logo

XXV Januarius AD

Aedes Divi Antonini et Divae

Az isteni Antonius és Faustina temploma



Magát az épületet többféleképpen is nevezik. Hol a megistenült Faustina, hol az Isteni Pius, hol az Isteni Antoninus, hol pedig az Isteni Antoninus- és Faustina templomának, de előfordul az aedes divi Pii elnevezés is. A középkortól kezdődően hol megőrződött az antik név, hol a belőle kialakított keresztény templom neve fordult elő. Néha a pars pro toto alapján, a templom particusa önálló életet él az elnevezésekben: porticus Antonini imperatoris et Faustinae, portico di Faustina.
A történeti emlékezet tévedései ennek a templomnak a kapcsán is kimutathatók, hol Mars valamelyik templomával, hol Minerváéval, feltehetően tévesen a Forum Transitorium temploma alapján azonosították: Il tenpio di Nimerva. A templomot 141-ben, nem sokkal imádott felesége, az id. Faustina halála után építette Antoninus Pius császár. Húsz évvel később, 161-ben Antoninus halála után aztán mindkettőjük isteni tiszteletének szentelték.

A templom a Via Sacra északi részén áll, a „Romulus-templom" és a Basilica Aemilia között, a Regiával szemben. Igen kitüntető helyen épült, hogy mi állhatott itt korábban, arról kevés elképzelésünk van. Csak feltevés, hogy a Basilica Aemilia (akkor még Basilica PauIli) keleti szárnya egy nyitott térre, esetleg utcára nyílt, ami a Forum Magnum és a Forum Pacis (Vespasianus-forum) között terült el.
Az Antoninus- és Faustina-templom keleti szárnyának 1902-es ásatása felszínre hozta egy, a templom mögött, a Via Sacra oldalán haladó oszlopsor, vagy oszlopcsarnok tartóoszlopainak alapzatait. Az út márványburkolatát a császárkor végén, a IV. vagy V. században egy fürdőépületbe építették be. Az út innen a vaskori temetőig haladt.
Az épület egy nagy tufa tömbökből készült alapzatra épült. Ennek építési technikája, az opus quadratum, ugyan a korábbi időkre jellemző, ugyanis a Kr. e. VII-VI. században használták leginkább ezt a technikát, aminek titka az, hogy a hatalmas tömböket kötőanyag nélkül helyezték egymásra, s a saját súlya tartotta egybe. E fölött a réteg fölött bazalttal erősített római beton réteg található. A podium homlokzati része és a cella fala peperino tömbökkel falazott.

Eredetileg oldalt három oszlop mélységű, hatoszlopos prostylosa volt. Ennek monolit márványoszlopai 17 méter magas és 1,45 m széles, vagy carystosi, vagy a Hadrianus kortól divatos Carrarában bányászott ún. Cipollino Apuano márványból készültek, nem kannelúrázottak, és a császárkor legszebb típusát képviselő korinthoszi oszlopfőkkel koronázottak. Az oszlopok átmérője 1,45 méter. magasságuk 17 méter.
A pronaosban az Antoninusok barátainak és rokonainak szobrai álltak, mindenekelőtt a megistenült Antoninusé,788 továbbá a kiváló államférfi, T. Pomponius Proculus Vitrasius Pollioé, a 138-ik és 176-ik év consuljáé, akinek még ugyanabban az évben emeltette a senatus a szobrot, és M. Bassaeus Rufusé, a markomann háborúk nagyszerű hadvezéréé. Itt, vagy valahol a templom mellett kapott szobrot Gallienus fia, Saloninus 253-268 között. A megistenült császár tiszteletének ápolására felállított papi testület, a sodales Antoniniani munkájáról is tudósít minket egy felirattöredék ugyanebből a korszakból.

A fehér márvány fríze griffekkel, kandeláberekkel és akantuszlevelekkel díszített, nagyon finom munka, a római díszítőművészet egyik gyöngyszeme, ami eredetileg az egész szentélyt körülfogta. Az eredeti tetőt eltávolították a koronázó-párkánnyal, a tympanonnal és a cella belső falával együtt.
A XIV. században falazó anyagként és díszítőkőként, a Lateráni palota építésekor használták fel. Az oldalfalak antefixei cornucopidt (bőségszarut) hordozó nőalakokat formáztak. Ezekből is maradt néhány darab, a Lateránba beépített díszítőelemekkel együtt lehetséges lenne teljes rekonstrukciójuk.

Az architráv dedikációs felirata két lépcsőben készült. A korábban készült felirat ma a második sor:

„DIVAE FAUSTINAE EX S(enatus) C(onsulto)",
azaz „az Isteni Faustinának a senatus határozata alapján"

Ezt a feliratot toldották meg a frízen, annak díszítését kitörölve, egy fölé írt sorral:

„DIVI ANTONINO ET",

azaz „Az Isteni Antoninusnak és"

Még szerencse, hogy a latin grammatika szabályai lehetővé tesznek ilyen toldásokat, ráadásul a rangsor megtartásával, s nem kellett „az egész cégtáblát átfesteni". Faustina istenné avatása 140-ben történt, Antoninus Piust csak halála után 20 évvel avatták istenné, ekkor került fel a második architráv.
A felirat további érdekessége, hogy megmaradt eredeti helyén, ami igen ritka, hogy egy ilyen feltűnő pogány feliratot nem távolítottak el a keresztény templommá történő átalakítás során. A homlokzatot ugyan átépítették, de az architráv és az oszlopok az eredeti helyükön maradtak.

A négyszögletű cella peperinónak nevezett szürke márványból, azaz pontosabban egy világos színezésű földpátból készült. A peperino tömböket travertinnel borították, de ezeket az idők során eltávolították, ma már csak a borítás rögzítésére szolgáló nyílások láthatók.
A templom római módon magas podiumon áll, ahová lépcsők vezettek fel. A lépcsősor közepén oltár állt, és ma is látható a valamikori oltár félkörívének helye. Az oltárhoz tartozó néhány márványtöredék is előkerült, ezeken archaizáló stílusú istenábrázolások láthatók.
A podium homlokzati részét valaha fehér márványtáblák díszítették. A felvezető lépcsők egy részét a későbbi korokban téglával javították ki, az elmozdított márványtömböket ezzel pótolták. A templomhoz vezető lépcsőből csak az 1899-ben feltárt három alsó eredeti, a többi rekonstrukció.
A podiumon, a lépcsősor tetején kétoldalt valaha szobrok álltak, megmaradtak a talpazatok nyomai is. A cellában először Faustina monumentális ülőszobrát helyezték el, Antoninus Piusét később állították mellé. Mindkét szobor maradványait felszínre hozták az ásatások, és a templom előcsarnokában ma is megtekinthetők.

Az eredeti épület több pénzérmén is megjelent, ezek szobordíszeket is mutatnak, amelyekből a környéken párat megtaláltak. A töredékek közül az életnagyságúnál nagyobb Antoninus és Faustina szobor valószínűleg a szentélyben állhatott, s a IV században távolították el onnan. Találtak néhány oszlopot, amelyek az eredeti tetőszerkezetet tarthatták, amit a pogányból keresztény szentéllyé való átalakításkor építettek át. A jelenleg látható tető a XIV. századból való, az eredetiről csak feltevésünk van.
Az épület „szerencséje", hogy a VII. vagy VIII. században a pronaost keresztény igények szerint San Lorenzo in Miranda templommá alakították át. Ennek az átalakításnak első hiteles említése a XI. századból származik. A templomot azért ajánlották Szt. Lőrincnek, mert úgy gondolták, hogy ezen a helyen ítélték halálra. Az ajánlás „in miranda" részének magyarázata kissé bizonytalan, egyes elképzelések szerint a latin mirarecsodálkozni igéből származik, és arra a gyönyörű kilátásra vonatkozik, ami a templom lépcsőjéről tárul a látogató szeme elé.

A XII. században az Ordo Romanus említ egy „arcus de Miranda"-t és a Mirabilia a Ianus templomról beszél, amit „Cenci-Frangipani toronynak" neveznek, ami Minerva templomához csatlakozik, amit S Lorenzo in Mirandának hívnak. Ebből Richardson arra következtet, hogy a templomot tévesen azonosították Minerva templomával, amihez egy quadrifons ív csatlakozott. Ez az ív látható Anonymus Escurialensis 1491-es, és Maarten van Heemskerk (1536) rajzán, és amit Pirro Ligorio szerint 1546-ban lebontottak. Az ív alapozása előkerült az ásatások során, eredetijét megpróbálták mind a Fornix Fabianushoz, mind Augustus ún. parthus diadalívéhez kötni. Egyik azonosítás sem bír meggyőző régészeti vagy irodalmi bizonyítékokkal.
Több reneszánsz ábrázolása is fennmaradt, így id. Antonio da Sangallo, Fra Giocondo, Baldassare Peruzzi, Antonio da Sangallo, G. Battista da Sangallo, G. Antonio Dossi, Pirro Ligorio és Andrea Palladio is megörökítette. Ezek alapján jól rekonstruálható az eredeti díszítés.

A templom ma 12 méterrel áll az eredeti antik réteg fölött. A keresztény templom jó állapotban őrizte meg a pogány templomot. Többször is felújították, a ma látható barokk oromzat is egy ilyen szépészeti beavatkozás eredménye. V. Orbán pápa (1362-1370) a templom egy részét lebontatta és a márványokat a lateráni építkezéshez használta fel.
A templomot V. Márton (1417-1431) pápa 1429-ben vagy 1430-ban a Collegio degli Speziali-nak, a „Kémikusok és herbalisták szövetségének" ajándékozta. Ettől az időtől kezdve mint az egyetem „aromatoriuma" volt ismeretes.
A Collegio Chimico Farmaceutico még napjainkban is Szt. Lőrincet tartja patrónusának. Ők a pronaosban kápolnát alakítottak ki. Ezt III. Pál pápa parancsára 1536-ban, V. Károly német-római császár látogatásakor bontották le. A templomot részben átépítették, ennek magyarázata, hogy elrendelték az antik templomok restaurálását. Ekkor az 1470-ben hozzáépített oldalkápolnát lebontották. Ezt azonban 1601-1602-ben, Orazio Torriani parancsára újra felépítették, és ugyanakkor, a teljes renováláskor építették hozzá a ma látható barokk homlokzatot is, ami magába olvasztotta az ante-falakat. 1538-ban megtisztították a templom előterét, így a szerkezet már szabadabban állt, a korabeli utcaszint fölé emelkedett.

A templom előterének kincskereső ásatásai 1546-ban kezdődtek el. Ennek eredményéről Pirro Ligorio számolt be, akinek leírásából tudjuk, hogy az ásatások idején talált márványok nagy részét a Szt. Péter bazilika építkezésére szállították. Ezeken a finom töredékeken görögös ízlésű motívumok, mint például delfinen lovagló Néreidák, és egyiptomi stílusú faragványok egyaránt előfordultak.
Többször is újraásták a területet, így 1801-ben, 1810-11-ben, amikor a francia prefektus vezette ásatásokon előkerült a templomhoz felvezető lépcsősor 21 márványlépcsője. Ugyanekkor került napvilágra a lépcsősor alatti, az alépítmény kriptáihoz vezető ajtó. Innen került elő annak a hatalmas márványszobornak a felirata is, amit 144-ben a pékek testülete állított Antoninus Piusnak.

A templom előtti teret 1876 januárjában tisztították meg újra, ekkor került elő innen a Fasti consulares néhány darabja, ami a 755-766 közötti adatokat tartalmazta. Emellett Gabinius Vettius Probianus, praefectus urbis Romae szobortalapzata, és más töredékek. 1885-ben, 1899-ben és 1900-ban is folytak a területen feltárások.
1881-ben M. Lacour Gayet felfedezte a pronaos oszlopainak alsó részébe karcolt graffitiket. Ezek Herculest és a nemeai oroszlánt, egy Lart, Victoriát stb. ábrázolják. Ma az épület egyházmegyei templomként működik. A Collegio Chimico Farmaceutico ma is régi céh-teremként használja, ahol a céh történetének számos relikviáját tartja. Ezek közül a legérdekesebb talán az a Raffaellótól származó könyv, amely saját receptjeinek hiteles gyűjteményét tartalmazza.


Forrás:
Részletek T. Horváth Ágnes: Róma ókori városközpontja. A Forum Romanum és közvetlen környezetének története. Szeged, 2011
ISBN: 978-963-9978-27-0
Oldalszám: 622 oldal
Kiadó: Históriaantik Könyvesház Kiadó
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2011