logo

IX Sextilis AD

Templum Divi Romuli - Az isteni Romulus temploma

Különböző azonosításai alapján használt nevei ékesen bizonyítják, hogy magának az épületnek a funkcionális meghatározása igen bizonytalan volt. Legelterjedtebben Romulus templomának nevezik, de előfordul a megnevezések között analógiás alapon, a városalapító ikerpár másik tagja, Remus is. Ezen túlmenően kötötték Latonához, de tartották Templum Sacrae Urbisnak is. Ezen utóbbival való kapcsolata az újabb szakirodalmi adatok értelmezései alapján egyre biztosabbnak tűnik.
A történeti emlék szinte minden, a témával foglalkozó munkában és útikönyvben „Romulus temploma"-ként szerepel. A fenti könyvek adatai ellenére már a névadó személye sem egyértelmű. A templomot a történészi vélekedések szerint vagy Róma mitikus alapítójának, vagy Maxentius császár korán elhunyt fiának, Valerius Romulusnak szentelték. Az előbbi mellett van mostanában Coarelli, aki a legújabb ásatási eredményei alapján arra a következtetésre jutott, hogy a templom helyén állt valamikor Iuppiter Stator temploma. A két Romulus közül azonban az utóbbi a valószínűbb.

A 307-ben elhunyt Romulus tiszteletére vert pénzérméken többször is megjelenik isteni tiszteletének helyeként egy kör alakú templom, s ez támasztja alá, hogy nem a városalapító tiszteletére épült.
A kör alaprajzú „templom" vagy heroón, a Via Sacra elején áll az Antoninus- és Faustina-templom és a Maxentius-basilica között. Építését Maxentius kezdte el, de halálakor, 313-ban még nem volt készen. Minden valószínűség szerint Constantinus fejeztette be, erre a templom feliratában is utalt. Ez a XVI. századig olvasható volt az épületen, de mára már el-veszett. Ez ismét a Maxentius-féle építés mellett szól, hiszen Constantinus a Milvius-hídi csata után, szinte kivétel nélkül, minden Maxentius által emelt épület feliratát átíratta.
Lehetséges, hogy az épületben Maxentius rövid időre Romulusnak állított emléket, majd Constantinus felelevenítette benne Iuppiter Stator kultuszát, és ide vitette át a IV. században elmozdított Penates-szobrokat.

Az épület funkciójáról csak az irodalom alapján van elképzelésünk. Helyzeténél fogva, a Templum Pacis és az Aedes Veneris et Romae között helyezkedik el, nem készülhetett ide semmi monumentális épület. Sajátos, félkörívű homlokzatát is azzal magyarázzák, hogy a Templum Pacis és az Aedes Veneris et Romae közötti terület legjobb helykihasználásával konstruálták.
Egy másik elképzelés szerint nem volt önálló építmény, hanem eredetileg is a Templum Pacishoz tartozott. Az aula, amelynek falán a severusi várostérkép függött, és ami a Romulus-templomhoz tartozott később, Vespasianus alatt épült, majd Septimius Severus alatt 192-ben leégett. Ekkor újjáépítették.
A IV. század első felében a severusi struktúrákat a Via Sacra mentén lebontották, és egy kerek vestibulummal helyettesítették. Innen lehetett az aulát megközelíteni. Ez volt a „Templum Divi Romuli". Valamivel később, egy új átépítés kapcsán, két nagy, oldalsó apszissal egészítették ki, amitől a rotunda egy homorú homlokzatot kapott, amiben fülkéket alakítottak ki.

A késő antikvitásban ebből alakították ki a keresztény templomot. Tucci fentiekben ismertetett elképzelése minden találgatást elutasít, nem volt az építmény templom, hanem egyszerűen egy vestibulum, egy másik építmény szerves része, amit a későbbiekben különbözőképpen értelmeztek.
Az épület megjelenése több átépítést is megenged, s ha feltesszük, hogy nem spolia, hanem átépítéssel van dolgunk, akkor lehet, hogy modern értelmezői beleestek a mindentudás csapdájába és a gombhoz keresik a kabátot.
A mára is jó állapotban megmaradt „templom" egyik értelmezése alapján ugyanis spolia, azaz a késő antikvitástól divatos módon, már meglévő épületelemek felhasználásával készült, Maxentius vagy Constantinus alatt. Megjelenése elegáns. Kör alaprajzú, opus latericium technikával készült téglaépület, aminek szokatlan, félköríves homlokzata a Via Sacrára néz.

A bejáratot két oldalról, egy-egy magas talapzaton álló porfír oszlop díszíti, amelyek travertin alapon nyugszanak, és fehér, Flavius-kori stílusjegyeket mutató, márvány fejezettel látták el őket. A márvány koronapárkányzat több részből ill, legtöbb része mintegy száz évvel korábban, a Severusok alatt készült, gazdagon díszített elemei máshonnan származnak.
Az ötven római láb át-mérőjű, kör alakú épületet kupola fedi. Ha önálló építmény volt, ehhez tartozott eredetileg egy nagyobb négyszögletes terem, ami csatlakozott a Templum Pacishoz, hogy a hozzáférést biztosítotsa a templomhoz. Ezt a termet Lanciani Templum Sacrae Urbisként azonosította

A „templom" bejárati ajtaját gazdagon díszített márvány ajtókeretek övezik, ezek és a bronz ajtószárnyak is Severus-koriak, zárszerkezetük jól szemlélteti a hasonló római kapuk működési elvét. A bronz ajtószárnyakon csak a díszítmények rögzítésére szolgáló nyílások maradtak meg, amelyek jelzik, hogy valaha igen gazdag, tojás, rozetta (stb.) díszítményekkel ékesítették. Ezek bronzból vagy rézből készültek, esetleg aranyozták őket.
Az eredeti ajtót 1632-ben megszüntették, a bejárat magasabbra került, és csak 1879-ben, Lanciani utasítására került ismét eredeti helyére. Az ajtó mindkét oldalán egy-egy négyszögletes, apszisban végződő fülke található, amelyben valamikor szobrok álltak. A templomnak ez a két oldalsó szárnya, ma már nem áll, csupán a homlokzatukon állt carystosi oszloppárból maradt meg kettőnek a talapzata az eredeti helyén.

Később, 527-ben, az építményt IV. Felix pápa (527-530) SS. Cosma e Damiano templomához csatoltatta, mint annak előterét. Ekkor adományozta ugyanis I. Theoderich (474-526), gót király és lánya, Amalasuntha a Bibliotheca Pacist és a Templum Divi Romulit a pápának, aki e kettőt egyesítve a két szent tiszteletére ajánlotta. Ez volt az első pogány templom, amit keresztény templommá alakítottak.
Az eredeti belső díszítés nagy részét ekkor valószínűleg eltávolították, a ma látható freskók a kora középkorból származnak. Az is lehetséges azonban, hogy IV. Félix az eredeti módon állította helyre a templomot, a „Templum Divi Romuli", mint egykor a „Templum Sacrae Urbis" vestibuluma, az újonnan kialakított templomban is ugyanazt a funkciót töltötte be, mint amire alapvetően megépült. Ez annál is inkább hihetőbb, mert pogány kultuszhelyből nem alakítottak ki gyakran keresztény szent helyet, mivel tartottak a két kultusz közötti ütközéstől.
Keresztény templommá általában világi használatban lévő pogány épületeket alakítottak. Ezt a tényt is figyelembe kell vennünk, amikor amellett érvelünk, hogy a „Templum Divi Romuli" nem volt templom, hanem egy adminisztratív funkciókat betöltő, világi épület vestibuluma.

Az épület hátsó oldalánál a IV. században egy utat nyitottak, hogy a Szt. Kozma és Damján templomához bejárást biztosítsanak. Eredetileg a bejárat jobb oldalán állt két carystosi márványoszlop, amelyeket XIII. Gergely (1572-1585) pápa vitetett el 1573-ban a Szt. Péter bazilikában kialakított saját kápolnájába, a Capella Gregorianába.
VIII. Orbán (1623-1644) pápa 1632-ben restauráltatta a nedvességtől és a gondozatlanságtól tönkrement épületet. Az Orazio Torriani és Luigi Arrigucci irányította építkezés ekkor hét méterrel megemelte az eredeti talajszintet, hogy az addigra már feltöltődött Forum szintjével egy magasságba kerüljön. A munkálatokat azért végezték, hogy a víz ne ide folyjon le a Forumról. 1750 után XIV. Benedek (1740-1756) pápa az egyik apszisos oldalszárnyat oratoriummá alakította át.

Egy századdal később, 1877-79-ben az egészet újra helyreállították, és a tudományos kutatások is akkor indultak meg. Az alépítményt 1879-ben kezdték meg feltárni, ekkor a Via Sacra eredeti szintjéhez közel eső rétegből egy középkori márványoltár is előkerült.

1947-ben lezárták a SS. Cosma e Damiano „Templum Divi Romuli" felőli bejáratát, és helyreállították a feltételezett pogány templomot, illetve azt a vestibulumot, ami ez az épület, a funkcióját tekintve, a késői ókorban lehetett.


Forrás:
Részletek T. Horváth Ágnes: Róma ókori városközpontja. A Forum Romanum és közvetlen környezetének története. Szeged, 2011
ISBN: 978-963-9978-27-0
Oldalszám: 622 oldal
Kiadó: Históriaantik Könyvesház Kiadó
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2011