logo

XXI Januarius AD

A tengeri uralomra vonatkozóforrások és adatok

Az eredetről folyó vita általában elvonta a tudósok figyelmét az etruszk világ politikai, társadalmi és gazdaságtörténetének kérdéseire vonatkozó más, kézzelfoghatóbb és pozitívabb kutatásoktól.
Nemegyszer elhangzott már, hogy Karthágó tanította meg a rómaiakat a hajózásra és a tengerek fölötti uralomra, ahogy Görögország a művészetre és a költészetre. Mindkét megállapításban van valami igazság, abban az értelemben, hogy a hellénizmus egyetemes és fejlett kultúrájának világában a karthágóiak és görögök hatásának döntő szerepe volt a római műveltség kifejlődésében. De súlyos tévedés volna azt hinni, hogy a köztársasági vagy akár a királyok korabeli Róma is csak pásztorok és félbarbár parasztok városa volt; a valóságban Etruria magas fejlettségű történeti kultúrájának peremén élt, és annak jelentős részesévé vált.
Cicero és Augustus korának kifinomult nemzedékei számára az egy vagy két századdal korábban élt római „ferus victor”-nak [vad győztes], „arte rudis”-nak [művészetben csiszolatlan] tűnhetett; de ha meggondoljuk, hogy már az i. e. VI. és IV. század között olyan érett és nagyszerű remekműveket alkottak Rómában, mint a capitoliumi farkas vagy a Ficoroni-cista, rájövünk, milyen képtelenség az a vélemény, amely szinte közhellyé vált az antik íróknál, és amelyet gyakran még az újkoriak is elfogadtak.

Az első Ösztönzést a tengeri utak meghódítására és ellenőrzésére az itáliai népek Etruriától kapták. Nem lehet figyelmen kívül hagyni annak a történelmi hagyománynak az adatait, amely a tirrének tengeri uralmáról („thalassokratia”) beszél. Vállalkozásaik legendásakká váltak mint félelmetes kalózok akciói, akik nyugaton és keleten egyaránt tevékenykedtek. Már a Dionysoshoz írt „homérosi” himnuszban is az istent tirrén kalózok rabolják el, akiket azután sikerül delfinekké változtatnia.
A pelaszgokkal azonosított tirrének vállalkozásai közé sorolták Héra szobrának elrablását Samos szigetéről (Athénaios, XV, 12), az attikai Braurón asszonyainak elhurcolását, valamint Athén elfoglalását és kifosztását (Plutarchos, de múl. virt., 8; quaest. Gr., 21; Eustathios, Comm. Dion., 591; Philochoros, fr. 5).

A tirréneknek tulajdonítják másfelől azt, hogy állandóan fenyegették, vagy egyenesen ellenőrzésük alatt tartották a Földközi-tenger mellékének nyugati részét és különösen a Tírrénmeg az Ión-tenger és Szicília partvidékét (Palaiphatos, XX; Strabón VI, 2, 2; stb.). Tegyük még hozzá azokat az adatokat, amelyek etruszk gyarmatosításokról beszélnek Korzikában (Diodorus Siculus, V, 13), Szardínián (Strabón V, 2, 7), a Baleárokon, sőt még az ibér-félszigeti partokon is (Bizánci Stephanos, a Banaurides címszó alatt; Ausonius, Epist. XXVII, 88-89) és az elbeszélést az etruszkok és a karthágóiak viszályáról egy atlanti-óceáni sziget birtokáért (Diodorus Siculus, V, 19 sk.).
Az etruszkok fejlett hajózási technikáját, amiről Dionysios beszél (I, 25), igazolja a hajók fémmel bevont orrának feltalálásáról szóló legendás hagyomány (Plinius, Nat. Hist., VII, 56, 209). Az etruszk nép nevéből és egy venetus-etruszk kikötőváros, Adria nevéből származik a két nagy itáliai tenger: a tirréni és az adriai elnevezése. A régészet megerősíti a régi etruszkok tengeri tevékenységére vonatkozó történelmi hagyományokat.

A nagyszámú, szinte megszámlálhatatlan mennyiségű importált (keleti, szardíniái, pun, görög) tárgy és motívum mellett, amelyeket az archaikus etruszk sírok mellékletei között találtak, és amelyek igen élénk közvetlen tengeri kereskedelemre mutatnak, amit nem lehet csak föníciai és görög hajóknak tulajdonítani, nem hiányoznak az etruszk kultúra termékeinek elterjedését bizonyító leletek Itália partjain, Szardínián, Szicíliában, Észak-Afrikában, Dél-Franciaországban, Spanyolországban, sőt megtalálhatók Görögországban, Kisázsiában és Cipruson is. Főleg fekete bucchero-agyagedényekről van szó, de olykor bronzokról is, sőt Karthágóban egy elefántcsont táblácskát is találtak állatfigurával és etruszk felirattal4.


Forrás: Massiomo Pallotino Az Etruszkok