logo

XXIV Sextilis AD

Az újra házasodás szankcionálása

Az általunk vizsgált korszakban számos olyan császári rendelet született, mely az özvegyen maradt személyeket újra házasodásuk esetén valamilyen vagyoni hátránnyal sújtotta. E szankciók azt a célt szolgálták, hogy az özvegyeket a keresztény tanítással összhangban visszatartsák az újabb házasságkötéstől.
Constantinus 319-ben kibocsátott rendeletéi szerint a gyermekek anyjuktól örökölt vagyonún (bona materna) a túlélő férjet (a családapát) csak haszonélvezeti jog illette meg. A császár 334 márciusában ehhez hozzátette, hogy e jogukat a család apák újra nősülésük esetén elveszítik.

Constans 349 szeptemberében lehetővé tette, hogy az anyák hálátlanság címén visszaköveteljék a gyermekeiknek adott ajándékokat. E jog azonban az uralkodó rendelete szerint nem illette meg az újraházasodott anyákat. A császár e szabályt 358 júniusában megerősítette.
Már az ősi Rómában tilos volt az özvegyen maradt asszonyoknak a férjük halálát követő egy éven belül újra férjhez menniük. Plutarkhosznál olvashatjuk, hogy annak a nőnek, aki a férje halálát követő tíz hónapon belül (a régi római naptár szerint az év tíz hónapból állt) újra férjhez ment, Numa törvényei szerint fel kellett áldoznia egy vemhes tehenet. A köztársasági korban apraetorok ilyen esetekben a nőket infamiával sújtották.
A gyászév megtartására kötelező szabályt a keresztény császárok is megerősítették, s a szankciókat tovább növelték. I. Theodosius 381 májusában úgy rendelkezett, hogy az a nő, aki férje halála után egy éven belül újra férjhez megy, infamis személlyé válik, elveszti előkelő rangját, s minden olyan vagyontárgyát, amit férjétől kapott vagy attól örökölt.

Másfél évvel később a császár újabb rendeletet bocsátott ki, melynek értelmében az a nő, aki a gyászév letelte után újra férjhez ment, csupán haszonélvezője lehetett azoknak a javaknak, melyek elhunyt férjétől származtak. E javakat az újraházasodott nőnek épségben meg kellett őriznie az előző házasságából származó gyermekei részére, másokra azokat nem ruházhatta át.
Abban az esetben, ha az előző házasságból származó gyermekek közül valamelyik elhunyt, fiútestvérek hiányában a második házasságot kötött, túlélő anya szintén csak haszonélvezeti jogot szerezhetett gyermekének hagyatéki javai felett: e dolgok tulajdonjoga az elhunyt gyermek közös apától származó lánytestvéreit illette meg. A császár e szabályt függetlenül attól, hogy az elhunyt gyermeknek maradt-e fiútestvére az özvegyen maradt, s újabb házasságot kötött férfiak esetében is alkalmazni rendelte.

Arcadius 398 februárjában kimondta, hogy ha a férj végrendeletében vagyontárgyainak haszonélvezeti jogát hagyta feleségére, a túlélő asszony újabb házasságkötése esetén elveszti e jogot. Honorius 412 júniusában megerősítette apja azon rendelkezését, mely szerint az újabb házasságot kötő özvegyasszonyt csak haszonélvezeti jog illeti meg a férjétől származó javakon: a tulajdonjog az elhunyt gyermekeire száll.
Az újra házasodás vagyonjogi hátrányait III. Valentinianus egy apró részletszabállyal tovább növelte. A nyugat-római uralkodó 426 novemberében kibocsátott rendelete értelmében, ha egy gyermekkel nem rendelkező fiú vagy leány az anyja halála után meghalt, annak a vagyonnak egy részét, amit az elhunyt gyermek az anyja vagyonából kapott, a túlélő apa örökölte: de ha az apa újabb házasságot kötött, e vagyonrész felett csak haszonélvezeti jog illette meg, e javak tulajdonjoga a hagyaték többi részével együtt az elhunyt gyermek testvéreire szállt.


Forrás: Sáry Pál Pogány birodalomból keresztény birodalom A Római Birodalom kereszténnyé válása a Codex Theodosianus tükrében