logo

XV December AD

A titokzatos etruszkok

E problémák több mint érdekesek: titokzatosságukkal izgalomba hozzák az embert, aki nem érti, hogy a tudomány minden vívmánya ellenére miért nem sikerült mindmáig rájönni a titkok nyitjára. Ha ezúttal nem kutatjuk a római nők szépségének rejtélyét, lényegében két megoldatlan problémával állunk szemközt. Az egyiket semmiképpen sem minősíthetjük új keletűnek. Az etruszkok származásának kérdésében már az ókori történészek véleménye is eltérő volt; ami pedig a mai történettudósokat illeti, ezek időn-ként tanácskozásra gyűlnek össze, de éppolyan az egyetértés közöttük, mint a leszerelési értekezletek résztvevői közt. Időszámításunk előtt az V. században Hérodotosz, a „történetírás atyja" azt a nézetet vallotta, hogy az etruszkok Kis-Ázsiából költöztek át Itáliába.

Nem sokkal később a leszboszi Hellanikosz azt írta, hogy az etruszkok azoknak a pelaszgoknak utódai, akik a görögök előtt a Peloponnészoszon laktak. Az időszámításunk előtti I. században a halikarnasszoszi Dionüsziosz mind a két véleményt visszautasította, hogy előálljon a harmadikkal: az etruszkok autochtónok, azaz Itália őslakói.
Hérodotosz szerint az etruszkok eredetileg a kisázsiai Lűdiában éltek, ahonnan az időszámításunk előtti XIII. században Itáliába vándoroltak. Ehhez a véleményhez az ókorban Sztrabón, a „földrajz atyja" és Tacitus, a rómaiak nagy történetírója csatlakozott, s rajtuk kívül az idősebb Plinius is erre a nézetre hajlott.
Az újkorban az etruszkok keleti eredetéről vallott tételt mindenekelőtt Theodor Dempster (1579-1625), az etruszkológia megalapítója, továbbá számos követője helyeselte. Rougé és Maspero francia orientalisták, valamint Mogyesztov orosz történetíró az etruszkokat a tursok (más néven tüsszenek, tirrének vagy tuszkok) utódainak tartják; egyébként a tursok voltak azok, akik az ún. „tengeri népek" egyikeként az időszámításunk előtti XII. században megtámadták Egyiptomot, sőt —amint később kiderült — a hettiták kisázsiai birodalmát is.

Az egyiptomi szövegekben, amelyek a magánhangzókat nem tüntették föl, így fest a nevük: t-r-s. Az olasz Nogarra az etruszkokat a hettiták rokonainak véli, akik a Fekete-tenger mellékén elterülő steppékről a Dunán és a Dráván át jöttek Itáliába. A bolgár Georgijev a trójaiak utódait látja bennük, akiknek saját nyelvükön troesz volt a nevük, s ebből keletkezett a görög türszenot-türrhenoi, illetve a latin etrusei elnevezés.
Más kutatók az etruszkok nevét (és itáliai honfoglalását is) Türrhénosz mondabeli király nevével hozzák kapcsolatba, akinek népét a fia, Tarkon vezette át Kisázsiából az hazába; Türrhénoszt egyébként a görög regékből agy ismerjük, min magának Héraklésznek az unokáját, s azt is meg kell említenünk, hogy a Tarko tőszó a hettiták történelmi uralkodóinak nevében is előfordul. Az etruszkok keleti eredete mellett kardoskodó elmélet helyességét valószínűsíti az a sírkő Is, amelyet 1885-ben Lémnosz szigetén, Kaminiában találtak; rajta egy katona képmása görög betűs és esetleg etruszk nyelvű felirattal.

De talán ne is foglalkozzunk a „keleti elmélet" többi változatával és további képviselőivel (Homo, Piganiol, Ducati stb.), s inkább annak a tudósnak adjuk meg a szót, aki nem etruszkológus ugyan, ám a kisázsiai területeken ő a legutóbbi évtizedek legjelentősebb régésze. Helmut Th. Bossert ez a tudós, a régi kultúrákkal foglalkozó török kutatóintézet volt német igazgatója, akinek megállapítása így hangzik:
„Minden igyekezet ellenére sem sikerült cáfolhatatlanul bebizonyítani az etruszkok kisázsiai eredetét, mégpedig sem régészeti, sem történelmi, sem nyelvészeti alapokon."

Az csak természetes, hogy ha már van „keleti elmélet", akkor „nyugatinak" is kell lennie. Ennek az elméletnek Niebuhr, Mommsen és E. Meyer német történészek a legfőbb képviselői, tehát igazán nem jelentéktelen tudósok. Előttük az etruszkok nyugati származásának tételét a francia Fréret fogalmazta meg, akinek véleményét később az olasz De Sanctis és Pareti szintén elfogadta. Nézetük szerint az etruszkok őshazájának az Alpok tekinthető; legnyomósabb érvként a Raetia (Raeti Alpok, raetorománok) és rasenna szavak hasonlóságára, illetőleg rokonságára hivatkoztak, ugyanis az etruszkok saját nyelvükön rasennának mondták magukat. Az ókorban ennek az elméletnek nem volt képviselője; az Idősebb Plinius az ókori Raetia lakosainak azokat az etruszkokat tartotta, akiket az időszámításunk előtti IV. században a Pó vidékéről a gallok űztek ki.

Hellanikosz régi elméletét a tudományos kutatók nem vizsgálhatják meg kellő felelősséggel, mert a pelaszgokról nincs elegendő adat a birtokunkban. Ókori források szerint az akhájok görögországi térhódítása azzal járt, hogy a pelaszgokat részint kiirtották, részint beolvasztották, részint pedig a tengeren túlra kergették. További sorsuk részleteire ez ideig nem sikerült fényt deríteni.


Forrás: Vojtech Zamarovsky - Róma történelmet írt Madách Könyvkiadó 1969