logo

XVII Sextilis AD

A szüzesség és a nemi erkölcs védelme

A birodalom krisztianizálásának egyik alapvető részét képezte a keresztény erkölcsi normák elfogadásának és tiszteletben tartásának kikényszerítése. Mindenekelőtt a nemi erkölcs terén kellett elérni azt, hogy a lakosság szemlélete, értékrendje és magatartása megváltozzon.
Augustus családjogi törvényei a Kr. e. 18-ban hozott lex Iulia de maritandis ordinibus és a Kr. e. 9-ben hozott lex Papia Poppaea szerint a római polgárok meghatározott életkorban (a férfiak a 25. és 60., a nők a 20. és 50. életévük között) kötelesek voltak törvényes házasságban (matrimonium legitimum) élni és gyermeket vállalni. E törvények értelmében a házasulatlanok (caelibes) a végrendeleti úton nekik rendelt örökséget, ill. hagyományt egyáltalán nem, a gyermektelenek (orbi) pedig csak felerészben szerezhették meg.
Augustus elsősorban azokat kívánta ezekkel az öröklési jogi hátrányokkal sújtani, akik házasságkötés helyett erkölcstelen módon a mai élettársi kapcsolatnak megfelelő ágyasságot (concubinatus) választották, ill. akik kényelmi szempontból nem vállaltak gyermeket. E szankciók azonban azokat is érték, akik a keresztény tanítás hatására a szűzi életformát választották. Erre tekintettel Constantinus 320 januárjában a házasulatlanság és a gyermektelenség hátrányos jogkövetkezményeit eltörölte.

Néhány hónappal később Constantinus részletesen szabályozta a nőrablás (raptus) következményeit, lényegesen szigorítva e bűntett megítélését. Rendeletében kimondta, hogy ha egy férfi elrabol egy lányt anélkül, hogy előzőleg megállapodott volna a lány szüleivel abban, hogy a lányt feleségül veszi, akkor is büntetendő, ha a lány beleegyezett elrablásába. A tettes a marasztaló ítélet ellen nem fellebbezhetett. Ha a lány hozzájárult elrablásához, rá is ugyanazt a büntetést kellett kiszabni, mint elrablójára. Ha a lány nem egyezett bele elrablásába, de a bűntett elkövetésekor nem kiáltott segítségért, hogy a szomszédok megakadályozhassák elrablását, enyhébb büntetésben részesült: nem öröklődhetett szülei után. A lány nevelőnőjét (nutrix) bűnrészessége esetén forró ólommal kellett megitatni.
Egyébként azokat, akik a nőrablónak segítséget nyújtottak, ugyanazzal a büntetéssel kellett sújtani, mint a nőrablót, kivéve a bűnrészes rabszolgákat, akiket tűzhalállal kellett büntetni. Az elrabolt lány szülei később nem egyezhettek meg a rablóval, s nem tekinthettek el üldözésétől, mert ha ezt tették, száműzetés várt rájuk. Az a rabszolga, aki ilyen megállapodásról értesítette a hatóságot, jutalomból felszabadult és latinjogot kapott, ha pedig egy latinjogú személy tette a feljelentést, az jutalomból megkapta a római polgárjogot.

326 áprilisában a császár a gyámság (tutela) alatt álló leányok tisztaságának védelmében bocsátott ki rendeletet. Az Itália vicariusának címzett constitutio szerint azt a gyámot, aki megsértette a saját gyámleánya szüzességét, száműzetésre kellett ítélni, teljes vagyonelkobzás mellett. A rendeletből azt is megtudhatjuk, hogy a gyámok császári engedéllyel feleségül vehették saját gyámleányukat; az engedély megadásának azonban feltételét képezte a lány szüzessége, aminek védelme a gyám legfőbb feladatai közé tartozott.
Röviddel később Constantinus a rabszolgatartó nőknek a szolgáikkal kialakított erkölcstelen nemi kapcsolatai ellen lépett fel rendkívül szigorú módon. Rendelete értelmében azt a szabad nőt, aki titokban a saját rabszolgájával szerelmi viszonyt folytatott, főbenjáró büntetéssel kellett sújtani, a rabszolgát pedig tűzhalállal kellett büntetni. Ha egy ilyen bűnös kapcsolatból gyermek született, az ugyan szabad embernek számított, de egész életében semmilyen rangot, méltóságot nem nyerhetett el, s anyja után semmit sem örökölhetett.

A nemi erkölcs védelmében Constantinus fiai is több rendeletet kibocsátottak. II. Constantius 340 áprilisában elrendelte, hogy az őrizetbe vett férfiakat és nőket külön börtöncellákba helyezzék el. Constans 342 decemberében megparancsolta, hogy a természet elleni fajtalanságot elkövető becstelen férfiakat részesítsék súlyos büntetésben.”
II. Constantius 343 júliusában azoknak a keresztény rabszolganőknek kelt a védelmére, akiket prostitúcióra akartak kényszeríteni. A császár azt kívánta megakadályozni, hogy azok a rabszolganők, „akik tudvalevőleg a szent keresztény vallás tiszteletére szentelték magukat” (quae se dedicasse venerationi christianae legis sanctissimae dinoscuntur), bordélyházakba kerüljenek. A rendelet értelmében azokat a keresztény rabszolganőket, akiket uruk nyilvánosházba kívánt adni, kizárólag keresztények vásárolhatták meg.” A tisztaságukat féltő nők bordélyházba kerülésük veszélye esetén valószínűleg a helyi püspök közbelépését kérhették.

II. Constantius a nőrablás bűntettét is újra szabályozta. Előbb 349 novemberében megerősítette (némileg enyhítette) apja rendelkezéseit, majd 354 augusztusában elrendelte, hogy minden nőrablót egyforma szigorral büntessenek, függetlenül attól, hogy az-elkövető szent szüzek becsületét (pudorem virginum sacrosanctarum) vagy egy Özvegyasszony erkölcsi tisztaságát (castimoniam viduae) sértette meg. A constitutio szerint az elrabolt nő későbbi beleegyezése (posterior consensus) nem szüntette meg az elkövető büntethetőségét.
A szüzek és özvegyek tisztaságát Iovianus is védelmébe vette. A császár 364 februárjában hozott rendelete alapján már azt is főbenjáró büntetéssel kellett sújtani, aki csak megkömyékezni merészelt (attentare ausus fuerit) házasság céljából (matrimonii iungendi causa) szent szüzeket vagy özvegyeket (sacratas virgines vel viduas)

I. Valentinianus azokat, akik a szűzi életformát választották, kedvezményekkel támogatta: 370 körül az özvegyeknek, az árváknak és az állandó szüzességben élőknek (in virginitate perpetua viventes) mentességet biztosított a fejadó (capitatio) fizetésének kötelezettsége alól. II. Valentinianus 390 augusztusában a homoszexuális kapcsolatok ellen bocsátott ki szigorú rendeletet: megparancsolta, hogy a tenmészet elleni fajtalanságot elkövető férfiakat a nyilvánosság előtt büntessék tűzhalállal.

A nemi erkölcs védelmében a pogányok nyilvános kicsapongásait, parázna szórakozási formáit is fel kellett számolni. A maiuma nevű, bujaságáról híres vízi látványosságot a keresztény uralkodók valamikor 396 előtt betiltották. 396 áprilisában aztán Arcadius feltehetőleg a tartományokban élő pogány lakosság kérésére újra engedélyezte e vidám látványosság megrendezését, de azzal a feltétellel, hogy az nem torkollhat bujálkodásba.“ E feltételt a résztvevők valószínűleg nem tartották be, s ezért a császár 399 októberében a maiamat, mint ocsmány és illetlen látványosságot (foedum adque indecorum spectaculum) betiltotta.”

Honorius 420 tavaszán az egyház szolgálatában álló szüzek védelmében elrendelte, hogy azt a nőrablót (raptor), aki egy Istennek szentelt szüzet (dicatam deo virginem) kerülgetett (ambierit), vagyonelkobzással és száműzéssel büntessék. A császár ilyen esetekben mindenki számára lehetővé tette a vádemelést. Érdemes megemlítenünk, hogy a nyugatrómai uralkodó a nemi erkölcs terén a klerikusoktól is megkövetelte a feddhetetlenséget: megtiltotta a klerikusok számára, hogy idegen nőkkel éljenek együtt; az egyházi személyek kizárólag anyjukkal, leányaikkal és nővéreikkel élhettek egy fedél alatt, más nőkkel nem.”

II. Theodosius a lányok prostitúcióra kényszerítését kívánta megakadályozni. A császár 428 áprilisában kiadott rendelete szerint az a családapa, ill. rabszolgatartó, aki kerítőként a saját leányát, ill. rabszolganőjét prostituáltként alkalmazza, a lány, ill. a rabszolganő feletti apai, ill. rabszolgatartói hatalmát nyomban elveszíti, és ilyen úton semmiféle anyagi haszonhoz nem juthat.
Az addig hatalom alatt álló leány tehát így önjogúvá, a rabszolganő pedig szabaddá vált. Az a kerítő, aki a leányát, ill. a rabszolganőjét annak akarata ellenére, erőszakkal kényszerítette prostitúcióra, súlyosabb büntetésben részesült: elkobozták vagyonát és bányamunkára ítélték. Az apjuk, ill. gazdájuk által prostitúcióra kényszerített nők a constitutio értelmében a helyi püspök, a helytartó vagy a városvédő (defensor) segítségét kérhették.


Forrás: Sáry Pál Pogány birodalomból keresztény birodalom A Római Birodalom kereszténnyé válása a Codex Theodosianus tükrében