logo

VII December AD

Az antik erotikus irodalom

Az antikvitás, különösen a Kr. e. 3–4. század közötti időszakban, gazdag erotikus és pornográf irodalmat hozott létre. E kétféle irodalom között nehezen húzhatók meg a határok, gondoljunk például Lukianosz (Hetérák beszélgetései, Lukiosz), Apuleius, Catullus vagy Martialis munkáira. Az erotikus irodalom szerzői között az olyan kiváló írók, sőt filozófusok nevét is megtaláljuk, mint Kritiasz (Peri phüszeósz erótosz – A szerelem természete), Sztratón, Theophrasztosz, Antiszthenész, Arisztón vagy Kleanthész. Közülük többen kifejezetten a figurae Venerisről is értekeztek, azóta elveszett munkáikban.

A pornográf irodalomhoz azonban nemcsak szépirodalmi művek, hanem kifejezetten prostituáltaknak készült tankönyvek is sorolhatók. A Szuda által említett Paszmosz vagy Paxamosz Dódekatekhnon peri tón aiszkhtrón szkhématón (Tizenkettestan a buja testhelyzetekről) címmel írt szeretkezési tankönyvet. Ebben a Dodekamekhanosz („tizenkét fogásban jártas”) melléknevű Küréné hetérára utal, aki azzal érdemelte ki e nevet, hogy a szeretkezés tizenkét alapformáját állította fel.

Philainisz hasonló témájú könyve (Peri poikilón szkhématón – A különféle testhelyzetekről) a Kr. e. 3. században született. A mű valódi szerzője egyébként feltehetőleg nem ő, hanem az athéni szofista, Polükratész volt. A szamoszi Nikó és a leszboszi Kallisztraté munkái a Kr. e. 2. századra datálhatók.

Az ókorban közismertek voltak még Elephantisz hetéra könyvei. Elephantisz valószínűleg a Kr. e. 1. században Rómában élt – ha egyáltalán létezett, neve ugyanis valószínűleg fiktív név. Elephantisz Figurae Veneris címen ismert, eredetileg görög nyelvű, de már az ókorban latinra fordított (azóta elveszett), illusztrált, verses szeretkezési tankönyvében kimerítően tárgyalta a közösülési testhelyzeteket.

Suetonius tanúsága szerint Tiberius a hálószobája falára íratta Elephantisz verssorait, a megfelelő ábrák kiegészítéseképpen. Népszerűségére tanú a Priapeia-gyűjtemény alábbi versikéje is:

Disznó képeket a merev felálló
istennek Lalagé ajánl, ad, áldoz,
egy könyvből (Elephantis írta) és kér, tégy próbát, tud-e úgy, amint a rajz van.
(Priapeia IV. Fehér Bence fordítása.)

A Szuda-lexikon még egy másik szakkönyvet is említ, egy bizonyos Asztüanissza nevű szolgáló munkáját, amely valószínűleg már a késő császárkorban született. E művek, amelyek talán a Káma Szútrához, az Anangarangához, az Illatos Kerthez, vagy éppen Aretino Beszélgetéseihez lehettek hasonlatosak, mint mondtuk, sajnos egytől-egyig elvesztek – csupán a Szuda-lexikon, vagy egy-egy elszórt megjegyzés őrzi emléküket. Paxamosz könyvének címéből mindenesetre arra következtethetünk, hogy e szerzők a szeretkezés tizenkét alaphelyzetét tekintették elfogadottnak.

Az erotikus tankönyvek mellett mai értelemben vett pornográf irodalom is létezett már. Elterjedtségére utal, hogy olvasását az orvosok az impotencia gyógyszereként is ajánlották. Ide sorolható Ariszteidész (Kr. e. 1. sz.) igen népszerű, azóta elveszett Milésziaka című pornográf novellagyűjteménye, az Athénaiosz által is több helyütt említett hetéra-irodalom, a parembaléi Eusztathiosz obszcén műve, a Hüszminé, a Priapeia címen ismert, talán Kr. u. 2. századi epigrammagyűjtemény, az amphipoliszi Philipposz Rhodiakája, Propertius Corinna-versei, Lucilius Fornix című szatírája, Pomponius versei, Ausonius Cento Nuptialisa, valamint a közép- és újkomédia néhány alkotása.

A fennmaradt komédiák szövege ugyan viszonylag ártatlan, de tudjuk, hogy előadásukkor a színészek hatalmas bőrphalloszokkal felfegyverkezve imitálták az aktust (Plautus: Persa 764–tól), és homoszexuális jelenetekre is sor került. Az igazi obszcénitás színtere azonban feltehetőleg nem a komédia, hanem a mimus színpada volt.

Álljon itt egy jellemző és szép példa ebből az izgató célú, az alkalmazott testhelyzetekre is utaló erotikus-pornográf irodalomból:
Széttárult Dórisz rózsája fölizzva az ágyon, s istenné avatott isteni szirmai közt.
Karcsú lábával derekam koszorúzva feszült rám, Küprisz harcában percre se lankadozott.
Hogy mozgatta ölét! A gyönyörtől látni se látott, és remegett szeme, mint ősszel a nyárfalevél, míg kialudt a fehérlángú láz, s Doriszom akkor elbágyadt testtel nyúlt el az ágytakarón.
(Dioszkoridész [2–3. sz.] epigrammája. Csehy Zoltán fordítása.)

Mind a pornográf-erotikus szépirodalommal, mind pedig az említett prostituált-tankönyvekkel rokon Ovidius híres Ars amatoriája, amelynek egyik passzusa voltaképpen az egyetlen fennmaradt technikai útmutató tárgyunkban. Az Ars Amatoriában Ovidius a mille modi Veneris, vagyis a szeretkezés ezer módja közül csak nyolc pozitúrát említ, szerinte azonban mindenkihez csak egy-egy illik:

Többet mondani már szégyellek, csakhogy eképp szól égi Dione: ”Az én művem e nagy tudomány. ” Ismerd jól tested, s ha ölelsz, tartsd úgy, ahogy illik, minden nőnél más-más ami kell, ami jó.

Hogyha az arcod szép, tartsd mindig elébe az arcod, lábat tartsd elibé, hogyha a hátad a szép. És akinek ráncot vésett Junó a hasára, nézzen hátrafelé, mint ama parthusi hős. Milanion vállát kulcsolta az asszonya lába: hogyha a lábad szép s ép, te is ezt teheted.

Csak lovagoljon a kurta leányka, de az ne, ki hosszú, Hector nyergében thébai hölgye nem ült.

Hogyha a combod túl vékony, takarózz be, ha fekszel, és fejedet fordítsd félre, hacsak teheted.

Hogyha a combod szép, ruganyos s még gyenge a melled, álljon a férfi, te meg nyúlj el a lágy nyoszolyán. Az sem rossz, ha a phillisi nők módján, hajad omlik dúsan alá, nyakad és vállad ölelve körül. Venus ezer játékot tud, nem fárad el úgy, ha jobboldalt fekszik, s hátrahanyatlik a nő.
(Ovidius: Ars amatoria III. 769–788. Bede Anna fordítása.)

A hagyományos testhelyzetek mellett természetesen ismertek voltak bonyolultabb pozitúrák is. Nikoszthenész (Kr. e. 535–515) vörös-alakos ivóedényén például csoportos szex látható három résztvevővel. Ez a forma, talán kompozíciós okokból, kifejezetten kedvelt volt az ábrázolásokon. A csoportos szexre Livius is utal a bakkhanáliák kapcsán (39.8., 39.11.14., 40.19.).
A császárkor specialitásai voltak még az ún szümplegmiák vagy sprintriák, azaz a kettőnél több személy részvételével folytatott aktusok, illetve a catena (láncszex), a csoportos szex egyik speciális formája is.
Martialis újfajta szeretkezési módok feltalálásáról értesít, amelyeket egy bizonyos Sabellus versekbe is foglalt. A fellatio (Martialis 2.33., Suet. 3. 44.) és a cunnilinctus (Martialis 2.84., 3.94., Anthologia Graeca XI.108. 220–223., 329., 338.) szintén gyakran előfordul a szövegekben és ábrázolásokon, igaz, mint azt Krenkel is bizonyította, az effajta tevékenységet Rómában szégyenletesnek tekintették.

Az epigrammák tanúsága szerint Rómában az orális és az anális szex általában véve is megalázónak számított. A pathicust, vagyis azt a személyt, aki a homoszexuális aktus során alávetett helyzetben volt, megvetették. A senatoroknak beiktatásuk előtt esküt is kellett tenniük, hogy a pathicus szerepét sohasem játszották, noha magában a homo- vagy biszexualitásban sem a görögök, sem a rómaiak nem találtak kivetnivalót.

Hárman az ágyban: két aktív szerető, s ugyanakkor két passzív. Rosszul számolom ezt valahogy...
Á, dehogy! Egy közepütt szolgálja a kéjt oda-vissza, Mert amit ő ad elől, kapja a háta felől.
Hárman az ágyban. Két passzív szerető s ugyanakkor két aktív. Négyen vannak, ez így logikus!
Tévedsz! Kettő van két szélről, s kétszeresen vedd Őt, akit épp dugnak, míg maga is kamatyol.
(Sztratón [2. sz.], illetve Ausonius [310–395] epigrammája, variációk ugyanarra a témára.
Csehy Zoltán fordítása.)



Magyar László András