logo

XXIV Sextilis AD

Az apai és a rabszolgatartói hatalom korlátozása

Mint tudjuk, az apai hatalom (patria potestas) Rómában kezdetben korlátlan volt: magában foglalta a gyermek megölésének jogát is; a családfők szabadon rendelkezhettek gyermekeik élete és halála felett (ius vitae necisque) E jogot már a pogány császárok is korlátozták, de teljes eltörlésére csak Constantinus uralkodása alatt került sor: a gyermek megölésének lehetőségét nem lehetett tovább fenntartani, hiszen az teljesen ellentétes volt a keresztény vallási és erkölcsi normákkal. Az első keresztény császár 318 novemberében a gyermek megölését a szülő, a testvér és más közeli vérrokonok megöléséhez hasonlóan rokongyilkosságnak (parricidium) minősítette, melynek elkövetőjét az ősi szokás szerint bőrzsákba varrva vízbe kellett fojtani.

Constantinus keresztény érzületből az apai hatalomhoz hasonlóan a rabszolgatartói hatalmat (dominica potestas) is korlátozta, emberölésnek (homicidium) minősítve a saját rabszolga szándékos megölését. Az ilyen cselekményeket sokáig nem tekintették bűncselekménynek, más szolgájának megölése pedig csupán dologrongálásnak (damnum iniuria datum) minősült. Először Claudius változtatott e szabályokon, elrendelve azt, hogy gyilkosokként vonják felelősségre azokat a gazdákat, akik beteg és súlyosan elgyengült szolgáikat a gyógyítási költségek megtakarítása végett megölték. Hadrianus megtiltotta, hogy bárki is megölje szolgáját, s elrendelte, hogy a bűnös rabszolgákat inkább állítsák bíróság elé.”
Antoninus Pius is büntetni rendelte azokat, akik a saját szolgájukat ok nélkül megölték. E humánus rendelkezések sztoikus hatásra születtek. A rabszolgákkal való kegyetlen bánásmódot a sztoikus filozófiához hasonlóan a kereszténység is elítélte. Ilyen előzmények után bocsátotta ki Constantinus 319 májusában a következő rendeletet:
„Ha ura egy rabszolgát megvesszőztet, vagy megkorbácsoltat, vagy bilincsbe veret, és az a bánásmód miatt néhány napon belül meghal, nem kell büntetéstől félnie a rabszolga halála miatt. Ne éljen azonban mértéktelenül jogával. Emberölésben lesz bűnös akkor, ha az ő akaratából botütések alatt vagy megkövezés miatt meghal, vagy ha fegyvert használva halálos sebet ejtenek rajta, vagy ha felakasztatja, vagy parancsára pöcegödörbe dobják, vagy megmérgezteti, vagy különböző büntetésekkel szétmarcangolják a testét, vaskarmokkal tépdesík az oldalát, tűzzel égetik a tagjait, és nyílt sebekkel borított, vértől és gennytől folyó testét tovább gyötörve, leheli ki életét, mert ez barbár kegyetlenségre valló eljárás.”

A gyermekkitétel jogát (ius exponendi) Constantinus nem törölte el, de vita esetén a gyermeküket kitevő szülőkkel, ill. a rabszolgagyermeket kitevő gazdákkal szemben azoknak biztosított védelmet, akik a gyermeket megtalálták, befogadták és felnevelték. A császár 331 áprilisában kiadott egy rendeletet, melyben kimondta, hogy a kitett gyermeket az azt felnevelő személytől nem lehet visszakövetelni, s az ilyen személy szabadon dönthet a gyermek státusza felől, függetlenül attól, hogy az szabadként vagy rabszolgaként jött-e a világra.

A későbbi uralkodók Constantinus rendelkezéseit megerősítették. I. Valentinianus 374 februárjában ismételten kimondta, hogy a gyermek (infans) megölése főbenjáró bűntett (capitale malum Honorius pedig 412 márciusában a gyermekkitétel következményeit erősítette meg, kimondva azt, hogy a dominus vagy patronus nem követelheti vissza az általa kitett rabszolga vagy szabad gyermeket attól, aki azt irgalmasságból befogadta, ha a befogadás hivatalos formában, püspök előtt történt, s arról okirat is készült.


Forrás: Sáry Pál Pogány birodalomból keresztény birodalom A Római Birodalom kereszténnyé válása a Codex Theodosianus tükrében