logo

XXV Januarius AD

Aedes Castoris et Pollucis

A Dioscurosok, vagy Castor és Pollux temploma



A Forum egyik jól látható építménye az a három karcsú, korinthoszi fejezettel koronázott oszlop, ami az entablatúra töredékeit emeli magasba. Egyike azon kevés emléknek, ami eredeti helyén áll, ez nem jelenti azt, hogy topográfiai azonosítása is ilyen egyértelmű volt.
A klasszikus auctorok alapján számos azonosítási kísérlet történt, így Vulcanus templomának hitték, majd Romulus szentélyével azonosították. Hozzákötötték a Iuppiter Stator-templomhoz, de a Forum Iulii templomával is összetévesztették, illetve a Faustusok templomának tartották. Vulcanus, Iuppiter Stator és Romulus kultusza ugyanúgy a korai időszakra megy vissza, mi a Dioscurosoké, így ezek a topográfiai azonosítások a hiányos ismeretan alapján jóknak mondhatók.

Az aedes a Forum déli oldalán áll, a Lacus Iuturnae és a Basilica lulia mellett, központi helye a Forumon jelezte a Dioscurosok görög kultuszának fontosságát és ősi hagyományait. A templom alapítása szoros kapcsolatban áll a két isteni iker mítoszával. Az Aedes Castoris et Pollucis a köztársaságkorban többet jelentett egy templomnál. Részint a senatus gyűléseinek a színhelye, részint kiindulásai pontja volt a transvectio Equitumnak. Ugyanakkor teret adott mind a contionesnek, mind a comitiaenek.
A Dioscurosok a Regillus-tó melletti csatában való megjelenésük mítoszával, a zsarnokoktól kivívott szabadság jelképei lettek. A dei Penates e szerepét töltötték be, nem véletlen, hogy templomuk a Vesta-szentély-körzet mellett épült fel. További mitologikus megjelenésük a római terjeszkedés ideológiai alátámasztásaként szolgált. Így maga a templom ideológiailag egyszerre jelképezte az állam jólétét fenntartó, és azt védelmező istenséget, a szabadságot, a lovagrend ideológiáját, a populares politikai centrumát, de ugyanakkor az istenné váló embert, az isteni származást, a meghaló és feltámadó isteneket is. Szintén nem véletlen, hogy az Aedes Divi lulii az Aedes Castoris et Pollucis mellé fog majd épülni.

A rómaiakat segítő görög hérósok tiszteletére Kr. e. 484-ben, A. Postumius Albinus dictator, a Regillus-tónál a latinok felett aratott győzelme emlékére kezdte építtetni az etruszk stílusú archaikus szentélyt, s az ikreket, akik egyszersmind a lovagrend védnökei is voltak, különös tiszteletben részesítették.
A Dioscurosok tisztelete volt az első olyan nem római kultusz, amely helyet kapott a városban. Törvény volt ugyanis, hogy idegen isteneket a pomeriumon belül nem lehetett imádni. Az, hogy mégis megtették, különleges és kiemelt szerepükre utal. Az isteni ikrek tisztelete a görögöktől került a Kr. e. VI. században Latiumba, s különösen a patriciusok körében volt népszerű.
A templom építkezése Kr. e. 484-ben, Albinus fia alatt fejeződött be, felszentelésének napja augusztus 13. volt. A templom korai korszakából néhány terrakotta dísz töredéke került elő. A későbbi századokban a templom Róma hadi dicsőségének szimbólumává vált.

A köztársaságkorban a senatus találkozási helye volt, s a Kr. e. II. század közepén a podium előtt szónoki emelvényt is állítottak, míg a podiumba vájt fülkéket először bankárok (argentarii post aedem Castoris) foglalták el.
A császárkorban ebben a templomban őrizték az állam hiteles súly- és mértékmintáit, valamint a császári kincstár, a fiscus Caesaris kincseit. Az archaikus templomot először a L. Aemilius Paullus Kr. e. 168-ban, a pydnai győzelem emlékére állíttatta helyre.

Fél évszázaddal később, Kr. e. 117-ben, L. Caecilius Metellus Dalmaticusnak a dalmaták fölött aratott győzelme tiszteletére teljesen felújították, és egyszersmind meg is nagyobbították. Az építő kiszélesítette a szónoki platformot, ami a korábbi időszakban 11 x 6,5 méteres volt, most 21 x 7 méteres lett. Ez második Rostraként funkcionált. Az ebből az időből származó, római beton technikával épült podiuma, talán a legkorábbi emléke az ezzel a technikával készült római építményeknek.

A másodikként felépült templomépület, melynek cellája előtt három sorban 4-4 oszlop állt, a pyrgi „A templom", azaz a háromcellás etruszk templom mintáját követte. Ezt a második templomot állíttatta helyre Kr. e. 74-ben Gaius Verres. Ekörül a restauráció körül kerekedett az a politikai botrány, amely során Kr. e. 70-ben Cicero bevádolta politikai ellenfelét, Verrest, ugyanis az annak ellenére, hogy az oszlopok kicserélését vállalta el, mindössze stukkóval fedte el a régiek repedéseit.
A Metellus építette templom nem sokkal később, Kr. e. 14-ben, vagy Kr. e. 9-ben leégett, s bár forrásaink hallgatnak erről, így kellett történnie, hiszen nem sok értelme lett volna annak az eseménynek, amit viszont megörökítettek, ti. azt, hogy Kr. e. 6-ban Tiberius restauráltatta és újraszentelte saját maga és fivére, Drusus nevében.
A felszentelés ellenére az építkezés nem ért véget, a templomot Tiberius csak hatalomra jutása után fejezte be egészen. A dedikációs felirat több töredéke is fennmaradt, de ezek annyira mozaikszerűek, hogy az eredeti szöveget nem tudjuk helyreállítani.

Az I. századi felújítás során átalakított, már harmadik változatában létező, peripteros templomot a rövidebb oldalon nyolc,135 a hosszabb oldalon tizenegy, egyenként 14,8 méter magas korinthoszi oszlop vette körül, padlóját mozaik borította. Az oszlopok fehér pentelicumi márványból készültek.
A templom teljes magassága, a 3,8 méteres entablatúrával együtt, valószínűleg kereken 100 római láb lehetett, ami megegyezett a közelében álló Basilica lulia magasságával. Az opus caementicum technikájával készült épületet eredetileg tufával borították, amit később eltávolítottak, és márvánnyal cseréltek fel. Külső megjelenésében a másik szomszédos épülethez, az Isteni Caesar templomához igazodott.
Téglából készült podiuma 32 x 50 méteres és 7 méter magas. Pronaosa15,8 x 9,9 méteres, a cella nagysága 19,7 x 16 méter. Az alépítményben összesen 25 fülkét alakítottak ki. Ezek főként pénzváltóként üzemeltek, de egyikükben pl. olyan maradványokra bukkantak, ami arra utal, hogy fogorvos működött benne. A templomra felvezető lépcső két oldalán a Dioscurosok szobrai álltak.

Caligula beépíttette a templomot palotájába, úgy, hogy a Dioscurosok a bejárat két oldalán, mint kapuőrzők jelentek meg. Ezt a szentségtörő változtatást Claudius szüntette meg, és visszaállította a szentélyt eredeti formájába. Domitianus alatt egy újabb átépítés következett, és annak ellenére, hogy egyes tudósi vélemények szerint időlegesen Castor és Minerva tiszteletére szentelték fel, minden bizonnyal nem átalakításról, hanem egy jelentősebb helyreállításról volt szó. Ezután már nem tudunk nagyobb átépítésről, ezért több kutató is egyetért abban, hogy a ma látható emlékek a Iulius-Claudius-dinasztia korából valók.

A 202 körül keletkezett Form Urbis széles, központi lépcsőt mutat, amit mára már lebontottak, de a XIX. század végi fényképeken még látható. A szentélyhez eredetileg két oldalsó lépcsősor vezetett fel, és egy tribunal állt előtte, amit a homlokzati, 11 lépcsőből álló lépcsősor építésekor, még valamikor a Forma Urbis keletkezése előtt lebontottak. A homlokzat előtti lépcsősor szónoki emelvényként is funkcionált.

Az ásatások során nemcsak a homlokzat előtt álló, központi, hanem a két oldalsó lépcsősor nyomát is felfedezték. Ezek az utóbbiak lehettek a korábbiak, a homlokzat előttit csak később építették meg, hogy közvetlenül a Via Sacráról is meg lehessen közelíteni a szentélyt.
A templom a források szerint a IV. században még állt. Középkori történetéről semmit sem tudunk. Az alsó részeket megóvta az idővel rárakódott hordalék, így megőrződtek a márványlépcsők és a márvány mozaikpadló, egészen III. Pál pápa (1534-1549) márványt kereső munkálataiig, 1546-1549-ig, amikor a Szt. Péter bazilika építéséhez innen is jelentős mennyiségű, építőanyagnak alkalmas márványt, és egyéb követ vittek el.

A XVI. században, az addigra feltöltődött talajszintből már csak három oszlopa meredezett ki, s nevet is adott a környéknek, aminek a S. Maria Liberatrice és a S. Maria della Grazie templomok közötti részét, IV. Eugenius (1431-1447) pápa korától, via Trium Columnarumnak, majd később az egész környéket a „Három oszlop körzetének", area Tre Colonnenak nevezték.
Az alapozás falának egy része 1773-ban összedőlt, és beomlott a cella és a peristylium is. Ásatásait 1817-ben Carlo Fea kezdte meg, majd a munkálatok 1870-ben folytatódtak, de csak 1901-ben érték el az ókori alapokat. Ennek alapján tisztázható, hogy az eredeti templomot a császárkorban megnövelt méretekben építették újjá.

Ma mindössze tégla alapzata, és a keleti sarok három égre magasodó, 12 méter magas, a rómaiak által „három nővérnek" nevezett korinthoszi oszlopa látható. Ezen kívül néhány márványtöredékét, illetve hozzá tartozott domborművének Palladio általi leírását ismerjük. Palladio elismeréssel ír az oszlopfejezetek kidolgozásáról, és a homlokzat áldozatot bemutató domborművét a legkiválóbb szobrász keze munkájának ítéli.


Forrás:
Részletek T. Horváth Ágnes: Róma ókori városközpontja. A Forum Romanum és közvetlen környezetének története. Szeged, 2011
ISBN: 978-963-9978-27-0
Oldalszám: 622 oldal
Kiadó: Históriaantik Könyvesház Kiadó
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2011