logo

XXVII Novembris AD

A régi zsidók

Izrael népe, amely Chaldeából származott, magával vitte és fejlesztette a prostitúciót s Mózes minden ereje és törvénye és véres szigora nem volt elég hozzá, hogy megtisztítsa népét annak rettenetes következményeitől. Ne menjünk itt bele a Genesis könyvének az emberi nemnek angyaloktól való származási magyarázatába, hanem nézzük az első pozitív adatot, amellyel Mózes Első könyvének 38. fejezetében a prostitúcióról számot ad. Így írja le:

Jákob negyedik fia: Juda - az erényes Józsefnek testvére - egymásután három fiát házasította össze a kánaán-beli Thamar-ral. A két első fiú: Her és Onan magtalanul haltak el s Thamar nem nagy hajlandóságot mutatott, hogy a harmadik fiúnak Selanak, legyen a felesége. Mikor Juda egy ízben Pimnoth hegyére ment, hogy ott nyáját megnyírja, Thamar letette özvegyi ruháját, fátyollal kendőzte el arcát s kisietett a kereszt-útra „megkísérlem, hogy anya legyen”.

Mikor Juda arra menve - így beszéli el a Genesis könyvének idevonatkozó lapja - megpillantotta Thamar alakját, nem gondolta, hogy a menye, hanem hogy egy örömleány ül előtte.
Hozzáment s megkérdezte:

- Megengeded-e, hogy együtt menjünk valami rejtekhelyre?
Thamar igen egyszerűen kérdezte meg:
- Mit adsz, ha veled megyek, hogy átöleljelek?
- A nyájamból egy gödölyét fogok küldeni neked.
- Teljesítem a kívánságodat, - folytatta az alkut
Thamar - ha valami zálogot hagysz nekem, hogy csakúgyan elküldöd a gödölyét.
- Hát mit hagyjak zálogul?
- Add át addig - szólt Thamar - a gyűrűdet, boglárodat és a botodat.

Juda átadta a zálogot és Thamar mellé ült, s ez pedig átadta magát neki. Azután, hogy Juda elment, Thamar sem maradt a helyén, hanem levetve fátyolát, ismét özvegyi ruháját vette fel s hazament. Mikor Juda egy bojtárjával elküldte a gödölyét, hogy az a zálogokat visszavinné neki, sehol nem találta az örömök leányát. A pásztor minden arramenőt megszólított: nem láttatok-e erre egy magas, fátyollal fedett szajhát? Mind azt válaszolták neki: ez út mentén nem is szoktak ülni. Soha erre szajha nem jár. A pásztor visszament gazdájához, elmondta, hogy hiába kereste a leányt mindenfelé s hogy mit mondtak az emberek.
Egy idő múlva aztán hírül vitték Judának, hogy bent a városban özvegy menye, aki ismét fiának menyasszonya lenne: teherbe esett. Juda perbe vonta menyét s meg akarta égettetni, ámde a tömeg előtt Thamar Judára mutatott, mondván:
- Ez az ember magzatomnak apja.
És a nála maradt zálogokat, a gyűrűt, a boglárt és a botot szavainak bizonyságául előadta, így menekedett meg.

Ami bennünket a Genesis könyve 38-ik fejezetének e naivan előadott történetéből érdekel - legyen maga a tény igaz, avagy költött mese - az: a prostitucionális kép. Juda és Thamar életének ideje a Krisztus előtti huszonnegyedik századra esik s íme a tűrt vagy törvényes - a legális - prostitució ugyanaz a képe tárul elénk, ami a Krisztus születése után való huszadik század mindennapi életében.
Látjuk, hogy keresetszerű kéjelgés űzésére megkülönböztetett nők vannak, ezek félreeső utak keresztezésénél foglalnak helyet s várják a férfiakat. A férfiak pedig, ha más szándékkal is mentek az úton: az alkalmat használják s anyagi értékeket adnak a nő nemi értékéért. És látjuk, hogy az értékeknek a mai napon is fennálló csere-beréjéért sohasem a vevőt, hanem mindig az eladót bünteti a társadalom.

A zsidók régi könyveinek nem egy helyén akadunk a prostitució leírására és sok helyütt említik, hogy Jeruzsálem külső utcái hemzsegnek az örömleányoktól. És Mózesnek, a világ legnagyobb államalkotójának előrelátását és céltudatos szervezőképességét misem bizonyítja jobban, mint az a véres szigorral gyakorolt küzdelem, amelyet a prostitució s ennek további fattyuhajtásai ellen a család védelmében folytatott.
Mikor népét az ígéret földjére vezette, Sión hegyéről dörgés és villámlás közt jelentette ki az Úr szava: „Ne kéjelegj és ne kívánd embertársad feleségét”. De egyúttal gondoskodott is a prostitucióról s a rabszolganőknek eladott leányok és az idegen nemzetség és törzsbeliek asszonyai részére lehetővé tette a prostitució űzését.

Mózes igyekezete a már családalapításhoz jutott asszonyok tisztaságának őrzésére és a rettenetes mértekben elterjedt fajtalanságok letörésére terjedt. Hogy mik voltak ezek a fajtalanságok, azt legjobban megtudjuk azokból a büntető törvényeiből, amelyek megégettetést és megkövezést vontak maguk után.

Ime:

„Az, aki egy álattal bármiféle testi érintkezést tart fenn, halállal lakoljon.” (Exodus, 22-ik fejezet.)

„Sohase feküdj úgy egy fiú mellett, mint az asszony mellett, sem állat mellé ne feküdj, annál kevésbé piszkold be azzal testedet és lelkedet. Az asszony soha ne adja át magát egy állatnak és ne izgattassa magát azzal közösülésre, mert rettenetes átok fakad a nyomában.” (Levitikus,
18-ik fej.)

„A nép, amelyet innen előletek elűzni igyekszem, telítve van mind e gyalázatosságokkal; a föld, amit laktak, bemocskítva s én bűneik miatt megbüntetem őket s maga a föld önti ki gyomrából őket.”

„És akit ez átkos iszonyatosságoknak csak egyike is érintett, az örökre száműzve legyen népemből.”

És ez még sem volt elég, újabb szigorú törvényt ad ki Mózes:
„És mindkét szerzője ez átkos szennyességnek, egyik úgy, mint a másik, halállal lakoljon; megköveztessék vagy elégettessék: a férfi és az állat, az állat és az asszony, a fiú és a férfi, aki elhált vele.” (Levitikus, 20-ik fej.)

Úgy látszik, hogy mindé borzalmas fajtalanságok között - amelyeknek egy része a mai pásztorok között még most is gyakori eset - az asszonyoknak egymással való fajtalankodását akkor még nem ismerték. Vagy talán csak Mózes nem tudott róla. A vérfertőzés, amely olyan rendkívüli módon elterjedt volt ez időben minden népnél, késztette reá, hogy külön törvényt hozzon: senki az anyjával ne háljon, mostohájával sem, sem testvéreivel, leányával, unokájával, testvéreinek gyermekeivel. És külön törvény volt, hogy a nő havibajának tartama alatt férfi ne érintkezhessen vele.
Kétségtelen, hogy a zsidók között, holott a leányainak korai fejlettsége s szépségüknek híre általánosan elismert volt, nagyobbrészt egy rettenetes betegség dúlt, amely bizonyos idő multán ütött ki testükön. Sebek fakadtak föl s gennyes váladék tette tönkre formáikat.

Orvosi kutatások alapján sokan azt is állítják, hogy a venerikus betegségek nem Amerikából és nem Nápolyból, hanem tőlük erednek. Annyira elterjedtek a testi vér- és gennyömlések a nép között, hogy Mózes volt az első, aki a ragályosságukat felismervén, mind elűzte s külön csapatokba telepítette őket, ahol nagyobbrészt el is pusztultak.
Ismeretes, hogy Mózes az egészségügyi törvényeket mennyire szigorúan vette s ezeket is, mint minden törvényét: vallási mezbe öltöztette. Éppen a nemi élet terén uralkodó betegségek elfojtására alapította a házastársak hűtlenségéről való törvényt is. Hosszas ceremóniák között álltak papjuk előtt a házastársak s a pap feltételes átka közt itták meg a keserű folyadékot, amely a házasságtörőn a fekélyeket, amelyeket erkölcstelenségével szereznie kellett, kiüttette…

Mózesnek államszervező képessége épen abból állott, hogy meglátta az erkölcsi és anyagi szempontok azonosságát a vallási törvényeit mind biologikus és fiziologikus alapra fektette. Kétségbeesett erővel és vasszigorúság segítségével küzdött a bálványistenek imádása ellen, nemcsak politikai és vallási okokból, hanem azért is, mert Moloch és Bal-Phegor a pogány bálványok - amelyeket Izrael népe azoktól az idegen nemzetségbeliektől vett át, akiktől országukat elhódították - az érzékiség, a faj és egyéniség pusztító kéjelgésbe vitték bele híveiket. Moloch nem volt más, mint a babyloni Melitha vagy a görög Vénus: az istenített nőiesség. Bal-Phegor pedig nem más, mhit Adonis vagy Priapus: az istenített férfiasság.

Moloch egy hétrekeszű, bikafejjel, de női formákkal és tulajdonságokkal ellátott óriási ércbálvány volt, amely tárt karokkal vár az áldozatára. A hét rekeszbe külön adták be az áldozatokat. Gabonamagvakat: az élet csiráját jelezni, gerlicéket: a szerelem odaadásáért, bárányokat: a termékenységért, kosokat: az érzéki kéjek miatt, borjukat: a természet tápereje kedviért, bikákat: a teremtő erő tiszteletére és végre gyermekeket: az istennő tiszteletének igazolására.
Az áldozatok átadása után aláfűtötték a bálványt, amelynek ércteste lassankint izzó lett s a gyötrelmes ordításokat túlharsogta a Molochot szolgáló papoknak dobbal és kezdetleges hangszereikkel való ritmikus lármája. Egyidejűleg körültáncolták a bálványt, amelynek képe így világított be rémesen az éjszakába.

Bal-Phegor ábrázolásáról semmi hiteles hagyomány nem maradt reánk, hacsak nem Selden-é, aki Szent-Hieronymus leírására hivatkozik. Szerinte a férfi istenség személyesítője feltárt ruhákkal, kezében szeméremtestét mutogatva ábrázoltatott. Tény csak az, hogy papjai szép testű, szakáltalan fiatal emberek voltak, testük illatos olajokkal megkenve, akik pénzért, értékekért csak úgy árulták bájaikat, mint másutt az asszonyok.

Kétségtelen, hogy a pederastia ez időben hihetetlen mértékben volt elterjedve. A Vulgata - a bibliának egyedüli hiteles latin szövegű fordítása - effoemináták-nak, a héber szöveg Kedeschim-nek nevezi ez ifjú papokat, akik az istenük tisztelőinek adták át magukat s annak diját úgyancsak a Bal-Phegor oltárára tették le. Hogy azután innen hova került a pénz, arról a történelem nem szól, a főpapok és bölcsek nem hagytak róla semmi adatot. A nemi perverzitás az őrület olyan fokára emelkedett azután, hogy az effoemináták kutyákat is idomítottak e célra s ezek is el- vagy kölcsön adattak.

Éjjelenkint tartották bálványünnepélyeiket a templomokban s az azok körül ültetett szent berkekben, zene és bor segítségével fokozták mámorukat s mikor már idegeik elernyedtek, az ifjú papok hegyes tőrökkel rohantak egymásra s meztelen testüket összevagdosva: a vér melegével izgatták fel a bálványnak áldozó híveket.
Mózes hiába szóratta szét templomaikat és berkeiket, kivonultak az erdők sűrűjébe s csak hosszas és kegyetlen szigor tudta lassankint Izrael népét a fenyegető végmegsemmisüléstől megóvni. Csak úgy lehetett a fajt tönkretevő perverzitásoktól s azok további elterjedésétől megóvni a hithű törzseket, hogy a városok széleire külön kéjnő-telepeket engedélyeztek, amelyen nagyobbára idegen nők űzték iparukat, még pedig ők már a saját számlájukra, nemcsak testüket bocsátván áruba, hanem a zenét kultiválták és báj-italokat is árultak.

Így jutottak el a legális prostitucióhoz s így mentette meg az emberiség ez értékes részét a végpusztulástól ez a legális prostitució. Mert föl van például jegyezve, hogy mikor a zsidók közvetlen az ígéret földjére való bejutás előtt, a moabiták országában táboroztak: 24,000 fia Izraelnek pusztult el a fajtalankodás betegségében s ekkor volt az, hogy „az Úr megparancsolta Mózesnek, hogy mindazokat, akik Bal-Phegornak áldoztak: irtassa ki”. Időnkint azonban minduntalan fel-felujult Moloch és

Bal-Phegor imádása Izrael népénél, így pl. Rehabeam király alatt, aki saját édes anyját is kénytelen volt elűzni országából, mert kiderült róla, hogy a bálványok misztériumaiban vezette szerepet játszott.
Mózes kiterjesztette figyelmét a leányok szüzességének kérdésére, mint amely alapját képezte a családi élet kötelékében való megmaradásnak. A menyasszony legfőbb hozományának deklarálta a szüzességet, olyannyira, hogyha egy férfi azzal vádolta meg nejét a vének előtt, hogy ez nászéjszakáján már nem volt érintetlen, a vének előhívták a leány szüleit s ezekkel a város kapujánál előszólították a férjet, hogy adja elő a panaszát s az asszonyt, hogy hallgassa azt meg.
A vádra a szülőknek elő kellett mutatni leányuk nászingét s ha az nem volt véres, a fiatal asszony meggyalázottnak nyilváníttatott s hazavezették szülei házához s ott az egybegyűlt, szenzációt éhező tömeg kövezte meg. Nem volt tehát csak képletes mondása az Jézusnak, amikor a házasságtörő asszony védelmében odafordult a tömeghez s azt mondta: az vesse reá az első követ, aki magát bűntelennek érzi…

Ha jegyben járó leányról derült ki, hogy magát másnak adta oda, akkor az illető férfival együtt kövezték meg, kivéve ha betudta bizonyítani, hogy a szabad mezőn esett meg egy férfinak, „mert ekkor föl lehetett tenni, hogy segélykiáltásait senki nem hallhatta ...” (Deuteronomium, 28-ik fej.) Ha a leány még nem volt eljegyezve, a férfinek el kellett vennie a leányt és ötven ezüst pénz fizetésére volt kötelezve a szülők részére.

Érdekes különben s úgy a zsidók jellemére, mint Mózesnek a nők iránt való felfogására rendkívül jellemző az a törvény, amely a nők kezének levágásáról beszél. Izrael népe heves vérű volt s a verekedés gyakori eset volt közöttük, még pedig a küzdelem oda irányult, hogy az egyik a másiknak heregolyóit foghassa meg s azokat egy - a keleten később is divatban maradt - szorítással megférfiatlanítsa. Ezzel a fogással nemcsak azt érte el az ügyesebb, hogy ellenfelét megbénította, hanem azt is, hogy az ilyen férfiasságát vesztett ember megbecstelenítettnek tekintetett s az Úr templomába többé be nem léphetett.

Ha férfi követte el a megbecstelenítést, úgy ennek semmi vagy csak abban az esetben volt normális büntetése, ha a veszekedés indító okaiban a győztes volt a hibás. De ha egy asszony segítségére sietett birkózó férjének s ő használta ezt a zsidó „dzsiudzsicu” fogást, úgy a nő tekintet nélkül arra, hogy férjét védelmezte és hogy ki volt hibás a veszekedésben: fél karjának levágására ítéltetett. (Deutoronomium, 23-ik fej.)

Írásunk elején szóltunk arról a nagy disharmoniáról, amely az emberiség vezetőinek elmélete és az élet gyakorlata közt fennforog, azért nem lesz érdektelen itt reámutatni arra a való tényre, hogy Mózes, aki a családi szentély védelmében olyan nagy szigorúsággal járt el és Izrael népe nőinek nemi életét Prokrustes ágyába szorította, ő maga még öreg korában is - Sára asszony minden ismeretes női termékenységre való hajlandósága mellett is - egy fekete aethiop nővel tartott fenn viszonyt.
Talán ez is volt az egyik ok, hogy annyival elnézőbb volt a férfiak iránt és hogy a nőkre vonatkozó törvényeit csak Izrael leányaira adta ki, míg az idegen nemzetségbeli nőknek lényegesen több önrendelkezési jogot engedett.

Így történt, hogy a prostitució a háziélet „tisztaságának”megőrzése céljából már a zsidóknál nemcsak szokás szerint, de törvényileg is védett és egyben ellenőrzött volt és épen a zsidó nők iránt való nagy szigorúság miatt a prostituciót az idegen nők szolgálták, akik a férfiak bujálkodási hajlama mellett állandó melegágyai voltak a rettenetes vérbetegségeknek.

Bölcs Salamon-nak hátramaradt aranymondásai közül jegyezzük ide az ötödiket, amely az ő idejebeli prostitucióra vonatkozik:
„Méz csöpög a kéjnő ajkáról és szája csúszósabb az olajnál, de keserűbb sebeket üt az ürömnél és élesebbeket a kétélű kardnál.”

Bölcs Salamon jól tudta mindezeket, mert Moloch és Bal-Phegor felelevenített ünnepségeiben ő is részt vett olykor, mint mondták: olyankor, mikor memóriája cserben hagyta s elfelejtette - a saját aranymondását. A zsidók mindenkori prófétái kemény harcot vívtak a prostitució elfajulása ellen, közben maguk sem állván annak ellent s ezért volt, hogy nemcsak az utcák keresztezésénél álltak a kéj-sátrak, hanem az Úr templomainak közelében is felállították, mert a forgalom ott élénk volt s az üzleti szellem már akkor is modern.

Jeremiás próféta így aposztrofálja Jeruzsálem városát, amely minden kövében a buja szerelem színét sugározza:
„Örömök leányai, akik itt helyet foglaltok és akik minden kövön és minden fa árnyékában kéjelegtetek, nálatok utálatosabbak akik kereskedést űznek veletek ...”

Ez a kereskedelmi élelmesség, a vezető vének hideg hipokritasága magyarázza meg, hogy a későbbi korban már a zsidó nép vezető szerepet játszik a prostitució terén s maga Ezekiel próféta borzadozva írja le a csipkében és selyemben, ékkövektől ragyogó, illatszerektől bódító kéjnőket, akik az Úr oltáránál is alkudoztak testük ára fölött.
A biblia így adja az Úr szájába a szavakat Jeruzsálemről: „És én azok (t. i. az egyiptomiak) kezébe adlak, akikhez leadtad magadat, pusztítsák el bordélyaidat, rombolják le menedékhelyeidet, fosszalak ki ruháidból, vegyék el arany- és ezüstneműidet és meztelenül, gyalázattal borítva hagyjanak el...”



Fenyves László