logo

XII December AD

A római határok kialakulása

A Római Birodalom határai fokozatosan alakultak ki a folyamatos hódítási tevékenység következtében. Azonban a hódítások intenzitásának csökkenésével, majd később teljes megszűnésével a római határok nem váltak statikussá, folyamatosan változtak, a nyugati birodalomrész széteséséig.

Előbb a pun, majd az ezt követő makedón háborúk következtében Róma a Földközi-tenger meghatározó hatalmává vált. A hódítások révén Róma jelentős gazdasági és területi nyereségre tett szert, amelynek következtében a hódítások tovább folytak egészen a Kr. u. 2. század kezdetéig, Traianus császár uralkodásáig (Kr. u. 98-117). Történt ez így annak ellenére, hogy Augustus császár (Kr. e. 27 - Kr. u. 14) a Kr. u. 9-ben történt teutoburgi katasztrófa után, végrendelkezése közben hódítási tilalmat rendelt el utódainak, amelyet természetesen nem tartottak be.
A hódítások több szempontból fontosak lehettek egy császár számára. Claudius császár (Kr. u. 41-54) például azért hódított, hogy bizonyítsa rátermettségét a trónra. A trónra kerülés ilyen fajta bebiztosítása nem volt ritka eljárás, nem Claudius volt az egyetlen. Ezen felül gazdasági előnyökkel is járt, mivel a zsákmány és az eladott rabszolgákból származó bevételek bőven megtérítették a császári udvar számára a hadi kiadásokat.

A Kr. u. 2. század elejére azonban némileg csökken a harci kedv, illetve a hatalmas kiterjedésű Római Birodalom számára már túl nagy anyagi ráfordítással jártak a további hódítások.

A 2. század közepén a markomann - quad - szarmata háborúk (Kr. u. 167-180) során bebizonyosodott, hogy inkább a védelemre kell helyezni a hangsúlyt, mivel a nagy tömegben, koncentráltan támadó barbárok át tudják tömi a kezdetlegesnek mondható, éppen csak kiépült római védelmet.

Az utolsó császár, illetve dinasztia, aki hódítani tudott, az Septimius Severus, illetve a Severus-dinasztia. Az ő idejükben a Közel-Keleten történt további hódítás, amelynek során új provinciákat is szerveztek a Birodalomhoz csatolt területekből. Septimius Severus a Pescennius Niger elleni polgárháború után benyomult a Perzsa Birodalomba és az itt szerzett új területekből és a korábbiak átszervezése után két provinciát alakított ki Kr. u. 194-197 között Mesopotamia és Osrhoene névvel.

A Septimius Severus (Kr. u. 193-211) után következő uralkodók azonban nem tudtak új területeket meghódítani, annak ellenére, hogy a szándék még a Kr. u. 3. század közepén is megvolt a rómaiakban. A későbbiekben a mindenkori császárok már kevésbé területszerző, inkább fegyelmező, megelőző jelleggel lépték át seregeikkel a római határt. Nagy területi változások a Kr. u. 3. század után már nem érték a birodalmat, új provinciák csak az átszervezések miatt jöhettek létre.

A római határok kialakulása a Kr. u. 1. század végére tehető, a határvédelem kiépülése Domitianus idején kezdődhetett. A határvédelem alapjai, a legio táborok előzményei, a csapatok elhelyezkedése ebben az időszakban öltött egy szilárd formát. A táborok és erődítések szilárd építőanyagba történő átépítése Hadrianus (Kr. u. 117-138) és Antoninus Pius (Kr. u. 138-161) idején történhetett. Ezt követően a határvédelem folyamatosan fejlődött, átalakult.

A fejlődési folyamat a Kr. u. 5. század végéig tartott, habár az utolsó nagyobb építési szakasz Valentinianus (Kr. u. 364-375) császár uralkodására tehetjük. Ez után nem tudunk nagyobb átalakításokról, fejlesztésekről.


Forrás: Horti Gábor: A Római Birodalom határai. International Relations Quarterly, Vol. 4. No. 2. (2014 nyár) 14 p.