logo

VII December AD

Nemzetségi emlékezet - versengés és önreprezentáció

Fabius Maximus halogatása és az emiatt őt ért kritikák figyelembe nem vétele azért is volt kivételes és példaszerű Ennius korában, mert a köztársaság időszakának viszonyait egyébként a hatalmi pozíciókat biztosító versengés jellemezte. A nemzetségek harca amely a Kr. e. 4. századra kialakuló politikai elit, a nobilitas tagjává tette őket a politikai élet vezetéséhez szükséges ismertségért folyt.
A legfontosabb hatalmi pozíciókat betöltő nobilitas számára kulcsfontosságú volt, hogy a nevük és a múltban elért kiemelkedő tetteik mindenki számára ismertek (nobilis) legyenek. A nemzetség múltban elért eredményei a római történelem első írásos műveiben a Kr. e. 3. században és a Kr. e. 2. század első felében görögül, majd a pun háborúk után latinul, az annalisták műveiben fogalmazódtak meg.
A múlthoz való viszony, az emlékezés más formái testesültek meg a nemzetségek temetési meneteiben (pompa funebris) és az ott elhangzó gyászbeszédekben (laudatio funebris) A pompa funebrisek körmenetein az elhunyt nemzetségtag és a gens kiemelkedő őseinek viaszmaszkjait (imago) a közösség minden tagja láthatta, a Forumon elhangzó gyászbeszédben felsorolt, a gens egyes tagjainak kiemelkedő tetteit, exemplumait dicsőítő beszédeket bárki meghallgathatta.

A jelenben megörökített múlt, az exemplumok példázatai és az imagók mindenki által jól felismerhető alakjai nemcsak az elhunyt nemzetségtagra (és a nemzetség egészére) való megemlékezést szolgálták tehát, de a gens még élő tagja számára is biztosították azt az ismertséget, amely a jövőben a politikai elit tagjaivá tette őket. A ház atriumában őrzött viaszmaszkokat a család feliratokkal látta el, amely az elhunyt pályafutásának rövid tartalmi összefoglalója volt.

Hasonló feliratokkal (titulusokkal és elogiumokkal) látták el a városszerte felállított köztéri szobrokat is. Livius szerint (VIII. 13. 9) Maenius és a fiatalabb Camillus lovas szobrait Kr. e. 338-ban a Forumon állították fel, és ez ritkaságnak számított a korban. A kortárs hadvezéreket, államférfiakat megmintázó szobrok felállítását ahogy a már elhunytakét sem feltételezhetően nem korlátozta semmiféle törvény a köztársaság időszakában. Emellett sokáig nemcsak a szenátus vagy a népgyűlés határozata alapján lehetett szobrot állítani a közterületeken, hanem magánúton is.
Az, hogy a Forumon magánkezdeményezésre felállított szobrok igencsak megszaporodhattak a 2. század közepére, kiderül abból a Kr. e. 158-ban kiadott censori határozatból, amely eltávolíttatott minden olyan szobrot a Forumról, amelyet nem a szenátus vagy a népgyűlés határozatára emeltek. A város legfontosabb politikai és vallási központjaiban például a Forum mellett a Comitium körül, a Curia közelében és a Capitoliumon a Iuppiter-templomhoz közel található szobrok felállításával a legbefolyásosabb nemzetségek emlékeztek meg egy-egy kiemelkedő tettet végrehajtó tagjukról.

A Forum Augustum dicsőítő felirata feljegyezte, hogy Fabius Maximus ötödik consulsága idején elfoglalta Tarentumot, és ezért diadalmenetet tartott. Plutarchos életrajzában (Fabius Maximus 22. 6) a város elfoglalásához egy érdekes epizód kapcsolódik.
A Cunctator Tarentum legyőzése után Kr. e. 209-ben a városból Rómába vitette a híres szobrász, Lysippos bronzból készült Hercules-szobrát hadizsákmányként, és azt a Capitolium mellett állíttatta fel. A Hercules-szobor mellé állíttatta saját, szintén bronzból készült lovas szobrát.

A korban megszokott gyakorlat volt, hogy a győztes hadvezér a hadizsákmány egy részéből a győzelmére emlékeztető emlékművet állítson a város közterületein. Herculest azonban a gens a nemzetség mitikus ősének is tartotta, így a diadalmenetekkel való egyértelmű kapcsolódásán túl a nemzetségi önreprezentáció egy szokatlan formáját vehetjük észre a szobor felállításában.
Hercules, a gens Fabia mitikus őse az egész nemzetséget jelenítette meg, így Fabius Maximus egyéni érdemei a nemzetség egészének dicsőségét növelték. Jóval nyilvánvalóbban fejezi ki ezt a célt a Kr. e. 121-ben felállított Fornix Fabianus. A diadalívet az akkor consuli hivatalt viselő Quintus Fabius Allobrogicus emeltette a Via Sacrán, a Regia mellett, az allobroxok feletti győzelme után. Ez volt az első, a Forum Romanum közelében emelt diadalív. Ezt unokája, Quintus Fabius Maximus, a Kr. e. 45. év consul suffectusa újíttatta fel feltehetően Kr. e. 57-ben.

A felújított diadalívet (és talán az eredetit is) a nemzetség tagjainak szobrai és feliratai díszítették. Allobrogicus, az eredeti emlékmű felajánlója Quintus Fabius Maximus Aemilianus fia volt, aki adoptatio révén lett a gens Fabia tagja. Quintus Fabius Maximus Kr. e. 57-ben az emlékmű felirata szerint nemcsak magának és elődjének, de ükapjának, a Kr. e. 168-ban a pydnai csatában győztes Lucius Aemilius Paullus Macedonicusnak és fiának, Publius Cornelius Scipio Aemilianus Africanusnak is emléket állított. Publius Cornelius Scipio Aemilianus Africanust vér szerinti unokatestvére, a Hannibált legyőző nagy Cornelius Scipio Africanus fia adoptálta.
A nemzetségi önreprezentáció tehát kiterjedt a gens eredetileg más nemzetségből származó, de gyakran vér szerinti rokoni szálakkal is rendelkező, adoptatio révén felvett tagjaira is. Hiszen a nemzetség ugyanazon nemzetségnevet viselő, de valós rokoni kötelékekkel gyakran nem rendelkező tagjai számára az elsődleges szempont státuszuk fenntartása és hírnevük öregbítése volt.



Jármi Viktória


Jármi Viktória (1983) az ELTE BTK Ókortörténeti Doktori Programjának hallgatója, gimnáziumi tanár. Kutatási területe a nemzetségi emlékezet a köztársaságkori Rómában.


Forrás: Jármi Viktória A halogató Fabius Maximus és a nemzetségi emlékezet átalakulása Augustus korában