logo

XXVII Novembris AD

A görögök

A hellén faj is, mint a többi népek, eredetükben: az u. n. hőskor idején a vendégszeretet prostitucióját űzte, csak amikor kulturális szervezetté kezdtek tömörülni, amikor minden bennük támadó erkölcsi képzetet istenségekké személyesítettek - és ez az idő összeesik a távolabb lakó népekkel való sűrűbb érintkezéssel - jelenik meg náluk is Venus és Adonis szobra, Venus és Adonis temploma s ezekkel együtt kettő: a családi élet határozottabb formája és a vallásos formák közt űzött prostitució.
A phoenicia-beliektől, a Cyprus szigetéről behozott szokások és formák lassankint görög nemzeti tulajdonságokat vesznek fel s a görögök kedviért lassankint kétféle Venus- istennő uralkodik a világon. Az egyik, mint Sokrates írja - tehát Kr. előtt 500 évvel - az égi Venus, a tisztaság istennője: Venus-Urania, a másik a földi örömök érzékiség istennője: Venus - Pandemos, Zeus és Diana leánya. Úgy látszik, az előbbi a családi élet, a másik a bujálkodás forrása volt.


Állami bordélyház

A prostituciónak s ezzel a görög nép nemi életének korszaka attól az időtől kezdve érdekel bennünket, amikor Solon, népének nagy törvényhozója, a legális prostituciót vezeti be Athénben. A Venus-Pandemos templomában ugyanis ez istennő papnői minden hónap negyedik napján istentiszteletet tartottak, amely napon a testükkel keresett összegeket mind istenük oltárára s a főpapoknak áldozták. Olyan nagy összegek voltak ezek, hogy Solon, aki minden igyekezetét a görög állam megerősítésére összpontosította, arra a gondolatra jutott: jó lenne ez összegeket az állam pénztára részére megszerezni.

„Az állam minden polgárának jólétére” tehát egy hatalmas bordélyházat építtetett, amelybe az állam kincstárából vásárolt és az állam által öltöztetett és eltartott rabszolganőket vásárolt, akiket a házba lépő férfiak egy obulus fejében nemi kívánságaik kielégítésére használhattak. Az állami nyilvános bordélyház főfelügyeletét a köztársasági tanács egyik tagja gyakorolta - olyan intendánsféle lehetett - s a közvetlen felügyeletet és az üzemet is állami alkalmazottak vezették.
Valószínű, hogy Solonnak az állami jövedelmezőség szempontján kívül az is célja volt e bordélyházakkal, hogy népét az ott is elterjedt fajtalanságoktól ez által leszoktassa és megvédje. A bordélyházaknak ugyanis rendes szabályaik voltak, amelyek között minden tilos kéjelgés is fel volt sorolva. Célja volt továbbá a családi élet védelme.

A Solon-féle bordélyházak rendszeréből csakhamar az örömleányok három fajtája keletkezett, amit azért lesz érdemes kissé részletesebben megismernünk, mert azt fogjuk látni, hogy ez ugyanaz volt - ami ma a kultúrnépek államilag tűrt prostituciója. Az első és egyúttal legalacsonyabb klasszis volt a dicteriádák osztálya. Ezek voltak „Solon leányai”, az állami pénzen vásárolt rabszolganők, akik Piraeusban, Athén e külvárosában voltak telepítve s akik reggelenként bemehettek ugyan a fallal körülvett városba bevásárolni szükségleteiket, de akkor is ruházatukkal voltak megkülönböztetve s ilyen időtájt tartózkodniuk kellett minden csábítástól. Este, ha a nap alkonyodott, akkor volt az övék a külváros, de viszont ilyenkor a tulajdonképpeni Athénnek várkapuin nem léphettek be.

A bordélyházakat Dicterion-oknak nevezte az athéni polgárság, Minos krétai király feleségéről, aki annyira obscen erkölcsű volt, hogy bikákkal kéjelgett. A dicterionoktól kapták lakóik a nevüket: dicteriádák. A prostituáltak második osztálya az auletridák voltak, akiknek vegyes hivatásuk s ennek révén szabadabb életük volt. Nemcsak a férfiak nemi vágyainak kielégítésére szolgáltak, hanem ők voltak Görögország zeneművészei is.

Tudvalevő, hogy a zeneművészet ellentétben a képzőművészettel, abban az időben primitív korát élte s tisztán a lakomák és orgiák ingerlő fűszere gyanánt használtatott, ezenkívül mint szükségei kísérete a táncnak, amelyet mint a szobrászattal azonos alapú művészetet, a görög polgárok nagyobb mértékben értékeltek. Ezek az auletridák vagy flótaművésznők tehát a zenét, éneket és a táncot kultiválták iparuk mellett s szabad volt belépniük a polgárok házaiba, ha azok által hívattak, íme, a ballerinák, női zenekarok, a dívettek egészségügyi lapos rendszere. Végül a hetarák voltak Görögország kokottjai. Akik nem mindenkinek adták oda magukat, hanem csak annak, aki vagy nagyon megfizette őket s ennek révén őrült kedvteléseiket ki tudták elégíteni, vagy olyannak, aki divatban volt.

Divatban volt a szépsége, államférfim, hadvezető vagy művészeti tulajdonsága és szerencséje folytán s akit egy másik hetarától kellett elhódítani. Ezek voltak az akkori idők Dubarryjai, Poitiers Johannái. Ezek a hetarák már erre a pályára neveltettek, műveitettek, minthogy Görögországban a törvénytelen gyermek viselni volt kénytelen anyja szégyenét s nem nyerhetett polgárjogot, ha csak valami nagy szolgálatot nem tett hazájának, mint pl. Themistokles, aki egy dicteriadának volt a fia s aki épen ezért egy győzelmes csatája után Piraeusból pompás fogaton vitette át magát Keramikosba - Athén másik előkelő elővárosába - és a fogatot négy ló helyett négy dicteriada húzhatta, ami akkor nagy megtiszteltetés lehetett.

A hetarák Keramikusban is laktak, saját villáikban s hiába dörgött ellenük Demosthenes, a befolyás révén, amit Athén és Görögország más városainak vezető embereire gyakorolni tudtak: ítéletet nem lehetett ellenük kapni és lassan kint polgárjogot is szereztek maguknak a haza iránt tett ez vagy amaz szolgálataik fejében.
Abban is meg voltak különböztetve az előbbeni két klasszistól, hogy fölöttük csak az aeropág bíráskodhatott, míg a másik kettő fölött alárendelt tisztviselők. Keramikos villanegyede volt Athénnek, a várfalakon kívül, tele sétaterekkel, istenek pompás templomaival, győztes hadvezérek és jeles honpolgárok szobraival s egyúttal a hetarák korzójával.

Este, ha leszállt a nap, ott jártakkeltek ragyogó ruháikban és pompás ékszereikben s nem voltak olyan kényesek, mint a mai hetarák, mert ha eljött az éjjel sötétje vagy a holdvilág enyhe fénye - így emlékezik meg Aeschinos - a gyanútlan járókelőnek úgy tetszhetett, mintha a szobrok az élet sóhaját hallatnák minden oldalról. Ha azután közelebb ment egy szobor talapzatához, rendesen egy fiatal athénit és egy athéni hetarát talált összeölelkezve.

Láttuk már, hogy a Dicterion-ok jövedelme az államé volt. Az auletridák és a hetarák pedig adót fizettek, amelynek összegét, illetve beszedését bérbe adták egyes kufároknak, akik nem riadtak meg a sokszor hatalmas leányokkal való pörösködéstől. A testi örömök különböző rangú leányai a ruházatukban bizonyos ismertető jeleket viseltek, részben saját érdekük miatt, részben, hogy a polgárok feleségeitől és leányaitól megkülönböztethetők legyenek. Egyszínű ruhát nem volt szabad viselniük, hanem főleg csikós ruhát.

Az alsóbb rendűeknél a pur-pur piros és aranysávos öltözet volt gyakori, amely olyanformán volt szabva, hogy keblük szabadon látszott, hajukat pedig kibontva viselték és virággal díszítették. A viseletek miatt ugyan sokszor erős kavarodás volt az athéni társadalomban, mert ha valamelyik hetära olyas divatot talált fel, amely elismerést aratott, úgy a polgárnők legalább is hasonló összetételekkel és formákkal igyekeztek versenyezni.



Fenyves László