logo

XXX Novembris AD

Az fellelt emlékek rövid ismertetése

1. Prehistorikus kunyhók

Az ásatások 2011. évi szezonjának legszenzációsabb felfedezése a prehistorikus kunyhók napvilágra kerülése volt a “thermae Elogabali” (Heliogabalus thermák, később Severus-kori horraeumok területe) térségében. Ez a Palatinuson folyó ásatások IV. körzete volt. Két kunyhó maradványát találták meg. A cölöpök rögzítésére szolgáló lyukak nyomai és égett üledékrétegek tanúskodnak a Kr. e. IX–VIII. századi településrétegről.
A leletek a latiumi kultúra IIIA (kb. Kr. e. 850-800) és IIIB (kb. Kr. e. 800-720) fázisához kapcsolják a kunyhók korát. Ezek sokkal korábbiak, mint a városalapítás korára (Kr. e. VIII. század) datált palatinusi körzet lakónegyede. A leletek történeti szenzációja természetesen az, hogy a városalapításról vallott nézeteinket kissé átalakítja, igazolva azt, hogy a Palatinus lejtői jóval korábbi időszakban is lakottak voltak, és néhány házas szórványtelepek már a Kr. e. X–IX. századtól léteztek a környéken.


2. Curiae Veteres

A legősibb curia volt Rómában, amely a források szerint a Romulus pomeriumának (a város szent határa) harmadik csúcsán volt. Hamar kinőtték, és miután a szent helyet a hét curia nem akarta elhagyni, a közelében épült fel a Curiae novae. Tudjuk, hogy Augustus szülőháza a közvetlen környezetében, feltehetően a régi Curia helyén állt.

A Palatinus legújabb ásatásai igazolták a helyet. Itt nagyon korán településréteg állt, amely a Kr. e. III. évezredtől mutatnak kerámianyomokat. A vaskorban is lakott hely volt. A feltárások két, egymás melletti szentélyt hoztak napvilágra, mindkettő Róma alapításának korára megy vissza. Közülük a Kr. e. VII század második felében, illetve a VI. század első felében felépített, részben kőből épült falú, cseréptetős épületet azonosítják a Curiae Veteresszel.
Ez Kr. e. 570–560 körül leégett, a maradványait az áldozati tárgyakkal rituálisan eltemették, mielőtt újjáépítették volna. A Curiae Veteres szent kerülete (temenos) körül két megerősítését is megtalálták egy szürke cappellaccio falnak, az első kb. Kr. e. 550 körüli, a második Kr. e. 530–520 keletkezett. Itt hat kamrát találtak.
A Kr. e. IV. század első felében folyt a Curiae veteres területének radikális helyreállítása egy tűz után (390-es gall támadás?). A megtalált műtárgyak egy része egy vagy több épület változó burkolatához tartozik, amely a Curiae veteres archaikus és középső köztársaság kori fázisában funkcionált, valamint következtethetünk a leletekből a szentély berendezéseire (pithoi és louteria), amelyeket néha rituálisan temettek el (piacola).

A III. században a szentélyek körzetét átalakították, a Forumra vezető közvetlen út nyomait is felfedezték. Csatornák és kövezett utak jöttek létre, és a terület sűrűn beépült. A Kr. e. II–I. században megszűnt a fogadalmi ajándékok elhelyezése, ami a rituális szokásokban bekövetkezett változásokkal van összefüggésben, de a kegyhelyek továbbra is népszerűek maradtak. Két helyiség állt itt ebben az időben, az egyiknek igen érdekes az erre a korra datált bazalt berakásos padlózata (opus scutulatum vagy opus signinum), amely ritkaságszámba megy a korabeli Rómában. A másik helyiséget fekete mozaikkal burkolták.

Az infrastruktúra átépítésre került, és elkezdtek néhány magánépületet is építeni, ennek első nyoma az épület Palatinus felőli sarkában találták. Ezt a II. század közepére datálják. Talán ennek következménye a Curiae Veteres temenoszának tufa tömbökkel történő rekonstrukciója (Kr.- e. I. század eleje).
A Kr. e. I. században a Curiae Veteres burkolatát újra téglaépítéssel újítják fel. A szentélyterület átrendeződik, megépül egy fogadótér a közönség számára, valamint egy széles travertin lépcső, amely felvezet a Palatinusra. Megépül egy oszlopos épület (compitum), amelynek elülső része a szentély temenoszának hátsó falához tapad.

Számos felújítást ért meg, a Julius–Claudius-dinasztia korszakában is emlékhely volt. Kr. e. 12–Kr. u. 42 között egy speciális szentély épült a kerületen belül, amelyben a születő császárkultusz jegyében Augustusnak és a Iulius–Claudius-dinasztia családtagjainak (Augustus, Tiberius, a Claudius Nero és az anyja Agrippina) ajánlott bronz fogadalmi tárgyakat helyeztek el, illetve azokat az eszközöket, amelyeket az állami szertartásokon használtak. Megtalálták a bronz szobrok feliratait, amelyet zenészek ajánlottak az uralkodónak. A szentély egy átalakuló városi struktúrába illeszkedik, mellette már széles lépcső vezetett fel a Palatinusra. A Nero-féle tűzvészben teljesen megsemmisült, a területet feltöltötték, és helyét a Domus Aurea foglalta el.

A területen új építkezések kezdődtek, a Hadrianus kori horreum, majd a Severus kori épületegyüttes is ide települt. A kora középkorban temetkezési helyként használták. A széteső városi struktúrára utal, hogy a XVII. századra szemetesgödrök pusztították el végleg a még meglévő struktúrákat.


3. A Velia szentélye

A Curiae Veteres mellett feltártak egy másik igen korai szentélykerületet a Velián. Maga szentély a Kr. e. VIII–VII. századra nyúlik vissza. A temenos falazata a Kr. e. VI. századra megy vissza, a szentély hatalmas kőburkolata és egy védőfal a Kr. e. V. század második felében–végén épült. A területén két kisebb, 540 szabálytalan blokkból épített cappellaccio (szürke tufa) bothrost (a chtonikus isteneknek szánt italáldozat részére készített földbe, vagy kőbe vájt üreg) tártak fel, ami egy élénk keleti kultusszal van kapcsolatban.
A kisebb bothrosban két ládikát találtak, amikben áldozati maradványok és szakrális tárgyak voltak. A fogadalmi tárgyak későarchaikus korúak, a Kr. e. IV–III. századból valók. A kisebb bothros ásatásainak új leletei között nagyon érdekes tárgyak is voltak, terrakotta antefix díszítmény egy tritonnal, de mindenek előtt a Kr. e. VIII. századra datált impasto csésze és amphora kerültek elő.
Ezt a részt is többször átépítették, a korai köztársasági korból festett terrakotta antefix-töredékek kerültek elő, amelyek erős etruszk hatást mutatnak. Ezek egyike egy menádot ábrázol.

A Kr. e. IV. sz. vége–III. század között folyt a Velia szent területének kisebb mértékű átalakítása. Hozzáadnak egy kutat (pozzo). A fő szerkezetátalakítások a Kr. e. III. században folytak, miután a Forum felé vezető közvetlen útvonal forgalma folyamatosan nőtt.
A Kr. e. II–I. században megszűnt fogadalmi ajándékok elhelyezése, ami a rituális szokásokban bekövetkezett változásokkal van összefüggésben, de a kegyhelyek továbbra is népszerűek.
A Velia szentélyének utolsó maradványainak nyomai a Kr. e. I. sz. első feléből származnak. A késő köztársasági korszak alapozása a szentély esetében ugyanazt a technikát mutatja, mint a neroi korszak építészeti technikája.

A szentélyt többször felújították, utolsó restaurációjának nyomai a késő köztársasági korra mutatnak, de túlélte a Nero-féle tűzvészt is. (Kr. u. 64)


4. Domus–tabernae komplexum (Az Augustus-szülőház története)

A Kr. e. II. században gazdag nemesi családok foglalták el a Palatinus északkeleti részét, és a Via Novára nyíló, elől tabernával bővített domusok álltak egymás mellett. A Kr. e. I. század elején a Curiae Veteres szentélykörzetétől egy sárgásbarna tufa fallal elválasztott lakóépület jött létre. A nyugati részen egy opus incertum technikával falazott vörös tufából épített impluvium épült, ami valószínűleg egy kisebb méretű lakóházhoz tartozott. A Curiaehez kapcsolva két szoba maradványait tárták fel.
A köztársaságkor végén ezt átépítették egy nagy domusszá, ami az utcafronton tabernákat tartalmazott, és opus reticulatum technikával épült travertin pilaszterekkel támasztották meg. Nagy travertin és tufa tömbökből építették újjá. Az utcafronti három taberna is opus reticulatum technikával készült. Erre a korra datálják a domus háromszínű (fekete-fehér-vörös) mozaikpadlóját. A legújabb kutatások tükrében a régészek egyetértenek abban, hogy az írott forrásokkal összhangba hozva ez lehetett az a ház, amelyben a későbbi Augustus császár született.

Egy gazdag, mozaikpadlókkal és freskókkal ékesített épület állt itt, amely többek között központi fűtéssel is rendelkezett, ami szintén ritkaság számba ment megépítése idején. A domus legnagyobb kiterjedése Augustus és Tiberius korszakára esik. Ekkor a nyugati tabernát megnagyobbították, és lépcső vezetett fel a felső szintre. A bejárat a Via Nova felől nyílt, az első három taberna után egy keskeny előszobán keresztül. Az egyik tabernában minden bizonnyal fazekasműhely volt, ugyanis a Nero-féle tűzben a fa polcok összeomlottak, és nagymennyiségű finom, vékonyfalu kerámia, valamit mécsesek és durvább kerámiák töredékei kerültek elő nagy mennyiségben.
Egy mások műhelyben fullonica (mosoda) volt, míg a harmadikban egy fémműves műhelyének maradványaira bukkantak. Itt számos bronz töredék került elő, talán a fújtató fém elemei lehettek. Kr. u. 64-ben leégett, és a tűz véget vetett a ház átépítési munkálatainak is.

Ettől a háztól nyugatra két új insula is épült nagyjából a domus építésével egyazon időszakban. Falaik betonba ágyazott cserépből (opus tegolata) készültek. Funkciójukat tekintve talán kereskedelmi célokra építették őket. A Nero-féle tűzben ezek is megsemmisültek.
A komplexum helyén egy Hadrianus-kori és egy Severus-kori horreum-együttes jött létre. A későbbi átalakítása pedig talán azonos az ún. Heliogabalus-thermaként ismert építménnyel.


5. Hadrianus horreuma

Az egész komplexum tetején, ami a köztársaság kori szentélyeket, az Augustus szülőházaként azonosított domust és a mögötte levő két insulát, a Curiát, az augustusi Metát is tartalmazta, Hadrianus alatt egy hatalmas, hálószerű alaprajzú épületkomplexum jött létre. A kétszintes. legalább 14–15 hosszú helyiségből álló tégla-beton épület opus spicatum technikával készült téglapadlóval volt burkolva. Mögötte mintegy négyméteres betonút vezetett. Alépítménye mélyen benyúlik a Palatinus alá.
Horraeumként azonosították, és feltételezték, hogy luxusüzletként funkcionálhatott. Az ásatási terület kiterjesztésekor 2008-ban néhány új eleme került elő a köztársasági kori insulán épült hadrianusi horreumnak. Ennek alapján sokkal prózaibb használatot feltételeznek, többek között műhelyeket, boltokat, raktárakat és popinát. Ennek legjobban megőrzött szobája a latrina volt, aminek csöveit teljesen megtöltötték a Severus-kori bontás pillanatában cserépáruval.
A nagy mennyiségű tál, kancsó, lámpa arról árulkodik, hogy talán a horreum működtetéséért felelős munkások étkezését kiszolgáló kocsma (popina) volt. A komplexum a Nero-féle tűz után jelentős mértékben megemelt területen jött létre, több szinten több mint 60 helyiséget foglalt magába. A komplexumot a Severus korban ismét átépítették, egy sokkal stabilabb alapon új építményt emelve.


6. A Severus-kori horreum és annak területe (A korábban Heliogabalus fürdőkként azonosított komplexum)

A Hadrianusi komplexum helyén egy hosszú, téglalap udvar köré rendezve téglafalú, impozáns épületkomplexum jött létre. Három oldalról szobákkal körülvett udvar volt, aminek alapzata a Palatinus északi lejtőjére támaszkodott. A korábbi alépítményt lebontották és egy sokkal szilárdabb szerkezetet hoztak létre rajta.

A IV. század elején a Severus-kori horreum területe ismét funkciót váltott, egy luxusépület jött itt létre, amely hatalmas oszlopcsarnokot és egy balnaeumot (fürdő) foglalt magában. Nagyjából a hadrianusi épületkomplexum tetején létesült, mintegy 500 m2-es területen. Talán ez azonosítható az ún. Heliogabalus-fürdővel. Nem sokat tudunk róla, talán Heliogabalus nyilvános fürdőinek maradványai. Irodalmi említése a Historia Augustában található. Egy központi udvart három oldalról szobák vettek körül. 9 darab 5×3,5 méteres helyiség nyomait találták meg.

A Forum Romanumra nyíló oldalon egy hasonló szerkezet, udvarra néző, 8 ×3,5 méteres helyiségek. A két szerkezet között nem volt összeköttetés. A komplexum végén két nagy, boltozattal fedett, kb. 8 méteres oldalfalú szoba volt. Közepén nagy, oszlopcsarnokkal övezett kert, két végén egy-egy szökőkúttal. Az egyiknek négyszögletes, a másoknak ovális medencéje volt. Nymphaeumok (stibadium), tavak, medencék, szökőkutak, virágágyások álltak a fehér márvány követű udvaron. Hozzá tartozott egy nagy bankett-terem, és egy kis balnaeum is. Étkezőhelyére (lakomázó terem) egy szigma alakú beépített étkező utal (stibadium), amelynek nyomait jó állapotban találták meg. Ezt az első ásatásokon még nymphaeumként azonosították.
Úgy tűnik, kilenc embernek adott helyet, és egy bonyolult szerkezet része volt, amelyben a víznek is fontos szerepe lehetett. A hátterét egy olyan vízesésszerű szökőkút alkotta, amelyben a víz az épület vízmedencéinek nyomása által jutott fel. Maga az étkező is talán egy medence közepén állt, s felszínén különböző tárgyak úsztak. A stibadiumon a lakomázó vendégek a kezüket-lábukat a medencébe lógatva hűsölhettek a forró nyári napokon. Egy hatalmas lépcsőn lehetett megközelíteni azt a pozzót (kút), amely a medence alatt állt. Ebben találtak egy hatalmas, oldalán számos, szabályos lyukkal ellátott doliumot (tároló edény) is, amely egyesek szerint a vízrendszer szabályozásához tartozott, ezen keresztül szabályozhatták a vízszintet.
Azt is elképzelhetőnek tartották, hogy a vendégek a vacsoránál használt edényeket és ételmaradékokat egyszerűen beledobálták a medencébe, és a víz leengedésekor, mint egy szűrőn, ezek fennakadtak a doliumban, ahonnan a szolgák egyszerűen összeszedték őket.

Mások mint hótartályt azonosították. Több ilyen is tartozhatott a rendszerhez, aminek maradványait sajnálatos módon nem lehet azonosítani. Ebben az esetben az előkelő vendégeknek a hegyekben bányászott hóval tartották hűvösen az italukat, vagy maga a hó mint hűtőberendezés a medence vizének hőmérsékletét szabályozhatta.
A bonyolult rendszer és a vízmedencés stibadium egy zseniális megoldás volt a nagy melegben a környék lehűtésére. Hogy létezett a rendszer, mi sem bizonyítja jobban, mint az itáliai kertépítési hagyomány, amelyben a reneszánsz korában is továbbélt a tavacskán, vagy szökőkút medencéjében rendezett lakoma szokása. (Ld. Monty Don sorozatát a BBC-n: Édenkertek Itáliában). A lakoma luxusa mindenképpen párját ritkítja. A stibadium mellett két másik triclinum (ebédlő) is nyílt. Emögött épült meg a fürdő (balneum). Előtte egy kb. 3 méter széles, porticusszal övezett utca állt.

A balneum meglehetősen kicsi volt. Frigidariumában két kisméretű medence állt. A caldarium mellett három, talán praefurniumként hasznosított szobát tártak fel. Három kemence biztosította a meleg levegőt, de a helyiségek hőmérséklete közötti különbség nem lehetett számottevő.
A komplexum összehangolódott a palatinusi lejtő egész császárkori épületegyüttesével. A Severus-korban a Claudius császár által restaurált templom mellett egy kisebb templom is megépült a „horreum” közvetlen szomszédságában. Széles lépcsők vezettek fel a Palatinusra, és rejtett rámpákon lehetett közlekedni az épületegyüttes belsejében.

Az épület funkcióját még nem állapították meg, vagy magáncélra épült, vagy fogadóként funkcionált. A legutolsó ásatási adatok alapján úgy tűnik, hogy Maxentius–Constantinus korára datálható utolsó átépítése. Feltehetően azzal a nagyszabású építkezéssel van kapcsolatban, amelyet a 306–307. évi tűzvész után kezdett Maxentius. Akkor leégett a Venus és Roma-templom környéke, ezt helyreállították, és ekkor (306–312) épült a Maxentius-basilica is.
Nem elképzelhetetlen, hogy Maxentius, aki a templom helyreállításával és a basilica megépítésével saját császári forumát építette ki a Forum adiectum területén, éppen ide építtette fel saját császári rezidenciáját. A körzet zárt egységet alkotott, összeköttetésben állt a palatinusi palotákkal és a Forum Romanummal, valamint a császárforumok területével is. A Maxentius-rezidencia mellett szól az is, hogy az épület keleti végében, egy teremben elásva találták meg Maxentius császár hatalmi jelvényeit, három jogart (sceptrum), négy lándzsát (lancia) és négy hadijelvényt (zászlót hordozó lándzsa).
Valamennyi egy bőr tokba volt takarva, és selyem nyomokat is találtak. Ez a leletegyüttes az egyetlen, amely római hatalmi jelvényeket tartalmaz, így páratlan és világszenzációt jelentő régészeti felfedezés volt.
Az épületet sokáig használhatták, mert máshonnan ide hozott márvánnyal a triclinum és a stibadium környékét még újrakövezték. Az épület később talán egy schola volt, vagy valamelyik collegium (céh) székhelye. A VI. században elhagyták, ebben szerepe lehetett a város gót ostromának is (537–538), amikor elvágták a város vízvezetékét, és az ivóvíz nélkül maradt. Ezután kovácsműhelynek, majd temetőnek használták, erről árulkodnak a szegényes temetkezési urnák.

A korai középkorban a forumra vezető út még használható volt. A Karoling korban tégla középületet emeltek rajta, amit valószínűleg templomként használtak. Az opus listatum technikával emelt aprócska terem a VI-VII. század között épült. A területen feltárt temetkezési hely a S. Maria Nova templom körzetében létrejött falusias település temetője volt. Előtte istállóként használták. Itt találták meg azt a mészégető kemencét is, ami a stibadium környékének jó részét felemésztette, s ahol a középkori építkezésekhez égették a meszet az antik márványokból. Egy 1011-ből kelt dokumentum egy Paulus nevű nemesembernek (vir nobilis) biztosítja a jogot, hogy a S. Maria Antiqua térségében mészégető műhelyt üzemeltessen.

A későbbiekben az építmény, köszönhetően a középkori és reneszánsz építőanyag éhségnek is, fokozatosan pusztult, 1872-ben teljesen lerombolták. Ekkor szinte teljesen megsemmisültek a környék régészeti rétegei is, úgy, hogy a múlt ezen darabkájának feltárása is a modern régészet komoly kihívásai között szerepel.


6. A Severus-kori horreum és annak területe (A korábban Heliogabalus fürdőkként azonosított komplexum)

A Hadrianusi komplexum helyén egy hosszú, téglalap udvar köré rendezve téglafalú, impozáns épületkomplexum jött létre. Három oldalról szobákkal körülvett udvar volt, aminek alapzata a Palatinus északi lejtőjére támaszkodott. A korábbi alépítményt lebontották és egy sokkal szilárdabb szerkezetet hoztak létre rajta.

A IV. század elején a Severus-kori horreum területe ismét funkciót váltott, egy luxusépület jött itt létre, amely hatalmas oszlopcsarnokot és egy balnaeumot (fürdő) foglalt magában. Nagyjából a hadrianusi épületkomplexum tetején létesült, mintegy 500 m2-es területen. Talán ez azonosítható az ún. Heliogabalus-fürdővel. Nem sokat tudunk róla, talán Heliogabalus nyilvános fürdőinek maradványai. Irodalmi említése a Historia Augustában található. Egy központi udvart három oldalról szobák vettek körül. 9 darab 5×3,5 méteres helyiség nyomait találták meg.

A Forum Romanumra nyíló oldalon egy hasonló szerkezet, udvarra néző, 8 ×3,5 méteres helyiségek. A két szerkezet között nem volt összeköttetés. A komplexum végén két nagy, boltozattal fedett, kb. 8 méteres oldalfalú szoba volt. Közepén nagy, oszlopcsarnokkal övezett kert, két végén egy-egy szökőkúttal. Az egyiknek négyszögletes, a másoknak ovális medencéje volt. Nymphaeumok (stibadium), tavak, medencék, szökőkutak, virágágyások álltak a fehér márvány követű udvaron. Hozzá tartozott egy nagy bankett-terem, és egy kis balnaeum is.
Étkezőhelyére (lakomázó terem) egy szigma alakú beépített étkező utal (stibadium), amelynek nyomait jó állapotban találták meg. Ezt az első ásatásokon még nymphaeumként azonosították. Úgy tűnik, kilenc embernek adott helyet, és egy bonyolult szerkezet része volt, amelyben a víznek is fontos szerepe lehetett. A hátterét egy olyan vízesésszerű szökőkút alkotta, amelyben a víz az épület vízmedencéinek nyomása által jutott fel. Maga az étkező is talán egy medence közepén állt, s felszínén különböző tárgyak úsztak.

A stibadiumon a lakomázó vendégek a kezüket-lábukat a medencébe lógatva hűsölhettek a forró nyári napokon. Egy hatalmas lépcsőn lehetett megközelíteni azt a pozzót (kút), amely a medence alatt állt. Ebben találtak egy hatalmas, oldalán számos, szabályos lyukkal ellátott doliumot (tároló edény) is, amely egyesek szerint a vízrendszer szabályozásához tartozott, ezen keresztül szabályozhatták a vízszintet.
Azt is elképzelhetőnek tartották, hogy a vendégek a vacsoránál használt edényeket és ételmaradékokat egyszerűen beledobálták a medencébe, és a víz leengedésekor, mint egy szűrőn, ezek fennakadtak a doliumban, ahonnan a szolgák egyszerűen összeszedték őket.

Mások, mint hótartályt azonosították. Több ilyen is tartozhatott a rendszerhez, aminek maradványait sajnálatos módon nem lehet azonosítani. Ebben az esetben az előkelő vendégeknek a hegyekben bányászott hóval tartották hűvösen az italukat, vagy maga a hó, mint hűtőberendezés a medence vizének hőmérsékletét szabályozhatta. A bonyolult rendszer és a vízmedencés stibadium egy zseniális megoldás volt a nagy melegben a környék lehűtésére. Hogy létezett a rendszer, mi sem bizonyítja jobban, mint az itáliai kertépítési hagyomány, amelyben a reneszánsz korában is továbbélt a tavacskán, vagy szökőkút medencéjében rendezett lakoma szokása. (Ld. Monty Don sorozatát a BBC-n: Édenkertek Itáliában). A lakoma luxusa mindenképpen párját ritkítja. A stibadium mellett két másik triclinum (ebédlő) is nyílt. Emögött épült meg a fürdő (balneum). Előtte egy kb. 3 méter széles, porticusszal övezett utca állt.

A balneum meglehetősen kicsi volt. Frigidariumában két kisméretű medence állt. A caldarium mellett három, talán praefurniumként hasznosított szobát tártak fel. Három kemence biztosította a meleg levegőt, de a helyiségek hőmérséklete közötti különbség nem lehetett számottevő.
A komplexum összehangolódott a palatinusi lejtő egész császárkori épületegyüttesével. A Severus-korban a Claudius császár által restaurált templom mellett egy kisebb templom is megépült a „horreum” közvetlen szomszédságában. Széles lépcsők vezettek fel a Palatinusra, és rejtett rámpákon lehetett közlekedni az épületegyüttes belsejében.

Az épület funkcióját még nem állapították meg, vagy magáncélra épült, vagy fogadóként funkcionált. A legutolsó ásatási adatok alapján úgy tűnik, hogy Maxentius–Constantinus korára datálható utolsó átépítése. Feltehetően azzal a nagyszabású építkezéssel van kapcsolatban, amelyet a 306–307. évi tűzvész után kezdett Maxentius. Akkor leégett a Venus és Roma-templom környéke, ezt helyreállították, és ekkor (306–312) épült a Maxentius-basilica is. Nem elképzelhetetlen, hogy Maxentius, aki a templom helyreállításával és a basilica megépítésével saját császári forumát építette ki a Forum adiectum területén, éppen ide építtette fel saját császári rezidenciáját.
A körzet zárt egységet alkotott, összeköttetésben állt a palatinusi palotákkal és a Forum Romanummal, valamint a császárforumok területével is. A Maxentius-rezidencia mellett szól az is, hogy az épület keleti végében, egy teremben elásva találták meg Maxentius császár hatalmi jelvényeit, három jogart (sceptrum), négy lándzsát (lancia) és négy hadijelvényt (zászlót hordozó lándzsa). Valamennyi egy bőr tokba volt takarva, és selyem nyomokat is találtak. Ez a leletegyüttes az egyetlen, amely római hatalmi jelvényeket tartalmaz, így páratlan és világszenzációt jelentő régészeti felfedezés volt.
Az épületet sokáig használhatták, mert máshonnan ide hozott márvánnyal a triclinum és a stibadium környékét még újrakövezték. Az épület később talán egy schola volt, vagy valamelyik collegium (céh) székhelye. A VI. században elhagyták, ebben szerepe lehetett a város gót ostromának is (537–538), amikor elvágták a város vízvezetékét, és az ivóvíz nélkül maradt. Ezután kovácsműhelynek, majd temetőnek használták, erről árulkodnak a szegényes temetkezési urnák.

A korai középkorban a forumra vezető út még használható volt. A Karoling korban tégla középületet emeltek rajta, amit valószínűleg templomként használtak. Az opus listatum technikával emelt aprócska terem a VI-VII. század között épült. A területen feltárt temetkezési hely a S. Maria Nova templom körzetében létrejött falusias település temetője volt. Előtte istállóként használták. Itt találták meg azt a mészégető kemencét is, ami a stibadium környékének jó részét felemésztette, s ahol a középkori építkezésekhez égették a meszet az antik márványokból. Egy 1011-ből kelt dokumentum egy Paulus nevű nemesembernek (vir nobilis) biztosítja a jogot, hogy a S. Maria Antiqua térségében mészégető műhelyt üzemeltessen.

A későbbiekben az építmény, köszönhetően a középkori és reneszánsz építőanyag éhségnek is, fokozatosan pusztult, 1872-ben teljesen lerombolták. Ekkor szinte teljesen megsemmisültek a környék régészeti rétegei is, úgy, hogy a múlt ezen darabkájának feltárása is a modern régészet komoly kihívásai között szerepel.


8. A Flaviusi Meta Sudans (Meta Flavia)

A Claudius és Nero alatt leégett terület és a Domus Aurea bontása utáni rekonstrukció részeként jött létre. A korábbi meta útkereszteződésének túloldalán állt. Egy 16 méter átmérőjű kör alakú medence közepén egy 18 méter magas meta emelkedett. Ennek díszítése jóval gazdagabb volt az előzőnél, a látvány pedig sokkal reprezentatívabb annál.


9. A Domus Aurea épületmaradványai a Palatinus lejtőjén

Nero Aranyháza. A tűzvészben elpusztult területen mintegy négy méter magasságban feltöltötték a talajt, és a stagnum körül és a Palatinus lejtőjén teraszokon elhelyezett, egymást derékszögben metsző utcákon álló épületek sora épült meg. Az új városrendezési terv szerint az utcák szélessége is 4 méteres volt.
A Domus Aurea maradványai az Esquilinus felé vezető úton és a Fórum felé tájolt, porticusokkal kiegészített és díszített úton álltak. Ez a Velián álló Atriumhoz vezetett, majd déli irányba, a Forum Romanum felé folytatódott. A Flaviusok befejezték a völgybe vezető folyosókat, amik egészen a késő antikvitásig fennmaradtak.

A Domus Aurea teraszai a Colosseum völgyben kialakított mesterséges tóhoz (stagnum) vezettek, amely egy természetes tó helyén állt, és a völgy közepe felé vezető források tápláltak. Az ásatások tisztázták, hogy a stagnum volt az egész rendszer rendező középpontja, és körülötte épült meg körkörösen az Oppius magánépületének szárnya, az eddig egyedüliként Domus Aureaként ismert épület, a Caelius nymphaeuma, a Domus Tiberiana a Palatinuson, amely továbbra is megmaradt császári palotának. Így egy teljes városrész vált a császári rezidencia részévé. Ez az építészetileg forradalmi megoldás a Palatinustól a Veliaig, az Esquilinustóltól a Caeliusig terjedt, és mintáját a hellenisztikus uralkodók rezidenciái adták.

Az épületek egy olyan rendszert alkotnak, amely a stagnum körül épült oszlopcsarnokokat és teraszokat foglal magában, az atrium varázslatos előcsarnokból kiindulva, amely a Veliatól a Palatinus völgybe vezet. Az építmény hatalmas termekből, hosszú folyosókból, föld alatti és félig föld alatti termekből álló szobák rendszerzett csoportjából épül fel, amelyek alátámasztják a dombtetőre támaszkodó teraszt. A földbe sűllyeszett helyiségek és a felettük lévő terasz megszünteti az éles a magassági eltéréseket a lejtő teljes hosszában.
Ebben vagy az azt követő a korban létezett egy mára már teljesen elpusztult második emelet, amely fedett folyosóként szolgált. Ez a Fórumról elvezető útról indult, és a Palatinus keleti lejtőjén félúton a Circus Maximus felé haladt. A régi köztársasági domus (domus Augusti?) területét teljesen átvágta, itt nem teláltak ebből a korból építésre utaló nyomokat, ebből arra következtettek, hogy itt kert állhatott Nero idején.


10. Claudius restauráltatta templom (Aedes Divi Augusti?)

A Curiae Veteres szentélykörzetén, az Augustus-kori Meta Sudans fölött egy teraszon állt egy kisméretű templom. Ezt a kissé nehezen azonosítható templomot Claudius császár restauráltatta 51–54 között. Az épület leégett, és talán azonos az isteni Augustus császárnak (halála után istenné lett Augustus) a templomával, amelyet Livia szentelt elhunyt férjének Kr. u. 26-ban, a princeps születésnapján.
Kétszintes, boltozatos szobák tetején kialakított teraszon áll. A templom négyoszlopos korinthoszi templom volt, helyét pedig a mai Via Sacra és a Constantinus diadalív előtti kövezet alatt találjuk.

A Flavius korban ez újjáépült, a Domus Aurea egyik teraszán szabadon állhatott a Colosseumra nézve. A stratigráfiai vizsgálatok megerősítették a Nero-féle terasz hét szintjének létét, a teraszt övező három párhuzamos szobát. Ekkor opus sectile padlózatot kapott. Csaknem az egész ókorban megmaradt, a Severus korban csupán padlózatát váltotta fel mozaikpadló.

Az V.–VI. században a templomot a fémművesek műhelyeivé alakították. A IX–XII. századra a környék szerény kis falunak ható hellyé vált, a templom temetkezési hely lett, a környékén szeméttelepekkel, mészégető gödrökkel, amelyben az antik város márványai végső pusztulásra jutottak.




T. Horváth Ágnes