logo

X December AD

Miért éppen Róma

Talán említenünk sem kellene, hogy még mindig sok a megoldatlan kérdés. Az események időrendje pontatlan, a latinok és egyéb itáliai törzsek eredetét eddig nem sikerült megállapítani, s azt is homály borítja, hogy milyen volt az élet a legrégibb Rómában. Például még a Roma szó eredetét sem tudjuk; egyes kutatók az etruszk nemzetségek egyikének nevét jelentő ruma szóból származtatják (bizonyítatlanul), mások a „város a tenger mellett" ólatin fogalom változatának tekintik (szintén nem igazoltan).
Ezek azonban úgynevezett szakkérdések. Ám akadnak olyan kérdések is, amelyek mindenkiben fölmerülnek, aki csak egyszer is eljut a római Forumra, aki a romokon zöldellő ciprusok között jár, vagy a Colosseum közelében lévő, színes márványból kirakott térképeket szemlélgeti. Miért éppen Róma emelkedett olyan magasra Itália többi városa fölé? Miért lett „a világ ura"?

Azok, akik ezekre a kérdésekre választ igyekeztek adni, már igen sok pergament és papírt teleírtak. A válaszok közt sok az elmélyült gondolkodásra valló, sok az elmés és szellemes, ám nagyobb köztük az ellentét, mint az összhang. Nézetazonosságra eddig még a marxista kutatók sem jutottak. Nem az a feladata, hogy megoldjuk a még megoldatlan kérdéseket. Tehát „miért" helyett inkább azt kérdezzük: „hogyan". Így aztán elkerüljük azokat a fontolgatásokat, amelyek szubjektív színezetet ölthetnek, s az objektívan megállapított tények talaján maradhatunk.

Hogyan vált tehát Róma naggyá és hatalmassá? Hogyan és merre vezetett az útja a történelem folyamán?


Forrás: Vojtech Zamarovsky - Róma történelmet írt Madách Könyvkiadó 1969