logo

IX Sextilis AD

Sacellum Cloacinae, Sacellum Veneris Cloacinae

Venus Cloacinae szentélye, a csatorna Venusának szentélye



Az apró körszentély, aminek ma csak az alaprajza rajzolódik ki szinte láthatatlanul a romok között, a Cloaca Maximára vigyázó Venus tiszteletére épült, a Tabernae Novae mellett, a Cloaca Maxima korai, fő ága fölött.
Coarelli szerint azt a helyet jelölte, ahol a Cloaca Maxima elérte a Forumot. Ha ez így is van, semmi esetre sem volt kapcsolata a szent helynek a Forum szakralitásához. Eredetileg Cloacinának szentelték, akit csak a későbbi vallásfejlődés során azonosítottak Venusszal.

Felállítását a mesélőkedvű római szerzők Titus Tatius sabin királyhoz kötik, ahhoz a királyhoz, akitől a monda szerint a rómaiak elrabolták a sabin nőket, majd a kibékülés után társuralkodóként Romulus mellett uralkodott, bár nevét nem szerepeltetik a hét római király hagyományos felsorolásában.
A valóságban a szentély, ha tényleg a Cloacához kötődő istennőről van szó, természetesen nem épülhetett ekkor, hiszen a Cloaca Maxima csak később, az etruszk királyok alatt, a Kr. e. VI-V. század fordulóján készült el, így megépíttetése a másik három királyhoz, Tarquinius Priscushoz, Servius Tulliushoz, vagy zsarnokként elhíresült utódjához, Tarquinius Superbushoz köthető.

A szentély felállításának apropójáról eltérnek az antik vélemények. Livius tudni véli, hogy Titus Tatius azért állította fel Venus Cloacinának a szentélyt, mert egy Venus szobrot talált a Cloacában. Így kötődött aztán a történetírói fantázia által az istennő a csatornához. A történet bökkenője a fent említetteken kívül mindössze annyi, hogy ha lett volna Cloaca - miként nem volt -, mit kereshetett abban Titus Tatius?
A sabinok szintén szerepelnek abban a Lactantiusáltal is elmesélt történetben, ami visszaviszi a szentély eredetét a sabin nők elrablásának idejébe. A megbékéléskor a szemben álló felek egy Cloacinának szentelt helyen rakták le fegyvereiket, és itt tisztították meg mirtuszágakról ráfröcskölt vízzel.

A megtisztításnak (lustratio), mint szertartásnak a leírása többször is szerepel a forrásanyagban. Hozzátartozik a kéz és az arc megtisztítása, a szent tárgyak megtisztítása, a vízzel való meghintés.
A víz fontos eleme volt a római vallásosságnak. Az eredetmondán túlmenően, ehhez a szentélyhez kötődik Virginia története, akit apja, hogy megmentse tisztességét, a sacellum mellett ölt meg.

A szentély irodalmi említése ezután csak a Kr. e. II. században került Plautusnál. Nem lehetünk benne teljesen biztosak, de lehetséges, hogy a szentély későbbi, mint amikorra az antik szerzők datálják.
Bár a római mitológiában Venus Cloacina a Cloaca Maxima védőistennője, maguknak a rómaiaknak saját mitológiájukból ez az istenség teljesen értelmezhetetlen volt. Eredetét sabinnak tartották - így magyarázták számukra idegen voltát -, de valójában etruszk istenség. Az etruszk kultúra jobban betagozódott a római szokásrendbe, ezért az etruszk istenek általában nem tűntek idegennek, így hát kerestek ennek a rómaiaktól idegen istennőnek egy más etnikumú eredetet.
Cloacina nevét a latin cluo, vagy claareigéből egyaránt származtatják. A szó jelentése: megtisztítani. Ezt összekötik a cloaca főnévvel is. Az istennő eredetének értelmezésében tehát egyszerre van jelen a megtisztítás és a szerelem, átvitten a termékenység. Ez a kettő együtt már értelmezhető.

A víz, aminek tisztító ereje kétségbevonhatatlan, eredeti jelentésében a termékenységhez kötődik, így a termést veszélyeztető, fölös csapadékvíz elvezetését szolgáló csatorna is azt a célt szolgálja, hogy a földek megfelelő termékenységgel rendelkezzenek, s ne „fulladjon meg" a növényzet a sok víztől. Mondhatnánk úgy is, hogy az „épp megfelelő mennyiségű vizet biztosító" istennőről van szó.
Etruszk eredetije minden valószínűség szerint a termékenység általános védelmezője volt, de mint minden funkcionális isten, megjelenési formájához speciális feladatok is fűződtek, a házasságban történő szexuális érintkezés istennője volt. Ez a magyarázata a Venusszal való azonosításnak, bár alakjuknak több hasonló vonása is van. Maga Venus sem csak a szexualitás, a nemi aktus védőistennője volt, hanem ősi formájában a kerti vetemények istennője is.

Cloacinának, mint a víz istennőjének a szentélye, valószínűleg egy forrás lehetett, feltehetően maga a Velabrus patakocska, vagy folyócska, ami itt folyt elválasztó határként a latinok és sabinok területe között. Ez csak később lett a Cloaca Maxima része, ami szintén később változott víz- és szennyvízelvezető csatornává. Mint forrás, minden bizonnyal a szertartásokhoz szükséges „szent vizet" biztosította. Feltételezhetünk egy pontján egy olyan helyet, ahol rituális szertartásokat végeztek.
Az itt végzett szertartás, amely összefüggésben állt Fortuna Virilis-szel, Venus ünnepéhez, annak az április 1-jén zajló rituáléjához kapcsolódott. Ez nem volt bonyolult szertartás, bár egyszerre jelképezte a megtisztulást és a megtermékenyítést, mindössze abból állt, hogy a résztvevő nők meztelenül megfürödtek a forrásban.

A szent helyet körülkerítették, benne - egy Kr. e. 42 körül vert érme alapján180 - oltár és két szobor állt, akik Venust és (?) Cloacinát ábrázolták. A nőalak kezében virágot, feltehetően mirtuszt tart, ezzel az istennő tisztító erejére utaltak. A szentély helyén ugyanis Plinius szerint virágzó mirtuszbokor állt, ez lehet ugyan késői magyarázat, hiszen a növény szimbolikusan utal az istennőnek mind a megtisztító, mind a szüzességet védelmező szerepére.

A szentély képe köztársaságkori éremképeken maradt fenn, ennek alapján apró, kerek szent hely volt, amire lépcsők vezettek, és fém balusztrád vette körül. A Basilica Aemilia építésekor elmozdították, így nehéz megállapítani, hogy valóban a Cloaca Maxima lejárata volt-e, vagy valami más ok miatt emelték.
Később a Porticus Gai et Luci előtt állították fe1. Néhány kövét és az alapozást, 1899-1901 között fedezték fel a Basilica Aemilia alatt. Ennek alapján tisztázódott, hogy bár csatorna, de nem a cloaca, hanem a basilica alatt futó csatorna felett állt.

A sacellum ebben a formájában egy márványból készült, kör alakú szentély volt, aminek nyugati oldalán e négyszögletes toldalék látható. Átmérője 2,4 méter, travertin alapokon, és nyolcrétegnyi egyéb kövön nyugszik. Ez világosan jelzi, hogy a basilica átépítéseivel párhuzamosan a szentély alapjait is egyfolytában emelni kellett.
Az pedig, hogy megtették, és folyamatosan életben tartották a kultuszhelyet, arra utal, hogy valamilyen, az írásos források által ugyan elhallgatott, de az antikvitás emberei előtt teljesen világos okból, ez az aprócska és jelentéktelennek tűnő szentély, és maga a hely, igen fontos volt a rómaiak számára.


Forrás:
Részletek T. Horváth Ágnes: Róma ókori városközpontja. A Forum Romanum és közvetlen környezetének története. Szeged, 2011
ISBN: 978-963-9978-27-0
Oldalszám: 622 oldal
Kiadó: Históriaantik Könyvesház Kiadó
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2011