logo

XXVII Novembris AD

A Venus-kultusz

Mikor már az első nagy hódító: Nimród - az istenek nagy vadásza - által az Euphrat völgyén alapított Babylonia virágzásban volt, a vallásos prostitució nagy és mély gyökeret Venus volt a szerelmi áldozatok elfogadója s az ő templomait építették a lassankint megszaporodó és letelepülő szomszédos országok - hevesebben városok -- a legsűrűbben is, nevezték bár Venusnak, másutt Melittának, vagy Astarte-nak.
Herodot, közvetlen forrásmunkák után írja (Herod. I. 199.): Babyloniában törvény volt, hogy minden asszonynak, aki az országban született, egyszer életében a Venus-templomába kellett elmennie, hogy ott magát egy idegennek Venus tiszteletére átengedje.

A templom zöld cyprusbokrok és egyéb fák közt magányosan állt. A szegényebb sorsuak ott ültek a templom körül, a gazdagok szolgálóikkal vitették oda magukat s letelepedvén, a rabszolganők egész kara foglalt helyet a hátuk mögött, legyezve úrnőjüket. És az idegenek jártak-keltek soraik között, (íme, a korzók és a strandok világa.)
Ha azután az idegen férfi kiválasztott a maga részére egy asszonyt, az ölébe dobott egy bizonyos pénzdarabot, az asszony felkelt, a hajából a fonadékot a férfi kezébe adta. És így vezette ez maga után a kiválasztott Venus-áldozatot be a templom szentélyébe, a félhomályos oszlopcsarnokok gyékénnyel borított fülkéibe, ahol az asszony, mielőtt helyet foglalt volna, a rítus szerint így szólt: „Venus, hívlak, jelenj meg.”

És törvény volt, hogy a Venus-áldozatra menő asszony nem mozdulhat el addig Venus berkeiből, illetve külső sarnokaiból, amíg egy férfi magának ki nem választotta. És úgy volt akkor is, hogy a szép külsejű nő alkonyat előtt már ismét otthon lehetett, de a csúnyábbnak sokszor évszakokon át türelemmel kellett várakozniuk.
Úgy látszik, ezek a Venus-ünnepek a legobjektivebben rendezett szépségversenyek voltak. Ugyanezeket talán még világosabban beszéli el Baruch próféta hátramaradt írásainak 19-ik fejezetében, a Nabukodonozor király által fogságba hurcolt zsidókról való megemlékezésnél. Az asszonyok, úgymond, ott ülnek a templomot körülvevő utak szélein és illatos gyantákat égetnek. Fejük és testük vékony fonadékkal van körülkötve, szimbólumaképpen a szeméremérzetnek, amely szintén ilyen módon tartja fogva a testet és amelyet a viharos szerelmi indulat, mint a kéz a köteléket, szét fogja tépni.

Ha egy férfi az asszonyok valamelyikét a vele való elhálásra szólította fel, ez felemelkedett s rítus szerint társnőit ócsárolta, hogy: ím, ők nem találtattak méltónak az áldozatra. Azután a testét körülövező szalag végét átnyújtotta a férfinak és ez elől, az asszony hátul, így haladtak végig a fák alatt, a csoportok közt a templomba. Venus istennő pedig különös jó hajlandósággal fogadta, ha az áldozat a szalaggal szimbolizált minden feszélyező akadályt - a szemérmet - minél határozottabban dobott el magától és minél nagyobb indulattal feküdt a férfi karjaiba.

A nemi indulattal való e vallásoskodás hosszú évszázadokon át uralkodott a babyloniaknál, úgy, hogy Krisztus előtt a 440-ik esztendőben Herodot, midőn ott járt, maga is látta a Venus-tiszteletet, sőt - mint le is írja - maga is átnyújtotta hódolatát az alkalomszerző istennőnek: egy illatos gyantát égető szép babyloni asszonynak ő is dobott egy pénzdarabot az ölébe. És - a történetírók is olyan egyformák - ő is nagy megbotránkozással tárgyalta a babyloniabeliek e szégyenletes törvényét…

Háromszázötven évvel későbbi időről, tehát Krisztus születése előtt alig másfél évszázaddal később Strabo-nak, a nagy görög utazónak följegyzése maradt fenn, aki szintén azt írja, hogy a babyloni asszonyok egy jóslatnak engedve vendégjáró férfiaknak engedik át testüket. Nos és ez a vallásos prostitució, - nevezzük bár Venus-kultusznak - szétterjedt egész Ázsiában, Afrikában egészen Egyptom belsejéig. Afelé nemzeti szempontokról is gondoskodtak a lelki pásztorok.
Armeniában Anaitis-nek nevezték a képzeletbeli Aufführ-istennőt, Phöniziában Astartenak, Cyprus szigetén Venus-Urania-nak. Hiszen a phöniziabelieknek nemzeti büszkeségüket sértette volna, ha asszonyaik a babyloni Melitta istennő kedvéért - adják oda magukat idegen férfinak. Jó hazafiak mindenkor vigyáznak, hogy nemzeti sujtás legyen a szégyenükön és mindig erénynek nevezik ki azokat.

Armeniában Anaitis-templomának egész külön területe volt az Anaitis-imádást űző lakosság számára s ide az idegenek mindkét nembelije járt a kéjes istentiszteletet gyakorolni s az ajándékok s az idegenek részéről való vendégelíetés nagyobb volt, mint másutt. A legelőkelőbb családok leányai jöttek a testükkel űzött lelki-gyakorlatokra s mindazt, amit az idegenektől kerestek, távozásukkor a templomban kellett hagyniuk.
Syriában Venus-tisztelet volt s Venusban a női szervezetet, a női egyéniséget s a női természetet, az asszonyiasságot személyesítették imádva. És csak természetes, hogy ugyanez alapon kifejlődött a másik nemi szervezet, a férfiasság, a férfi-erő imádása: az Adonis tisztelet.

A phöniziaiaknál a női- és férfi-nem imádását egyesítették Astarte személyében. Szobrai is e szerint faragták, egyik részében női, másik részében férfi testet mutatva. Az egyesítést még jobban mutatja Astarte ünnepélyük ama szabályai, hogy a nők férfi öltözetet s a férfiak női ruhát voltak kötelesek viselni. A kicsapongások legrafináltabb formáit űzték ez öltözködési cserével s már ők a legpompázóbb falidiszítések mellett a zene hatását is igénybe veszik a vallásos orgiák növelésére.
Harsonák és kereplők ritmikus zaja mellett maga a főpap vezeti az ünnepélyeket és a nemi őrjöngésig hevített tömegben a leány, aki - éppen ilyen ünnepélynek köszönve letét - soha nem ismerte az apját, itt találkozott vele újra, mint ahogy anyák ráismertek fiaikra.

Nem volt phöniziai város, ahol Astarte-templom ne lett volna, de leghíresebbek s legnagyobbak voltak Syriában a heliopolosi és Libanon-bán az aphakai Astarte-templom. Fenn maradtak egész Nagy Konstantin császár uralkodásáig, aki azután leromboltatta a kéjelgés e szentélyeit s helyükön keresztény templomokat építtetett.
A phöniziaiak kereskedő-nép voltak, hajóik messze jártak, ők hurcolták be a vallásos prostitució erkölcsét Cyprus szigetére s innen terjedt szét a többi középtengeri szigettartományokra egész Görögországig és Itáliáig. Ahol a szorgalmatoskodó munkásnép kirakta az áruit, becsempészte isteneit is. És mindenütt kedves isteneknek találtattak.

Karthágóban s tartományaiban is csak formális változást szenvedett a vallásos prostitució. „Succoth Benoth”-nak vagy: „Leányok menedékéinek” nevezték el a Venus tiszteletére emelt templomot s tényleg ezeken a menedékeken gyűjtötték össze a leányok hozományaikat a házas életre.
A menedéken való tartózkodás, a vallásos imádattal zsinórzott eme legtisztább prostitució nemcsak nem ártott a tisztességüknek, hanem ellenkezőleg, miután a hozomány divatja akkor más formában nem volt ismeretes, az ilyen hozományt szerzett leányok mindig előkelőbben mentek férjhez.

A karthagoi Venus-templomok, a Succoth-Benoth-ok mindenütt a tenger partján, magas sziklákon épültek, hogy a vizeken járó hajósok messziről fölismerjék és láttukra megszállja őket - a vallásos áhítat. És a papok a jövevény hajósok által a leányoknak juttatott pénzből - és a leányok „vallási gyakorlatából” is - bizonyos hányadot maguknak követeltek. Így volt egész Kis-Ázsiában az érzékiség és a testi gyönyörök kultusza elterjedve s istentiszteletté emelve.

A kultuszt Venus és Adoms, külön-külön, vagy együtt személyesítették. Rendkívül érdekesek az Adonis-ünnepek, amelyeket a syriai Byblos-ban tartottak s ahova Kis-Ázsiának minden tartományából seregestül gyűltek az ünnepekre. Láttuk már, hogy Adonis - akit a zsidók a „Világteremtő”, „Ádonáj” névvel ruháztak fel - a teremtő erőt, a férfiasságot jelentette, amely nélkül a női nem gyümölcstelen és értéktelen marad.
Jellemző már most a korra, annak egész felfogására, hogy mely két részre osztották az Adonis-tisztelet szertartását. Az első volt az Adonis-gyászünnepély. Adonist megöli a vadkan és isteni kedvese: Venus keservesen siratja. Ez volt symbolikus témája a íjvász ünnepélynek, ami igen elmésen azt jelentette, hogy a férfiasság istenének teremtő ereje kimerült az érzékiségekkel (a vadkannal) eltöltött idők alatt s nem keltheti más új életre, mint a teljes nyugalom bizonyos ideje.

Az ünnepre egész Syriából és a szomszédos országokból a férfiak és asszonyok tízezrei gyűltek össze és - elég udvariasan és elég ravaszul kieszelve - megint csak az asszonyi-nem tudta és annak kellett megváltani a másikat. Miután kezeikkel és rudakkal Adonis szobrát zokogva verdestek, véget ért a gyászünnep s következett a feltámadás ünnepe. Adonis szobrát kivitték a templom elé s a nők választhattak, hogy engesztelésül a hajukat, vagy érintetlenségüket áldozzák-e fel. A levágott hajat egyszerűen értékesítették, egész haj-aukciók voltak e célra. Akinek pedig kedvesebbek voltak hajfürtjei, mint az idegentől való szüzesség, azt a szüzesség vásárjára vitték és egy napon át annyiszor kellett átengedniük magukat a férfiaknak, a hányszor ez megkívántatott.

Természetes, hogy ennek is ára volt és minden így begyült pénz Venus tiszteletére adatott. Hogy a Venus-szobor mennyit fogyasztott el az így begyült drachmákból s mennyit a papok serege és a kincstár, arról nincsen számadás.
Mind eme borzalmas prostitúció tényeinél önkéntelen is eszünkbe ötlik, hogy miképpen tűrték ezt a férfiak, akiknek az asszonyai és leányai családi életet éltek s akiknél a házasságtörés voltaképen súlyos ítélet alá esik. Kettős a felelet reá. Az egyik az, hogy mind e gyalázatosságok vallásosságnak, vallásos áldozatnak voltak feltüntetve, apáról fiúra és anyáról leányra, így szálltak azok, így vezették be a köztudatba a szertartások formái és a papok beszédei.
A másik felelet pedig, hogy minden családos férfi – idegen volt egy más városban. Inkább az ejthetne tehát gondolkodóba, hogy miért nem prostituáltak egymást az egy város lakói? A vezetők és a papok érdekei itt a magyarázat. Ha egymás közt űzik a prostituciót, akkor nincs szükség közvetítésre s nincsen alkalom megadóztatni a mindkét nembeli prostituciót.

Külön kell még szólani Lydiaról, mint amelynek népétől minden szerencsejáték űzése is ered s ahol az érzékiség és a fajtalanság is olyan mértékben terjedt el, hogy már a vallásosság köpenyegét is eldobták, mert mindenhol és minden időben sűrűn forgatták a gyönyörök kelyhét. Náluk minden leányzó saját keresetének hozományát vitte a házhoz s a hozományt még asszony korában is állandóan szaporította ... Igaz, hogy viszont férfijaiknak sok pénzre volt szükségük, hogy kedvükre űzhessék a kéjelgést s így voltaképen a prostitució nem jelentett náluk vagyonosodást, hanem csak vándor-forgalmat.

Két kedves dolgot kell följegyezni hagyományaikból. Az egyik, hogy amikor Alyattes király - Krőzus atyja - meghalt, az országos gyász emlékéül óriási síremléket építtetett neki a népesség három csoportja: a kereskedők, a művészek és a tudósok osztálya és végül a - leányok. És a síremlékben elhelyezett följegyzések mutatják, hogy a leányok által építtetett rész kétszer akkora volt, mint a kereskedőké és a művészeké együttvéve. Ők tehették legjobban.
A másik adat már drámai mélységű. A puha, az élvezetekben kimerült Lydián rajta ütöttek a perzsák, utolsó királyukat meg is gyilkolták. Mikor ez sebeivel halálos ágyán feküdt, maga köré gyűjtötte az előkelő asszonyokat és leányokat, fölemelkedett fekhelyén s a győzedelmesen közeledő perzsa táborra mutatva, elhaló hangon, de gyűlölettől szikrázó szemekkel szólt:
- Tanítsátok meg őket szeretni…

Ez volt a legfilozófikusabb átok e világon. Az eddig szigorú életű perzsák átvették a leigázott néptől, ennek minden bűnét és betegségét s nemsokára két történetírójuk:

Macrobius és Athenaeus az őrjöngésig fokozott orgiákról ad számot. A hány zenésznőt és táncosnőt a lydiaiaknál találtak, - mert a zenét akkor csak a nők kultiválták - azokat mind kizárólag orgiáik raffináltabbá tételére tartották meg. A lydiabeliek a zenét bizonyos mértékig még önállóan is művelték, a perzsáknál a flótának csak idegingerlő, a kürtöknek csak a bódítást fokozó hivatásuk volt a testek ölelkezése és a bor mámora között s a hárfát mindig a csókok idézte sóhajok visszhangjának tartották. Énekesnőik is voltak, akik a legtrágárabb dalokat, a perverzitások himnuszát hirdették. És a perzsák már feleségeik és leányaik kíséretében vettek részt a Venust jelentő Metra ünnepélyein, ezek már családi orgiák voltak, elannyira, hogy odahaza is megtartották azokat.
Virággal övezték a falakat s ruhát is csak virágból fontak maguknak ez alkalmakra. A vendégek és a család tagjai: apa, fiú, anya, leány, testvér, bortól részegen, zenétől mámorosán, tánctól ingerelve feküdtek össze-vissza a puha szőnyegeken egymás karjaiban s a fáklyák üszkös világossága mellett így találta őket a hajnal első sugara, amikor rendszerint orgiáiknak vége szokott lenni.



Fenyves László