logo

VII December AD

Palatinus.

Ma egyetlen, 32 méter magas halom, az ókorban három magaslata volt: a Palatium, a Cermalus és a Velia. Teljes kiterjedése 2,25 km. A rómaiak legrégibb települése a déli magaslatot, a Palatiumot foglalta el. Ez könnyen megvédhető hely volt, és a Tiberist is megközelíthették egy csapáson keresztül.

A legendateremtő római irodalmi hagyomány számos történetet fűz a Palatinushoz is.

Az egyik eredet- és névmagyarázó úgy tartja, hogy az archaikus időkben görögök lakták a dombot. Euandros a jó ember, Hermés és Carmenta nimfa vezetésével érkeztek Árkádiából, s amikor Aineas (Aeneas) hosszas bolyongás után ide érkezett, ő fogadta. Az Euandros alapította város neve Pallantium volt, innen nyerte a domb a nevét. A rómaiak Euandrost tartják a görög tudományok, művészetek és a betűírás elterjesztőjének.

Minden legenda később régészeti igazolást is nyerhet. A történetből annyi igaz, hogy a Város alapítása előtti időkben a Palatinus lakott volt, már a X. században éltek itt emberek, és a IX-VIII. században településük falusiassá nőtt. A feltárt leletek mindenesetre igazolják, hogy a Palatinus volt az első lakott hely Róma területén.
A domb délkeleti zónájában, Augustus háza helyén azonosítani lehetett olyan vaskori telepet, ebből pedig kiemelten egyetlen kunyhót, amit Casa Romuli-nak, azaz Romulus házának neveznek némi költői túlzással. A tufába vájt kunyhók nyomai még ma is jól felismerhetők a körzetben.

A névmagyarázatot illetően sokkal valószínűbb, hogy a domb kultuszai közül inkább Palesé adta a hely nevét. Pales a nyájak szaporodásáért volt felelős, s mivel a környéket leginkább pásztorok lakták, kultusza megelőzhetett minden más kultuszt. A hely szakrálisan kiemelt voltát jelzi, hogy itt volt a fügefa, aminek gyökerein a városlapító ikrek kosara fennakadt, itt volt a Lupercalia-barlang, ahol a farkas az ikreket szoptatta, illetve itt állt az ikreket felnevelő Faustulus pásztor kunyhója is.

A domb nagyon korán szent helyként funkcionált, több, igen régi keletű kultusz nyomait is megtalálták. Legutolsó felfedezés az Augustus-ház alatti Lupercalia-grotta, a Lupercalia-barlang felfedezése. Az ősi kultusz szent helyen nem ez lehetett. Innen indultak ugyanis a farkas-papok (lupercus), akik kecskebőrbe öltözötten, kecskebőr szíjakkal korbácsolták meg az asszonyokat és lányokat. Ez az ősi, megtisztító szertartás a termékenységkultusz része volt.
A felfedezett szentély Augustus korához köthető és jól beilleszthető abba az ideológiába, amit Octavianus kidolgozott, s amibe az ősök és különösen a városalapítók tisztelete kiemelt szerepet kapott. Mint „új Romulus” jelent meg Róma előtt. Ez a szerep is hozzájárult, hogy épp a Palatinuson kívánt lakni. Háza a Casa Romuli helyén épült, s szomszédságában állt az Apollo-szentély, amit patrónusának állíttatott.

A délnyugati részen néhány, szintén a korai valláshoz kapcsolódó hely található. A Kr. e. II. század elején itt helyezték el a kis-ázsiai eredetű Magna Mater szobrát, majd a kultusz szentélyt is kapott ugyanitt.

Az első, állandó templom Kr. e. 294-ben épült, Postumius Megellus emeltette Victoria tiszteletére a korábbi szentély helyén. Mellette állt Magna Mater temploma.

A domb kiemelt helyzetét az is jellemezte, hogy vallási hasznosításán túl csakis a patriciusok építhettek itt házat.

A köztársasági időkben a domb kellemes levegőjű, fákkal borított lankáin álltak a római arisztokrácia elitjének villái. Kr. e 101-ben Q. Lutatius Catulus consul a római nép számára oszlopcsarnokot emeltetett a kimberek felett aratott győzelem hadizsákmányából, magának pedig palotát építtetett. Catulus palotája mellett vásárolt magának házat 875000 denariuson Cicero. A népszerű lakókörzet telekárai olyan magasak voltak, hogy szinte lehetetlenné vált, hogy alacsonyabb származású helyet kapjon ebben a negyedben. Itt született és élt Octavianus is.

A polgárháború elsöpörte a római elit palatinusi palotáinak gazdáit. Házaikba újgazdagok és az új politikai elit tagjai, köztük Augustus hívei költöztek.

Augustus saját háza megépítésekor több családtól, így Q. Hortensius Hortalustól, a jól ismert szónoktól is telket vásárolt. Otthona bár polgáriasan szerény volt, mégis vonzotta híveit, akik már nem érték be a polgári mértéktartás diktálta házakkal, hanem valódi nagyúri palotákkal ékesítették a Palatinust. Háza, amely szorosan összeépült a Liviáéval, a Victoria szentély mellett állt, a közelében épült meg Apollo új temploma. Ugyancsak Augustus idején épült meg Vesta új szentélye a körzetben.

Az augustusi példa nyomán több császár is ideköltözött, és kiterjedt építkezést folytatott a Palatinus területén. Ezeknek a palotakomplexumoknak helyre volt szükségük, a császári építkezések ezért szinte eltörölték a köztársaságkori villanegyedet. A mai ásatások néhány maradványát előhozták ezeknek. Talán a legrégebbi volt közülük a Casa dei Griffi-nek nevezett épület. Egyetlen köztársaságkori építmény élte túl viszonylagos épségben a meglódult építőkedvet: az Augustusé. A Palatinus szűkké vált, már csak a császár és közvetlen környezete számára jutott hely.

Az első császárkori palota a Domus Tiberiana. Tiberius az északnyugati sarokban építette fel házát, amit Caligula egészen a Forumig kiterjesztett. Nero ide építtette az Apollo-szentélytől keletre a Domus Transitoriát, ami Maecenas kertjeinél kezdődött, s ami a 64-es tűzben leégett, és a Domus Aurea egy – és tegyük hozzá: csekély – részét, amit Vespasianus már le is romboltatott. A Domus Tiberiana és a későbbi Domitianus palota között egy föld alatti folyosó, a Cryptoporticus biztosította az összeköttetést.

A legradikálisabb változások Domitianus korában következtek be. Építésze, Rabirius a Cermalus és a dombtető közötti völgy feltöltésével hatalmas területet hozott létre építkezése számára, az itt felépített épület lett a Palatium. A 92-ben befejezett palotát Rabirius büszkén nevezte az „istenek lakhelyének”. Az Aqua Claudiát egészen idáig vezették, hogy a palotakomplexum és kertjei számára elegendő víz álljon rendelkezésre.

A Flaviusok új körzete átvette az Augustus-Livia körzet építészeti gondolatát, és egy új körzettel toldotta meg a régi területet, Apollo temploma mellett a könyvtárakéval.

Traianus és Hadrianus alatt az építkezések korántsem voltak ilyen látványosak. Hadrianus pl. a nagy ebédlő alá fűtőberendezést építtetett, és egy másik teraszt is kiépíttetett a fürdő előtt.

A II. században ezek a teraszok elfoglalták a domb teljes külső oldalát a Circus Maximus és a Caelius irányába. Ezeken boltok, raktárak, insulák telepedtek meg, s tökéletes szimbiózisban szolgálták ki a dombtető palotájának és azt csodáló alant lévőknek minden igényét.

Septimius Severus idején a paloták Septimius Severus thermákkal gazdagodtak (Csak a Historia Augusta említi létüket, a severusi építmények mellett a Domtianus palota stadiumnak nevezett része mellett találhatók. Feltárásukat IX. Pius pápa kezdte meg. A fürdők szervesen kapcsolódtak a Domitianus féle fürőkhoz, hatalmas terasszal egészítve ki azt. Ez az épületkomplexum vált a Maxentius-féle bővítés alapjává.
Csak a Historia Augusta említi létüket.), amik a későbbiekben maxentiusMaxentius thermáival bővültek a túloldalon. Ennek északi felében lévő kisebb szobák állnak ma is, a központi hall és a tepidarium a déli oldalon, talán egészen a hippodromig terjeszkedhetett. Hatalmas ciszternák fekszenek a szomszédos Szt. Bonaventura kolostor alatt, amit még nem tártak fel.

A Septimius Severus fürdők alapját képező teraszt megtartandó egy Circus Maximusra hajló, árkádok tartotta alapépítményt hoztak létre. Felépült még a Septizonium (Septizodium) is. A palota körzetéhez tartozott néhány szolgáltató intézmény is, így a Schola Praeconum és a Paedagogium. Az utolsó lényeges építészeti beavatkozás Heliogabalus templomának megépítése volt.

A Domitianus palotával egy időben a Domus Augustana északi oldalán porticusok és kertek létesültek. Az utóbbit talán Adoneiának, vagy Adonis kerteknek hívták őket.

A mesterséges teraszok bonyolult alépítményei közül több is bedőlt a II. században. Ennek oka részben az elöregedett építőanyag, a tufa minősége, részben egyéb károk lehettek. Ezeket 160-170 körül részben helyreállították. Ekkor egy tömör négyszögletes teraszt építettek, amire Commodus egy templomot építtetett. Ennek podiuma a S. Sebastian templomban látható. Nyugat felé a via Sacra felső szakasza irányában egy másik templom található.
Hogy kinek szentelték, még vitatott, de a külső maradványok alapján Iuppiter-templom lehetett, de az is lehetséges, hogy a II. századi építmény csak a Kr. e. 295-ben, a samnis háborúk alatt Q. Maximus Fabius Rullianus által építtetett Iuppiter Victor templom újjáépítése volt. Ez lehetett az a templom, amit Heliogabalus átalakított és Sol Invictus Heliogabalus istenségének szenteltetett, de utódja, Alexander Severus újjászenteltette és Iuppiter Ultornak ajánlotta.

A palota bejáratát egy Domitianus építtette márvány diadalív jelentette, de ma már csak egy modern szürke bazalt oszlop jelzi a helyét. Ez valószínűleg a porta Mugonia helyén épült, ami Roma Quadrata egyik kapuja volt.

Ennek közelében, mintegy 15 méterrel arrébb egy templom podiuma található. Alapzata 27-47 méteres volt. Domitianus építette, ugyanakkor, amikor palotáját, s keletre nézett, a palota bejárata irányába. A templom egy már korábban meglévő alapjaira épült. Amikor 1866-ban először kiásták, Iuppiter Stator templomaként azonosították, majd hamarosan elvetették ennek lehetőségét, de újabban a templom azonosítása ismét Iuppiter Stator mellett szól.
A monda szerint Romulus szabinok elleni győzelmekor tett felajánlást a templom építésére, de csak szentté nyilvánították a győzelem helyét, az első templomot Kr. e. 294-ben Marcus Atilius Regulus építtette fel a luceriai csata felajánlása alapján. Domitianus számára, aki magát Iuppiterrel egyenlőnek tartotta, más isten, hogy palotájának bejáratát őrizze, nem is lehetett volna más választás megfelelőbb. ha a mai Barberini szőlőskertek közepén felépített másik templom, amit szintén Iuppiternek ajánlottak, már állt, akkor Domitianus palotájának bejáratát két Iuppiter templom is őrizte.

A palota bejáratát és a környező templomokat a Haterii család síremlékének reliefjén lehet megcsodálni a Vatikáni Múzeumokban.

A palota alatt, a Titus-diadalív oldalánál is feltártak egy nagy tégla alapzatot, amit szintén mint Iuppiter Stator templomat azonosítottak.

A késő római korban megkezdődött a paloták pusztulása. Odoacer és Nagy Theodorik még itt ütötte fel székhelyét, de az elegendő kiszolgáló személyzet híján az épületek állaga folyamatosan romlott. Az omladozó falakból a szerzetesek monostorokat emeltek, templomokat építettek. Az egyház által nem hasznosított részek menthetetlenül pusztultak. A VII. században bizánci katonaság foglalta el. A palota egy részét temetőként kezdték használni.

A reneszánszban ismét felfedezték, és III. Pál pápa unokaöccse, Alessandro Farnese itt hozta létre Róma első botanikus kertjét. Mivel innen a Város felé nagyszerű a kilátás, a Forum felé eső részen Vignolával megépíttette a Casina Farnesét, a nyári lakot, ahol költői akadémiája gyűlt össze. A XVI-XVII. században a Farnesék mellett a Spadák és a Barberiniek is birtokolták. Leginkább a teraszok nyújtotta lehetőséget használták ki és impozáns kerteket és szőlőskerteket hoztak létre rajta.

A Palatinus későbbi birtokosai előbb a pármai hercegek, majd a nápolyi királyok, végül III. Napoleon lett. Rajtuk kívül azonban mások is vásároltak is telket, elsősorban kincskereső szándékkal, hogy antik leletekre bukkanjanak. Az amatőr kincskereső régészet alaposan tönkretette az itteni – és nem csak antik – műemlékeket, számos műkincs tűnt el, vagy került idegen gyűjtők birtokába.
1720-1726 között Conte Suzzani, Párma Farnese hercege kezdte meg az első komolyabb feltárta domb egész területét érintően. Természetesen őt sem a tudomány és a megismerés vágya vezette, hanem a cél, hogy amúgy is gazdag gyűjteményét újabb műremekekkel ékesítse. A következő intenzív ásatási hullámot Pietro Rosa, III. Napoleon megbízottja kezdte meg.
1861-1865 között megtisztította a domb délnyugati részét, 1866-1868 között pedig az északit. 1969-ben felfedezték „Livia házát”, 1870-ben a Hippodromot (Circus). Ő alapította a múzeumot is. Csak a XIX. század végén vette át az olasz állam a feltárások ügyét. A még meglévő épületeket megvásárolták, és lerombolták. Ezután módszeres ásatásokat kezdtek a császári paloták feltárására.

A legkiválóbb tudósok, Giacomo Boni, Rodolfo Lanciani és Alfonso Bartoli munkássága alapozta meg a Palatinusról való mai tudásunkat. 1926-28 között feltárták Domitianus palotájának nagy részét. A déli részt fényesen restaurálták egészen 1934-36-ig, mikor is Hitler római látogatásnak impozáns díszletéül használták a teret.



T. Horváth Ágnes


Forrás
https://roma-szenvedely.eu/latnivalok/palatinus/