logo

I December AD

A végjáték

A második század elején bekövetkezett rövid fellendülés után az Antoninusok alatt már állandósulni látszottak a Római Birodalom nagy problémái, amelyek végül Nyugaton annak bukásához vezettek. A szenátus csupán engedelmes báb volt az egyre zsarnokibb és tehetségtelenebb császárok kezében, akik fényűző életmódjukkal felemésztették a kincstár bevételeit. Állandósult a gazdasági válság: a Nero korában kezdődő pénzrontás olyan mértékűvé vált, hogy az „ezüstpénzeknek” a 4. századra már csupán 5 százalék nemesfémtartalmuk volt; a hiperinfláció miatt összeomlott a gazdaság.
A hadsereg élére tehetetlen és tehetségtelen vezetők kerültek, akik nem tudták a Birodalom határain gyülekező ellenséges népeket sikeresen távol tartani a belső területektől. Ráadásul – ugyancsak az Antoninusok alatt – egy iszonyatos járvány pusztított a Birodalomban, amelynek következtében, egyes becslések szerint, akár a lakosság harmada is elpusztulhatott.

A római társadalom pornografizálódása és a természetes erkölcsi normák tömeges semmibevétele természetesen nem maradhatott következmények nélkül. Az ősi köztársaságkori nemzetségek kihaltak, az újnemesség és a feltörekvő pénzarisztokrácia mindenben a császárok hűséges kiszolgálójának bizonyult. A pusztulás és romlás századaiban egyedül a kereszténység jelentett ellenerőt a morális zülléssel szemben, ám a keresztényeket – talán éppen ezért – a hivatalos politika „nemkívánatos elemeknek” minősítette, és hol lazábban, hol keményebben, de mindvégig üldözte.

Más kérdés, hogy mi történt a kereszténységgel az egyéb vallásokkal való egyenjogúsítás (313. milánói rendelet), majd az államvallássá válás (380. thesszalonikai rendelet) után? A jelek arra utalnak, hogy a római civilizáció mindent magába szívó és átalakító hatása itt is jelentkezett, és – Livius szavai nyomán – elmondhatjuk, hogy „nem a kereszténység hódította meg Rómát, hanem Róma a kereszténységet.”




Forrás: Grüll Tibor - Róma - Egy pornografizált társadalom