logo

XX Martius AD

Az etruszk élet formái

A gazdagok házaiban folyó élet rekonstrukciója nem jelent különösebb nehézséget. Említettük már a nő helyzetét, aki a férfival való teljes egyenlőség alapján vesz részt a lakomákon és ünnepségeken. Az archaikus korban a nők és férfiak ugyanazon az ágyon végigheverve lakomáznak; valószínűleg erre a szokásra vezethető vissza Aristotelés kijelentése (Athénaios, I, 23 d), hogy „az etruszkok a nőkkel együtt esznek, ugyanazon köpeny alatt fekve”.
Az a feltételezés is felmerült, hogy Aristotelés kijelentése egyes szarkofágok téves értelmezésén alapul; ezeken házaspárokat látni egy köpeny alatt fekve, ez a házasság szimbóluma. Az etruszkoknál ugyanis az esküvői szertartáshoz tartozott az a mozzanat amit a zsidók máig megőriztek -, hogy a jegyespárt egy fátyollal takarták le; ezt egy kétséget kizáróan értelmezhető dombormű is bizonyítja Chiusi egyik kis urnáján. De lehet, hogy a fátyolt valójában használták a lakomákon heverve is.

Mindenesetre azt tartják, hogy a görögök az etruszkokkal szembeni talán régi politikai vetélkedésekre visszavezethető értetlenségük és ellenségességük folytán botrányosnak találták az etruszk nő formális szabadságát, amely annyira különbözött a görög nő elzártságától, legalábbis a klasszikus korban; így könnyű és szinte természetes volt az etruszk nőknek olyan vonásokat és viselkedést tulajdonítani, mint a hetéráknak, az egyedüli nőknek, akik Athénben a férfiakkal együtt vettek részt lakomákon. így születtek, és terjedtek el minthogy a klasszikus világban általában könnyedén elfogadtak és továbbadtak sokszor ellenőrizhetetlen adatokat is, különösen a „barbárok” szokásairól, amelyek azután mintegy irodalmi motívumokká váltak a mendemondák az etruszkok erkölcstelenségéről, amelyeket részletesen ismertet Athénaios (IV, 153 d; VII, 517 sk.), és amelyeknek visszhangja Plautusnál is megtalálható (Cistellaria, II, 3, 20 sk.).

Az V-IV. századtól az etruszk nők többé már nem fekve vesznek részt a lakomákon, mint a férfiak, hanem ülve; ez a szokás azután állandósul, és meghonosodik a római világban. Lakomák ábrázolásai több ággyal (általában hárommal, ahonnan a római triclinium elnevezés ered), mint például Tarquiniában a Leopárdok Sírjában vagy a Tricliníum-sírban, természetes és vidám egyszerűséggel teli képeket tárnak elénk. Látni azonban görög módon, pusztán férfiak részvételével tartott vendégségeket is, amelyek azután meglehetősen féktelen dorbézolásba is átcsapnak, bőséges italozással és táncokkal (a Feliratos Sír Tarquiniában). Az ünnepi lakomákat, mint különben más ünnepségeket is (játékok, temetések stb.) rendesen zene és tánc kíséri.
Jelentős számú ábrázolás a játékokkal és előadásokkal kapcsolatos (a Jósok, az Olimpiai Játékok, a Kétfogatú Kocsik, a Halotti Ágy stb. Síija Tarquiniában; Chiusi festett sírjai és domborművei). Nyilvánvaló, hogy az etruszk életnek ezen a területén a görög hatás uralkodik, de úgy tűnik, hogy a görög játékok és versenyek vetélkedő és hivatásos jellege az etruszk világban inkább látványos szórakozássá alakul át.
A legmegkapóbb és legérdekesebb megjelenítése ennek a tarquiniai Kétfogatú Kocsik Sírjának kis fríze, ahol a festő nagy sportpályát vagy cirkuszt ábrázolt egymás mellett hosszés keresztmetszetben, poronddal és fatribünökkel, az utóbbin a nézők helyezkednek el, a porondon versenyzők láthatók kétfogatú kocsijukkal, lovasok, birkózó és ökölvívó párok, egy távolugró és egy rúdugró, egy fegyveres távfutó fhoplitodromos), versenybírák és más különböző személyiségek; a tribünökön a két nemhez tartozó nézők a legélénkebb érdeklődést tanúsítják a versenyek kimenetele iránt, ahogy ez izgatott arcjátékukból világosan kitűnik.
Nincs kizárva, hogy a sportversenyeken a legtekintélyesebb családok tagjai is részt vettek. Meg kell említeni ezzel kapcsolatban a Truia elnevezésű etruszk játékot (ludus Troiae): egy labirintus alakú, tekervényes pályán folyó lovasversenyt. Egy archaikus etruszk váza bekarcolt rajzán láthatjuk ábrázolását, és tudjuk, hogy a császárkor elején még szokásban volt mint a római fiatalság gyakorlata. Népszerűbb jellegűek a mutatványosok előadásai (egyensúlyozó művészek, lovas akrobaták, bohócjelenetek), ahogyan a tarquiniai Bűvészek Sírja és a chiusi Majom-sír ábrázolásain látjuk.

Meg kell végül említeni egy véresebb jellegű játékot is, amelyben a gladiátorküzdelmek előzményét lehet felismerni; ezeket különben az antik hagyomány etruszk eredetűnek tekintette (Athénaios, IV, 153 f); mindenesetre a régóta etruszkká vált Campaniából kerültek Rómába. Valószínűleg a temetkezési szokásokból erednek, mint enyhébb formája azoknak az emberáldozatoknak, amelyek sok primitív kultúrában fejedelmek vagy neves személyiségek halálát kísérik; a véres küzdelemben ugyanis az erősebb vagy ügyesebb harcosnak lehetősége nyílik, hogy elkerülje sorsát. Ilyen küzdelmet mutat be a Jósok Sírja Tarquiniában: egy cpersu (a latin persona álarc szónak megfelelő) elnevezéssel jelölt álarcos alak hegyes süvegben, dühös kutyát tartva pórázon, rátámad félmeztelen ellenfelére; ennek feje zsákba van burkolva, és bunkót tart fegyverként; alighanem egy elítélt, aki hátrányosabb helyzetben harcol, de az is lehetséges, hogy sikerül leütnie a kutyát a bunkóval, és akkor a támadó ki van neki szolgáltatva.


Forrás: Massiomo Pallotino Az Etruszkok