logo

XII December AD

Szárazföldi kiépített határok (védelem egy kiépített fal vagy sánc mentén)

A szárazföldi kiépített határok első típusába tartoznak azok a létesítmények, amelyek a legjobban hasonlítanak a természetes határoló akadályokra, például a fentebb említett folyókra, tengerekre. Ezek a létesítmények a határfalak, vagy határsáncok. Az előbbibe tartozik Hadrianus császár fala, észak Britanniából, illetve szerkezetét tekintve Antoninus császár fala is, amely szintén észak Britanniában található, a Hadrianus faltól északabbra a skót alföld északi részénél.
Az utóbbi kategóriába tartozik a felső-germán, illetve raetiai limes szakasz, amely felépítésében eltér az előbbi két példától, időrendben azonban megelőzi a britanniai falakat. Továbbá találunk ilyen falszakaszokat Dacia provinciában, illetve észak- Afrikában.

A felső-germán-raetiai limes felépítésének megkezdése Domitianus nevéhez köthető. Valószínűsíthető, hogy a chattusokkal vívott háború következtében építhették Kr. u. 83-85 között. A határszakasz ekkor egy fa-föld konstrukciós sáncvonal lehetett, amelyet 5-600 méterenként őrtornyokkal erősítettek meg. A sáncvonal valószínűleg több átépítési perióduson esett át, amíg el nem érte közel végső formáját a Kr. u. 2. század végére.
A raetiai limes szakasz esett át a nagyobb változáson, itt ugyanis a fa sáncvonalat szilárd építőanyagból épített kő-tégla fal váltotta fel, amely a Rotenbach völgyben találkozik a germán fa sáncvonallal, a két provincia határánál. A raetiai limes építésének idejét Septimius Severus császár uralkodására teszik, a Kr. u. 206-os évre.

A germán-raetiai limes, szerkezete alapján, fő feladata a római és barbár területek elválasztása, a határsáv elszigetelése és az ellenséges mozgások megfigyelése lehetett. A fal szerkezete nem tette lehetővé, hogy komolyabb ellenállást fejtsenek ki egy esetleges támadás esetén az ott állomásozó katonák. A falon ugyanis nem volt járószint és a régészeti kutatások nem tártak fel védelmi létesítményeket a fal előterében, illetve a fal védelmét ellátó erődítések és katonai táborok a provincia belseje felé haladva, mélyebben épültek fel és nem a fal közvetlen közelében. Ilyen formán egyfajta korai mélységi elrendeződést kapunk a germán limes szerkezetében.

Hadrianus császár fala volt az első olyan komplex határlétesítmény, amely nem pusztán elválasztó és megfigyelő funkcióval bírt, számottevő védelmi potenciállal ellátott építmény volt. A falakon járószint található, illetve a fal szerkezetének szerves részét képezték 11,7 kilométerenként (7 1/3 római mérföld) épített segédcsapattáborok, illetve az úgynevezett mérfölderődök, amelyek 1,48 kilométerenként (1 római mérföld) követték egymást. A fal 130 kilométer hosszan (80 római mérföld) kötötte össze a mai Wallsend (római nevén Segedunum) városát a Solway öböl bejáratával.
Ahol a földrajzi adottságok lehetővé és szükségessé tették, ott a fal előterében árokrendszereket hoztak létre, illetve a fal mögött, az egykori római provincia területén használtban maradt az úgynevezett Stanegate útvonal mentén felépített erődrendszer, illetve egy fa-föld sáncvonalú falszerkezet is, az úgynevezett vallum. Az így kapott védelmi rendszer mélységi elrendeződésű és többsörösen szavatolja a provincia biztonságát. Azonban az egyes rétegeknek nem merülhetett ki ennyiben a feladata. Ismert, hogy Hadrianus fala mentén jelentős polgári lakosság is élt.
A vallum feladata lehetett a civilek valamint a kereskedelmi áruk forgalmának biztosítása, újraellenőrzése. A Hadrianus fal mélységi elrendeződését további réteggel látja el a faltól északra levő előretolt erődítések rendszere.

A Hadrianus falától északra található Antoninus Pius császár fala, amely 60 kilométer (40 római mérföld) hosszan épült fel a Clyde folyó torkolatától a Forth öbölig. A falat Kr. u. 142-ben kezdték építeni a rómaiak Lollius Urbicus helytartósága alatt. Szerkezetileg megegyezik Hadrianus falával, ugyanúgy segédcsapattáborok és mérfölderődök találhatók rajtuk. Azonban található néhány különbség is, amely szembetűnő lehet. Elsőként fontos megemlíteni az építőanyagot.
Hadrianus fala kőből épült, amíg az Antoninus fal tőzegtéglából, illetve fából képeztek a járószintjén mellvédet. Ezen felül csak a mérfölderődök északi falán találhatunk rajta tornyokat, önálló építészeti elemként nem fordulnak elő. A tornyok helyett találhatunk azonban egy speciális funkciót betöltő építészeti képződményeket, úgynevezett megfigyelő teraszokat, amelyeknek valószínűleg megfigyelő - jeladó funkciójuk lehetett. Az építési alapanyagtól eltekintve Antonius fala sokkal kifinomultabb és erősebb lehetett, mint Hadrianus fala.

Az erődök közötti távolság kevesebb, mint 3 kilométer volt, illetve ezek a mérfölderődökkel együtt alkottak egy rendkívül erőteljes láncolatot. Valószínűsíthető, hogy Antoninus Pius csak ideiglenes építménynek szánhatta, amíg megszilárdítja a Hadrianus faltól északra elfoglalt területeket, azonban halála ebben megakadályozhatta, mivel a falat a Kr. u. 160-as évek elején feladták a rómaiak.
Kis időre Septimius Severus britanniai hódításai révén is használatban volt, azonban ő sem tudta megszilárdítani itt hatalmát, így utódai ismételten feladni kényszerültek ezt a védelmi vonalat.
Amíg Antoninus fala képezte az elsődleges védelmi vonalat, arra az időre valószínűleg Hadrianus falának nagy részét feladták. Bizonyíték van arra, hogy a Hadrianus falon található mérfölderődök kapuit szándékosan megrongálták, az ajtófélfákat tartó kőalapzatot összetörték. Ez egy gesztus értékű művelet lehetett, amellyel a nyitott kapuk politikáját hirdethették a faltól északra élők számára.

A segédcsapattáborokról nincs részletes információ, a környezetükben működő civil települések tovább működtek, valószínűsíthető, hogy az erődökben maradhatott némi helyőrség, amely rendfenntartó funkciókat láthatott el a Hadrianus fal mentén. Antoninus falának feladása után megjavították a Hadrianus falán keletkezett sérüléseket, illetve tovább szűkítették a bejárókat a mérfölderődökön, így minden bizonnyal csak a katonaság használhatta, polgári forgalomra ezek a létesítmények alkalmatlanok voltak.
A polgári forgalom, illetve a faltól északra irányuló kereskedelem a főbb útvonalak mentén és a segédcsapattáborokon keresztül folyhatott. Ott minden bizonnyal jelen lehettek olyan magasabb rangú tisztek, akik illetékes vámtisztként ellenőrizhették a személyi és áruforgalmat.

Röviden megemlíteném az észak-afrikai limest, illetve a Dacia provinciában fellelhető falszakaszt. Az előbbi erődítést a kutatás a Fossatum Africae névvel szokta illetni, amelyet szintén Hadrianus uralkodásához kötnek, a Kr. u. 120-as évek közepére, végére készülhetett el.
Az afrikai rendszer alapvetően három szakaszra különíthető el, az első az Aurés hegytől dél-nyugatra kezdődik és 60 kilométer (37 római mérföld) hosszan fűt Gemalla erődjéig, a második szakasz Gemalla erődjénél kezdődik és 45 kilométer (28 római mérföld) és észak-nyugat irányba tart. A harmadik szakasz tovább halad észak-nyugat felé hozzávetőlegesen 140 kilométer (80 római mérföld) hosszan, bekerítve a Hodna hegység keleti végét.
Az afrikai védelem szerkezetéről kevés információ létezik, többnyire légi fotók alapján tudták azonosítani a kutatók az egyes szakaszokat. A fal szerkezetéhez tartozik, hogy tőzegtéglából épült, tornyok és kapuk találhatók rajtuk. A kapuk keskeny átjárók, 1,9 méter szélesek és tornyok szegélyezik őket. Nem ismerjük pontosan az itteni falszakaszok működésének mechanizmusát, de a szerkezeti hasonlóságok alapján a védelmi potenciáljuk a germániai limeshez hasonló lehetett.

A Limes Transalutanus Dacia provinciában a havasalföldi síkságon át megszaggatva, közel 50 kilométer (30 római mérföld) hosszan húzódott. A fa-föld sáncrendszer a limes-utat védhette és mai napig jól kivehető, néhol akár 7 méter magasan is fennmaradt. Ez a határszakasz szintén csekélyebb védelmi potenciállal rendelkezhetett, mint a britanniai falak, azonban a környező terület természeti adottságai miatt már nem feltétlen lehetett szükség egy teljesen felépített védelmi vonalra.

Összehasonlítva a csoportba tartozó falak és sáncok rendszereit mindenképpen kitűnik, hogy a Britanniában található falak a legjobban kiépítettek és a lehető legnagyobb védelemmel látták el a provinciát. Az itt található Hadrianus és Antoninus fal a mesterséges határvonalak kategóriájának a csúcsát képezik és olyan egyedülálló megoldások találhatók rajtuk, amelyek sehol máshol a Római Birodalomban.
A falak szerkezete, szintén önállóan az egész Birodalomban, lehetővé tette, hogy magában is védhető legyen, mindenféle egyéb erődítés nélkül, azonban az építtetők további erődöket, mérfölderődöket, tornyokat, jelzőteraszokat adtak hozzájuk, amelyekkel tovább erősítették a falak védhetőségét.

A germániai, afrikai és dáciai limesek esetében mindenképpen szükség lehetett a hátországban emelt erődítésekre a határvédelem működtetéséhez, mivel itt a falak, szerkezetükből adódóan, önmagukban nem képeztek jelentős védelmet. Valószínűleg határsáv jelölő funkcióval bírtak, illetve a váratlan, kisebb volumenű betöréseket voltak hivatottak megakadályozni.



Forrás: Horti Gábor: A Római Birodalom határai. International Relations Quarterly, Vol. 4. No. 2. (2014 nyár) 14 p.