logo

VII December AD

Mennyibe került

A hetaira társadalmi helyzete, ismeretségi köre, népszerűsége határozottan megnyilvánul az árában. Természetes, hogy egy kezdő, nem is túlságosan szép peiraieuszi fruska nem keres annyit, mint egy Hellasz-szerte ismert, irigyelt, csak a legmagasabb körökben mozgó hetaira.

Nézzük a számokat: egy drakhma 4,37 gramm ezüst, amely 1983 februárjában 42,82 Ft-nak felel meg. Egy drakhma egyhatoda az obolosz, amelyből hármat kapott napidíjul egy athéni polgár a Kr. e. 5. század végén. A legolcsóbb hetairák már öt-tíz drakhmáért kötélnek álltak, ami tíz-húsz napi napidíjnak felelt meg. Külföldiek, gazdagabb kereskedők azonban ugyanezeknél a hölgyeknél is legalább egy-két minát (egy mina = száz drakhma = 436,6 gramm ezüst) fizettek, mint ahogy egy szűzlánnyal töltött első éjszaka is egy minába került. Ennél jóval többe került, ha valaki a hetaira hűségét is meg akarta vásárolni, vagyis kikötötte, hogy más ügyfele nem lehet. Nyolc hónapra egy jobb hetaira hűsége belekerült egy talentumba, vagyis hatezer drakhmába.
A legtöbb, amit hetaira egy éjszakáért kért, 10 000 drakhma volt. Ezt az ajánlatot az ünnepelt Laisz tette Démoszthenésznek, a híres szónoknak. Démoszthenészt mellbe vágta az összeg és csak annyit mondott: „Drágán szerzett megbánás lenne a vége”. (A tízezer drakhma egyébként, bár tudjuk, hogy minden átszámítás csalóka, 800-as finomságú tört ezüsttel számolva 428 260 Ft-nak felel meg.)

Összehasonlítási alapul a korabeli rabszolgaárfolyamok szolgálhatnak. Kr. e. 413-ban egy thrák rabszolganőt 220 drakhmáért árultak, de ha idősebb vagy csúnyácska volt, már 135 drakhmáért is odaadták. Nem egy alkalomra, hanem örökre.

Költséges mulatság volt a hetairák társaságában időzni, nem is mindenki engedhette meg magának. Az is igaz, hogy kevésbé keresett hetairáknál természetben is lehetett fizetni, és az áruk értéke meglehetősen különböző volt.
Érdekes áttekinteni, mi mindent fogadott el egy hetaira: nehéz nyaklánc smaragdokkal, fülbevaló, szőnyeg, egyszerű nyakék, finom gyapjúkelme, sziküóni saru, föníciai mirrha, küproszi hagyma, sózott hal, egy korsó kariai aszalt füge, güthioni sajt. A közhangulat egyébként az apróbb ajándékokért történő szolgáltatást nem is ítélte el annyira, ezért írja Arisztophanész, hogy „nem kíván pénzt a jóféle”. (Plutosz 156.)



Forrás: Németh György - A hetairák és az idegenforgalom