logo

XXII Novembris AD

A legiós tábor anatómiája

A köztársaságkori és kora császárkori erődépítészetre azonos ismérvek jellemzők. Mindenekelőtt meg kell különböztetni a hadjáratok során, akár napról napra is újból felállított nyári vagy menettáborokat (castra aestiva), illetve a hosszabb időn át szállásként szolgáló téli táborokat (castra hiberna). A császárkor 2. évszázadáig ezeket a táborokat fa- és földkonstrukció jellemezte, kőből legfeljebb a táborkapuk épültek.

A táborhely elfoglalása és kiépítése a következőképpen történt. Amikor a sereg esti vagy téli szálláshelyére érkezett, a legio parancsnoka és a tribunusok meghatározták azt a központi helyet, ahol a parancsnoki sátor állni fog, és amely kiindulópontja (origo) lesz a szabályos elrendezésű tábor kimérésének.
A tábor kimérése egy földmérő eszköz (groma) segítségével történt, amely földbe szúrható állványra excentrikusan rögzített egyenlő szárú, derékszögű fakeretből, valamint a fakeret sarkain madzagokon lógó összesen négy függőónból állt. A mérőeszköz a szabályos távolságokra leszúrt földmérő karókról függőlegesen lelógó madzagok ”benézésével” nagy távolságokra is hajszálpontos egyenesek, illetve azokra derékszögű vonalak kitűzését tette lehetővé.

A középpont kijelölését követően meghatározták a vélt vagy valós ellenség irányát. A táborok tájolásakor ugyanis nem a fő égtájak vagy – mint például városalapítások esetében – az uralkodó szélirány figyelembevétele volt meghatározó, hanem az, hogy az ellenség támadása vagy felbukkanása melyik irányból várható. Ennek megfelelően osztották a tábor területét két nagy részre: az ellenség felé néző, ”elülső táborrész”, a praetentura (a tentum = sátor latin szóból) volt a kisebb, a hátország felé néző ”hátulsó táborrész”, a retentura pedig a nagyobb.

Az így felosztott tábor főtengelyeit két, egymást a tábor középpontjában derékszögben metsző út alkotta: az elülső és a hátulsó táborrészt elválasztó főtengelynek cardo, a táborterületet hosszirányban két egyenlő félre osztó tengelynek pedig decumanus volt a neve. Ez a két tengely határozta meg a táborbelsőt: az összes épület és minden ”alacsonyabb rendű” útvonal irányítottsága a két főtengelyhez viszonyult, és így jött létre a katonai táborokra – és katonai alapítású városokra egyaránt – jellemző derékszögű, illetve párhuzamos elrendezés.
A két főtengely alkotta a tábor fő útvonalait, amelyek a 4 táborkapuhoz vezettek. A praetenturát keresztülszelő út neve a via praetoria, és erről kapta nevét az a kapu is, amelyen át az út elhagyja a tábor területét (porta praetoria).

romaikor_kep



Aquincum legiotáborában például ez a ma is látható főkapu a Duna felőli (keleti) táborfal közepén, a praetentura felőli oldalon található, mivel a Duna túlsó partjáról volt várható az ellenség felbukkanása. Ugyanennek az útnak a retentura felé folytatódó része a via decumana volt, a kapu pedig a rajta áthaladó útról a porta decumana nevet kapta. Az elülső és hátulsó táborrészt elválasztó főutat via principalisnak nevezzük. Az általa metszett bal oldali táborkapu a porta principalis sinistra, a jobb oldali pedig a porta principalis dextra nevet viselte.

A főutak által határolt negyedekben kaptak helyet a szigorú rend szerint – a cohorsok és centuriák csapatszámát figyelembe véve – elhelyezett legénységi barakkok, amelyek kisebb körletekre (contubernia) voltak osztva.
A via principalis alatt, a retentura felé eső részen volt a táborparancsnoki központ (principia), amely a parancsnoki és táborirodáknak (officia), a zászlószentélynek (aedes), a tábori kincstárnak (aerarium), a fogdának (carcer), valamint a – parancskihirdetés, gyülekezések stb. céljára szolgáló – csarnoknak (basilica) adott helyet.

Általában a principia közelében helyezkedett el a táborparancsnok lakóépülete (praetorium). Helyetteseinek, az öt senatori rangú és az egy lovagrendi tribunusnak a lakóházai általában a via principalis másik oldalán álltak. Aquincumban a régészek a jobb oldali táborkapu közelében tárták fel a katonai tribunus házát, amelynek helyreállított romjai a mai Flórián tér területén láthatók.
A tábor részét képezték még a javítóműhelyek (fabricae), az élelmiszerraktárak (horrea) és a kórház (valetudinarium). A táborok köré a külső védelem és megerősítés célját szolgáló sáncból (agger) és árokból (fossa) álló védművet (vallum) vontak.

Ugyanez a szabályos elrendezés jellemezte a kora császárkor végéig a legiotáborokon kívül az általában 500, néha 1000 fős gyalogos vagy lovas segédcsapatok (auxilia), valamint az egészen kisméretű egységek (pl. 30-40 fős ún. numeri) lényegesen kisebb alapterületű táborait, amelyeket castellumoknak nevezünk.



Borhy László

Forrás
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_castrumtol_a_limesig_romai_erodepiteszet/
..