logo

X December AD

Etruszkok – Görögök - Latinok.

Változatosságával meseszép és szépségeivel szemet-lelket gyönyörködtetőn változatos az a föld, amelynek ma és rég letűnt idők óta Róma a fővárosa. Északon a hóborította Alpok sziklafalai határolják, nyugaton és keleten az azúrkék tenger hullámai simogatják, déli tájait örök verőfény ragyogja be. A citromfák itt valóban virágzanak, . a narancsfák ágán aranyló gyümölcs mosolyog, a termékeny völgyek enyhe lankákkal váltakoznak, a sekély tenger-partból tűzhányók törnek az égre, a látóhatárt zöldellő mandulafenyők és mirtuszok szegélyezik. Az emberek szorgalmukkal és tehetségükkel évezredeken át munkálkodtak ennek a földnek a felvirágoztatásán.
Itália a görögöktől kapta a nevét. Az italikusok törzséről nevezték el, akikkel partraszállásuk után ott találkoztak, ahol az „olasz csizma" sarka a tengerbe ékelődik. Később ez a név tovább gyűrűzött észak felé, s az időszámításunk előtti III. században az egész Appennini-félszigeten át eljutott a Rubico - míg, majd időszámításunk kezdetén az Alpokig terjedő terület hivatalos neve lett.

Az italikusok kis törzsének emlékét őrző Itália ma az ötvenötmilliós olasz nemzet hazája, amely egyenes ági utódja a római dicsőség és hatalom hajdani hordozóinak. Ám a természet minden lenyűgöző szépsége ellenére Itália mégsem tejjel-mézzel folyó Kánaán; költői csupán abban értenek egyet, hogy „megfelelő hely az emberi élet számára". Ennek az életnek az első nyomaival az időszámításunk előtti IV. évezred dereka táján találkozunk.
A kőkorszak emberei hagyták hátra; közülük a régebbiek barlangokban laktak, és gyümölcsszedéssel, valamint vadászattal foglalkoztak, az újabbak már kunyhókat építettek és állatokat tenyésztettek. A III. évezred második feléből származó nyomok tanúsága szerint, az akkori emberek ismerték a rezet és a bronzot, lakásuk kör alakú kunyhó volt, és szarvasmarhát tartottak. Időszámításunk előtt a II. évezred kezdetén a folyók mentén elterülő termékeny síkságokon új jövevények telepedtek meg, akik otthonaikat cölöpökre építették; nemcsak igen sok bronztárgy és agyagedény maradt utánuk, hanem az elhunytak hamvait tartalmazó több urna is előkerült, ami azt bizonyítja, hogy halottaikat — az előzőleg ott járt népektől eltérőleg — elhamvasztották.
A vaskorszakban élt emberek első emlékeit Szardíniában tárták föl, s eredetük az időszámításunk előtti 1000 tájára tehető; a későbbi korokból főként Észak-Itáliában találtak hasonló leleteket, ahol valószínűleg a Duna mentéről érkező néptörzsek telepedtek le. Egyébként a rómaiak Itália földjén élt elődeiről nagyon keveset ludunk, ami pedig származásukat illeti, semmit, vagy legalábbis semmi biztosat sem mondhatunk.

Itália legrégibb lakóinak nincs külön neve; csupán kultúrájuk között teszünk különbséget, s eszerint itt cölöpépítmények népét a „terramara-kultúrához", vaskorszak embereit pedig a „villanovai kultúrához" sorozzuk. Nem etnikai, vagyis néprajzi elnevezés ez; az első a „termékeny föld" olasz jelentéséből (terra ~e] származik, ugyanis a szántóföldeken bukkantak rá — nemcsak a régészek, hanem más földtúrók is — a cölöpépítmények maradványaira, másik pedig a Bolognától nem messze eső Villa-nova faluról kapta nevét, amelynek közelében gazdag lelőhelyet tártak föl. A terramara-építmények lakói már ismerték a lovat és a kétkerekű kordét, amely a Fiat kocsik sokasága ellenére ma is jellegzetessége az olasz falvaknak.

A villanovaiak fémből kovácsolt fegyverei és egyéb használati tárgyai technikailag tökéletesek, s mértani ábrákra emlékeztető díszítményeik külön figyelmet érdemelnek. Tehát mind a két kultúra aránylag fejlett volt; igaz ugyan, hogy csak az európai őskor viszonylatában. Az egyiptomi piramisok akkor mér majdnem 2000 éves múltra tekintettek vissza, Mezopotámiában pedig már több mint 2000 esztendő óta ismerték a harci kocsikat, az írást, a csatornázott városokat és a törvényekkel igazgatott államot.

A rómaiak közvetlen elődei azonban csak a sokkal későbbi időkben tűntek föl. Itáliát a törzsek tarka keveréke lakta: északnyugaton a ligurok, a mai Velence körzetében a venetek, Szicíliában a szikulusok telepedtek meg, de mindenekelőtt a közép-itáliai, rokon nyelvű törzsek különböző csoportjait kell megemlítenünk, akiket gyűjtőnevükön italikusoknak mondunk. Közülük a legfontosabb történelmi szerep a latinoknak jutott, akiknek Róma lett a központja. "Ám erről majd a későbbiekben szólunk.

A latinoknál jóval korábban ugyanis a görög be-vándorlók jelentek meg Itália történelmének színpadán, majd utánuk a bennszülött őstelepesek közül az etruszkok következtek.


Forrás: Vojtech Zamarovsky - Róma történelmet írt Madách Könyvkiadó 1969