logo

XVI Junius AD

Hogyan született és alakult ki az etruszkok tengeri kereskedelme és uralma

Mikor alakult ki, és mit jelentett az etruszkok tengeri uralma? Hogyan kell értenünk a klasszikus források adatait és a régészeti anyagot? Világos, hogy az olyan bő, változatos, de lényegében egybehangzó történelmi dokumentáció, mint az etruszk „tengeri uralom”-ra és kalózkodásra vonatkozó, nem születhetett a semmiből, hanem szükségképpen az a csodálat és félelemérzet hozta létre, amely széles körben elterjedt az archaikus kori görögök között, bár ők maguk is nagymértékben folytattak merész tengeri vállalkozásokat és gyarmatosításokat. Erre mutat főként a tirrén kalózkodásra vonatkozó legendák kis csoportja; ezeket az epikus költészet nem ismeri, és csak a görög mítoszfeldolgozások utolsó szakaszában, az i. e. VI. és V. században jelennek meg.
Nyilván azoknak az ókor „tengeri betyárjairól” szóló riasztó elbeszéléseknek a magva köré szövődtek, amelyek bejárták Hellasz és a gyarmatosított országok partvidéki városait. A hagyomány lényegében hiteles volta világosabban megmutatkozik abban, hogy a tirrén kalózok vállalkozásait a nyugati tengerekre helyezik, és a görögök hajózási nehézségeiről beszélnek Szicília körül vagy a görögök és tirrének közti harcokról az Aeoli-szigetek birtokáért.

A tírréneknek mint vad kalózoknak ábrázolása a népek jó vagy rossz etnikai vonásainak abba a közhely-tárába tartozik, amelyet a klasszikus ókorban annyira szerettek, és amelytől még mi, a modem idők emberei sem tudjuk függetleníteni ítéleteinket. Eredetét kétségkívül abban a területekért és kereskedelmi utakért folyó versengésben kell keresni, amely az itáliai partok vidékén alakult ki etruszk hajósok és görög telepesek között.
A kalózkodás az elkeseredett tengeri háború legszembeszökőbb vonása; és minthogy a fennmaradt legendás és történeti források mind görög eredetűek, érthető, miért maradt folt a tirrének nevén az ókori irodalomban. Különben a görögök és etruszkok nagyszabású történelmi összeütközése Itália körül, amelynek fejleményeit nyomon követjük majd, kihatással lehetett a görög irodalom egyéb elfogult ítéleteire is az etruszkok erkölcsi tulajdonságait illetőleg: elpuhultnak, érzékinek vagy kifinomultan kegyetlennek bélyegezte őket.

Az a tény, hogy a homérosi költeményekben nem szerepel a tirrén kalózkodás, viszont belekerült Dionysos mítoszába a későbbi „homérosi” himnuszban, lehetővé teszi számunkra, hogy az etruszkok tengeri vezető szerepének legnagyobb arányú kibontakozását az i. e. VII. és VI. századra tegyük.
A régészeti adatok megerősítik ezt az időmeghatározást. Nincs kizárva azonban, hogy az etruszkok tengeri tevékenységének kezdete még régebbi. Ha Ephoros történetírónak egyik valószínűleg valamelyik szicíliai történésztől vett-szakasza, amelyet Strabón Geógraphiája is idéz (VI, 2, 2), szavahihető, még azt is feltehetjük, hogy már a VIII. században amikor a görögök első tengeri kikötőhelyeiket kezdték alapítani Szicília keleti partjai mentén a sziget körüli tengerszakaszokat etruszk hajók fenyegették. De a VIII. században még láthatóan kezdetleges fokon áll Etruria kulturális fejlődése; tudjuk már, hogy ez a Villanova-kultúra kibontakozásának ideje.

Régóta beidegződött felfogásaink sora ösztönösen arra indít, hogy a Villanova-kultúrának és általában a vaskor hamvasztóinak fogalmát szárazföldi vándorlásokkal és az itáliai földhöz szorosan kapcsolódó folyamatokkal kössük össze, minden tengeri tevékenység és tengerről jövő hatás nélkül. Pedig ezek téves vagy legalábbis az igazságnak csak részben megfelelő képzetek. Láttuk az előző fejezetekben, hogy egyáltalán nincs kizárva, hogy „protovillanovai” hamvasztok kis csoportjai a tengeren keresztül érkeztek Dél-Itália, valamint a Tirrén-tenger partjaira, és telepedtek le ott. Még több joggal gondolhatunk arra, hogy a Villanova-kultúra megteremtői és terjesztői akikben nem lehet többé fel nem ismerni magukat az etruszkokat történeti fejlődésük első szakaszában bejárták és ellenőrizték a partjaik előtt elterülő vizeket, és versenyre keltek a tengeren az első görög hajósokkal. Máskülönben nem lehetne megmagyarázni a Villanova-kor kezdetétől fogva már kimutatható erős ütemű városi tömörülést az olyan jelentős part menti településeken, mint Caere, Tarquinia, Vulci, Vetulonia, Populonia, valamint a külföldről érkezett tárgyak egyre gyakoribb megjelenését a sírokban. Egyébként ma ismerjük a Villanova-kultúrának a tirrén Etruria magvától elkülönült „szigeteit”, főleg a campaniai-Lucaniai térségben, ahova a görög hagyomány, mint a következőkben látni fogjuk, történeti etruszk településeket helyez; ebből esetleg korai tengeri teijeszkedésre lehet következtetni ebben az irányban; ez alátámasztaná a hagyományt, amely szerint már a VIII. század közepe táján megtörtént a találkozás a görög település legszélső pontjaival.
Etruria szaggatott és szigetekben bővelkedő partjai, ahol a sima szakaszok kiugró szirtekkel váltakoztak, már igen korán lehetőséget nyújthattak a part menti hajózás, a halászat és a kisebb csereáru forgalom kifejlődésére. Itt kell megemlíteni, hogy Etruriával szemben feküdtek nemcsak a vasat termelő Elba és a beltenger más kis szigetei, hanem a nagy kiterjedésű Szardínia és Korzika is; közülük az előbbi már meglehetősen fejlett kultúrával rendelkezett, különösen az építészet terén (a nuraghék kultúrája).

Éppen a tengermelléki Etruria fejlődésének legrégibb szakaszához fűződik az etruszk-szárd viszony kérdése . Szigetekről jött emberek etruriai tartózkodásáról tudósít Populonia korzikai alapításának mondája (Servius, adAen., X, 172). Strabón (V, 2,7) kifejezetten említi szárd kalózok betöréseit Toscana partjaira, és Szardínia őslakóinak tirrén eredetére is céloz. Különben nem hiányoznak az adatok a bányavidéken lakó etruszkok és a szárdok közötti kereskedelmi kapcsolatokra vonatkozólag sem.
Vetuloniában VIII. és VII. századi sírokban kétségbevonhatatlanul szardíniái készítésű tárgyakra bukkantak köztük egy kis bronzhajóra állatalakokkal és elszórtan találhatók itt a nuraghe-műveltség jellegzetes típusait utánzó elemek is; így például hosszú nyakú kis korsók, amelyek ebben a korai Időszakban egyedül a vetuloniai temetőben fordulnak elő. Egy szardíniái bronzszobrocskát Vulci egyik Villanova-sírjában fedeztek fel.
Lehetne vitatkozni azon is, hogy az Észak-Etruria orientalizáló sírjaira jellemző álkupolás (tholos) megoldás közvetlenül a krétai-mykénéi kultúra hatásának eredménye-e, vagy a szardíniái nuraghék közvetítették, amelyek között ez a technika különösen elterjedt. De Szardínián is fellelhetők az etruszk hatás nyomai: talán az egyik keleti part menti nép, az Aesaronenses nevében (vö. az etruszk aisar istenek szót), a fekete bucchero-agyagedények előfordulásában, egyes protoszárd bronzszobrocskák etruszk típusában stb.; néhány sziklába vájt sírkamra (S. Andrea Priu, Fordongianus) építészeti részleteiben azonos vonásokat mutat Cerveteri etruszk sírépületeivel.

Figyelemreméltó, hogy a kapcsolatok élénkebbek a tenger menti Etruria északi részével. Ez földrajzi okokkal magyarázható; Szardínia és a szárazföld között a forgalom ugyanis még a közép és újkorban is leginkább Korzika partjainak érintésével bonyolódott le a beltengeren át Pisa irányában. De tekintetbe kell venni azt a fontos tényt is, hogy Populonia és Vetulonia környéke fémekben gazdag terület, és ez összeköti Szardíniával, minthogy mindkét helyen érceket bányásznak, és dolgoznak fel. Ez az ércbányavidék egyedülálló Etruriában, sőt mondhatnánk egész Itáliában.
Bár nem akarjuk túlértékelni a gazdasági tényezőt a történelmet meghatározó okok sorában, tekintetbe kell venni, hogy a szardíniái bányáktól eltekintve a Földközi-tenger középső vidékén az egyedüli jelentős bányák, amelyekben vasat, rezet és ezüsttartalmú ólmot termeltek ki, az etruszkok voltak. Attól a perctől fogva, amikor kiaknázásuk megkezdődött és ez körülbelül egybeesik az etruszk kultúra kezdetével a vaskorban -, különleges vonzerőt gyakorolhattak a nagy tenger partjain lakó művelt és hajós népekre.

A Villanova-kultúra átalakulása orientalizálóvá a VIII. század végén és a VII. század elején egyik alapvető fontosságú eseménye Etruna és a korai Itália művelődéstörténetének: úgyhogy, bár tévesen, egyenesen úgy magyarázták, mint egy új nép jövetelének külső jelét. Itt hangsúlyozni kell, hogy az orientalizálás jelenségét a gazdagság megnyilvánulása kíséri, az életkörülmények gyors megváltozásával és a rendkívüli vásárlóképesség szembetűnő jeleivel; erre vall a legtávolabbi országokból érkezett sok drága tárgy és olyan értékes importált anyagok megjelenése, mint az arany, az ezüst, az elefántcsont.
A jólétnek ezek a jellemzői megmaradnak a következő történeti időszakban, a VI. században és az V. század elején is, legalábbis ami a görög vázák ezreinek etruriai előfordulását illeti; ezek főként Vulci, Tarquinia, Caere nagy temetőiből kerültek elő (úgyhogy az attikai kerámia ismerete túlnyomórészt etruszk eredetű anyagon alapul). Nyilvánvaló, hogy az Etruria és a keleti országok közötti élénk áruforgalomban Etruria inkább vásárló piacot jelent; a más országokban, főleg Görögországban előkerült etruszk tárgyak ugyanis egyáltalában nem állnak arányban az Etruriában talált importált darabokkal. így természetesen felmerül a kérdés: mivel fizetett Etruria a behozott árucikkekért? Gabonával? Olajjal? Fával?
Valószínűtlen, hogy ezek megfelelő ellenszolgáltatást jelentettek volna ilyen nagy nemzetközi jelentőségű áruforgalomban olyan országokkal, amelyek mindezt maguk is megtermelhették, vagy másutt is beszerezhették. Minden jel inkább arra mutat, hogy az Etruriából kiszállított javak zömét az etruszk bányákból kikerülő érc (réz, ólom, vas) alkotta, amelynek egy részét, mint erről tudomásunk van, Campania felé irányították (Diodorus Siculus, V, 13); ehhez járultak a helyi fémművesség által előállított tárgyak; ezekből még Görögországba és Ciprusra is szállítottak.

A fenti megállapítások nyilvánvalóknak tűnnek, és valóban, a kutatók nagy része el is fogadta őket; mellettük szól a görög kereskedők jelenléte Caere, Tarquinia és az Adria melletti Spina etruszk kikötőjében a VI. és V. században. Fel lehet hozni ez ellen, hogy a vagyonosodás, az orientalizálódás és a görögösödés folyamata szembetűnőbb és gyorsabb Dél-Etruria városaiban, mint az északabbra fekvő bányavidéken (Vetulonia és Populonia területén). De az ilyen megállapítás talán még túl korai; egyrészt ugyanis régi és jelentős ércbányászat nyomai megtalálhatók délen is, a tolfai hegyekben, Caere és Tarquinia között, másrészt Populonia és újabban Quinto Fiorentino leletei azt mutatják, hogy északon is korai időtől fogva gazdagon virágzott az orientalizáló kultúra.
Mindenesetre feltételezhetjük, hogy az etruszk fold gazdag bányakincseinek kiaknázásából eleinte főleg olyan települések húztak hasznot, amelyek tevékenyen és közvetlenül irányították az áruforgalom lebonyolítását, és ugyanakkor korán politikai és kulturális fejlődésnek indultak, mert helyzetüknél fogva közvetlenebb kapcsolatba kerültek a földközi-tengeri kereskedelem nagy áramlataival mint Caere vagy Tarquinia -, a bányák közelében létesült városok pedig csak később kezdtek közvetlen kereskedelmi vállalkozásokba. Ez talán egybevág azzal az adattal, amely Populoniának a tizenkét etruszk „nép” szövetségébe történt késői belépésére vonatkozik (Servius, ad Aen., X, 172) és azzal a megállapítással, hogy Vetulonia archaikus kultúrájában bőségesen találhatók bronztárgyak, de ritkák az importált görög tárgyak, például a festett edények.

Az mindenesetre bizonyos, hogy a bányavidékre századokon keresztül áhítoztak a görögök, akik az V. és IV. században tengeri vállalkozásokkal próbálkoztak Elba irányában, de nem sikerült megvetni a lábukat Etruria partjain. Végül annak bizonyítékául, hogy a déli városoknak mint az etruszk nyersanyagok és a tengerentúli feldolgozott áruk cserepiacainak jelentősége továbbra is megmaradt, figyelemreméltó az a tény, hogy a syrakusai Dionysios által az etruszk bányavidék ellen vezetett hadjárat előjátéka Caerénél zajlott le, Pyrgi kikötőjének és szentélyének elfoglalásával és kifosztásával (i. e. 384).

A Földközi-tenger nyugati térségének kereskedelmi kiaknázására irányuló nagyszabású vállalkozásban a görög és föníciai hajósok mellett valószínűleg már kezdettől fogva az etruszkok is részt vettek; ez lehet az oka tengeri hajózásuk fejlődésének, amely, elsősorban a Tirrén-tengeren, az etruszkok hatalmi túlsúlyára vezetett.
A történeti források ezt világosan megmondják. Megerősíti az is, hogy etruszk műtárgyakon az i. e. VII. és V. század között sűrűn ábrázoltak kereskedelmi és hadihajókat vagy tengeri ütközetek jeleneteit; ez biztosan harcedzett tengerészek népére mutat, a nagy bronzkori földközi-tengeri hatalmak hagyományainak örökösére és a görög hajósok méltó vetélytársára.

Nincs kizárva éppen a történelmi hagyomány alapján hogy az etruszk hajósok legmerészebb felfedező útjainak egyike-másika túljutott a Tirrén-tenger határain, a Földközi-tenger nyugati része felé.


Forrás: Massiomo Pallotino Az Etruszkok