logo

V December AD

Öntudatos hetairák

A történetírásban a legtöbb szó általában az antik prostituáltak elitjét jelentő hetairákról (szó szerint „társnőkről”) esik, bár értékelésük többnyire kissé naiv és megszépített. Kétségtelen, hogy óriási társadalmi szakadék húzódott az egyoboloszos porné és az öntudatos hetaira között. Laisz például egy éjszakáért tízezer drakhmát (hatvanezer oboloszt!) akart kérni Démoszthenésztől, a szónoktól, akit az elképesztő összeg visszariasztott. Ennél persze egy átlagos hetaira lényegesen olcsóbb volt, igaz, általában nem esetenként kínálta magát, hanem hosszabb időre, így nem a szolgáltatását, hanem a hűségét kellett megfizetni.

Egy jobb hetaira hűsége nyolc hónapra egy talantont, vagyis hatezer drakhmát (36 000 obolosz) is megért. Mi került ennyibe? A hetairák a legszebb lányok közül kerültek ki, akik otthonosan mozogtak a legelegánsabb társaságokban is, nem okoztak botrányt, illedelmesen tudtak enni, inni, társalkodni, és kedvességük mellett nagy szerepet játszott szellemességük is. Mai hetairaképünket azonban egy olyan asszony határozza meg, aki valószínűleg sohasem volt hetaira, így e kép hamisra sikeredett. Ez az aszszony a milétoszi Aszpaszia, Periklész második – ha nem is teljesen hivatalos – felesége.

Aszpaszia milétosziként Athénban metoikosznak számított, így nem köthetett törvényes házasságot athéni polgárral, még Periklésszel sem. A kortársak rendkívül művelt, szellemes és csinos asszonyként emlékeznek meg róla, aki Szókratész körében is megfordult, s szónoki művészetét maga a mester és tanítványa, Platón is dicsérte (bár talán kissé ironikusan). A közvélemény azonban megbotránkozott azon, hogy Aszpaszia férfitársaságban jelenik meg, beleszól a beszélgetésekbe, sőt olykor éppen ő vezeti a társalgást.

Minthogy e korban csak prostituáltak mutatkoztak a szümposzionokon, s a nők, akiket ilyen lakomán láttak, mindenképpen rossz hírbe keveredtek, nem csoda, hogy elterjedt Aszpasziáról: ő is hetaira, sőt, bordélyházat vezet. Ennek azonban ellentmond két tény: egyrészt Periklész nem vállalhatta volna a rendszeres, nyilvános megjelenést egy cégéres ribanc társaságában, másrészt semmi olyan komolyan vehető adattal nem rendelkezünk, amely szerint Aszpaszia – azt leszámítva, hogy valóban külföldi volt – valaha is hetairaként tevékenykedett volna. Így aztán a szépséges, szellemes és művelt Aszpaszia dicsfénye rávetült olyan hetairákra is, akik csak szépek voltak, és drágák, de műveltek már nem nagyon.

A másik félreértést az önmagukat anyagilag fenntartó hetairák jelensége okozta: gyakran bennük látták a független, pénzkereső nők első történelmi példáját. A dologból annyi igaz, hogy a leghíresebb hetairák valóban a társadalmi elit köreiben forgolódtak. Rhodópisz például Pszammetikhosz fáraó barátnője lett, az idősebb Laisz Euripidész és Diogenész társaságában mutatkozott, Arisztipposz pedig könyvet írt róla. Timandra Alkibiadésszel élt együtt, lánya, a Démoszthenésznek ajánlatot tevő ifjabb Laisz pedig a festő, Apellész modellje volt.

Thaisz Nagy Sándornak és I. Ptolemaiosznak szült gyermekeket, és Alexandroszt perzsa hadjáratára is elkísérte. Theodoté Szókratészt akarta megnyerni magának, Phrüné pedig Praxitelész szeretőjeként tett szert örök hírnévre: az ókor egyik leghíresebb szobra, a knidoszi Aphrodité mind a mai napig őrzi tündöklő szépségét. Phrüné aranyozott bronzszobra Delphoiban II. Philipposz és III. Arkhidamosz képmása között állt – ilyen dicsőség egyetlen nőt sem ért korábban.
Amikor istentelenség vádjával bíróság elé állították, nem kisebb szónok kelt védelmére, mint Hüpereidész. Igaz, Phrüné felmentését az anekdota szerint csak azzal tudta elérni, hogy a bírák előtt fölfedte a nő keblét, s a bíróság úgy döntött, ilyen kebelben nem lakozhat istentelen lélek.

E néhány kivételes asszony sorsából azonban hiba lenne a hetairák ezreinek életére következtetnünk. A nő a görög társadalomban csak korlátozottan volt jogképes. Hivatalosan mindig gyámság alatt állt, eleinte apja, később férje járt el az ügyeiben, a megözvegyült idős asszonyokat pedig legidősebb fiuk képviselte.
A fiatal örökösnőket a család, a nemzetség minél gyorsabban férjhez adta, mert az asszony nem irányíthatott egyedül egy családi gazdaságot: a törvény szerint ugyanis nem köthetett annál nagyobb értékű üzleteket, mint amennyibe egy véka gabona került. Az évi termés eladása, rabszolgák és ingatlanok adásvétele meghaladta a nők jogi lehetőségeit.



Németh György