logo

I December AD

A határvidék.

A római hadsereg jelentős része állomásozott a politikailag fontos területeken, mint például a keleti nagyvárosok környékén, és természeten Rómában is, ahol a praetorianus gárda és a hozzá rendelt egységek létszáma folyamatosan nőtt. Voltak a birodalomnak olyan belső területei, melyeket az ellenállási mozgalmak vagy a fosztogató bandák miatt sosem sikerült a rómaiaknak teljes mértékben ellenőrzésük alá vonni, ezért ezeken a helyeken is nagyobb létszámú helyőrség felállítására volt szükség. A hadsereg legnagyobb része azonban a határvidéki provinciákban tartózkodott.
A principátus alatt ezek a támaszpontok egyre inkább állandó jelleget öltöttek, és a gerendából épült nádtetős épületeket lassan cseréptetős kőépületek váltották fel. Az elmúlt évszázad során a régészek számos katonai támaszpont helyét tárták fel. Az erődítmények elhelyezkedése, úgy tűnt, megmutatta, hogy mi volt az, ami elsődleges fontossággal bírt a hadsereg számára az adott provinciában. A leletek alapján számos egység nagyon hosszú ideig, olykor évszázadokig is, ugyanazon a támaszponton állomásozott. Az egy provincián belül szolgáló egységek számában és típusában, valamint a helyőrségek elhelyezkedésében kimutatható módosulásokat gyakran a katonai helyzet megváltozásával magyarázták.

Amint a korábbiakban is láthattuk, az, hogy egy katonai egység adminisztratív központja egy adott támaszponton volt, még nem feltétlenül jelentette azt, hogy a legénység zöme is mindig — vagy akár az idő nagy részében — ott tartózkodott volna, ahogy azt sem árulja el, hogy az egység pontosan mit csinált. Számos egység nagy területen szétszórva, különítményekben végzett különféle feladatokat. Egy olyan erőd, melyet eredetileg egy cohors quingenaria számára építettek, nem volt annyira speciális szerkezetű, hogy ne tudott volna számos egyéb célt szolgálni. Helyt adhatott az eredeti típusú egységnek is úgy, hogy annak legénysége kis részben vagy zömében bármikor távol lehetett a bázistól, de állomásozhattak benne különböző fajta egységek különítményei is, a legionáriusoktól kezdve az irreguláris csapatokig. Néhány rövid időszakot, illetve konkrét válsághelyzetet kivéve nem valószínű, hogy egy ilyen erőd az eredeti befogadóképességénél lényegesen több katona számára nyújtott volna állandó szállást anélkül, hogyne vált volna veszélyesen túlzsúfolttá. Még inkább igaz ez a nagyobb méretű légiós helyőrségekre.
Amióta a légiós támaszpontok megszűntek állandó téli szállásként működni — ahol a teljes egység megpihent a hadjáratok közti hónapokban —, csak rendkívül ritka esetben történt meg, hogy egy légió teljes létszámban az erőd falain belül tartózkodjon. Nem lett volna ugyanis semmi értelme mintegy 5000 embert tétlenül egy helyben tartani és várni, amíg kialakul egy nagyobb szabású katonai konfliktus, amikor oly sokfelé volt szükség a katonaság munkaerejére. A legionáriusok tehát hivatalnokként, építőmunkásként, mérnökként, rendőrként, iparosként, illetve előretolt állások legénységeként szolgáltak, a kisebb hadjáratokra pedig teljes cohorsokban vagy egyéb, váltakozó méretű különítményekben indultak.

A római hadsereg állandó lendülettel, folyamatosan munkálkodott, tagjai a katonai és polgári feladatok széles skáláját végezték. Az, hogy ismerjük egy adott provincián belül a katonai létesítmények elhelyezkedését, magában még nem árul el semmit arról, hogy a tartomány hadserege milyen tevékenységet folytatott a mindennapokban. Mégis — annak ellenére, hogy tudjuk, számos katona valószínűleg az egységétől távol teljesített szolgálatot — a határsáv közelében felépített nagyszámú erődítmény mindenképpen arra utal, hogy a hadsereg ezekre a területekre összpontosította a legnagyobb figyelmet. E létesítmények felépítése komoly anyagi ráfordítást igényelt, nem is beszélve az olyan hatalmas kiterjedésű határvédelmi akadályokról, mint Hadrianus vagy Antoninus fala. Irodalmi forrásaink, különösen az 1. századtól kezdve, keveset árulnak el a birodalom határvidékén zajló tevékenységről. Így tehát a határvidék szerepét és működését elsősorban a régészeti kutatások eredményei, néhány irodalmi töredék, valamint puszta logikai következtetés alapján kell megpróbálnunk értelmezni.


Forrás: Adrian Golsworthy - A Római hadsereg története