logo

I December AD

A plebeiusok

Most a népesség egy másik elemét kell felhoznunk, a mely még a clienseknél is alantabb állott, és a mely, noha kezdetben legalsóbb rangú volt, észrevétlenül elegendő erőt szerzett arra, hogy a régi társadalmi szervezetet megtörje. Ezt az osztályt, mely Rómában sokkal inkább elszaporodott, mint akármely más városban, Zeósnek nevezték. Hogy megérthessük azt a szerepet, a melyet ez az osztály a régieknél az állam és család történetében játszott, ismernünk kell annak eredetét és jellemét.
A plebejusok nem a cliensek voltak; az ókor írói nem tévesztik össze ezt a két osztályt. T. Livius egy helyen azt mondja: »A plebs nem akart részt venni a consulok választásában; tehát a patríciusok és clienseik választották a consulokat.« És másutt: »A plebs panaszolkodik, hogy a patríciusoknak igen nagy a befolyásuk a népgyüléseken clienseik szavazata következtében.«
Halikarnassosi Dionysiosnál azt olvassuk: »A plebs kivonult Rómából és felvonult a szent hegyre. Egyedül a patríciusok maradtak a városban clienseikkel.« És alább: »Az elégedetlen plebs nem akart katonává, lenni, tehát a patríciusok fogtak fegyvert clienseikkel és viselték a háborút.« Ez a plebs, a mely egészen különbözött a cliensektől, legalább az első századokban, nem tartozott az úgynevezett »populus Romanus hoz. Egy régi ima-formulában, a melyet még a pún háborúk idejében szoktak elmondani, kérték az isteneket, hogy legyenek kegyesek »a nép (populus) és a plebs iránt.« A plebseí e szerint, legalább kezdetben, nem számították a nép közé. A populus a patríciusokat és clienseiket foglalta magában; a plebs ezeken kívül állott.

A plebeiusnak lényeges jellege az volt, hogy az államnak, sőt a családnak vallásos szervezetét illetőleg idegennek tekintették. Erről ismerték meg a plebeiust és a clienstől megkülönböztették. A cliens legalább patronusa isteni tiszteletében vesz részt, és annak családjához, genséhez, hozzátartozik. A plebeiusnak kezdetben épen nem volt isteni tisztelete és nem ismert szent családot.
Az, a mit a régi kor társadalmi és vallási állapotáról láttunk, megmagyarázza nekünk, hogyan keletkezett ez az osztály. A vallás nem terjeszkedett; egy családban keletkezve, ott is maradt mintegy elzárva; minden családnak magának kellett saját hitbeli meggyőződését, saját isteneit, isteni tiszteletét megalkotni. De meg kell engednünk, hogy ebben a tőlünk oly távol eső időben igen sok család volt, a melyben a szellem nem volt képes magának isteneket teremteni, egy vallás-tant megalkotni, isteni tiszteletet alapítani, himnuszokat és az ima ritmusait kitalálni. Ezek a családok természetesen alárendeltebb állást foglaltak el azokkal szemben, a kiknek volt vallásuk és így nem egyesülhettek velők egy társasággá, nem léphettek be sem a curiába, sem a községbe.

Még a következő időkben is megtörtént, hogy azok a családok, a melyeknek már volt istenitiszteletük, elvesztették azt részint hanyagságuk következtében, vagy hogy a szertartásokat elfelejtették, részint olyan hibáik miatt, melyek az embert eltiltották a tűzhelyéhez való közeledéstől és isteni tiszteletének folytatásától. Bizonyára az is megtörtént, hogy oly cliensek, a kik valamilyen bűntényt követtek el, vagy a kikkel rosszul bántak, elhagyták családjukat és isteni tiszteletéről lemondtak. Az oly fiút, aki a szertartás nélkül kötött házasságból született, fattyúnak tartották, és azt is, a ki házasságtörésből származott és az ilyen a házi vallásban részt nem vehetett, azt nem folytathatta. Ezek a családokból kizárt és az isteni tisztelettől eltiltott emberek jutottak a tűzhely nélkül való emberek osztályába. Mindeme különböző elemek, a melyekhez még a régi meghódított bennlakók maradványait adhatjuk, járultak mindenütt egy plebs képződéséhez.

Ezt az osztályt majdnem minden régi község mellett megtaláljuk, de attól elválasztó vonal által elkülönítve. Kezdetben egy görög város mindig két részből állt egyik rész a tulajdonképpeni város, mely rendesen voltmely domb magaslatán fekszik; ezt vallási szertartások mellett építették, és magába zárja a nemzeti istenek szentélyét. A domb alján egy csoport házat találunk, melyek minden vallási szertartás nélkül, minden szent kerítés nélkül épültek, ez a plebsnek a lakóhelye, a melynek nem szabad a szent városban laknia.
Rómában a két népesség közt való különbség feltűnő. A patríciusok és clienseik városa az, a melyet Romulus a Palatinus fennsíkján, a szertartások szerint, alapított. A plebsnek lakóhelye az asylum (menedékhely), bizonyos bekerített hely, a mely a Capitolinus hegy lejtőjén van és a hová Romulus a tűzhely nélküli és hontalan népet bocsátotta be, a melyet városába be nem fogadhatott. Későbben, midőn új plebeiusok vándoroltak be Rómába, minthogy idegenek voltak a város vallása irányában, az Aventinus hegyén telepítették le őket, azaz a város falain (pomoerium), a szent városon kívül.

Egy szó jellemzi a plebeiusokat: nincs tűzhelyük; nincsen, legalább kezdetben, házi oltáruk. Ellenes feleik folyton azt lobbantják szemükre, hogy nincsenek elődjeik, a mivel tulajdonképen csak azt akarják mondani, hogy nem tisztelik istenekként őseiket, és nincs családi sírboltjuk, a hová a halotti lakomát vihetnék. De nincs is atyjuk, páter, azaz, hogy hasztalan keresnének elődjeik során olyant, a ki vallási családjuk feje volt volna. Nincsen családjuk, gentem non habent, azaz csakis természetes családjuk van, de olyan, a minőt a vallás alkot és alapít, t. i. gens-nek nincs.
A szent házasság számukra nem volt meg; annak szertartásait nem ismerték. Minthogy tűzhelyük nincsen, az oly egyesülés, melyet ez a tűzhely állapít meg, el van zárva előlük. Így tehát a patricius, ki nem ismert más törvényes egyesülést, mint azt, a melyet a férj feleségével a házi istenség jelenlétében köt, elmondhatta a plebeiusról: »Connubia promiscua habent more ferarum (házasságuk vegyes, mint a vadállatoké).

Nem lévén családjuk, atyai tekintélyük sem volt. Lehetett gyermekeik fölött oly hatalmuk, a milyent az erő vagy a természetes érzés ad; de az a szent hatalmuk, amellyel az atyát a vallás ruházza fel, nem volt.
Nem volt birtokjoguk. Mert minden tulajdont egy tűzhelynek, egy sírnak, a határ isteneinek, szóval a házi kultusz összes elemeinek kellett megalapítania és szentesítenie. Ha a plebejusnak földje van, ennek a földnek nincsen szent jellege, nincsenek szent határai. De általában lehetett-e földje az első időkben? Tudjuk, hogy Kómában senkisem gyakorolhatott birtokjogot, ha nem volt polgár; már pedig a plebejus az első korszakban nem volt polgár.

A törvény tudó azt mondja, hogy csak a ius Quiritium - fogva lehet a tulajdonos; már pedig a plebeiust kezdetben nem számították a Quiritesek közé. Rómának első időszakában az ager publicust (az állami földet) felosztották a tribusok, curiák és gensek között; már pedig a plebeiusok, a kik e csoportok egyikéhez sem tartoztak, bizonyára nem kaptak abból részt. Ezeknek a plebeiusoknak, kiknek nem volt vallásuk, nem volt meg az, a mi az embert feljogosította, hogy rátegye a kezét a földnek egy részére és azt sajátjává tegye. Tudjuk, hogy sokáig laktak az Aventinuson és ott házakat építettek; de csak háromszázad múlva és hosszú küzdelmek után nyerték el végre e területre nézve a birtokjogot.

A plebeiusok számára nem volt még törvény, sem igazságszolgáltatás; mert a törvény a vallás határozata, és a törvénykezés a szertartásoknak összege. A cliens élvezheti a jog jótékonyságát patronusa közvetítésével; a plebeius számára ez a jog nem létezik. Egy régi történetíró határozottan kimondja, hogy Rómának hatodik királya volt az első, a ki a plebs számára némely törvényt alkotott, míg a patríciusok azokat már régóta bírták. Sőt úgy látszik, hogy ezektől a törvényektől később a plebsei megfosztották vagy, minthogy nem a vallásra voltak alapítva, a patríciusok vonakodtak azokat érvényeseknek tekinteni; mert azt olvassuk a történetírónál, hogy a midőn tribunusokat választottak, egy külön törvényt kellett alkotni, hogy azok életét és szabadságát megvédjék, és hogy az a törvény ekképpen volt fogalmazva: »Senkise merjen tribunust megverni vagy megölni, a mint ezt a plebsből való emberrel tehetné.« Látszik tehát ebből, hogy a plebeiust megverni vagy megölni megengedhetőnek tartották, vagy legalább, hogy a törvényen kívül álló emberen elkövetett ily gonosztettet törvényesen nem büntették.
A plebejusok ki voltak zárva a politikai jogokból. Ok kezdetben nem voltak polgárok és egyikük sem lehetett tisztviselő. Két századon át Rómában nem volt más népgyűlés, mint a curiáké; már pedig a curiákhoz Rómának három első századában nem tartoztak mások, mint a patríciusok és clienseik. Még a katonaság keretébe sem lép be a plebs, a meddig az curiák szerint volt felosztva.

De legfeltűnőbben elkülöníti a plebeiust a patríciustól az, hogy a plebeiusnak nincsen állami vallása. Öt papi méltósággal felruházni lehetetlen. Az első századokban hihetőleg még az imádság is meg volt neki tiltva, és a vallásos szokásokat sem lehetett vele közölni. Épen úgy volt ez, mint a hinduknál, a hol »a cudra előtt örökké ismeretleneknek kellett maradniuk a szent formuláknak.« Ő idegen és azért jelenléte beszennyezi az áldozatot. Őt eltaszították az istenek. Közte és a patricius között oly nagy volt a választó-fal, a minőt csak képes a vallás két ember között vonni.
A plebs megvetett és lenézett népség, mely a valláson, törvényen, társadalmon és családon kívül áll. Ezt az állapotot a patricius csakis az állatokéval hasonlíthatja össze, more ferarum. A plebeius érintése tisztátalan. A decemvirek első törvénytábláikban elfelejtették eltiltani a házasságot a két osztály között; t. i. az első decemvirek patríciusok voltak és egynek sem jutott eszébe, hogy ily házasság csak lehetséges is volna.

Az osztályoknak eme megkülönböztetése a vallásból eredt. Mert abban az időben, a midőn a görögök, italok és a hinduk ősei még Közép-Ázsiában együtt laktak, a vallás azt mondta: »az imát az elsőszülött végzi«. Innen származott a legidősb fiúnak kiváltsága minden tekintetben; a legidősb ág volt minden családban a papi ág és az úr. A vallás mindazonáltal igen fontosaknak tekintette az ifjabb ágakat, a melyek mintegy tartalékot képeztek, hogy egykor a kihalt idősb ágat helyettesítsék és az isteni tiszteletet fenntartsák. Még a clienst is tartotta, sőt a rabszolgát is, mert ezek részt vettek az isteni tiszteletben. De a plebeiusokat, a kiknek semmiféle részük nem volt a cultusban, épen semminek sem vette. Így voltak a rangok megállapítva.
De a társadalmi alakoknak, a melyeket az ember kigondol és létesít, egyike sem változhatatlan. Ez is magában hordta a betegség és az enyészetnek magvát, ez pedig a nagy egyenlőtlenség volt. Sok embernek érdekében állott, hogy megsemmisítsen egy olyan társadalmi szervezetet, a mely neki semmi jót nem nyújtott.



Fustel De Coulanges

Fordította: Bartal Antal

Tanulmány a Görög és a Római vallásról, jogról és intézményekről