróságok működése. A rendelet értelmében nem kerülhetett sor bírósági tárgyalásra az aratás és a szüret időszakában, január 1-jén, a két főváros, Róma és Konstantinápoly alapításának emléknapjain (ez Róma esetében április 21-ét, Konstantinápoly esetében pedig május 11-ét jelentette), húsvét (pascha) szent napjain (ami a hús vétót megelőző, ill. követő egy-egy hetet is magában foglalta), továbbá vasárnapokon, s végül a hivatalban lévő császárok születésének és trónra lépésének napjain.
A rendelethez fűzött interpretáció az aratás időszakát június 24-e és augusztus 1-je, a szüret időszakát pedig augusztus 23-a és október 15-e közé tette, s a bírósági szünnapok sorát kiegészítette „a mi Urunk születésének és megjelenésének napjá”-val (dies natalis domini nostri vel epiphaniae), vagyis a karácsony és az epifánia ünnepével.

I. Theodosius 392 áprilisában megtiltotta, hogy vasárnap cirkuszi játékokat rendezzenek. A tilalmat azzal indokolta, hogy az ilyen látványosságok elvonhatják az embereket a keresztény vallás misztériumaitól. A rendelet értelmében kivételt képeztek a hivatalban lévő császárok születésnapjai: e napokon tehát akkor is rendezhettek cirkuszi játékokat, ha azok vasárnapra estek.
A következő hónapban elődeihez hasonlóan Theodosius is kimondta, hogy semmilyen peres eljárásra sem kerülhet sor (sem köz-, sem magánügyben) „a tizenöt húsvéti napon” (diebus quindecim paschalibus), vagyis a hús vétót megelőző és az azt követő vasárnap közötti két hét alatt. A császár életének utolsó éveiben ismételten megtiltotta, hogy bárki vasárnap (solis die) látványosságot (spectaculum) rendezzen a nép számára, megzavarva ezzel az istentiszteletet.

Arcadius 399 augusztusában a keleti praefectus praetoriónak küldött rendeletében megtiltotta, hogy az Úr napján (die dominico) színházi játékokat (ludi theatrales), lóversenyeket (equorum certamina) vagy egyéb látványosságokat (spectacula) rendezzenek. Az utasítás szerint kivételt képezett a császárok születésnapja (natalis imperatorum), melyen akkor is lehetett látványosságokat rendezni, ha azok vasárnapra estek.

Hasonlóképpen rendelkezett Nyugaton Honorius is, aki 400 februárjában a következő rendeletet küldte az itáliai praefectus praetoriónak: „religionis institutu cavemus atque decernimus, ut septem diebus quadragesimae, septem paschalibus, quorum observationibus et ieiuniis peccata purgantur, natalis etiam die et epifaniae spectacula non edantur”, vagyis „vallási megfontolásból előírjuk és elrendeljük, hogy a nagyböjt (első) hét napján, s húsvét (első) hetében, melyek szabályai és böjtjei a bűnöktől megtisztítanak, továbbá (Krisztus) születésének és megjelenésének napján látványosságokat ne rendezzenek.”
A nyugatrómai uralkodó 409 áprilisában újabb rendeletét küldött Itália praetorának melyben ismételten megtiltotta, hogy „az Úr napján, melyet közönségesen a Nap napjának mondanak” (dominica die, quam vulgo solis appellant) a nép számára szórakoztató látványosságokat (voluptates) rendezzenek. E rendelet az előző, hasonló tárgyú rendeletekkel ellentétben külön kimondta, hogy ez alól nem jelent kivételt a császárok születésnapja, ill. trónra lépésének emléknapja sem.

Végül hasonlóképpen rendelkezett II. Theodosius is, aki 425 februárjában ismételten megtiltotta, hogy az Úr napján, mely az egész hét első napja, továbbá Krisztus születésének és megjelenésének napján, húsvét és pünkösd napjain, s az apostoli szenvedés emléknapján (valószínűleg Szent Pál vértanúságának ünnepén) a városokban színházi előadásokat vagy cirkuszi játékokat rendezzenek. A császár külön felhívta a zsidók és a pogány ok figyelmét a rendelet betartására azzal az indoklással, hogy megvan az ideje az imádságnak és megvan az ideje a szórakozásnak.


Forrás: Sáry Pál Pogány birodalomból keresztény birodalom A Római Birodalom kereszténnyé válása a Codex Theodosianus tükrében