logo

XXVII Novembris AD

A prostitúció az antik Görögországban

Az úgynevezett szekunder nemi tényezők, mint a féltékenység, nemi szeméremérzet, szenvedélyes szerelem stb. a primitív népek előtt ismeretlen fogalom volt. Ezek az érzések a monogám házasság ma is élő formáinak megszilárdulása idejében „mint valami csodálatos varázslat” (Müller–Lyer) ragadják meg először a magasabb, műveltebb köröket, hogy aztán, mind lejjebb szállva a nép alsó rétegeibe, lassankint átalakítsa, megnemesítse és erkölcsi alappal töltse meg az emberiség egész nemi életét.
A szekunder nemi tünetek e fellépése persze ugyancsak nem történt egyik napról a másikra, hanem, mint minden társadalmi átalakulás, ez is lassú, fokozatos fejlődés eredménye volt. Ε lassú fejlődés pedig kart-karöltve járt az erkölcsi értékelés, az erkölcsi norma átalakulásával, mely, mint ezt a következőkben látni fogjuk, szinte megnemesítette az antik görögök szemében a prostitúciót, különösen pedig annak egyik válfaját, a hetérizmust.
A romantikus szerelem minden tünetével egyetemben az antik görög kultúra virágba szökkenésével karöltve jelent meg először a történelem színpadán és teljesen rányomta a maga bélyegét Hellas egész szellemi életére. Okát és eredetét a görögök fejlett esztétikai érzésében kell keresnünk, ők fedezik fel elsőnek a természet szépségét, ők azok, akik az emberi test harmóniájában elsőnek tudnak gyönyörködni. Ε harmóniában való gyönyörködés szüli meg a legpompásabb, legfenségesebb emberi érzést: a szerelmet.

A romantikus szerelem sudárba szökkenése kétségtelenül legmagasztosabb élménye a görög történelmi idők kezdeti szakaszának, azonban, mint minden új társadalmi szokás, ez sem mentesül a szélsőséges túlzások alól. El nem kerülhető, hogy a legnemesebb érzés is át ne csapjon abba a végletbe, melyben elveszti már minden nemes vonását, hogy azután az árnyoldalai annál nagyobb pusztítást vigyenek végbe.
Ilyképpen válik az érzéki szerelem túlbecsülése a görög kultúra egyik pusztító tényezőjévé. Ennek következménye volt az, hogy az érzékiség az antik görögségnek nemcsak egész szellemi életére, de vallására, hitére is rányomta a maga jellegzetes bélyegét.
Az egész görög vallás nem más, mint a szentséggé magasztosult érzékiség himnusza. A vallásos mythos bájos költészetében Eros isten ezerféle alakot ölt és minden egyes isten vagy istennő története az érzékiség megtestesülésének hallelujája. Ily körülmények között igazat kell adni Dufour-nak, mikor azt kérdi, hogy lehetett-e valaha is tartózkodó az olyan nép, melynek egész vallási rendszere isteneik kicsapongó életére vonatkozó hagyományokból áll.

Az első istenség, kinek Theseus Athén falai között templomot épített, Aphrodite-Hetaera volt. Aki a görögök Aphrodité-kultuszát meg akarja érteni, annak állandóan szem előtt kell tartania, hogy az istennő nemcsak védelmezője volt a szerelmeseknek, hanem meg is követelte, hogy hódolói az érzéki szerelem gyakorlásával tiszteljék meg őt.
Mikor a lányok olyképpen keresték meg hozományukat, hogy prostituálták önmagukat, szent cselekedetet műveltek és amikor keresetüket a templomnak adományozták, úgy ez is szent cselekedet volt, mert ezáltal az istennő szentélyét tisztelték megvannak az istennőnek a szentélyét, aki a nőket szépséggel, bájjal, üdeséggel és termékenységgel ajándékozta meg. Hiszen tudjuk, hogy a legtöbb primitív nép nagyobb súlyt helyez arra, ha lányai az istennőnek tetsző életet folytatnak, mint hogy szüzén kerüljenek a házasságba. (Licht.)

Eképpen vált tehát Aphrodite, aki kezdetben a szerelem istennője volt, később a prostitúció védő istenasszonyává. Hetaera (barátnő) és Porne (kéjnő) elnevezés alatt majdnem minden nagyobb görög városban templomot szenteltek neki. Athen prostituáltjainak körében nagy látogatottságnak örvendett az Aphrodite-Porne tiszteletére rendezett ünnepség, mely minden hó negyedik napján folyt le. Ezeken az ünnepségeken valóban nem takarékoskodtak az „áldozatok” bemutatásával és ennek jövedelme az istennőt illette meg.

romaikor_kep



A görög prostitúció főfészke Korinthos volt. Amint a XX. század utolsó évtizedeiben a ledér életre vágyó nagyvilági férfi Parisban látta álmainak megvalósulását, úgy tekintett a gazdag görögség a fejlődés e szakaszában Korinthos felé, elannyira, hogy a Korinthosba való utazás szinte közmondásszerű jelleget öltött egész Hellasban. Hatalmas sziklafokon a tenger felől messze észrevehetően, mint valami világítótorony állott a korinthosiak Aphrodité-temploma. És az egykorú történetírók szerint e templomban több mint ezer papnő szolgálta az istenséget. Ε papnők saját körükből választották főpapnőjüket, aki az istentiszteletet vezette, a többi papnő pedig segédkezett neki és főképpen arra fordított gondot, hogy a templom megfelelő jövedelemre tegyen szert azok részéről, akik Görögország minden tájából Korinthosba vándoroltak.

A korinthosi Aphrodite temploma egész Görögország számára szent zarándokhelyül szolgált és a gazdag emberek életük döntő szakaszában különböző áldozati ajándékot kínáltak fel az istennőnek, hogy kegyét és támogatását elnyerjék. Így például Xenophonról tudjuk, hogy mielőtt a K. e. 464. esztendőben résztvett volna az olympiai bajnokságért vívott küzdelemben, fogadalmat tett, hogy amennyiben ő lesz Görögország győztes bajnoka, száz szüzet szentel a korinthosi Aphrodité-templom szolgálatára. Mikor Xenophon a bajnokságot megnyerte, be is váltotta fogadalmát és Pyndaros, ezen korszak leghatalmasabb költője, gyönyörű ódában énekli meg Xenophon szent cselekedetét, majd a hajadonokhoz fordul versében és felszólítja őket, hogy az istennő szolgálatának mindenben lelkiismeretesen tegyenek eleget.
De nemcsak az istennő szentélye volt melegágya Korinthosban a prostitúciónak. A tengerparton véges-végig számtalan bordélyház várta vendégeit. Ε bordélyházak is Aphrodite istennő különös védelme alatt állottak.
Mint a fentebbiekben láttuk, a szent prostitució Athenben sem volt ismeretlen fogalom. Ε vallásos szokás következtében az istennő szentélyei mind fényesebb, pompásabb formát öltöttek s a papok mind dúsabb jövedelemhez jutottak. Ez a megfigyelés volt az alapja annak az intézkedésnek, melyei Athen legkiválóbb törvényhozója, Solon léptetett életbe. Ő ugyanis törvényben rendelte el a nyilvános bordélyházak felállítását, melyeknek jövedelme az állampénztárt illette meg. Idegen országokból rabszolganőket vásárolt és ezekkel népesítette be az állam bordélyházait.

Az antik történetírók szerint Solon ezen intézkedésével nemcsak az állampénztár céljait tartotta szem előtt, hanem más meggondolások is vezették. A görög templomok környékén dívó prostitúció ugyanis csak az idegenek céljait szolgálta, míg az állam saját polgárai nem kerülhettek közelebbi kapcsolatba az istennő papnőivel. Solon belátta, hogy ha a házasság intézményétől távol akar tartani minden veszélyt, úgy a nőtlen férfiak vágyai számára levezető csatornát kell teremtenie és Athenaeus szerint ez az elgondolás döntő tényező volt Solon elhatározásában. Aki Athenaeus e több mint 2500 éves elgondolásait olvassa, az csodálkozva fogja tapasztalni, hogy a prostitúció mai védelmezői ugyanezekkel az érvekkel támasztják alá a prostitúció fenntartására és annak szükséges voltára irányuló álláspontjukat.
De térjünk vissza a Solon korabeli Athénhez. A prostitúció államosításának és az athéni ifjúság körében való állami népszerűsítésének más oka is volt. Ugyanis Athenben nagy elterjedtségnek örvendett a férfiak közötti fajtalanság és a bölcs törvényhozó csakhamar belátta, hogy az erkölcstelenkedésnek ez a formája sokkal hátrányosabb az államra nézve, mint a prostitúció intézményének hivatalos elismerése és megerősítése.
Ezek a meggondolások vezették Solont, mikor az állami nyilvános házak, az úgynevezett diktairionok lakóit állami alkalmazottaknak tekintették s a ház élén a városi tanács egyik tisztviselője állott, aki annak rendje fölött őrködött és egyben kezelte is az innét származó pénzeket. Hogy a diktairion a kitűzött céloknak minél nagyobb mértékben eleget tehessen, a belépő díjat oly alacsonyra szabták meg Solon rendelkezései, hogy azt minden szegény ember könnyen megfizethette. A házak lakói a városnak csupán Pireus nevű kerületében tartózkodhattak, a belvárosba, az Akropolisba nem szabadott menniük. Általában szerényen kellett viselkedniük, nehogy a tisztes nők megbotránkozását kiváltsák.

A prostituáltak életét szabályozó e szigorú törvények azonban csakhamar feledésbe mennek és Solon halála után alig száz esztendővel azt látjuk, hogy a prostitúció szennyes hullámai már-már elbontással fenyegetik az egész görög társadalmat.

romaikor_kep



Tudjuk, hogy Solon az athéni állami bordélyházait a Pireus kikötőnegyedben építette fel és a bordélyházak lakóinak kezdetben nem szabadott elhagyniuk e városrész területét. Azonban e szigorú szabály nem sokáig maradt életben. Eleinte csak a késő esti órákban jártak be a kéjnők a belvárosba, mikor tisztes asszonyok, hajadonok már nem igen mutatkoztak az utcákon. A belvárosba való kirándulások célja a bevásárlás volt, melyet az éj leple alatt végeztek el.
Kezdetben a Pireust nem igen látogatták athéniek és az alacsony belépődíj ellenére sem örvendett nagy népszerűségnek a fiatal polgárok előtt. Azonban Solon halála után néhány évtizeddel az állami bordélyház mellett már számos magánbordélyházat találunk, melyek azt bizonyítják, hogy az emberhússal való kereskedés most már hasznot hajtó foglalkozás. A nyilvános házakon kívül számos kisebb házacska szolgált a kicsapongás tanyájául, melyeket a nők egyes alkalmakra béreltek ki, hogy szennyes mesterségüket lefolytathassák.
Nappal a Pireus utcái meglehetősen elhagyatottak voltak, azonban mikor az est leszállt, számtalan nő lepte el a szűk sikátorokat és tereket. Ezek a nők többnyire külföldiek voltak és megtartották távoli hazájuk viseletét. így tehát elképzelhetetlen tarkaság borította be az utcákat. Lárma, kiabálás, veszekedés honolt mindenütt és a forgalom gigantikus méreteket öltött.

Nem csoda tehát, hogy a Pireus szűk lett e hatalmas forgalom lebonyolítására s egyes nők lassanként közelebb merészkedtek a városhoz. A Keramikos volt az a városrész, ahol a prostitúció nemsokára tanyát vert. Először csak az elegánsabb prostituáltak keresték fel e városrészt, mely tulajdonképpen szintén csak elővárosa volt Athénnek. Itt helyezkedett el a híres athéni Akadémia kertvárosa s itt találtak örök nyugvóhelyet a hazáért elesett hős polgárok. Az egész városrésznek kertszerű jellege volt, a hatalmas oszlopokkal díszített sírok körül árnyas fák helyezkedtek el és mindenfelé ligetek és parkok terültek el.
Ez a környezet megfelelő alkalmat nyújtott a prostituáltaknak, hogy mesterségüket itt folytassák. És ilyképpen lett a Keramikos nemsokára elismert vásártere az elegáns prostitúciónak. Itt korzóztak, itt adtak találkákat, itt kötöttek ismeretségeket. Ha a fiatal athéni polgárnak megtetszett a korzó valamelyik szépe, úgy felírta nevét a városrészt övező falra. A prostituáltak pedig reggelenként körbeküldözgették a fal körül szolgáikat, végigolvasták a neveket és ha úrnőjük nevét megtalálták, úgy a nőnek csak oda kellett állnia a felírás mellé és a lovag tudta már, hogy ajánlata szíves fogadtatásra talált. Természetesen meg kellett állapodniuk még a fizetendő árra vonatkozólag is, mert hiszen – eltérően a bordélyházak megszabott egységes tarifáitól – az elegáns fél világ hatalmas árakat kért, mely esetről esetre változott.

Azonban a Keramikos nem maradt sokáig az elegáns prostitúció tanyája. A Pireus többi nőszemélye megirigyelte azt a nagy keresetet, mely a Keramikos sétányain kínálkozott és lassanként az összes nem bordélyházban lakó prostituáltak itt ütötték fel sátorfájukat. Most már valóságos orgia színterévé lett a hősök temetője és a minden emberi érzésből kivetkőzött némberek nem átallották, hogy a sírköveket és sírokat körülvevő hús ligetek árnyékában folytassák le mesterségüket.
A bordélyházzá átalakított temető egyedülálló jelenség a prostitúció történetében és egyik legszégyenteljesebb fejezete az egyébként mindenben az antik kultúra élén haladó Athen történelmének. Athen prostituáltjai három főcsoportba oszthatók. Úgymint a közönséges kéjnők, a fuvoláslányok és a hetérák csoportjaira.

A közönséges kéjnők aszerint, hogy a bordélyházak alkalmazottai voltak vagy pedig saját hasznukra, bordélyházon kívül űzték mesterségüket, ugyancsak két csoportra oszlottak. Mint már említettük, a bordélyházakban leginkább idegen rabszolganőket találtak. A Solon alapította állami bordélyházak hamar megszaporodtak, de a magántőke is bordélyházak alapításában keresett gyümölcsöztetést. Ε bordélyházak kezdetben ugyancsak állami felügyelet alatt állottak, később azonban az állami bordélyházakat is magánosoknak adták bérbe, akik az államnak magas bérleti összeget fizettek e koncesszióért.
Sok rabnőt azonban rendszerint udvarlóik kiváltottak a bordélyházakból és ezek most már saját zsebükre űzték mesterségüket, mely megélhetést biztosított számukra. Ε példa ragadós volt. Nemsokára számos idegen nő, falusi lányok és a távolból Athénbe szakadt nők is beállnak a prostitúció e szabadcsapatába és e tábor nemsokára népesebb lesz, mint a bordélyházak serege. A hatóság eleinte nem igen törődött velük, később azonban fejadót vet ki reájuk és foglalkozásuk ilyképpen az állam által elismert mesterséggé alakul át. Atheneus szerint Athen utcáit nemsokára teljesen ellepik e kéjnők, akik foglalkozásuk űzése közben nem állnak meg sem a Pireus, sem pedig a Keramikus falai mellett, hanem elözönlik az egész várost.

romaikor_kep



Sok nő vagy szeméremérzetből, vagy pedig azért, hogy a fejadó kivetését elkerülje, csak titokban űzte e mesterséget és így nem állhattak ki nyíltan az eleven hús piacaira. Hogy azonban mégis magukra irányítsák a férfivilág figyelmét, különböző ravasz eszközökhöz folyamodtak. így például az egyik asszony cipője talpába véste a „kövess!” szót, mely a puha homokon érthető jelét szolgáltatta annak, hogy a férfivilág nem fog nála visszautasításra találni. (Licht.)
El nők tanyája kezdetben a borbélyműhelyek, korcsmák környéke volt, később azonban teljesen elözönlötték a Keramikos sírkertjeit, mint azt fentebb már említettük. „Nőstényfarkas” volt a gúnynevük és ez az elnevezésük a történelem folyamán még szerepet játszik, mert a mithológia szerint Róma alapítóit, Romolust és Remust ugyancsak nőstényfarkas táplálta és nevelte fel. Ε gúnynév eredetét ma már nem lehet megállapítani s talán onnét származik, hogy e szerencsétlen páriák farkasok módjára elhagyatott helyeken lestek áldozataikra.

Itt kell még megemlítenünk, hogy a bordélyházak valóságos területenkívüliséget élveztek Athen köztársaságában. Ha a polgár bordélyházba menekült, itt nem üldözte őt a végrehajtó hatalom, az adóst itt nem üldözhette a hitelezője stb. Ez a szokás bizonyára a templomi prostitúció korából maradt fenn, mert hiszen hajdanában a templomok élveztek e területenkívüliséget és szentségtörésszámba ment, ha a templomba menekülő polgárt ide is követték az állam poroszlói vagy pedig a hitelezők.
A prostitúció hadseregének középső csoportját a fuvoláslányok és táncosnők alkotják. Ezek a lányok különleges helyzetet foglalnak el mindenütt, ahová a görög kultúrkör kiterjed, mert bár a prostituáltak mesterségét űzik, mégsem számítják őket az_ örömlányok seregébe, művészetüknél fogva külön-” leges megítélésre tartanak igényt. Eltérően a közönséges prostituáltaktól, e lányoknak bejárásuk van a polgári házakba is, mert nélkülük semmiféle ünnepség el nem képzelhető. Ők szolgáltatják az ünnepség csemegéjét: a zenét, a táncot s e művészetükért oly fokú megbecsülésben van részük, hogy szívesen feledkeznek meg erkölcstelen életmódjukról.

Ez annál is inkább érthető, mert hiszen a zene és tánc magában is teljesen biztosította e lányok megélhetését és így nem voltak kénytelenek szerelmüket a piacra vinni, csak azt ajándékozták meg vele, aki érzelmileg is közel állott hozzájuk, bár azt sem lehet róluk mondani, hogy e téren igen válogatósak lettek volna.
Az egykorú írók leírásából tudjuk, hogy a fuvoláslányok keresete sokszor szinte szédületes arányokat öltött. Érzéki zenéjükkel gyakran oly fokú izgalmat ébresztettek a lakomák résztvevőiben, hogy azok leszaggatták magukról gyűrűiket s egyéb ékszereiket, hogy átnyújtsák őket a művésznőnek.

Az ügyes fuvoláslány alig győzte a számtalan ajándék átvételét, melyekkel csodálói a lakomák alkalmával elhalmozták őket. Számos lakoma alkalmával az egész arany és ezüst edénykészlet a fuvoláslányok és táncosnők birtokába került, valóságos virágesővel halmozták el a művésznőket, ékszerek, nagy értékű pénzdarabok hullottak feléjük, melyeket a lányok táncközben ügyesen szedtek össze. Azok a kéjencek, akik a fuvoláslányok és táncosnők ezen ázsiai eredetű luxusát megszokták, soha többé nem tudtak szabadulni e varázs hatása alól. S mikor a lakoma végén a fuvolák zenéje valósággal túlfeszítette érzéki vágyaikat, mint valami szerelmi őrülettől elkapatva rohantak egymásnak a férfiak és vad dulakodásban, súlyos ökölcsapások közepette dőlt el, hogy a fuvoláslány szerelme kié legyen. Mennél hevesebb volt a küzdelem, mennél jobban visszhangzott a csarnok a kiosztott ütések zajától, annál nagyobb büszkeség fogta el a harc királynőjét s annál édesebb volt a jutalom, mely a győzőt megillette. (Dufour.)
Sem rang, sem kor nem tudott elzárkózni a fuvoláslányok varázsa alól. Atheneus írja, hogy Árkádiából követeket küldtek Antigonus királyhoz, aki igen szívesen fogadta és ünnepi lakomára hívta meg őket. A követek komoly, tiszteletreméltó aggastyánok voltak. Helyet foglaltak az asztalnál és komoly szótlanságba merülve élvezték az ételeket és italokat. Mikor azonban megszólaltak a frigiai fuvolák, mikor megjelentek a teremben a táncosnők, átlátszó fátyolokba burkolva, először lassú táncot lejtve, majd szilaj mozdulatok között hányva el először fejükről, majd kebleikről s végül testükről a fátylakat és táncaik mind érzékibb formát öltöttek, akkor a követek annyira megfeledkeztek komoly méltóságukról és élemedett korukról, hogy a király hangos hahotája közepette vetették rá magukat a táncosnőkre és fuvoláslányokra, akik jól tudták, hogy mivel tartoznak a vendégnek és a vendégjognak.

Az a nagy megbecsülés, melynek a fuvoláslányok a mulatni vágyó athéni ifjúság körében örvendtek, amint láttuk, tehát élénken elkülönítette őket a közönséges prostituáltaktól. Valóságos kasztrendszer fejlődött ki közöttük. Élénk társadalmi életet éltek egymás között s mint a későbbiekben látni fogjuk, a fuvoláslányok e társas élete valóságos melegágya volt a nők közötti fajtalankodásnak. Ε fajtalankodások és a fuvoláslányok különben is mintegy elkülönített társadalmi élete érdekes szokásokhoz vezetett. A lányok önmaguk gyönyörködtetésére ünnepségeket rendeztek, melyekről minden férfilátogatót távoltartottak. Ezen ünnepségek fénypontja a szépségversenyek voltak. Teljesen meztelenre vetkőzve állottak ki a terem közepére és
hivták ki társnőiket e versenyben való részvételre. A zsűri sorban bírálta el a versenyzők egyes testrészeit. Külön versenyeztek a szépséges hátak, a keblek, a lábszárak stb. A verseny győzteseinek nevét csakhamar szárnyára kapta a hír és az egész város részt vett az antik „szépségkirálynők” ünneplésében.
Természetes, hogy a szépségverseny nagy mértékben felizgatta az athéni ifjúság különben is erotikus fantáziáját és számos esetről tudunk, mikor gazdag görög fiatalemberek szinte vagyonszámba menő összegeket fizettek, hogy a szépségversenyek titkos szemlélői lehessenek. Azonban a lányok jól ügyeltek arra, hogy versenyeik rejtve maradjanak a hívatlanok szemei elől és e rejtelmesség volt az, ami a férfivilág szemében különösen érdekessé tette ezen ünnepségeket.

Az a megbecsülés, melyben a fuvoláslányoknak Athenben részük volt, abban is megnyilatkozott, hogy az antik világ számos hatalmas kényurát igájukba tudták hajtani. Így például Demetrius királyról tudjuk, hogy mikor Athént elfoglalta, szeretője egy Lamia nevű fuvoláslány volt. Demetrius hatalmas hadisarcot vetett ki a meghódított Athen lakóira. Ez a sarc 250 telentumot (cca hárommillió pengő) tett ki. Mikor poroszlói ezt az összeget hiánytalanul behajtották a legyőzött lakosságon, megkérdezték a királyt, hogy mi történjék ezzel az adóval. Mire a király a következőket felelte: „Adjátok oda Lamiának, hadd vegyen rajta szappant.”

A görög prostitúció királynői azonban a hetérák voltak. Maga a hetéra szó barátnőt, társnőt, odaadó jó pajtást jelent s a görög hetéra valóban nemcsak ágyastársa, hanem odaadó jó pajtása is volt annak a férfinak, akit szerelmével kitüntetett. Annak ellenére, hogy ezek az asszonyok tulajdonképpen nem tartoznak a prostituáltak körébe, mégis meg kell róluk emlékeznünk e helyen, mert minden kiválóságuk ellenére is mégis csak üzletszerűen foglalkoztak testük árusításával. Azonban korántsem gondoljuk azt, hogy e hetérákat mindenki elérhette, aki meg tudta őket fizetni.
A férfiaknak, akik e nagy szellemű, kiváló intelligenciájú nők barátságára pályáztak, maguknak is méltóaknak kellett hozzájuk lenni szellemiek és műveltség tekintetében. Természetesen vagyonuk is nagy szerepet játszott a szerelmi kötelék létrejövetelében, sőt elengedhetetlen feltétele volt ennek, de nem egyetlen feltétele.

A hetérák díszhelyet foglaltak el tehát Athen prostitúciójában. Majdnem azt mondhatnók, hogy ők uralkodtak Athenben s politikai befolyásukat azoknak a férfiaknak a személyével gyakorolták, akiket kegyeikkel megajándékoztak. Érthető tehát, hogy a hízelgők valóságos udvara vette őket körül. A hetérák imádóinak sorában kiváló államférfiakat, tudósokat, filozófusokat találunk, ők a díszei az ünnepségeknek, a hadijátékoknak, a színházi előadásoknak. A költők ódákat zengenek hozzájuk, a színdarabírók drámákat írnak erényeikről és a komédiaírók őket teszik meg komédiáik hősnőivé.
A hetérák nagy része meg is érdemelte azt a nagy tiszteletet, melynek örvendett, mert tulajdonképpeni foglalkozásuk mellett ők a védnökei és istápolói mindennek, ami szép és nemes. Ők ihletik meg a filozófusokat, ők rendezik meg az irodalmi párviadalokat, ők buzdítják az Írókat mind szebb és mind tökéletesebb irodalmi alkotásokra, ragyogó és éles szellemességük szinte közmondásszerű és nem egy szellemes kiszólásukat jegyezték fel kortársaik a késő utókor számára. Látjuk tehát, hogy úgy a politika, mint a művészet szoros kapcsolatban állott az antik Görögországban a hetérizmussal. Ez könnyen érthető is, ha tekintetbe vesszük, hogy az antik világ asszonya, a háziasszony, az anya, a feleség mindig távol tartotta magát a fórumtól. Az ő világa a ház kapujánál végződik, ott, ahol a közszereplés a férfi számára kezdetét veszi.

romaikor_kep



A történelem tanúsága szerint majdnem minden kiváló férfi, legyen az akár művész, akár pedig politikus vagy hadvezér, szoros barátságot tart fenn egy-egy ilyen kiváló asszonnyal, aki kitűnő szellemi képességeivel teljesen le tudja láncolni szerelmesét. Ne higgyük azonban, hogy e nők fő jellemvonásai közé a hűséget is besorozhatjuk. Számtalan példáját látjuk annak, hogy miképpen teszik tönkre a hetérák, minden szellemi kiválóságuk ellenére is a hálójukba akadt gazdag fiatalembereket vagy őszbecsavarodott hajú családapákat, hogy azután ilyképpen szerzett gazdagságukat szerelmeseik vagy szegény művészek és filozófusok oldalán pocsékolják el. Sőt az sem ritka dolog, hogy a hetéra egyszerre több gazdag szeretőt is tart s az egyik féltékenységét a másik ellen játssza ki.
Hogy a görögök kicsapongó nemi életéről felvázolt képet teljessé tegyük, e fejezet záradékában meg kell még emlékeznünk néhány szóval a nők egymás közötti fajtalankodásáról, az úgynevezett lesbosi szerelemről, már csak azért is, mert e szokás különösen a prostitúció világában örvendett nagy elterjedtségnek. Már a fuvoláslányokról szóló rész tárgyalásánál is futólagosan utaltunk e beteges eltévelyedésre, hogy megérthessük azoknak a zártkörű és intim ünnepségeknek természetét, melyeket e lányok a férfivilág kizárásával tartottak.

A nők közötti fajtalankodás szokása Phöníciából származik, a görög szigetvilágból importálódott Attikába és csakhamar elterjedt egész Görögországba. Terjesztői a fuvoláslányok voltak, akik egyes kutatók állítása szerint kivétel nélkül hódoltak e beteges elfajulásnak. Azonban általános elterjedtségét Saphonak, ennek a csodálatos tehetségű lirai költőnek köszönhette, kinek nevét az antik irodalomtörténet legkiválóbb költői sorában örökítette meg. Költészete, sajnos, csáb fragmentumokban maradt meg a késői utókor számára, de e fragmentumok valóságos gyöngyei a görög lírának. Kortársai a tizedik múzsának nevezik.
Sapho Lesbos szigetéről származott el Athénbe. Szülei előkelő emberek voltak. Múltjáról különböző mondák és hagyományok maradtak fenn: így állítólag kora fiatalságában vérfertőző szerelemben élt volna egyik fivérével, ki szépségéről volt híres. Később állítólag férjhez ment s e házasságából leánygyermeke is születet. Mindezen adatok azonban jobbára kitaláláson alapszanak s a beható kutatás (Licht) azt igazolja, hogy nemcsak megbízhatatlanok, de valószínűtlenek is.

Sapho fiatal lányokkal vette magát körül, akiket a szerelem művészetére tanított és nevelt. Azonban Sapho tanításai nem az ellentétes nemű szerelemre irányultak, ő maga is szerelmes volt majd mindegyik zsenge korú tanítványába és lírai költészete ebből a szerelemből merítette ihletét. A legszebb költeményeket Athishoz írja. Ez a fiatal lány először nem akar hallani Sapho szerelméről, később azonban hét éven keresztül Sapho barátnője lesz, majd ismeretlen okokból elköltözik tőle és szakit vele. Sapho költészetét a reménytelen szerelem, a szerelmi boldogság és a szakítás e három szakasza jellemzi. A pirkadó szerelem himnuszai az Athis-szal való megismerkedésének korszakába esik. Ezt követi a boldog érzéki szerelem hétéves szakasza. Ε korszak költészetéből, sajnos, csak kevés maradt meg számunkra. Végül a lemondás és csalódás korszakának elégikus hangja csendül ki a költőnő írásaiból az Athis-szal való szakítás idejéből.

A hagyomány szerint Sapho beteges érzelme súlyosan megbosszulta magát. Ugyanis a költőnő szenvedélyesen beleszeretett egy Phaon nevű ifjúba, aki azonban nem akarta meghallgatni s gúny tárgyává tette őt a tanítványaival való szeretkezése miatt. Sapho nem tudta elviselni a visszautasítást és a hagyomány szerint a tengerpart egyik sziklájáról a vízbe vetette magát és itt lelte halálát. (Licht a Phaon-nal kapcsolatos hagyományt érthetetlennek tartja és joggal vonja kétségbe.)

Sapho tanításai – mint már tudjuk – termékeny talajra találtak a prostitúció körében, amit nagymértékben elősegített az a filozófiai megindokolás is, mellyel e kor oly kiváló filozófusai, mint például Sokrates és Plato értékesebbnek jelentették ki a hasonneműek szeretkezését a különböző neműek egyesülésénél.