logo

XXVII Januarius AD

A Forum Adiectum keleti részének középületei

Ergastulum, Lupanaria, vagy Caupona?



A Palatinus és a Velia közötti terület, a Forum keleti vége, régészetileg talán a legizgalmasabb eredményeket hozta az elmúlt ásatási évadokban. Szűkszavú, topográfiai kutatások szempontjából több lehetőséget is felvető, irodalmi forrásaink régészeti anyagokhoz való igazítása, komoly vitákat váltott ki régészeti és történészi körökben.

A Via Sacra, Via Nova, a Titus-diadalív és a Vesta szüzek háza közötti területet 1880 körül tárták fel először. Lanciani az akkori tégla porticusokat a Porticus Margaritariával azonosította. Később ugyanezt a területet G. Boni is vizsgálta az 1898-ban kezdődött, és 1900, 1902 és 1912-ben is folytatódó ásatási évadokban. Boni nem tette közzé eredményeit, csupán Th. Ashby egyes rövid beszámolóiból és életrajzírójának, Eva Teának tett kijelentéseiből tudjuk, hogy ezen a részen köztársaságkori ház maradványai után szeretett volna kutatni.
1911-ben, a Titus diadalívtől alig 30 méterre, feltárt egy köztársaságkorra datált, általa polgári házként (domus reppublicana) azonosított épületet, amelynek mozaikpadlója volt, és alagsori alsó szintjén hálószerűen harminc, apró, kb. 1,80 x 1,50 széles és kb. 2 m magas, opus quasi reiticulatum falazatú kamra helyezkedik el szimmetrikusan egy folyosó két oldalán. Ezt irodalmi adatok alapján rabszolgák szállásaként (ergastulum) azonosították.

Ez az elrendezés Giuseppe Luglit másféle értelmezésében, egy egészen új alaprajz megrajzolására késztette. Szerinte, a fel nem tárt (tárható) részeken még több ilyen szoba lehetett. Az épületnek eredetileg más funkciója volt, talán horreum (raktár) lehetett, amit idővel két fázisban, Kr. e. 80-ban és Kr. e. 50-ben is átépítettek. Északnyugat felé kissé nagyobb, de hasonló helyiségek épültek fel.
Az egész építmény kétszintes volt, formája valóban a domusra hasonlított, egy atriumos udvarhoz kapcsolódott, aminek mozaikpadlóját, és Impluviumát már Boni feltárta. Az alagsor apró helyiségeit Lugli - pompeii párhuzamok alapján - a beépített fekvőhely és a padlón található lefolyók magyarázataként, lupavariaként (bordély) azonosította. E két nézet nyomán könnyűnek tűnhet eldönteni, hogy elfogadjuk-e azt, hogy rabszolgákat szállásoltak el benne ilyen módon (ergastulum), vagy nem magáncélú épület, hanem egy, a Forum eme környékére kevéssé illő „vigalmi negyed" volt.

A kérdés eldöntése azonban nem ilyen egyszerű. Az insula délnyugati oldalán kialakult együttes, a mozaikos medence, egy nagy márvány labrum, a caldarium és praefurnium jelenléte az épületben inkább arra utal, hogy nem egyszerű domus (magánház) volt, hanem ennél tágabb funkciójú.
A fürdő megléte túlzott luxus lett volna a rabszolgák számára, és a lupanariákhoz sem feltétlenül tartozott. Ezért találóbb azonosítás, ha feltételezzük, hogy egy balneum (fürdő) és az ehhez gyakran társuló caupona, illetve popina régészeti emlékeivel van dolgunk. Mindkettő olcsó ételeket kínáló, szálláshelyül is szolgáló intézmény volt, amihez megmagyarázhatóan kötődhetett egy fürdő is. Ez az elmélet, a korábbi két nézet kompromisszumos összeegyeztetéseként magában foglalja mindazokat az érveket, amelyekkel a két korábbi azonosítás mellett érveltek.

A vitatott funkciójú épület területén 1985-ben alaposabban is kutattak, amikor is visszatértek Boni eredeti magyarázatához, miszerint ez a rész egy nagy, emeletes domus része volt, mozaikos atriummal, amit négy sarkán oszlopok támasztanak alá (tetrastylos).
Az apró, festett gipsz falú, részben római betonnal és cseréppel fedett szobákat - mint azt már a fentiekben említettem - egy luxusingatlan részének, a rabszolgák szállásául szolgáló szárnyának tartották. Azt is kifejtették, hogy ekkora gazdagság igenis feltehető a szomszédságban feltárt épület tulajdonosáról, Aemilius Scaurusról.

Újabban Carandini is ezt a hipotézist támogatja, annak ellenére, hogy a legfrissebb ásatások közzétett dokumentumai, némi finomítás után elvetik ezt a feltételezést. Ezek az ásatások ugyanis az épületek korábbi építési fázisaiig hatoltak, és az eddigiekhez képest tisztább képet adnak ennek az épületcsoportnak a funkciójáról.
Ezek alapján megállapítható, hogy itt hosszú időn keresztül különböző funkciójú épületek álltak. Mára megtalálták a legalsó rétegeket, ami a völgyháton futó mura Romulihoz (Romulusi városfal) tartozott. Ennek első fázisa a Kr. e. VIII. századra datálható. Ezt többször is átépítették, egyre nagyobb lett, míg a Kr. e. VI. században az egészet lerombolták. Ekkor a lejtőt teraszosan átalakították, és a korábbi fal, illetve a szétszórt kunyhók helyét nagy kiterjedésű, arisztokrata házak (domus) foglalták el.
Az adott térségen belül legalább két nagy domus állt, amelyek egyikét nagyobb részleteiben, a másikat igen töredékesen, de feltárták. A jobban feltárható, mintegy 60 x 40 méteres domus utcai frontján üzletek álltak, a központi udvar alatt ciszternát találtak. Az udvar mögött további három nagyobb helyiség helyezkedett el.

A domus ezen építési fázisának elrendezése az etruszk sírokra hasonlít, de mindegyik a későbbi római atriumos házakat idézi. Mindkettőt tűz pusztította el. A réteg felett épített későbbi épületek alaprajzai kisebbek, de ezek már többszintesek voltak. Alsó szintjükön, a Boni és Lugli által már vizsgált apró cellák, amit Claridge a részlegesen feltárt épület keleti végénél kibontottak alapján - ismét a Boni-Carandini vázolta elmélet szerint -, az antikvitás írói által egy előkelő, római háztartás számára javasolt rabszolgák számával hoz párhuzamba.
Ugyanakkor figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a részlegesen feltárt épület többi része is tartalmazhatott ilyen cellát - miként azt a későbbiek igazolták is -, így ezek száma a legelőkelőbb háztartásokhoz ajánlott rabszolgaszámot is jóval meghaladja. Kérdés maradt tehát továbbra is, hogy ergastulum, vagy más funkciójú ez az épületrész.

Tomei az ergastulum-hipotézist magának Boninak a leltáríveivel cáfolja. Az apró helyiségek, amelyekben csak egy beépített, téglából kialakított lócányi pad és a lefolyó volt, nem lehettek egy ergastulum cellái, részben túl kicsik ilyen célra, részben túl sok benne a luxus, mint a balneum, illetve egyes kamrák falán stukkóra festett díszeket tártak fel, ami egyáltalán nem jellemző egy rabszolgák szállásául használt épületre.
Boni mindezek mellett, csak itt, ezen az ergastulumnak tartott részen, 15 díszes vázatöredéket, 97 pecsétes kerámia edényalapot, és több mint 150 mécses-töredéket talált. Emellett számos murex és pectunculus kagyló héja került elő.

A sok vékonyfalú kerámia poharak jelenlétére utal, a Boni feltárta berendezés tehát: „lectus, candelabrum e matella" - ágy a központi falon, mécses, néha falba vájt tartóval, és a matella, ami itt a vízelvezető árok (nyitott lefolyó) - a caupona jól ismert berendezése volt. A caupona nem volt lupanaria, de ekként is működhetett.
Tisztán bordély kevésbé elképzelhető ezen a helyen, inkább egy szállást is adó, olcsó „motel" lehetett, ahol az alkalmi vendég az étel mellé egyéb szolgáltatásokat is igényelhetett. Az erotikus jelenetek hiánya a falfestményeken még nem feltétlenül cáfolja ugyan a „műintézet" létét a Forum egyik legforgalmasabb helyén, de esetleg megerősítheti a tényt, hogy ez nem elsődleges, hanem járulékos funkciója volt az épületnek.

A Nero kori tűzben az egész komplexum leégett. Az új koncepció szerint átépült részen Nero Domus Aureájának bejárata foglalta el a területet. Ez rövid ideig állt, a Flaviusok alatt az egészet lerombolták, átépítették. Ide talán a Horrea Vespasiani települt, ami vagy átépült, vagy az állami használat mellett magánüzleteknek is helyet adott, és a Porticus Margaritaria luxus bevásárló negyedévé alakult át.



Forrás:
Részletek T. Horváth Ágnes: Róma ókori városközpontja. A Forum Romanum és közvetlen környezetének története. Szeged, 2011
ISBN: 978-963-9978-27-0
Oldalszám: 622 oldal
Kiadó: Históriaantik Könyvesház Kiadó
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2011