logo

XXI Januarius AD

Problémák és források

Mivel munkámnak nem az a feladata, hogy aprólékos felsorolását adja az etruszk kultúra egyes vonásaira vonatkozó adatoknak, hanem inkább az, hogy ezeket az adatokat magyarázza, és megvitasson néhány, mindeddig megoldatlan kérdést, nem tartom szükségesnek, hogy leíró formában elismételjem mindazt, amit más munkák már elmondtak az etruszk vallásról, vagy összeszedjem az ismert értesüléseket az istenségekről, a vallási kultuszról, az istenek akaratának értelmezéséről, a temetkezési szokásokról.
A valóságban a vallás az etruszk antikvitás legismertebb és legjobban feldolgozott fejezete; ennek oka nyilvánvalóan az irodalmi források szokatlan bősége és főleg a régészeti emlékek gazdagsága, amely a vallási kérdéseket valamilyen módon dokumentálja, vagy megvilágítja. A tárggyal olyan kutatók foglalkoztak, mint C. Thulin, G. Herbig, R. Pettazzoni, C. Clemen, G. Furiani, C. C. van Essen, H. M. R. Leopold, B. Nogara, G. Q. Giglioli, A. Grenier, R. Herbig, S. Weinstock, J. Heurgon. Ebből azonban nem az következik, hogy már mindent elmondtak, vagy hogy a birtokunkban levő anyagokat már annyira felhasználták, hogy nem adhatnak további ötleteket vagy eredményeket. Ezt bizonyítja többek között Clemen könyvecskéje (Die Religion der Etrusker [Az etruszkok vallása], 1936), amely a kérdéseket gyakran teljesen új módon, éleslátással, modem kritikai szemszögből közelíti meg. És éppen Clemen műve, valamint Giglioli és Grenier még újabb és más szempontból nem kevésbé értékes összefoglalásai győznek meg arról, mennyire szükséges, hogy egy megírandó általános áttekintés újra megvizsgálja az összes használható, akár irodalmi, akár régészeti forrást az etruszk vallás szélesebb körű és mélyebb megértése érdekében.

Az etruszkok mély vallásosságának híre az antik írók műveiben az újra meg újra ismétlődő szokásos közhelyek egyikének tűnik. Már Livius (V, 1,6) úgy beszél róluk, mint gens ante omnes alias eo magis dedita religionibus, quod excelleret arte colendi eas [olyan nép, amely annál is inkább felülmúlja az összes többit vallási buzgalmában, mert kiválik gyakorlásának művészetében]. Arnobius (Adv. gentes, VII, 26) Etruriát a babonák szülőanyjának (genetrix et mater superstitionum) kiáltja ki. Sőt előfordul még az a naiv áletimológia is, amely szerint a Tusci (etruszkok) neve a ΰνσιάζειν (áldozni) szóból származik (Isidorus, Etym., IX, 2, 86; vö. már a halikamassosi Dionysiosnál, I. 30, 3).
Az újkori tudósok, úgy látszik, nem idegenkednek attól, hogy hitelt adjanak ennek a hiedelemnek az etruszkok efféle kivételes helyzetéről az antik világ többi népei között. Valójában a vallásos szellem erejének mennyiségi összehasonlítása, főleg, ha különböző népekről van szó, könnyen együgyűséggé válhat, ha nem veszik tekintetbe a történelmi okokat, amelyek meghatározzák.

A császárkori rómaiak számára az etruszk hagyományok igen nagy fontosságúak voltak, nemcsak azért, mert Etruria alakította ki elsőként és leginkább azokat az itáliai vallási formákat, amelyeknek keretében a római vallás is kezdettől fogva kibontakozik, hanem azért is, mert az etruszk kultúra történeti Örökségének éppen a vallási oldalát fogadta el Róma a legkevesebb fenntartással, és ez állt ellen a legszilárdabban a hellén kulturális hatások mindent elsöprő áradatának. De mindezeknél jelentősebb aminőségi különbség egyfelől az etruszk, másfelől a római és görög vallásosság között.
Az etruszk vallásban feltűnő a kultuszgyakorlat aprólékos pontossága, az emberek aggályos alkalmazkodása az istenek akaratához, amelyet minden módon igyekeznek kifürkészni és magyarázni, továbbá a titokzatos, mindent legyőző erők és halaszthatatlan határidők állandó szorongató tudata. Az az érzet uralkodott, hogy az emberi személyiség semmis az isteni természet erejével szemben. Ezt az érzetet a görögök még a végzet szorongató zsarnoki hatalmával szemben sem ismerték, a rómaiak pedig megpróbálták úgy feloldani, hogy túlnyomóan jogi természetű, tehát kézzelfogható és gyakorlati viszonyt alakítottak ki emberek és istenek között; úgyhogy a görög-római vallásban éppúgy, mint a vallási tárgyú művészetben a főszereplő azért mindig az ember, Etruriában viszont, úgy tűnik, az istenség kikerülhetetlenül rátelepedett mindenre, mintegy állandó monológot mondva, amelyből az emberiségnek nem marad más, mint ennek óvatos és félénk magyarázata. Ilyen tartalmi szempontból nézve világos az összehasonlítás eredménye: semmi ok sincs a kételkedésre a régiek kijelentéseinek jogosságában, amikor az etruszk nép mély és kivételes vallásosságáról szólnak.
Amikor megkíséreljük, hogy rekonstruáljuk azoknak a szellemi irányzatoknak, törekvéseknek, szabályoknak és gyakorlatoknak összképét, amelyek az etruszkok vallási világát alkotják, a források kérdése alapvető fontosságúvá válik.

Már többször említettük, hogy az etruszk vallásra vonatkozó ismereteink forrásai egyrészt közvetlenek, mint például az eredeti etruszk szövegek (különösen a zágrábi múmia liber lintensának és a capuai agyagtéglának rituális szövegei, amelyek még részben megfejteiknek), néhány feliratos tárgy így a piacenzai híres bronz májmodell figurális díszítésű emlékek (festmények, szobrok és különösen a vésett tükrök jelenetei), templommaradványok, sírok stb. Forrásaink másik része közvetett jellegű, mint például azok az értesülések, amelyek a császárkori vagy a klasszikus kor utáni latin és görög írók révén jutottak el hozzánk.
Természetes, hogy a dokumentumoknak ezt a második csoportját komoly kritikai vizsgálatnak kell alávetni ahhoz, hogy hasznosítani lehessen az etruszk vallás rekonstruálásához, hiszen egy olyan kényes területen, amilyen a vallási hiedelmeké és szertartásoké, az eredeti vonások részleges megmásítása, meg nem értése és meghamisítása nemcsak könnyű, hanem elkerülhetetlen is. Ismerve némely szellemi vonásuk viszonylagos hasonlóságát, egyes istenalakok egyezését, a kultusz egy-egy aktusának rokonságát, nem lehet csodálkozni azon, hogy az etruszk hagyományok, amelyekre a római írók vallási kérdésekben hivatkoztak, s amelyeket keresztény egyházatyák (pl. Arnobius) hitvédő irataikban gyakran kivonatoltak, alkalomszerűen idéztek, vagy beépítettek a maguk fejtegetéseibe, lényegesen elváltozott formában jutottak el hozzánk. Jellemző a világ teremtéséről szóló hagyomány esete; ez a Suda néven ismert középkori enciklopédia szerint az etruszk mitológiában hat évezred alatt folyt le. Az elbeszélés rokonsága a világ keletkezésének Biblia-beli előadásával nyilvánvaló; ez valószínűleg onnan ered, hogy a késő-római kori irodalmi feldolgozásban összekevertek etruszk és keresztény elemeket.

Összegezésképpen elmondhatjuk, hogy az etruszk vallási hiedelmek és kultuszok rekonstrukciójához felhasználható adatok, sajnos, igen korlátozottak és bizonytalanok. Az eredeti vallásos irodalom elpusztulása pótolhatatlan. Helyesen állapították meg, hogy ugyancsak keveset tudnánk a keresztény vallás szelleméről, hittételeiről és szertartásairól, ha csak néhány szentkép és templomrom meg pár oldalnyi liturgikus szöveg volna birtokunkban.


Forrás: Massiomo Pallotino Az Etruszkok