logo

XXVII Januarius AD

Arcus Titi - Titus diadalíve

Egyike a római városközpont három, ma is látható diadalívének. A Via Sacra legmagasabb pontján, az Aedes Veneris et Romae lépcsője mellett áll. Az általános vélekedés szerint Kr. u. 81-82-ben Domitianus emeltette, hogy emléket állítson Titus jeruzsálemi győzelmének. Ez volt az a hadjárat, amely során 600 000 ember halt meg, majd a zsidók a világban szétszóródva létrehozták a diaszpórát.
A hadjárat okát, ha a dolgokat nagyon leegyszerűsítjük, nem a lázadásokban kell keresnünk, annak ellenére sem, hogy a zsidó felkelést verte le, hanem a zsidók vallásában. Ők ugyanis nem voltak hajlandók részt venni a császárkultuszban, amin keresztül a római uralkodók a birodalmi egység megteremtését vélték megtalálni.
A hadjárat során, bár Josephus Flavius azt igyekszik elhitetni, hogy Titus meg akarta kímélni, de a valóság az, hogy kifosztották és lerombolták a jeruzsálemi szentélyt, s a zsidó hadifoglyokkal is igen kegyetlenül bántak. A siker példátlan visszhangot keltett. Keleten Titust diadémával koronázták meg és megkapta az ekkor már egyébként csak a császároknak kijáró imperator címet is.

A senatus önálló diadalmenetet ajánlott fel neki, s mi sem jelzi jobban apjával szembeni töretlen hűségét, hogy ennek dicsőségét is megosztotta vele, s a diadalmenet Titus és Vespasianus közös ünneplése lett. A hadjáratot megörökítő diadalkapu olyan fájdalmas emlékeket idézett a zsidók számára, hogy a római zsidó közösség rabbijai megtiltották hittársaiknak, hogy átmenjenek a diadalív alatt. A diadalmenetet ábrázoló dombormű adta a diadalkapu egyik elnevezését: Arcus Septem Lucernarum.
A diadalív felállításának apropója tehát világos, állíttatója azonban nem eny-nyire egyértelmű. Bizonyos kutatók ugyanis azt mondják, hogy még maga Titus kezdte meg az építkezést, de korai halála miatt öccsének, Domitianusnak kellett befejezni. A diadalkapu elkészülte mindenképp Titus halála utánra esik, erre utal egyértelműen a felirat divus megistenült jelzője, illetve a Titus apotheosisát ábrázoló dombormű az ív belső oldalán.
Ez a felirat kétségessé teszi a „diadalív" meghatározást is, nem pusztán a győzelem megörökítője, hanem sokkal inkább Titus életének emlékműve. A zsidókon aratott győzelmet ugyanis megörökítette egy másik, mára elpusztult Titus-diadalív, ami a Circus Maximus mellett állt, de feliratát megtalálták.

Más kutatók vitatják ezt, sokkal későbbi időre, Traianus korára teszik az építését. A diadalív ugyanis stílusát tekintve számos hasonlóságot mutat Traianus Beneventumban (Benevento) felállított diadalkapujával. Ezt az állásfoglalást akár el is fogadhatnánk, de meg is fordíthatjuk, hiszen semmi sem bizonyítja, hogy a két kapu azonos megrendelő, esetleg azonos kivitelező tervei alapján készült. Könnyen feltehető az is, hogy a későbbi merített a korábbi stilisztikai megoldásaiból.
A későbbi építtetés mellett azt a filológiai érvet szokták még felhozni, hogy a Titus-diadalívet meglehetősen későn említik a latin szerzők, s ha már Domitianus idején megépült volna, korábban is előfordulhatott volna a szövegekben.

A középkortól - felirata ellenére - előfordul, hogy Vespasianus diadalívének, vagy Titus és Vespasianus diadalívének nevezik. A magyarázat az esemény, amit megörökít, ugyanis a zsidó háborút Vespasianus csak császárrá választása miatt hagyta ott, így csak a befejezés diadala volt Titusé.
Ha Titus kezdte el építtetni az ívet, akkor lehetséges, hogy emlékműként kettejük diadalának akarta szentelni. Hogy miért Titusnak szól a dedikációs felirat, arra az lehet a magyarázat, hogy elődje korai és gyanús halála miatt Domitianusnak kapóra jöhetett egy emlékmű, amit Titus apotheosisának szentelhetett.

A diadalív, akármikor is épült, minden bizonnyal eredetileg nem pontosan ott állt, ahol ma. Az alatta haladó útszakasz restaurációs munkái a Via Sacra több, jóval korábbi rétegét tárták fel. Ennek alapján állítják, hogy a diadalkapu eredetileg a Clivus Palatinuson állt, feltehetően a mai helyéről északabbra, ahonnan Venus- és Roma templomának megépítésekor helyezték át, hogy helyet csináljanak a hatalmas építménynek. A diadalkapu, ha építési korát 81-re tesszük, egy mintegy siá7 évvel korábbi, Augustus-kori alapzatra épült, ami valószínűleg a 64-es Nero kori tűzvész nyomait őrzi. Azt, hogy milyen építmény állhatott itt ekkor, nem tudjuk.
Az ezen az alapzaton épült diadalív 15,4 m magas, 13,5 m széles és 4,75 m mélységű, egykapus ív, ami attikai pentelicumi (Pendelikón) márványból készült, minden oldalán 4 fél-oszloppal. A diadalkapu belső nyílásának mérete 8,3 x 5,36 m. Magas alapokon áll, a koronázó-párkányán díszes fríz vonult végig, felette attika (a főpárkány fölötti mellvédszerű fal) áll. A római építészet funkcionalitásra való törekvése jegyében súlyos elemei a szilárdságot tükrözik. Szerkezete egyszerű és világos, a négyzet harmadainak megfelelő a két tartópillér és a nyílás aránya, amit ugyanezen harmadarányú attika koronáz.
Konstrukciós megoldásán és díszítésén számos újítás fedezhető fel. Ezek közül az egyik legismertebb az ión és korinthoszi oszlopfő egyesítésével kidolgozott, speciálisan római megoldású, ún. kompozit oszlopfő első alkalmazása a római művészetben.

A domborművek a civil és a katonai élet számtalan szimbólumát tartalmazzák. A dekoráció kulcsfigurái Roma istennő, Roma Geniusa és a győzelem istennője. A koronázó-párkány erősen töredékes frízén egy három férfi hordozta fekvő figurában a Jordán folyót megszemélyesítő istenséget ismerhetjük fel, az archivoltokban (kapuív melletti háromszögekben) a győzelem megtestesítőiként diadalmi zászlókat hordozó szárnyas istennőket láthatunk, megjelenik a Várost szimbolizáló Roma istennő (ugyanez más értelmezésben Virtus), s a már említett Genius Romae, ami más értelmezésben Bonus Eventus (Siker) vagy Honos (Dicsőség) is lehet.
A márvány domborművek a déli oldalon Vespasianus és Titus 71-es diadalmenetének római bevonulását ábrázolják. Ebben mutatták be a jeruzsálemi templom elrabolt kincseit, az ezüst harsonákat, a hétágú gyertyatartót (menorah), táblákra írva végighordozták a meghódított városok neveit. A jelenet valóban diadalmas lehetett, amint a menet áthaladt a Porta Triumphalison. Ezeket a kincseket aztán a Vespasianus-forumon felállított Béke-templomában helyezték el.

Az északi oldal domborművén egy diadalmenetet ábrázoló jelenet szerepel, melynek középpontjában Titus áll a quadrigán. Előtte haladnak méltóságát jelző lictorai, kezükben a hatalom jelképével, a fascessze1.
A Roma istennő vezette kocsi fölött Victoria, a győzelem szárnyas istennője éppen Titus fejére helyezi a győzelem koszorúját. Mögötte egy fiatal férfi a római népet (populus Romanus), egy idősebb, ünnepi tógába öltözött alak pedig a római senatust jelképezi. Itt szimbolikus formában jelenik meg a titokzatos négy betű: SPQR (senatus populusque Romanus), ami magát Rómát, a római államhatalmat jelképezi.

Az új hellenisztikus irányzatú domborművek technikai megoldásai is újszerűek, amelyek az augustusi korban még nem voltak jellemzőek a római művészetre. Felfedezhető rajta a háromdimenziós ábrázolásra való törekvés. A távlat valósághű benyomását az alkotóművész(ek) azáltal éri(k) el, hogy az előtér alakjai erős plaszticitással emelkednek ki a domborműből, míg a háttér alakjai a lapos domborművek technikájával készültek.

Különösen jól sikerült ezt érzékeltetni a déli pillér diadalmenet-frízén, ahol a menet a diadalkapuhoz fordul. A távlat mellett a képen a mozgalmasság dominál, ami a résztvevők erős lépteiben és az általuk vitt tárgyak imbolygásában fejeződik ki.
Maga a technika nem új, görög előképei már a hellenisztikus kortól megfigyelhetők, de Rómában csak a Flavius-kori művészetben jelent meg és teljesedett ki. Az is hellén hatású, hogy ezek a domborművek festve voltak. Az idő és a tér érzékeltetése a domborművön a festészet eszköztárával határos módon történt.

A diadalív keleti oldalának felirata eredeti, a senatus szokásos ajánlása olvasható rajta:

SENATVS
POPVLVSQVE ROMANVS
DIVO TITO DIVI VESPASIANI F(ILIO)
VESPASIANO AVGVSTO

„Az Isteni Titusnak, az Isteni Vespasianus fiának és Vespasianus császárnak a senatus és a római nép"

A felirat alapján világos, hogy a haláluk után isteni kultuszban részesített császárok idején keletkezett. Ez a felállítás dátumát 81-re, vagy annál későbbre keltezi. A boltív mennyezeti, finom művű kazettáinak közepén egy kisebb dombormű Titus apotheosisát, halála utáni égbeszállását ábrázolja, amint Iuppiter sasmadara az égbe emeli. Ez a dombormű is alátámasztja, hogy nem Titus idején, hanem halála után készült el a kapu.

A diadalív a Forum diadalkapui közül a legjobb állapotban megmaradt, és a legteljesebben restaurált műemlék. Kitűnő állapotának hátterében az áll, hogy a középkorban a magyarországi történelemből is ismert Frangipani (Frangepán) család által kiépített védműrendszerbe építették be. A tetején egy kamrácska épült, alját jelentős mértékben feltöltötték. Ez a beépítés segített is megőrizni, hiszen nem hordták szét építőanyagként, mint a többi építményt, de egyszersmind romlásához is hozzájárult. Különösen a XII. és XIII. századi heves ostromok tettek benne nagyobb kárt.
A kapu mindkét oldalán, az ívvel egybeépítve házak álltak. Ez volt Róma első olyan antik építménye, amit restauráltak. Legkorábban IV. Sixtus pápa rendeletére, 1471-1481 között, és talán ettől függetlenül feltehetően 1466-ban Maternus Antonii de Vedano állította helyre. A diadalkapu eredeti állapotáról több hipotetikus restaurációs rajz és tery is készült. Ezek közül talán a legkorábbi Andrea Palladióé, őt követte Sebastiano Serlio (1540), Giacomo Lauro (1612), Antoine Desgodetz (1682) és Pietro Bellori (1690) rajza. Ezek azonban csak papírra vetett hipotézisek.

A helyreállítás gondolata Napóleon uralma alatt öltött testet, aki a római régész—építész Giuseppe Valadiert szemelte ki ennek elvégzésére. A munkálatokat azonban később Valadier ellenőrzése mellett 1818-21-ben Raffaele Stern kezdte meg, majd amikor az erődrendszert 1821-22-ben lebontották, VII. Pius (1800-1823) pápa mégis Giuseppe Valadierrel restauráltatta a diadalívet, aki 1822-ben és 1824-ben is dolgozott rajta.
A helyreállítás részben az eredeti anyagból történt, de az attikdt és a pilléreket részben travertin mészkőből egészítették ki oly módon, hogy jól elkülönüljenek az eredeti és a restaurált részek. Ezért van felemás, kannelúrázott, illetve sima törzsű oszlop is egyszerre a diadalkapun. Ez a megoldás tehát egy restaurációs technikai fogás, és nem korabeli esztétikai megoldás.
A kiegészítés módja pedig a ma is alkalmazott, legmodernebbnek tekinthető restaurációs eljárás. A domborművek egy része eltűnt az ívről, jórészt csak a Colosseum felőli oldalon maradtak meg töredékek.

A restaurációs munkát az attikán a következő felirat örökítette meg:

INSIGNE • RELIGIONIS • ATQVE • ARTIS • MONVMENTVM VETVSTATE • FATISCENS
PIVS • SEPTIMVS • PONTIFEX • MAX(IMVS)
NOVIS • OPERIBVS • PRISCVM • EXEMPLAR • IMITANTIBVS
FVLCIRI • SERVARIQVE • IVSSIT
ANNO • SACRI • PRINCIPATVS • EIVS • XXIIII

További munkálatok is folytak a diadalív környékén, így 1901-ben az alapzat körül folytattak ásatásokat.


Forrás:
Részletek T. Horváth Ágnes: Róma ókori városközpontja. A Forum Romanum és közvetlen környezetének története. Szeged, 2011
ISBN: 978-963-9978-27-0
Oldalszám: 622 oldal
Kiadó: Históriaantik Könyvesház Kiadó
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2011