logo

VII December AD

A nemzetségi emlékezet átalakulása

A nemzetségi emlékezet, amelynek szellemében a pompa funebris körmeneteiben és a dicsőítő beszédekben a múlt eseményeit megjelenítették, a történetírás megjelenésével reflexió, kritika tárgyává vált. A családi feljegyzéseket és a temetési beszédekben elhangzó adatokat az ókori szerzők sem tekintették megbízhatónak, hiszen például a már Augustus korában alkotó Livius is észrevette, hogy az általa használt annalista forrásokban eltérő egy-egy nemzetség önreprezentációjának megfelelő elbeszélések találhatóak a múlt eseményeiről.
Cornelius Nepos Atticus-életrajzából (18. 3-4) kiderül, hogy a hozzá hasonlóan szintén államférfiakról és hadvezérekről szóló műveket író Atticus olyan nemzetségek felkérésére, mint a Iuniusok, a Claudius Marcellusok, a Cornelius Scipiók és a Fabius Maximusok, kiterjedt családfakutatásokat végzett.

A Kr. e. 1. század során nemcsak a történetírók mutattak egyre nagyobb érdeklődést az egyes nemzetségek ősi múltja iránt, de ezzel összefüggésben az exemplumok összegyűjtése és kiadása iránti igény is megnőtt. A Kr. e. 1. században az exemplumok irodalmi használata átalakuláson ment keresztül: a Cicero idején még állandóan változó értelmű és eltérő kontextusba helyezhető példázatok jelentése Augustus korára egyre inkább megszilárdulni látszott és rögzítetté vált.
A jelenség egyik oka a század második felében megjelenő exemplum-gyűjtemények kiadása, valamint a retorikai iskolákban való használatuk és így tulajdonképpen tananyaggá válásuk volt. A változás a Kr. e. 1. század második felére tehető. A korábban egyértelműen a nemzetségek emlékezetéhez kötődő példázatok átalakulása és kanonizálódása mutatkozik meg a kor irodalmi alkotásainak rögzített exemplum-használatában.

Részben ennek a változásnak a következményeként a korábban a nemzetségek által uralt sokféle (mondhatni nemzetségenként egyéni) emlékezet is átalakult. A principátus korszakának írói viszont, amikor műveikben Ennius sorait idézik, lényegében a köztársaság korából megörökölt, a nemzetség egészére is vonatkozó hagyományt közvetítik.
Livius szinte szó szerint idézi az Annalest, amikor a Cunctator haláláról tudósít (XXX. 26. 9), de ezt oly módon teszi, hogy a gens több generációján keresztül mutatja be Fabius Maximus érdemeit. Felülmúlta atyja, s elérte nagyatyja dicsőségét (superavitpaternos honores, avitos aequauit, XXX. 26. 8), és a halála miatt megüresedő auguri tisztséget fia töltötte be (XXX. 26. 10). Az Aeneis VI. énekében, az Alvilágban felvonuló hősök között a Fabiusokat Vergilius részben Ennius sorainak segítségével mutatja be (845-846).

quo fessum rapitis, Fabii? tu Maximus ille es,
unus qui nobis cunctando restituis rem.

Elfáradtam. Hová sodortok, Fabiusok? Te az a Maximus
vagy,
aki halogatásoddal egyedül mented meg államunkat

Anchises Róma jövőjét amely Vergilius Augustus korában élő olvasói számára természetesen Róma távolabbi és közelebbi múltját, valamint jelenét idézi meg a megszületésre váró lelkek alakjain keresztül mutatja be fiának, Aeneasnak az Alvilágban. Ez az „exemplum-gyűjtemény” feltűnő hasonlóságokat mutat a Forum Augustum elrendezésével.
Anchises történelmi példatárában az albai királyok után (760-776) következik Romulus (777-787), majd a gens Iulia és a nemzetség legkiemelkedőbb tagjának, Augustusnak és az általa újrateremtett saturnusi aranykornak a bemutatása (788-807). Őket követik Róma királyai Brutusszal (808-823), majd a köztársaság időszaka (824-887). Denis C. Feeney (1999, 226-227) szerint a köztársaságkori hősök felvonulásának egyik kiemelt témája a gens kontinuitása.

Miközben Anchises a Deciusok, Drususok, Gracchusok, Scipiók és Fabiusok exemplumain keresztül bemutatja Aeneasnak Róma jövőjét, sok esetben első olvasásra nehezen eldönthető, hogy a gens mely tagjára gondol pontosan. Feeney a pompa funebris során az ősök viaszmaszkjai segítségével az egész genst megjelenítő, a kortárs olvasó számára ismerős eseményhez hasonlítja a nemzetségek alvilági felvonultatását, amelyben a gens egésze és annak egy vagy több kiemelkedő tagja egyszerre jelenik meg.
A Fabiusok esetében is igaz ez: a nemzetség egésze jelenik meg először, rohanásukkal felidézve a genshez kapcsolódó hagyomány egyik legkitüntetettebb pontját, a kortársak számára jól ismert, Ovidius által február 13-ra datált cremerai katasztrófát, és ezzel együtt talán a február 15-én tartott Lupercalia ünnepét, ahol a városon végigrohanó lupercus papok egyik csoportja mindig a Fabiusok közül került ki. Az Ennius-allúzióban a rohanó Fabiusok ellenpontjaként jelenik meg a dinamikus képet lelassító Fabius Maximus Cunctator.

A Forum Augustum és az alvilági hősök seregszemléjét erősítő számtalan párhuzam közül a téma szempontjából egyet kell kiemelni. Anchises az Alvilágban megtanítja Aeneasnak mindazon megszületésre váró alapító ősök és hősök nevét, akikről fiának tudnia kell. Mintha a Forum Augustumon sétálna, majd a sokadik példa (szobor) bemutatása után elfáradna (fessum, 845).
Ahogyan Anchises meg akarja tanítani fiának azoknak a kiemelkedő alakoknak és nemzetségeknek a nevét, akik Róma jövőjét és fennmaradását biztosítják majd, úgy tanítja meg a „haza atyja”, Augustus a Forumra látogatóknak ugyanezt az általa újraszervezett múltról. Az állam első emberének tanítása természetesen nemcsak a múltra, de a jelenre is vonatkozott.

A Fabiusok rohanását és a Cunctator halogatását felidéző vergiliusi sorokat közvetlenül követi az eljövendő Róma az Aeneis olvasóinak jelene hivatását összefoglaló szakasza (847-853), a mű egyik legismertebb szöveghelye. Más népek élethűbb, a valósághoz szinte megszólalásig hasonlító szobrokat alkotnak márványból (excudent alii spirantia mollius aera / (credo equidem), vivos ducent de marmore vultus), Róma hivatása viszont az uralkodás lesz.
A márványból készült szobrok a kor olvasói számára is könnyen felidézhették a mű írásakor még csak épülő Augustus-forum szobrait. A nemzetségi emlékezet szempontjából az Aeneis Alvilágában felvonuló hősök és az Augustus-forumon kiállított summi viri közötti párhuzam azonban inkább formai, mint tartalmi.

Vergiliusnál az egyes hősök és nemzetségeik a köztársaságkorból örökölt motívumokat jelenítenek meg; Fabius Maximus és a gens Fabia esetében ez szövegszerűen az Ennius-allúzióban, illetve a nemzetség egészéhez kapcsolódó motívumban, a rohanásban és Fabius Maximus ehhez képest ellentpontként megjelenő halogatásában nyilvánul meg. A Forum Augustumon bemutatott hősök mintha nem ezt, a köztársaság korából megörökölt utalásés motívumrendszert használnák. Úgy tűnik, Augustus egy másik előzmény nélküli és hatalomra kerülése után artikulálódó nyelvhez folyamodott a múlt példás alakjai és emlékezetes tetteik bemutatásakor.
Elogiuma ugyanis Fabius Maximust nem mint nemzetsége „rohanó” természetét halogatásával ellenpontozó hadvezért mutatja be, hanem mint egyet a diadalmenetet tartó, a legmagasabb hivatalokat többször viselő és különleges címekkel kitüntetett római hősök közül, aki elsősorban mint atya és a szenátus első embere jelent meg a „haza atyjának” és princepsének a római történeti emlékezetet átszervező forumán.



Jármi Viktória


Jármi Viktória (1983) az ELTE BTK Ókortörténeti Doktori Programjának hallgatója, gimnáziumi tanár. Kutatási területe a nemzetségi emlékezet a köztársaságkori Rómában.



Forrás: Jármi Viktória A halogató Fabius Maximus és a nemzetségi emlékezet átalakulása Augustus korában