logo

XXIII Januarius AD

De egyáltalán alapították-e Rómát

„A hajdankort megillette az a kiváltság, hogy egybeszője az emberit és az istenit, s ezzel a városok keletkezésének történetét magasztosabbá tegye" — írta Titus Livius római történész az időszámításunk előtti I. évszázad alkonyán. A rómaiak maradéktalanul kihasználták a kiváltság adta lehetőségeket, mégpedig a történetírók éppen úgy, mint a költők.

Rómát az istenek akaratából megalapították, hogy virágozzék, és hatalmában tartsa a világot, miután dicső Trója elesett ... Hogy ez miképpen történt, ebben a mondák és regék lényegében megegyeznek; a különbségek csak néhány jelentéktelen apróságra vonatkoznak, s azokat csupán a későbbi szerzők nagyították föl. Ennek a mondának a legismertebb és legterjedelmesebb feldolgozása Vergilius nevéhez fűződik, akinek Aeneis című munkája a római epikus költészet legnagyobb alkotása.
Trója elestének történetét, ami Róma alapításának mintegy előjátéka, Homérosz művéből ismerjük, s Vergilius a megengedett elfogultsággal csupán átköltötte a római szükségleteknek megfelelően. Juppiter, a leghatalmasabb isten megneheztelt Priamosz trójai király nemzetségére, s emiatt pusztulásra ítélte Trója városát. A haragvó isten rettenetes ítéletének közelebbi okát a múzsák nem árulták el Homérosznak; Priamosz igazságos uralkodó és derék férfiú volt, békésen megfért tizennyolc feleségével és ötven fiával (no meg tizenkét lányával is), nem fukarkodott az áldozatokkal, tisztelte az isteneket, és kegyesen bánt az emberekkel.
Máskülönben Trója bukását már maga a Sors is elrendelte, amely hatalmasabb minden istennél. Az ítéletet aztán az akháj királyok egyesült hadai hajtották végre, amelyek Görögországból Trója falai alá vonultak, s tíz éven át tartó ostrom után megsemmisítették a várost.

Az akháj királyok készséggel vállalkoztak a trójai hadjáratra: a város gazdag volt, tele arannyal, ezüsttel, bronzzal és szép asszonyokkal; de egyébként is nyugtalanította őket Trója hatalma. Mindezt azonban csak úgy odavetőlegesen tudjuk meg Homérosztól; már azokban a réges-régi időkben is szokásban volt a háború okainak és ürügyeinek összekeverése. Viszont annál részletesebben tájékozódhatunk a háború közvetlen indítékáról. Priamosz király fia, a daliás Parisz elrabolta Meneláosz spártai király feleségét, a gyönyörű szép Helenét.
Nem is egészen egyedül tette ezt, hanem Ankhűzész dardaniai király fiának, az ifjú Aeneasnak a segítségével. Sőt nem is csak a maga elhatározásából tette, amit tett; Venus, a szerelem istennője bátorította föl, aki a földkerekség legszebb asszonyát ígérte neki feleségül, hogy így jutalmazza meg a döntéséért, amellyel a három istennő szépségversenyén Junóval és Minervával szemben neki, Venusnak ítélte az elsőséget. Ez ugyan a dolgokon mit sem változtatott: irányítsák bár az istenek az emberi cselekedeteket, a felelősséget az embereknek kell vállalniuk. Márpedig ha a király feleségét egy idegen, másik király fia elrabolja, ennek méltó büntetése az akkori szokások szerint nem lehetett egyéb, mint a háború, s ezzel Parisznak és apjának, Priamosznak számolnia kellett.

Az akháj királyoknak a Trója ellen tervezett háború sikeres kimenetele érdekében érthetőleg az istenekhez kellett fordulniuk segítségért, s békeszeretetük hangoztatásával, mérsékletükkel igyekezték megnyerni az istenek jóindulatát. Meneláosz tehát — fivérének, Agamemnón mükénéi királynak a tanácsára — útnak indult Trójába, hogy tanúságot tegyen jó szándékáról, s lehetőséget adjon Priamosz királynak az ellentétek békés rendezésére. Mindenesetre magával vitte Odüsszeusz ithakai királyt is, aki csavaros eszű tárgyalófél hírében állt. Úgy történt, ahogyan várták: Parisz egyáltalán nem volt hajlandó tárgyalni Helenéről, s csupán azoknak a kincseknek a visszaszármaztatását ajánlotta föl, amelyeket mellesleg szintén elrabolt.
Amikor Priamosz védelmébe vette a fiát, Meneláosz háborúval fenyegette meg, s merthogy ennek nem volt foganatja, a fenyegetést tettek követték. Memeláosz fölkérte fivérét, Agamemnónt, hogy mint a legerősebb akháj király álljon a Trója elleni büntető hadjárat élére.
Agamemnón az összes akháj királyokat mozgósította, majd százezres hadsereggel a kisázsiai partokhoz hajózott, s váratlan rohamot intézett Priamosz városa ellen. A villámgyors hadművelet azonban kudarccal végződött, mert a trójaiak élükön Priamosz legidősebb fiával, Hektórral — visszaverték a támadást. Így Agamemnónnak nem eredt más választása, mint hogy be kellett rendezkednie a szívós ostromra.
Tíz hosszú esztendeig borozott akháj katonaságával Trója magas falai lőtt, s vívott eredménytelen csatákat a város védőivel. De amit a fegyverek erejével és olyan harcedzett hősökkel, mint Akhilleusz, Aiász, Diomédész vagy Patroklosz nem sikerült elérnie, ahhoz hozzásegítette a hadicsel. Odüsszeusz király javaslatára hatalmas falovat építtetett, belsejében elrejtette a legbátrabb harcosokat, majd fölgyújtatta az egész tábort, hajóra rakta katonáit, s elvitorlázott, mint ciki megunta a meddő csatározást, és dolgavégezetlenül hazatér.

A trójaiak meglátták a lovat, s ami-kor Odüsszeusz egyik fogságba esett katonájától, Színóntól megtudták, hogy azt az akhájok állítólag Pallasz Athéné istennő parancsára építették, mint-egy kárpótlásul a Tróját oltalmazó és titokban ellopott szent szoborért, a falovat a városba vontatták. Sőt a városfal egy részét is lebontották, mert az ajándék ló olyan nagy volt, hogy a legszélesebb kapun sem fért át. A szerencsésen véget ért háború örömére nagy ünnepséget rendeztek, aztán nyugodtan aludni tértek. Éjjel azonban Szinón kiengedte a ló belsejében megbújt harcosokat, azok berontottak a királyi palotába, majd az áttört városfal résein át lámpásukkal jelt adtak Agamemnón katonáinak, akik a sötétség leple alatt visszalopóztak a trójai partokhoz. Reggel csupán a kifosztott templomok és paloták füstölgő romjai jelezték, hogy hol állt Priamosz városa.
A trójai hadvezérek közül senki sem menekült meg; mindegyikkel végezték az akháj fegyverek. Priamosz legidősebb fia, a hős Hektór, aki a trójai hadak legfőbb parancsnoka volt, már a háború idején elesett, ugyanez a sors érte Pariszt és Priamosz többi utódját, hősi halált halt a Trója segítségére siető szövetséges seregek minden vezére, s az utolsó éjszakán akháj kard áldozata lett Priamosz, a trójai király is. Aki a trójai előkelőségek sorából túlélte a város pusztulását, fogságba jutott. Közülük csupán egyetlenegy férfinak sikerült megmenekülnie. Aeneas volt az a férfiú, Parisz egykori barátja és a dardaniai csapatok vezére, amelyek vitézül verekedtek a trójaiak oldalán.

A sors ugyanis őt szemelte ki arra, hogy a trójai otthonok kandallójának tüzét Itália földjére vigye, s ott várost alapítson, amely aztán Róma bölcsője lett.


Forrás: Vojtech Zamarovsky - Róma történelmet írt Madách Könyvkiadó 1969