logo

V December AD

Subura általános leírása I.

A Város középpontjától, a Forumtól néhány lépésnyire már a Subura lélegzett, nem messze a pompás palotáktól igazi, hamisítatlan római élet pezsgett, minden szenvedélyével, vérbő temperamentumával. Cipészek, borbélyok, kovácsok, gyapjúkészítők, lenszövők, kereskedők, kikiáltók laktak, dolgoztak itt, zsivajuktól, munkájuk zajától visszhangzottak a Subura házának falai, amelyek között húzódó utcában fel és alá hullámzott a tömeg. Mindenféle élelmiszert megvásárolhatott az ember a Subura boltjaiban, csirkét, tojást, bárányhúst, zsenge olajbogyót és finom kelkáposztát, csakúgy mint ínycsiklandozó gyümölcsöket és bort. Itt állott üzlete ajtajában a borbélykisasszony, de ő nem nyírta meg Romulus nagyüstökű népét, hanem „megkopasztotta” őket.

A nap leszállt, a kereskedők becsukták boltjaikat, de a forgalom korántsem csökkent, sőt talán meg is nőtt. Kalandokra éhes fiatalemberek lepték el az utcát, és a „Suburanem éppen jó hírű leányai” társaságában óhajtották az éj jelt eltölteni. Ilyenkor, napnyugta után az örömlányok előjöttek nyomorúságos otthonaikból és a ház előtt sétálva, vagy magas széken ülve, átlátszó köntösben szemérmetlenül felkínálgatva bájaikat, hívogatták a járókelő férfiakat.

Gyanútlan ifjak számára nem is ajánlották a Suburának még a környékét sem, verekedések, civakodások, vad utcai jelenetek veszélyeztették a tapasztalatlan római testi épségét, helyesebb volt csak férfikorban ide ellátogatni.
Éjjel duhaj részegeskedők elkapták a békésen hazatérőt, és egy köpenyre vagy pokrócra fektetve, addig dobálták a magasba a szerencsétlent, míg az kegyelemért nem könyörgött. Így mulatott társaival talán éppen Plautius Lateranusszal együtt Nero császár is, nem egy alkalommal verekedést rögtönzött, és belekötött a gyanútlan emberekbe, de néha rá is fizetett, és az éjszaka sötétjében valamelyik ismeretlen alaposan elagyabugyálta a fiatal császárt.

Persze, a Subura igazi képéről fogalmat csak akkor alkothatunk, ha megtudjuk, hogy egyes utcakereszteződéseknél istenek szobrai, kisebb szentélyek, templomok, kápolnák állottak, sőt előkelő emberek házai is elfértek a bérházak között. Itt lakott Iulius Caesar mielőtt pontifex maximus-szá választották és a Regiába költözött, itt állott Martialis támogatójának és barátjának, Lucius Arruntius Stellának a háza; a költő bőkezű pártfogója, az i. sz. 10. év consulja, maga is írt verseket és suburai házában gyakran vendégül látta nagy tehetségű cliensét.

romaikor_kep



De nem csupán a Suburában zajlott ilyen pezsgő élet, hasonló lehetett az a Város minden sűrűn lakott vidékén. Mégis mindegyik vidéknek, utcának meg-volt a maga jellegzetes vonása.
A Suburával szomszédos Argiletum például cipészeiről volt nevezetes, a Vicus Sandaliarius is a csizmadiákról kapta nevét. Nem furcsa az, hogy az Argiletum vargái jól megfértek a könyvkereskedőkkel? Itt árusította Martians epés epigrammáit Tryphon könyvkereskedő és egyben könyvkiadó. De volt itt más könyvárus is! Bizonyos Lupercus nevű ismerőse, tiszteletpéldányt kért Martialistól (ez a szokás azóta sem ment ki a divatból), mire a költő csípős versében azt javasolja, hogy rabszolgáját ne fárassza hozzá fel a harmadik emeletre:

Azt, amit kérsz, nagyon egyszerűen eléred,
Argiletumi tájakon ha sétálsz,
Caesar foruma végin ott a bódé,
Melynek lécfala telve cédulákkal:
Költők névsora van reájuk írva.
Köztük lelsz hamar. És ha még Atrectust
Így hívják ama bolt tulajdonosát
.Nem kérnéd is, a polcrul adja tüstént,
Megsimítva, bíborszínű burokban,
Ot dénárnyira tartva, Martialist.
„Tyüh! Ez drága!” ... Okos vagy, óh. Lupercus! —
(Balogh Károly fordítása)


Az Argiletum, akárcsak a Subura is, tele boltjaival, a házak elé épített árusítóbódékkal nem lehetett valami szép látvány, hiszen azok az amúgy is eléggé szűk utcákat annyira elfoglalták, hogy a gyalogjárók számára hely sem jutott. Domitianus parancsára a bódékat lebontották, „a maga vackába húzódik a sok borbély, kocsmáros, lacikonyhás, mészáros, a város, mely nemrég nem volt egyéb holmi nagy boltnál, végre ismét Rómává lett”ujjongott ekkor Martialis Róma szerelmese.

Az Argiletum és a Subura, noha csak egy macskaugrásnyira feküdtek a Forum Romanumtól, és a szemet kápráztató császári forumoktól, nem éppen a gazdagok, a finnyás előkelőségek számára kínálták áruikat, iparcikkeiket.
A „finom”, gazdag hölgyek és kísérőik a Mars-mező tágas oszlopcsarnokaiban levő elegáns üzletekben vásároltak. Öles, széles vállú, izmos karú dalmáciai vagy kisázsiai rabszolgák gyaloghintóban vitték uraikat vagy úrnőiket, előttük egy rabszolga nyersen, durván taszigálta szét az utcán ténfergőket, hogy a gyaloghintónak a tömegben utat nyisson.
Az őgyelgők kíváncsian pillantottak a gyaloghintó meg-megrebbenő függönyei mögé, vajon ki hever benne kényelmesen elterülve, párnáin pihenve. Tréfás, gúnyos megjegyzések hangzottak el, hátha jegyezték meg a sétálók az előkelő utas elszokik a gyalogjárástól! No, de azért mégis eljutottak a Mars-mezőre...



Ürögdi György


Forrás: Ürögdi György A régi Róma