logo

XXVII Januarius AD

Arcus Septimii Severi - Septimius Severus diadalíve

A Via Sacra északnyugati végén található. Kr. u. 203-ban emelték a császár és fiai, Caracalla (M. Aurelius Antoninus) és Geta tiszteletére, hogy megörökítse a parthusok feletti győzelmet. Maga a hadjárat nem tartozott a római történelem legfényesebb lapjai közé, a diadalkapu ezért sokkal inkább tükrözte a megalkuvó senatus hajbókolását, amivel a tízéves uralkodását megünneplendő, Rómába látogató császárt fogadta. A hely megválasztása szimbolikus: a Comitium és a Curia közelsége a császár és senatus kapcsolatát tükrözné. Vannak ennél mesésebb, de prózaibb magyarázatok is.
A római történetírói hagyományra igen jellemző elbeszélés a diadalív helyének megválasztásánál Herodianusnál és Cassius Diónál is megtalálható. Eszerint Septimius Severus álmában ezen a helyen ült fel Pertinax lovára. Tény, hogy állt egy lovas szobor itt, kérdés, hogy honnan informálódott a római senatus a császár álmáról? A prózai magyarázat ennél egyszerűbb, a Forumon kevés alkalmas hely adódott egy diadalív felállítására, itt találtak neki helyet.

A diadalív egész díszítését a háborúnak és a győzelem ünneplésének szentelték. A domborművek egy része jelképes: a tropaeumot hordozó szárnyas nőalakok (Victoria), a győzelem megtestesítői. Mellettük az ősz és a nyár Geniusai, mint a császár által teremtett bőség és boldogság képviselői. A kapuívek triangulumaiban folyóistenek. A többi kép konkrétan a parthus háborúhoz kapcsolódik.
A diadalív legfontosabb részei azok a domborművek, amelyek a háború történéseiről szólnak. A két kisebb kapu felett helyezkednek el, nagyjából 4 x 5 méteresek. A római elbeszélő domborművek sajátosságának megfelelően, ezeket is alulról felfelé kell „olvasni".

A keleti homlokzaton lévő, baloldali dombormű a történet első része. A háború előkészületeit, háborús jeleneteket, és Nisibis 195. évi felszabadítását ábrázolja. A jobboldali a lázadó Edessa ostroma és megbüntetése.
Mindkét dombormű erősen kopott, sérült, valamivel jobb állapotban vannak a nyugati homlokzat domborművei. A jobboldali a 197-98-as hadjáratban, Seleucia ostromát, a baloldali, a háború utolsó csatáját, a parthusok egyik fővárosának, Ktesiphónnak a bevételét örökítette meg.

A lábazaton a bosszantó, állandó fenyegetést jelentő parthusok mint legyőzött hadifoglyok szerepelnek. Egy részük a szokásos katonai reprezentáció része: a legyőzöttek felvonulása, de nem láncokban, hiszen már ők is a Birodalom részét képezik.
Van egy hátrakötözött kezű parthus, akinek ábrázolása elüt a szokásostól. Nemcsak megkötözött kezei miatt, hanem azért is, mert aki vezeti, az nem katonai ruhát hord, hanem civil öltözékben látható. Ezek a domborművek más művészi ízlést tükröznek, mint a városközpont ma is látható, másik két diadalívének domborművei. Itt a korábbi emberábrázolási szabályokat megtagadva, a madártávlat érvényesül.
A térképszerű kompozíciókon az embereket különböző nézőpontokból ábrázolták. A reliefek követték ugyan a triumphális képek hagyományait, a képekre osztott történet-mesélést, de irreális térszemlélete és a nézőpontok váltogatása visszalépést jelent, mind a Titus-diadalív, mind a korban ehhez közelebb álló Traianus-oszlop ábrázolásához képest.

A háromkapus diadalív frontjait négy, magas plinthoson álló, mintegy 8 méter magas kompozit oszlop díszíti. A kapu 20,88 méter magas, 23,27 méter széles és 11,2 méter mély. Téglából és travertin tömbökből készült, amit proconnesosi1242 márvánnyal borítottak.
A középső kapunyílás 12 méter magas. A párkányt tartó oszlopok, bár szerepük továbbra is dekoratív, nem fél-oszlopok, teljesen különválnak a faltól, hogy így fokozzák annak festői hatását.

A császár halála után a hatalmát öröklő fiai nem tudtak együtt uralkodni, ezért Caracalla megölette Getát, s 212-ben erről a diadalkapuról is levetette fivére nevét, hogy aztán az így keletkezett helyre magát dicsőítő jelzőket írasson. A Geta nevét tartó bronzbetűk helyei azonban ma is kivehetők a diadalív feliratán.

Az eredeti felirat:

„IMP CAES LUCIO SEPTIMIO M FIL SEVERO PIO PERTINACI AUG PATRI PATRIAE PARTHICO ARABICO ET PARTHICO ADIABENICO PONTIFIC MAXIMO TRIBUNIC POTEST XI IMP XI COS III PROCOS ET IMP CAES M AURELIO L FIL ANTONINO AUG PIO FELICI TRIBUNIC POTEST VI COS PROCOS P P OPTIMIS FORTISSIMISQUE PRINICIPIBUS OB REM PUBLICAM RESTITUTAM IMPERIUMQUE POPULI ROMANI PROPOGATUM INSIGNIBUS VIRTUTIBUS EORUM DOMI FORISQUE S P Q R"

„Septimius Severus császárnak, Marcus fiának, Piusnak (a kegyesnek), Pertinaxnak, [=Septimius Severus], a haza atyjának, a Parthicusnak, Arabicusnak és Adiabenicusnak, a Pontifex maximusnak, aki tizenegy alkalommal viselt tribunusi hatalmat, tizenegyszer kiáltottak ki imperatornak, a háromszoros consulnak, a proconsulnak, és Marcus Aurelius [=Caracalla] császárnak, Lucius fiának, Antoninusnak, a kegyes Augustusnak, a boldognak, a hatszoros tribunusnak, a consulnak, a proconsulnak, a haza atyjának, a legnagyobb és legerősebb princepsnek, az állam és a birodalom helyreállításáért, és a római nép hatalmának kiterjesztéséért, hogy hatalmukat itthon és külföldön lássák, állíttatta a senatus és a római nép."

Es amit eltüntettek róla, jól kivehető a felirat negyedik sorának közepén: az
OPTIMIS FORTISSIMISQUE PRINICIPIBUS

felirat mögött:

„P. SEPTIMIO L. FIL GETAE NOBILISSI(MO)", azaz „ Lucius Septimius legnemesebb fiának, Septimius Getának"

A diadalív tetején a - római bronzveretek tanúsága szerint - bronz quadrigában, vagy hatfogatú kocsin, a császár állt fiai között, lovas katonák kíséretében. Az, hogy a császár személye itt alakok gyűrűjében állt, ismét a késő római művészet irányainak kibontakozását jelzi.
A diadalív magasabban áll, mint a régi Forum szintje, ezért Hülsen szerint nagyjából hat lépcsőn lehetett megközelíteni. Ez az egyetlen diadalkapu, amely alatt mi is „átvonulhatunk". Ennek az a magyarázata, hogy bár a díszítőelemek erősen pusztulnak az időjárás és a levegőszennyezés miatt, maga a szerkezet azonban stabilan állja az idő próbáját.

A kitűnő állapotban megmaradt diadalív északi árkádja a XII. században a claustrum Cimini része volt, akik tornyot emeltettek rá. A déli pedig a SS. Sergio e Bacco templom területéhez tartozott, mint a templom átjárója, majd a templom áttelepítésekor megmaradt régi formájában, s mivel keresztény emlék részét képezte, a későbbiekben. A SS. Sergio e Bacco Anonymus Escurialensis nem bontották le. A két oldalsó ív alatti átjárót befalazták, és gyümölcsárusok foglalták el.

Az első komoly ásatásai 1803-ban kezdődtek meg, majd hosszú szünet után, 1898-ban folytatódtak. Jóllehet, maga ez az építmény szinte folyamatosan használatban volt, jól olvashatóan megmaradt a felirata is, de ennek ellenére is született néhány olyan elnevezés, ami téves azonosítására utal. Így, bár eredeti neve is megmaradt, leginkább Caesar és a senatorok ívének nevezték, de tartották Augustus diadalívének, vagy egyszerűen diadalívnek hívták.
Kissé rejtélyes, hogy miért lett Arcus Magnus et Pulcher L. Septimio et Aurelio, az viszont érthető, hogy helymegjelölésként Arco di Campidoglio, azaz a Capitoliumnál lévő diadalív, vagy „Arcus presso Marforio , a Marforio-diadalív (diadalív a Marforio mellett) lett a neve. A legutolsó elnevezése el kellene, hogy döntse egy másik római régiség, a Marforionak nevezett, Oceanus-szobor neve körüli vitákat is. Mivel a diadalív a Curia mellett állt, ami előtt egy márványmedence, talán szökőkút volt, amelynek felirata, a „mare in foro helymegjelölés lehet a Marforio név eredete.
Emellett találták, nem adhatott neki nevet Mars foruma (Forum Martis, azaz az Augustus-forum), vagy a Marioli család, amely saját, ugyan közelben fekvő birtokára vitette. Mivel a diadalívet nem helyezték át sehová, szobornak itt kellett állnia a Forumon, minden bizonnyal a Curia előtti szökőkút díszeként.


Forrás:
Részletek T. Horváth Ágnes: Róma ókori városközpontja. A Forum Romanum és közvetlen környezetének története. Szeged, 2011
ISBN: 978-963-9978-27-0
Oldalszám: 622 oldal
Kiadó: Históriaantik Könyvesház Kiadó
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2011