logo

X December AD

A tudomány mai állása szerint megoldhatatlan probléma

A halikarnasszoszi Dionüsziosz azért tartotta az etruszkokat Itália őslakóinak, mert „a régi, de az újabb korokban sem volt olyan nép, amely nyelvében, erkölcseiben és szokásaiban hasonlított volna az etruszkokhoz". Ma már tudjuk, hogy a régi krétaiak erkölcsi szemléletükkel és néhány szokásukkal mégiscsak hasonlítottak hozzájuk, s ez főként u nők bizonyos fokú függetlenségére és a hatalmi jelvényekre vonatkozik (a vesszőkötegbe ékelt leg-régibb etruszk bárd éppen olyan kettős élű volt, mint u krétai labrisz). Ennek ellenére ez az elmélet újból és újból előtérbe kerül, igaz ugyan, hogy modernebb és óvatosabb fogalmazásban. Elsőként az olasz (L Micati (1769-1844), majd utána a német Beloch és az angol Last, legújabban pedig az olasz Devoto és Trombetti ismerte el helytállóságát (hogy csak a legnevesebb tudósokat említsük).
A szovjet kutatók egyike-másika szintén elfogadhatónak tartja ezt az elméletet, mint például a nyelvész N. J. Marr, bizonyos mértékig z. I. Kovalev és V. N. Gyakov történészek is helyeslik. Két további szovjet tudós, V. Sz. Szergejev és N. A. Maskin feltevése szerint az etruszkok itáliai eredetűek, azután más országokból, köztük Kisázsiából származó bevándorlókkal egyesültek. (Hogy ennek a kérdésnek megoldását Illetően a szovjet tudomány álláspontja nem egységes, ezen nem szabad meglepődnünk; a kutatók a tudomány úttörői, s az új utak keresésekor nem haladhatnak mindnyájan ugyanabban az irányban.)
No de elég már az elméletekből, még ha nem is mindig minősíthetjük őket semmitmondónak: „A tudomány mai állása szerint az etruszkok eredetének problémája megoldhatatlan" (Sz. L Kovalev). De nem segítheti-e elő a kérdés megoldását az etruszk nyelv? Egyelőre nem. Az etruszk nyelv ugyanis az első számú probléma.

Nem mondhatjuk, hogy az etruszkok nyelvét nem ismerjük: körülbelül tízezer írásos emléke maradt az utókorra! Igaz, hogy a szövegek mintegy négy-ötöde igen rövid; mindössze néhány szó, valamilyen átok vagy rövidítés, vagy pedig sírtáblára írt név. De ennek ellenére akad köztük nagyon tanulságos is; a perugiai múzeumban őrzött két játékkockán például az egytől hatig terjedő számjegyeket láthatjuk. Ám tíz és száz meg száz szóból álló szövegekkel is rendelkezünk. Legalább ötven szót számlálhatunk meg a Piacenzából származó bronz májmodellen, amely a jósoknak olyasféle segédeszközül szolgált, mint amilyen ma a televíziókészülékek szerelői számára a kapcsolásokat feltüntető séma; legkevesebb hetven szó sorakozik föl szép rendben, csavarmenetesen a maglianai ólomkorongon, körülbelül százhúsz van a perugiai kőtáblán, s mintegy háromszázat olvashatunk le a capuai agyagtábláról.
A leghosszabb ismert etruszk szöveg éppenséggel ezerötszáz szót tartalmaz; egy időszámításunk előtti I. századból származó női múmia lengyolcs pólyájára írták, amelyet valamilyen horvát utazó hozott magával Közép-Egyiptomból, s a zágrábi múzeumnak ajándékozta. Itt bukkant rá 1872-ben J. Krall bécsi egyiptológus. S mindezeket a szövegeket immár el is tudjuk olvasni!

Tehát az etruszk írás nem talány számunkra. Jól tudjuk, hogy az ógörög alfabétumból fejlődött ki, hogy egyes elemei a kisázsiai népek írásmódjára emlékeztetnek, s hogy némely esetben a betűket jobbról balra kell olvasnunk. Az etruszkok írásának megfejtésére elsőként 1539-ben a paviai Tesea Ambrogio vállalkozott, és megállapította, hogy az arab 8-asra hasonlító írásjelet f-inek kell olvasni.
Kétszáz évvel később a firenzei Antonio Francesco Gori tizenöt betűt fejtett meg kétségbevonhatatlan pontossággal; többnyire azoknak a hősöknek nevéből hámozta ki az írásjelek helyes értelmét, akiket a görög és római mitológiából ismerünk. Ezt a betűállományt 1789-ben Luigi Lanzi néhány további írásjel megfejtésével bővítette. Kerek száz esztendeig tartott még, amíg mind a huszonhét etruszk betű ismertté vált. Végre 1880-ban az utolsó betű azonosságának helyes megállapítása is sikerült; ez a betű egy kis kört ábrázol, alul vonással, s nagyon hasonlít a latin Q-hoz. Megfejtése akaratlanul is Kolumbusz tojását juttatja eszünkbe, hiszen ezt a betűt valóban q-nak kell ejteni. Tehát minden a legnagyobb rendben volna, ámde az a baj, hogy az etruszk nyelvet — egypár szó kivételével — mindezek ellenére sem értjük!

Vajon miképpen lehetséges ez? Értjük az egyiptomi piramisok hieroglifikus feliratait; tudjuk, hogy mit írtak bonyolult ékírásukkal a babilóniaiak és az asszírok; nem okoz különösebb nehézséget a krétai agyagtáblácskák lineáris írással készült szövegének lefordítása, és nem idegen számunkra a maják birodalmának képírása; sőt a majdnem ötezer esztendővel ezelőtt leírt sumér verseket és törvényeket is megértjük. Hát akkor mégis mi az oka, hogy nem értjük az etruszk nyelvet, amelyet Itália szívében az ott élt etruszkok még időszámításunk első évszázadaiban is beszéltek? Miért nem értjük annak a népnek nyelvét, amelyből a híres Maecenas vagy tecina, a neves politikus származik, akinek a nemzetsége csak 1765-ben halt ki?

A válasz úgy hangzik, mint holmi üres mentegetőzés:
„Nincs megfelelő hosszú bilingvisünk, vagyis két nyelven fönnmaradt, latinra vagy görögre is leforditott etruszk szövegünk, mint amilyennel például Ghampollion rendelkezett, amikor az óegyiptomi hieroglifák megfejtésével foglalkozott" — magyarázkodnak az etruszkológusok.

Ha pedig Hroznft említjük, akinek sikerült a hettiták nyelvét megfejtenie, válaszuk rendszerint a következő:
„Nem találunk kiindulópontot; az etruszkoknak nincs egyetlen szavuk, amely megegyezne egy más, ismert nyelv megfelelő kifejezésével."

Ezt is nemegyszer halljuk:
„Újabb támpontok nélkül a számológépek sem oldják meg a kérdést; a gépek az emberi szellem szülöttei és segítői, de semmi esetre sem a helyettesítői."

A különböző nemzetekhez tartozó tudósok száz esztendő óta foglalkoznak már az etruszk nyelvvel, s egyetlen reménységük a kellőképpen hosszú bilingvis.

„Egy ilyen kétnyelvű szöveg forradalmat idézne elő a kutatómunkánkban — mondotta 1956-ban Massimo Pallottino, a kiváló római etruszkológus s valószínűleg egyszer s mindenkorra megoldaná az évszázadok óta tisztázatlan kérdések döntő hányadát."

Van-e rá remény, hogy egy ilyen etruszk szöveg a fordításával együtt előkerül? Kétségtelenül. Talán valamelyik etruszk város romjai közül, tán egy eddig föl nem tárt etruszk sírkamrából. Talán arról a helyről, amelyet már régen és gondosan átkutattak, de mégsem egészen az alapokig; igen, a római Forumra gondolunk, az ókori Róma politikai, gazdasági és szellemi életének központjára, ahol a dicsőség hajnalán éppen az etruszkok uralkodtak.


Forrás: Vojtech Zamarovsky - Róma történelmet írt Madách Könyvkiadó 1969