logo

XXI Januarius AD

A tengeri háborúk a görögök és etruszkok között

De a görög kolonizáció Dél-Itália partjain és Szicíliában akadályozta ennek az etruszk hajózási és kereskedelmi tevékenységnek szabad terjeszkedését. Ebből eredt a végzetes ellenségeskedés a görögökkel, amely az etruszk „tengeri uralom” utolsó korszakát jellemzi a VI. és V. században, és gyakorlatilag az etruszkok hanyatlásának kezdetét jelenti; ennek visszhangja az antik írókon keresztül hozzánk is eljutott.
A tengeri háború néhány mozzanatának helyszínét Szicília köré, a Aeoli-szigetek közelébe (Strabón, VI, 2, 10) vagy szicíliai támaszpontokról elérhető útvonalakra (Hérodotos, VI, 17) teszik; egy Szicília ellen vezetett tengeri vállalkozásról kifejezetten említés történik Tarquinia egy régi történeti személyiségének elogiumában (emlékoszlop talapzatára írt dicsőítő felirat), amelyet egy töredékes latin felirat tartott fenn sajnos a neve nem maradt ránk.
Más események, mint hamarosan látni fogjuk, az itáliai partokra és Korzikára vonatkoznak, azaz egy Etruríához közelebb fekvő földrajzi térségre. Ez azt mutatja, hogy az etruszk tengeri hatalom hatósugara fokozatosan összeszűkült.

Másfelől ebben az időszakban Karthágó is porondra lép: miután korábban ellenőrzése alá vonta Nyugat-Szicilia és Szardínia föníciai településeit, most a Tirrén-tengeren is megjelenik. Természetes volt, hogy a görögellenes közös érdekek és a kereskedelmi megegyezés mellett szóló pozitív okok talán elsősorban a gazdasági szükségletek egymást kölcsönösen kiegészítő jellege arra indították a karthágóiakat és az etruszkokat, hogy széles körű és tartós együttműködésre törekedjenek szerződések alapján, amelyekről Aristotelés beszél Politikádéban (III, 9,1280 a, 36), megemlítve, hogy a szerződő felek között oly szoros volt az egyetértés, hogy szinte egy és ugyanazon állam polgárainak lehetett őket tekinteni.
A megegyezéseknek ebbe a sorozatába illeszkedik bele valószínűleg a Róma és Karthágó közötti első szerződés is, amelyet a hagyomány az i. e. VI. század vége körüli időre helyez (Polybios, III, 22). Mindez többek között tényleges katonai szövetségekre is vezetett a görögök ellen, amint ezt a Hérodotos (I, 166) által megőrzött epizód is tanúsítja: a tengeri ütközet, amelyet a karthágói és etruszk pontosabban a caerei hajóhad vívott a phókaiaiak ellen a Szárd-tenger vizén i. e. 540 körül (ezt az újkori történetírás általában, bár helytelenül, alaliai csata néven említi).

A kisázsiai Phókaia városából érkezett görög gyarmatosok már legalább a VI. század eleje óta megkezdték a települést a liguriai partokon, és megalapították Massaliát, a mai Marseille-t. Később megtelepedtek Korzika keleti részén, Alaliában, és a perzsa támadás elől elmenekült anyaországi görögökkel megerősödve közvetlenül fenyegették Etruriát. A Száxd-tengeren vívott csata után az alaliai phókaiaiak Dél-Itáliában találtak menedéket, ahol megalapították Elea (Velia) városát, míg az etruszkok ellenőrzésük alá vették Korzikát. Ez a győzelem azonban nem tudta feltartóztatni az etruszk „tengeri uralom” hanyatlásának folyamatát, éppen a karthágói szövetségesek politikai és kereskedelmi hatalmának megszilárdulása és terjeszkedése miatt; ahogy a görögök délkeletről, ők délnyugat felől szorongatták az etruszkokat, és hatalmuk éppen a VI. század vége felé érte el tetőpontját.
Az etruszk és föníciai nyelven aranylapocskákra írt fogadalmi feliratokból, amelyeket nemrégen fedeztek fel Pyrgi szentélyében, megtudjuk, hogy Caere „királya”, Thefarie Velianas az V. század elején ugyanebben a szentélyben kis templomot szentelt az etruszk Unival azonosított föníciai Astarté istennőnek, hálából pártfogásáért; valószínűleg egy tírannusról van szó, akit a karthágóiak támogattak, vagy erőszakoltak rá arra az etruszk városra, amelyet különösen régi szellemi és kulturális kapcsolatok fűztek Görögországhoz, hogy így biztosítsák hűségét.

Az etruszk tengeri uralom hanyatlása fokozódik az V. század elején, és ugyanakkor gazdasági válság bontakozik ki, amely évtizedeken keresztül sújtja azután egész Közép-Itáliát, ahogyan ez a külföldi áruk, különösen az attikai kerámia importjának gyors ütemű csökkenéséből is kitűnik. Katonai téren Syrakusai növekvő hatalma érinti súlyosan a karthágói-etruszk szövetséget; kevéssel a karthágóiak emlékezetes veresége után a szicíliai Himeránál, a syrakusai hajóhad i. e. 474-ben Cumae előtt legyőzi az etruszkokat (Diodorus Siculus, XI, 51; Pindaros, Pythika, I, 140). Ettől kezdve a tirrén tengerparti Etruria városai, miután elvesztették a tenger fölötti ellenőrzés lehetőségét, szerény kis szárazföldi államocskákká válnak, amíg azután Róma politikai hegemóniája be nem kebelezi őket.

Amikor Róma az i. e. III. században megkezdi gigantikus párviadalát Karthágóval, az etruszk tengerészetnek már semmi nyoma nincs; az etruszk szövetségesek csak arra szorítkoznak, hogy nyersanyagot szállítsanak a római hajóhad létesítéséhez.


Forrás: Massiomo Pallotino Az Etruszkok