logo

XXII Novembris AD

Védelmi erősségek

A kora császárkorban nemcsak a táborok és erődök alaprajzát határozták meg áthághatatlan szabályszerűségek, hanem egymástól való távolságukat is. Ahol a terepviszonyok és a földrajzi adottságok lehetővé tették, sík terepen, egymástól azonos távolságban sorakoztak az erődítmények. A Hadrianus-falon például mérföldenként ismétlődtek a falhoz hozzáépített castellumok, közöttük pedig – a táborok közötti távolságot harmadolva – 2-2 megfigyelésre alkalmas torony helyezkedett el.

A limes vonalak többé-kevésbé állandó határokká válása és a legio egységek korábban ideiglenes állomáshelyének állandósulása természetesen az erődépítészetben is változásokat idézett elő. A korábban fából és földből épített őrtornyok, castellumok, legiotáborok ekkortól fokozatosan kőből épültek újjá.
Kezdetben még követték a klasszikus formákat: a táborok továbbra is szabályos alaprajzot és belső elrendezést mutattak, s a 2. század első felében a védelemre történő berendezkedés is legfeljebb csak az időt állóbbnak mutatkozó kő építőanyagban tükröződött. A kőtábor sarkai továbbra is lekerekítettek voltak, a tábor kőfalain általában csak a kapuknál, esetenként az oldalfalaknál, ritkán a tábor sarkain voltak tornyok, amelyek azonban ekkor még mindig a tábor felőli oldalon épültek.

romaikor_kep



Ez a helyzet akkor kezdett megváltozni, amikor a tábor már nemcsak megerődített állandó szállást jelentett a hadsereg számára, hanem a táborból vívott harcra, ostromra, egyszóval a védekezésre is be kellett rendezkedni. Ekkor jelentek meg a késő császárkori erődépítészetre jellemző ún. előreugró kapu-, oldal- és saroktornyok, amelyek változatos formát mutatnak. Ismerünk kör, félkör, U, négyzet alakú előreugró tornyokat, a táborsarkakon pedig a Duna-vidéken megjelennek a legyező alakú saroktornyok. Ezzel a megoldással lehetővé vált a tábor környékének őrszemek kihelyezésével történő szemmel tartása, egyúttal védhetővé váltak a táborfalak is.

A kora császárkorban épített táborokat a 2–3. század fordulójától kezdődően – az adott területen jelentkező ellenséges támadások súlyosságának függvényében – korszerűsítették. Az új taktika szempontjából használhatatlan védműveket alapjaikig lebontották, és helyükbe – sok esetben a tábort körülvevő árkok betemetésével – létrehozták a biztonságosabb, előreugró tornyokat, amelyekre már hajítógépeket is fel tudtak állítani.
A védekezésre berendezkedésre utal az is, hogy a falak vastagsága minden korábbi méretet felülmúlt: nem ritkák a 3-4 méter vastagságú erődfalak sem. Hogy megakadályozzák az ellenség könnyű bejutását az erődbe, a korábban általánosan használt 4 táborkapuból hármat befalaztak, és csak egyet hagytak meg – természetesen ”modern” toronnyal megerődítve. Az újonnan épített késő római táborok pedig eleve csak egy-két kapuzattal épültek.



Borhy László

Forrás
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_castrumtol_a_limesig_romai_erodepiteszet/
..