logo

XXI Januarius AD

Az északi származás és a bennszülött őslakó-elmélet bírálata

Térjünk át most az északi elmélet bírálatára. A rasenna és a raetusok nevének régi összevetése gyermekes; a Trentinóban és a Felső-Adige vidékén talált feliratok igen későiek (az i. e. V. század után keletkeztek), és ha mutatnak is ősrégi összefüggéseket vagy újabb kapcsolatokat az etruszkkal, nem szolgáltatnak semmi bizonyítékot annak a feltételezésnek alátámasztására, hogy az etruszkok, már mint kialakult nép, az Alpok vidékéről származtak. Régészeti szempontból Pigorini és Helbig álláspontjának már ismertetett kritikája lényegében megdönti azt az elméletet, hogy Itália északi részéről húzódtak volna le népek a félsziget közepe felé.
A Pó-síkság etruszkizálódása pontosan meghatározható déli hódítás eredménye, amelyről a történeti források is tanúskodnak ; ebben egyetérthetünk Brizióval és Ducatival, ha alapos fenntartással fogadjuk is időrendi megállapításaikat, és kizárjuk is azt, hogy Bologna Villanova-lakói azokkal az itáliai umberekkel voltak azonosak, akiknek megjelenése az Appenninek keleti lejtőjén még újabb keletű (ez világosan kiderül Strabón szövegéből, V, 1, 10-11).

A nyelvészet már jó ideje túljutott az etruszk és az italicus nyelvek közötti genetikus rokonság régi elméletén, így hát Pigorini feltételezése az etruszkok és italicusok közös leereszkedéséről Itáliába az Alpokból ebben a vonatkozásban is elvesztette minden alapját. Innen De Sanctis elmélete, amely a régi rézkori törzs hamvasztóit az etruszkokkal, a hantolókat pedig (ma inkább úgy mondanánk, hogy az appennini hagyományú népeket) az italicusokkal próbálja azonosítani.
Ha a régészeti és etnikai-nyelvészeti tényezők nagyjából való egyeztetésével megelégednénk, pusztán az ilyen egyenlőségjelek meg tudnák magyarázni, hogy mint fentebb láttuk azok a területek, ahol a hantolásos, illetve hamvasztásos temetkezés volt szokásban, megfelelnek Itália indoeurópai, illetve nem indoeurópai területeinek. De, különösen ma, a legújabb feltárások ismeretében nyilvánvaló, hogy nem lehet a „hamvasztok” Összességéről, mint valami egyetlen, már korábban kialakult etnikai-nyelvi csoport képviselőiről beszélni; hogy a Villanova-kultúrát nem lehet úgy tekinteni, mint amely már teljesen kialakult formájában érkezett egy külső területről későbbi fejlődésének színhelyére: az Appennínektől északra nem is mutat régebbi formákat, sőt közvetlen előzményei inkább a félsziget „protovillanova” szakaszában találhatók meg, elsősorban éppen Etruria tirrén tengerparti vidékén (mai ismereteink szerint, ahogy már láttuk, a tolfai hegyektől Grosseto környékéig); nyilvánvaló az is, hogy a „protovillanovaival” rokon hamvasztásos kultúrák archaikus szakaszai, mint a „protolatiumi” és „protoestei”, megjelennek a latiumi és az estei vaskori kultúrák kezdetén, indoeurópai nyelvű, de különböző eredetű népek, tudniillik a latinok, illetve a venetusok sajátjaként.
Ezzel megdől vagy a bizonyíthatatlan elképzelések szintjére süllyed Pareti véleménye, hogy a „protovillanovaiak” népe eredetileg egyetlen törzs, a keleti italicusoké volt (ez a feltevés annál is valószínűtlenebb, mivel a történelmi korban a keleti itaíicusok főként hantolással temetkeznek), és egy rákövetkező feltételezett Villanova-hullám jelentené az etruszkok leereszkedését. Amint látjuk, mindez merő paszianszozás, a kritikai valószínűség minden alapja nélkül. A régészet semmi módon nem tudja kimutatni az etruszkok északról „érkezését”.

Egy másik érv az északi elmélet cáfolatára éppen az etruszk nyelv kapcsolata az Égei-tenger praehellén nyelveivel. Hogy ezt megmagyarázhassuk, el kellene fogadni Kretschmer elméletét, hogy a Duna-medencéből a szárazföldön keresztül párhuzamos bevándorlás ment végbe Görögországba és Itáliába, de akkor még mindig magyarázatra várnának az etruszkkal rokon elemek az itáliai félsziget „tirrén” helynévanyagában, márpedig ezek, mint már mondtuk, jelentősek, és nagy területen elterjedtek.
Mindez ugyan nem zárja ki, hogy az etruszkban ne lennének kontinentális nyelvi elemek, amelyeket a praeindoeurópai alapréteg északi és nyugati nyelveivel (mint a „ligur” vagy a „raetiai”) vagy egyenesen indoeurópai nyelvekkel lehet összefüggésbe hozni; de ez legfeljebb azt bizonyítja, hogy nyelvterületek bonyolult egymásra épülése révén különféle eredetű tényezők széles körű helyi összetalálkozása és keveredése ment végbe.

A bennszülött eredet elmélete, ha kizárólagos és szkematikus értelemben fogják fel, ugyancsak jogos bírálatokra ad alkalmat. Trombetti, Ribezzo, Devoto stb. nyelvészeti álláspontja, amely az etruszk nyelv alapjaiban egy szélesebb prae-indoeurópai nyelvi egység maradványait ismeri fel, módszertanilag kifogástalan, amennyiben tekintetbe veszi az etruszk nyelv mediterrán rokon vonásait és a „tirrén” szubsztrátum jelenlétét az itáliai térség nagy részén, ahogy ezt a helynévanyag tanúsítja. Viszont az egyes események rekonstrukciója a régészeti adatok alapján, úgy ahogy ezzel Antonielli és Devoto próbálkozott, súlyos nehézségekbe ütközik, ők azt feltételezik, hogy éles etnikai ellentét állt fenn a rézkor és a bronzkor bennszülött hantolásos temetkező! és a hamvasztó „villanovaiak” közt, akik északról húzódtak le, s az előbbieket az eredeti „tirrén” réteggel, az utóbbiakat pedig az indoeurópai italicus hódítókkal azonosítják. De az a megállapítás, hogy a hamvasztásos és a hántoló temetkezés elterjedési területei majdnem pontosan egyeznek a nem indoeurópai, illetőleg az indoeurópai területekkel, ezúttal is ellene szól a bennszülött eredetet vallók elvont rekonstrukciójának. Éppen Etruria, ahol jellemző és igen sűrű a hamvasztok letelepülése, lenne Itália egyetlen olyan csücske, ahol az ősi nyelv megőrizte volna sajátosságait mélyen a történelmi időkig!

Az italicus nyelvek viszont a félsziget keleti részén váltak volna uralkodóvá, ahol csak szórványos és jelentéktelen nyomai vannak a feltételezett italicus hamvasztok megjelenésének! Világos, hogy a nyelvészet őslakó-elméletét nem lehet ezek közé a képtelen régészeti sémák közé szorítani, amelyeken még világosan látszik a régi Pigorini-féle előítélet nyoma. Hiába kísérelte meg a közelmúltban Devoto, hogy a hamvasztók-italicusok egyenletet kapcsolatba hozza egy „protoitalicus” beáramlás elképzelésével, amelyről azonban semmi világos adat nem derül ki az itáliai történelmi néprajz pozitív tényeiből.
Mindenesetre a tiszta bennszülött eredet eleve történelemellenes elméletnek mutatkozik, és a gyakorlatban ellentétbe kerül egyfelől világosan felismerhető kulturális mozzanatokkal, amelyek európai és keleti hatásokról vallanak, másfelől nyelvészeti adatokkal, amelyek az Etruria és az Égei-tenger közötti kapcsolatokról, továbbá az etruszk nyelvbe mélyen beivódott indoeurópai elemekről tanúskodnak.


Forrás: Massiomo Pallotino Az Etruszkok