logo

XX Martius AD

Az archaikus monarchia

Először is, mit tudunk, és mit mondhatunk az etruszk „szövetségről”? A kifejezés modem; a régi írók a „tizenkét népről” (duodecim populi), „Etruria tizenkét (vagy tizenöt) népéről” (duodecim vagy quindecim] populi Etruriae), δώδεκχ ήγεμονίοα (Dionysios, VI, 75) vagy egyszerűen Etruriáról, „egész Etruriáról” (omnis Etruria) beszélnek.
A szorosan vett Etruria nagy városainak tizenkettes száma és ennek megfelelően ugyanennyi volt a Pó-vidéki és a campaniai Etruriában is valószínűleg rituális jelentésű, mint más hasonló esetekben az ókori világban, és ismerve az Etruria és a kisázsiai Iónia közti régi kulturális kapcsolatokat talán, de nem szükségképpen, az ión szövetség tizenkét városának mintájára jött létre. Hogy pedig nemcsak ideális formuláról, hanem valóságos politikai intézményről van szó, arra következtethetünk a főként Liviusnál szereplő utalásokból (IV, 23; V, 1; X, 16 stb.), amelyek az etruszk államok és vezetőik (principes) által a Fanum Voltumnae-nál tartott tanácskozó gyűlésekre vonatkoznak.
Pareti helyesen mutatott rá: az ilyesfajta dokumentumok nem elegendők ahhoz, hogy a feltételezett etruszk szövetség intézményének állandóságát és erős, államok feletti hatalmát bizonyítsák. Ha bizonyos is, hogy Voltumna szentélyében évente pánetruszk ünnepségeket és játékokat rendeztek úgy, ahogyan azt a görög világra vonatkozóan Ephesosról, Olympiáról, Delphoiről, Korinthosról tudjuk -, elképzelhető, hogy csak kivételes politikai körülmények, mint például a Róma részéről fenyegető veszély, indíthatták arra a különböző etruszk államok képviselőit, hogy a nemzeti szentélyben tanácskozzanak, és még politikai és katonai szövetségben is tömörüljenek.

Másrészt azonban olyan feljegyzések is vannak, amelyek mintha az intézmény valamilyen állandóságára mutatnának és arra, hogy az egyes államok viszonylag alárendelték magukat; például Servius egy megjegyzése (ad Aen., VIII, 475), amely szerint Etruriának tizenkét lucumója vagy királya volt, és az egyik közülük a többiek fölött állt; vagy Livius utalásai (I, 8,2; V, 1) arra, hogy a tizenkét nép egy királyt választott, s mindegyikük egy-egy lictort adott a méltóságát jelző vesszőnyalábok hordozására, továbbá egy főpap választására a Fanum Voltumnae-ban az etruszk államok gyűlései alkalmával.
Lényegében a fenti utalások adatainak szavahihetőségétől függ az etruszk szövetség megítélése. Érdekes, hogy az említett helyek közül kettő királyról beszél, vagyis olyan korra vonatkozik, amely tudomásunk szerint korábbi az i. e. V. századnál. Liviusnál két helyen az etruszkok közösségének választott fejéről van szó, aki az V. század végén vagyis a Veii és Róma közötti összeütközés idején főpapi címet viselő személyiség volt, tehát elsősorban vallásos hatalommal (vagy egyedül vallási térre korlátozott hatalommal) rendelkezett.

Néhány császárkori latin feliratban tehát olyan korban, amikor régi etruszk intézmények és címek formálisan tovább éltek előfordul a praetor Etruriae cím, és néha egy városnév szerepel utána helyhatározóként (Tarquiniis, Pisis); ez a cím a praetor Etruriae XV populorum, vagyis az etruszk városok közösségének praetora formában is előfordul; a római korban ez a közösség, úgy látszik, még három várossal megnövekedett. Bizonytalan, vajon a tisztség a szövetség legfőbb elnökéé volt-e.
Valószínűbb, hogy egy főtisztviselőkből álló kollégium működött, vagyis, hogy az egyes államok képviselőt küldtek a szövetségi gyűlésekre, de mindenesetre olyan tisztviselők voltak, akik irányították a szövetséget; talán megfeleltek az etruszk városok prrncapreinek és lictor álnak, akiket Livius említ a fent idézett helyeken.
Az etruszk személyiségek által viselt és etruszk feliratokban említett hivatalok közül ismerjük a ziláe mel rasnal címet (C.I.E. 5360, Tarquinia; vö. még C.I.E. 5472 zilált... rasnas, és C.I.E. 5093, Orvieto, meylum rasneas clevsinsl... zilayme;) a tisztség neve itt igei formában jelenik meg). Dionysios híres megjegyzéséből (I, 30, 3), ahol az etruszkokat a rasenna népnévvel jelöli, tudjuk, hogy a rasna szó etruszkot jelent. Másrészt a zilaé szóval jelölt hivatal, amely, úgy látszik, a legmagasabb az etruszk köztársaságok tisztségei között, nagyon valószínűen megfelel a rómaiak praetorá.nak. A meyj szóról úgy gondolták, hogy népet, szövetséget jelent (vagy talán úgy fordítandó : „a népeké”?). Eszerint a zilált meyl rasnal cím megfelelne a praetor Etruriae (populorum) (Etruria népeinek praetora) tisztségnek.

Ha az etruszk városok régi uralkodói egyikének főhatalmára vonatkozó adatok nem teljesen alaptalanok, meg lehetne kockáztatni azt a feltevést, hogy Dél-Etruriában az egység kötelékének eredeti formája élt a történelmi idők kezdetén, egyik vagy másik város fennhatóságával (az a kiemelkedő szerep, amit Tarquinia játszik Etruria korai mondáiban, ennek a városnak egy időn át viselt vezető rangjára engedne következtetni).
Később ez a régi egység a vallási szövetség jellegét ölthette fel, az egész nép ünnepségeivel és gyűléseivel Voltumna szentélyében, Volsinii közelében. Az évenként választott legfőbb tisztviselő talán annak az emléke, hogy az egyik város fejének főhatalma volt társai fölött. Liviustól tudjuk, hogy az V. században Veii későbbi királya jelöltette magát erre a méltóságra ez pedig egyúttal megerősíti a városok fölötti főhatalom tisztségének fontosságát -, de a választáson vereséget szenvedett.

Bármi legyen is ezeknek a társulásoknak tartalma és értéke, mindenképpen kétségbevonhatatlan, hogy Etruria és Róma érintkezésének korszakában az etruszk nép politikai élete lényegében kis államok rendszerén alapult, és ezeknek élén egy-egy közülük nagyságban és gazdagságban kiemelkedő város állt.
Nem tudjuk, hogy milyenek voltak a valóságban az archaikus korszak viszonyai; a különböző nagy fontosságú települések, mint Veii, Caere, Tarquinia, Vulci egymás mellett élése egymástól kis távolságra, saját uralkodójukkal, jellegzetességeikkel és szokásaikkal, valóban mintha az egykorú nyugati görög és föníciai kolóniák városállam rendszerének mintáját követné. Ezt a politikai szerkezetet amely az etruszkosított Latiumra is kiterjedt a latin szaknyelv a valószínűleg etruszk eredetű populus kifejezéssel jelöli; ez bizonyos értelemben a civitas és πόλιζ szavakkal azonos jelentésű.

A populi [népek] hivatalos neve ugyanaz, mint a városok lakóié: veiibeliek,tarquiniaiak, caereiek, chiusibeliek stb. Valószínű, hogy idővel az egyes, főhatalommal rendelkező városok kisebb-nagyobb területeket csatoltak magukhoz, uralmuk alá hajtva más, velük vetélkedő városokat, ahogy ezt Róma legrégibb története tanúsítja; de az sincs kizárva, hogy a meghódított városok némelyike megtarthatta részleges önállóságát, vagy szövetségi kapcsolat kötötte össze a hódítókkal (ez lehetne a magyarázata az olyan közepes fontosságú települések létezésének, főként Etruria belsejében, mint Népi, Sutri, Blera, Tuscania, Statonia, Sovana stb. a nagyobb városok, például Veii, Tarquinia, Vulci területén).
Meg kell fontolni továbbá annak a lehetőségét is, hogy a kolóniák függőségi viszonyban álltak anyavárosukkal, például a campaniai és az északi irányú etruszk terjeszkedés esetében. De egészében, amennyire tudjuk, az önállóság és politikai felaprózottság elve érvényesülhetett Délés Észak-Itália etruszk hódításainak szervezetében is.

Etruria politikai és kulturális életének központját tehát a nagy uralkodó városokban kell keresni, amelyeknek nagyszerű emlékei maradtak ránk, és amelyekből a hagyományos számítás tizenkettőt ismer (csak a római korban beszélnek tizenöt népről). Melyek ezek a városok?
A római hódítás idején minden bizonnyal köztük volt Caere, Tarquinia, Vulci, Roselle, Vetulonia, Populonia, Volsinii, Chiusi, Perugia, Cortona, Arezzo, Fiesole, Volterra; Veiit már a IV. század elejétől a római területhez csatolták. Néhány kisebb településnek még függetlennek kellett lennie az i. e. IV. és ΠΙ. században, ahogy erre a Peithesa, Echetia és más, pontosabban nem azonosított városok nevét viselő pénzekből következtethetünk. Az archaikus korban virágzó helységek, mint Bisenzio, Marsiliana dAlbegna (Caletra?) és maga Vetulonia is, később lehanyatlanak; más városok csak az etruszk kultúra végén, a római uralom alatt indulnak fejlődésnek, mint Síena, Firenze, Pisa, Luni.

A városi szervezet kialakulása előtti szakaszról nincsenek történeti adataink; így hát nem ismerhetjük a történelmi idők kezdetén létezett falvak politikai rendszerét és egymás közötti kapcsolatait, bár nyomaik megtalálhatók az etruszk területen. Írók közvetett utalásai és a legrégibb római alkotmánnyal való párhuzam alapján arra gondolhatunk, hogy a városok lakossága törzsekre, valószínűleg három törzsre oszlott, és ezek mindegyike négy curiára tagozódott (Servius, ad Aen., X, 202). Egyebekben a legteljesebb homály fedi a városok és a hozzájuk tartozó területek lakosságának szervezetét.


Forrás: Massiomo Pallotino Az Etruszkok