logo

XXIII Januarius AD

Aeneas Itáliába hajózik

Hogy Aeneas milyen hosszú ideig uralkodott új hazájában, ezt a mondákból nem tudjuk meg, de a legendák halálának körülményeiről sem számolnak be egyértelműen, s csupán abban egyeznek meg, hogy a dicső Aeneast az istenek az egekbe vitték, és a saját rangjukra emelték. Fia, Ascanius vagy más néven Julus, megalapította Alba Longa városát, amely Róma közvetlen elődjévé vált.
Ami ezt az Ascaniust, vagy másképpen Julust illeti, itt meg kell állnunk egy pillanatra. Őt tartják a rómaiak egyik ősapjának, noha származásáról igen sokáig folyt a vita. A római jog jól bevált alaptételétől eltérőleg, vagyis hogy az anya mindig biztos, s az apa bizonytalan, Ascanius esetében csak az apa biztos.

A monda egyik változata szerint két személyről van szó: Ascanius Aeneas trójai feleségének, Creusának a fia, Julus pedig Itália földjén, Laviniától született; a másik változat, amely végül is fölülkerekedett, ezzel szemben azt állítja, hogy Ascanius-nak, Creusa szülöttének a Julus csupán a későbbi római neve, amelynek az új hazáért vívott harcokban hírt és dicsőséget szerzett.
Legyen bár az igazság ez vagy amaz, annyi mindenesetre tény, hogy a Juliusok történelmi nemzetsége egyenes ágon Julustól származtatja magát, s ennek a nemzetségnek nem kisebb személyiség a tagja, mint Caesar. Erre a nemzetségre vonatkoztatták a későbbiekben az „ezentúl születő unokák unokáinak uralmáról" szóló jóslatot is, mindössze azzal a csekély eltéréssel, hogy amíg Homérosz szerint ez a nemzetség uralkodik majd a „trójai nép" fölött, ugyanakkor Vergilius az „egész világ uralmával" kecsegteti a Juliusokat.

Julust tizenegy kevésbé ismert király követte Alba Longa trónján; legföljebb származásukkal és a királyoktól hagyományosan elvárt hősiességükkel tűntek ki, s néhányat közülük igazságszerető uralkodóként is emlegetnek. Tizenkettedik utódjának, Procas királynak két fia volt: az idősebb Numitor és a fiatalabb Amulius.
Amikor Procas meghalt, az örökösödési jog alapján Numitor lépett a trónra, Amulius azonban megfosztotta a hatalomtól és száműzte. Mivel nem akarta megismételni bátyja hibáját, aki nem sokat törődött trónjának kellő megszilárdításával, Numitor minden fiát kivégeztette, a leányát, Rea Silviát pedig arra kényszerítette, hogy Vesta istennő papnője legyen, aminek velejárójaként le kellett tennie a szüzességi fogadalmat. Ámde fogadalom ide vagy oda, Rea Silvia nem tudott ellenállni Mars hadisten csábításának, amin Mars erejének és férfiúi adottságainak ismeretében igazán nem csodálkozhatunk, s megfelelő időben ikreket szült neki: világra hozta Romulust és Remust.

Ezzel eljutottunk a római mitológia egyik legismertebb legendájához, amelynek hasonlójával a régibb és újabb korokban egyaránt találkozunk: ilyesfélét olvashatunk az akkadiai Szargonról a babilóniai regékben, Mózesről a zsidóság vallási történeteiben, Küroszról a perzsa mesékben, vagy akár jemínekről, a morva mondák királyáról is. Mihelyt Amulius tudomást szerzett a majdan esetleg trónkövetelőként fellépő ikrek születéséről, megparancsolta, hogy dobják őket a folyóba, egyidejűleg el-rendelte Rea Silvia vízbe fojtását is.
A szolgák a két fiút kosárba tették, és kivitték az éppen megáradt Tiberishez. A kosarat a víz felszínén hagyták, s jelentették Amuliusnak a parancs végrehajtását. De a víz nemsokára a medrébe húzódott, s a kosár Romulusszal és Remusszal együtt a parton rekedt. Megmenekült Rea Silvia is; őt a Tiberis istene mentette meg, akinek megtetszett a fiatal nő, magával vitte folyójának forrásához, és feleségül vette.

Miután Romulus és Remus megszabadult a vízbe-fúlástól, a sors arról is gondoskodott, hogy az ‚éhség és hideg se vegyen erőt rajtuk. Sírásukra fölfigyelt egy nőstény farkas, amely a közeli erdőben, a Palatinus dombon csatangolt. A folyóhoz szaladt, fölszedte az ikreket, azután egy mély barlang falába vájt odújában saját tejével táplálta és saját testével melengette őket. Ezt látta meg egy alkalommal Faustulus, a pásztor, aki Amulius király nyáját őrizte. Megvárta, amíg a farkas magukra hagyta az ikreket, majd hazavitte őket, s kunyhójában aztán feleségével, Acca Larentiával tizenkét fiával együtt a két talált gyermeket is fölnevelte.

A Palatinus nyugati lejtőjén ma is ott áll „Faustulus kunyhója", amelyben Romulus és Remus ifjúvá serdült; a viskó alaprajza kör alakú, szalmatetős, s tizenhat ember számára nemigen nyújthatna kényelmet. Éppolyan ártalmatlan idegenforgalmi csalogatónak minősíthetjük, mint amilyen például „Athéné olajfája" az Akropoliszon vagy „Ádám almafája" Busra közelében.
Romulus és Remus első foglalkozása a pásztorkodás, valamint a vadászat volt, amit a mitológiai időkben semmiképpen sem tartottak királyfikhoz méltatlan elfoglaltságnak. Utóvégre eredeti hivatásaként Parisz szintén pásztorkodott (az Ida-hegyen), akárcsak Aeneas (Lürnésszoszban), sőt a mondavilágban Héraklész is mint pásztor kezdte szédületes pályafutását (a Kithairón-hegyen).


Forrás: Vojtech Zamarovsky - Róma történelmet írt Madách Könyvkiadó 1969