XXVIII Maius MMXVII AD

Városi feltárás

Definíció
A másik, ma már túlhaladott álláspont szerint a városi feltárás az, amelyik a történeti városmagok területén zajlik, azaz a városi régészetet a történeti városmagok kutatásával azonosítja. Ez a megközelítés abból a kétségtelen tényből adódik, hogy a mai városi régészet a történeti, elsősorban középkori városmagok kutatásából nőtt ki. A városi régészetről szóló újabb publikációk azonban, már túlhaladva a korábbi állásponton, nemcsak a középkori városok kutatását sorolják a városi régészet körébe, hanem a modern város teljes területének aktuális arculatához vezető, a kezdetektől a jelenkorig tartó történeti folyamatok egészét és az ehhez kapcsolható környezetrégészeti és településszerkezeti kutatásokat is.
A városi régészet modern fogalma tehát egyre inkább átalakul település-régészetté, következésképpen ennek terepi szakasza, a városi feltárás is – a kutatás tárgyának megfelelően – ki kell, hogy terjedjen a város teljes területére. Az magától értetődő, hogy a feltárási technikát a lelőhely jellegének és a környezet adottságainak megfelelően kell megválasztani. Minél közelebb vagyunk a történeti városmaghoz, annál speciálisabb feltárási technikával kell dolgoznunk. Ezek a történeti városmagtól távolodva közelíthetnek a „zöldmezős” kutatások esetében alkalmazott feltárási technikákhoz. A városi feltárásnak azonban minden esetben meg kell felelnie a városi régészet által támasztott általános követelményeknek, s nem csak a feltárási technika tekintetében.


Jogszabályi háttér
A városi régészetre, ezen belül a városi feltárásra általánosságban érvényesek a hazai örökségvédelmi jogszabályok, a városi régészet, a városi feltárás csak a legutóbbi időben lett nevesítve. A korábbi területi alapú feltárási jogosultsági rendszer azonban lehetővé tette a városi régészet topográfiai kutatásokon alapuló működését. Emellett azonban néhány jogszabályi előírás egyáltalán vagy esetenként nem teljesíthető városi terepen.


a feltárások jellege
A városi feltárás a jogszabályokban rögzített régészeti feltárások (megfigyelés, próba- és megelőző feltárás, műszeres lelőhely-felderítés, esetleg terepbejárás) bármelyike lehet, ezeket az örökségvédelmi hatóság írja elő. Bár erre vonatkozóan nincs jogszabály, a hatóság egyes esetekben előzetesen egyeztet a terület régészeti örökségét gondozó területileg illetékes múzeummal.
A hatósági előírások végrehajtása, gyakorlati kivitelezése azonban a városi régészet területén, a városi feltárás keretei között speciálisnak tekinthető. Ezt részben a környezeti adottságok (fedett felület, közművesített, működő városi terület), részben a feltárandó örökség jellege (sokszor folyamatos megtelepedést mutató, egymásra rétegződött, gyakran több méter vastagságú és több ezer évet átfogó rétegsorok), részben pedig a kutatási keretek (folyamatosan futó topográfiai-kronológiai programok) indokolják.

A városi feltárás definíciója szorosan kapcsolódik az integrált régészeti kutatások közé sorolható városi régészethez (lásd a harmadik fejezetben). Ezen belül, a városi régészeti kutatások terepi szakaszát nevezhetjük városi feltárásnak. A városi feltárások, a városi régészet sajátosságai miatt és célkitűzésének megvalósítása érdekében, a más jellegű (pl. a nyomvonalas, ún. autópályás) régészeti feltárásoknál alkalmazott módszerek mellett vagy helyett, számos egyedi vonást mutatnak.
A városi régészet céljáról, sajátosságairól stb. az Integrált városi régészet c. fejezetben szólunk, a terepi, gyakorlati sajátosságokra pedig ebben a fejezetben térünk ki.
Mielőtt azonban ezeket sorra vennénk, nem kerülhetjük meg, hogy kitérjünk a városi feltárásokkal kapcsolatos két, gyakran hangoztatott véleményre. Egyikük a városi feltárás egyik kétségkívül jellegzetes vonását emeli ki, s szerinte a városi feltárás (sőt a városi régészet!) fogalma azonos a fedett városi területen folytatott, rétegkövető ásatási technikával. Ezzel szemben a városi feltárás fogalmának számos más tartalmi eleme is van.

Alapvető kritériuma a kutatási program, a múzeumi adatbázis és a helyi ismeretekkel rendelkező szakmai-kutatói háttér. Egyszerűbben: a feltárást vezető régésznek, vagy régész csoportnak (team) tudnia kell, hogy melyik korszakból, mit keres, s az milyen állapotban várható az adott területen, hogyan kapcsolódik a környező kutatások eredményeihez. Ezek meghatározó szerepet játszanak a feltárás előkészítésében, ami előfeltétele az eredményes, a tudományos-szakmai kérdésekre választ adó feltárásnak.
A feltárások túlnyomó többsége a városban a bontás és építés közötti rövid időszakban történik, egyszeri lehetőség, s az esetek többségében a feltárást követően a terület, a lelőhely(ek) egy része megsemmisül. Az előkészítetlen, felületes vagy elhibázott koncepciójú kutatás korrekciójára vagy későbbi pótmunkákra (pl. telken kívüli kutatásra) városi körülmények között nincs lehetőség.
A városi feltárás során ezért kiemelt szerepe van az előkészítésnek, az előzetes vizsgálatoknak (pl. hatástanulmány) valamint a komplex kutatási módszerek alkalmazásának. Hogy ezeknek a tudományos-szakmai kritériumoknak eleget lehessen tenni, ugyanakkor azt az igényt is ki lehessen elégíteni, hogy a városi feltárás a beruházások ütemével lépést tudjon tartani és finanszírozható maradjon, a fenti kritériumokat magába foglaló, gyakorlott, állandó, szervezett csapatmunkában működő szakmai stábbal rendelkező rendszerre van szükség. Ha ezek nem állnak rendelkezésre, akkor csak „városi területen folyó ásatásról”, s a tudományos eredményesség szempontjából csak egy alacsonyabb szintű régészeti feltárásról beszélhetünk.

Ez utóbbi esetben jelentősen megnő az információvesztés kockázata, a felszínre hozott jelenségek a terület ismerete nélkül elszigeteltek, nem illeszthetők be a korábbi kutatások eredményei közé, s így sokszor értelmezhetetlenek maradnak. Mindez pedig az ismeretek gyengébb szakmai és társadalmi hasznosulását eredményezi.
A régészeti feltárásnak – és nemcsak a városi ásatás esetében – mindenkor tudományos célúnak kell lennie, s nem sorolható kizárólag a „szolgáltató szektor” körébe. Természetesen lehet tudományos cél nélkül is feltárni, de nem érdemes, mert épp az vész el, amiért az egész történik.


Terepbejárás
Városi feltárás keretében a terepbejárás igen ritkán alkalmazható, kevés eredménnyel kecsegtető, kevésbé hatékony régészeti beavatkozás. A terepbejárás városi környezetben igen ritkán alkalmazható, csak olyan fedetlen, városszéli területek esetében, melyek nem estek korábbi környezet-átalakító tevékenység hatása alá.
Általában hatástanulmányok készítéséhez kapcsolódó munkarészhez használjuk, illetve lelőhely-felderítő célzattal, mely a topográfiai kutatások kiegészítő eleme lehet. Azonban csak azon kevés városszéli területek esetében nyerhetünk régészeti információt a felszínről gyűjthető leletanyagból, amelyeket jelenleg is mezőgazdasági művelésre használnak, illetve nem fedettek épületekkel, burkolattal, s nem érintettek modern kori tereprendezéssel (feltöltés, sittlerakás, esetleg szemétlerakás).
A terepbejárás módszere és dokumentálása egyebekben azonos a városon kívüli területeken végzett munkáéval. Előkészítése azonban fokozottan igényli a múzeumi adatbázis használatát és a területet jól ismerő, az adatokat a topográfiai összefüggésükben is értelmezni tudó szakember (több korszak prognosztizálása esetén szakemberek) közreműködését.


Helyszíni szemle
Városi területen a terepbejárást általában a helyszíni szemle helyettesíti. A helyszíni szemlék legfontosabb célja a terület jelenlegi (aktuális) használatának és állapotának felmérése, amit a gyorsan változó környezet indokol. A helyszíni szemlék többsége a hatástanulmányok készítéséhez kapcsolódik, de helyszíni szemle keretében kerül sor a régészetileg védett területek ellenőrzésére, melyet az örökségvédelmi hatóság jogszabályban rögzítetten a területileg illetékes múzeumok bevonásával végez (Kötv. 16. §).
A városi régészettel foglalkozó intézmények számára javasolt egy monitoring rendszer megszervezése, melyet a városi környezetben a régészeti lelőhelyeket is érintő gyorsabb állapotváltozás indokol. Ennek kiépítését a régészeti lelőhelyek értékelésén alapuló kategorizálás, illetve a területi felelősi rendszer (egy-egy szakember egy-egy meghatározott területet gondoz és felügyel) segíti.


Műszeres lelőhely-felderítés
A műszeres lelőhely-felderítési módszerek városi környezetben egyelőre legtöbbször csak korlátozottan alkalmazhatók. Ilyenek elsősorban a geofizikai felmérések különféle eljárásai, melyek – tapasztalataink szerint – a zavaró körülmények (pl. forgalom vagy használat alatt álló területek) és környezeti hatások (régi és új közművek, sínpályák, elektromos vezetékek, fedett és használatban lévő területek, többszöri, szuperpozíciós bolygatások) miatt csak szerencsés esetben hoznak használható eredményt. Ezért városi területen – a költségkímélés érdekében – minden esetben próbamérés elvégzése indokolt, még a látszólag vizsgálatra alkalmas, fedetlen és kevésbé bolygatott területeken is.
Tájékozódó jelleggel használhatók a talajfúrásos módszerrel, a beruházás tervezése során készített talajmechanikai vizsgálatok eredményei is, elsősorban a lelőhely vertikális kiterjedésének megállapítása szempontjából. A talajmechanikai vizsgálatok dokumentációját általában már készen kapjuk a beruházóktól, kivitelezőktől, s így ezeknek a vizsgálatoknak a kiterjedése és szempontjai is kizárólag az új építés igényeihez igazodnak, legfeljebb csak a „feltöltési (azaz kultúr-)réteg” vastagsága és a bolygatatlan talaj mélysége tekintetében adhatnak némi támpontot.
Tapasztalat, hogy a talajmechanikai vizsgálatokhoz kapcsolódó talajfúrásokat – kevés kivétellel – még a régészeti védettségű területeken is engedély nélkül végzik a megbízott cégek. (Előfordul, hogy a beruházók túlzott jelentőséget tulajdonítanak az általuk készíttetett talajmechanikai szakvéleménynek, s arra alapozva megkérdőjelezik a régészeti feltárás indokoltságát.)

A detektoros fémkereső alkalmazása, illetve a légi fotózás általában nem sorolható a városi régészetben általánosan alkalmazható lelőhely-felderítési módszerek körébe, használatuk csak kivételesen szerencsés esetekben járhat sikerrel.


Régészeti megfigyelés
Városi környezetben a régészeti megfigyelésnek kiemelt jelentősége van, mind a régészeti védettségű, mind pedig a régészeti érdekű területeken. Régészeti védettségű területen, vagy nyilvántartott lelőhelyeken az örökségvédelmi hatóság általában olyan esetekben ír elő régészeti megfigyelést, amikor az építés olyan közérdekű és a város üzemeltetését befolyásoló területet érint, melynek jellege, kiterjedése és határideje nem teszi lehetővé a beruházástól független, csak régészeti módszerekkel történő feltárást (ilyenek lehetnek pl. a HÉV vagy villamos pályarekonstrukciók, fő közlekedési útvonalak útpályái alatt futó közművek cseréje, burkolatcsere stb.).
Régészeti érdekű területen a hatóság általában akkor ír elő régészeti megfigyelést, ha a telek, vagy a terület kisebb intenzitású lelőhely közelében fekszik, s a beruházás csak csekély mértékben érinti a lelőhelyet, akár annak jellege, akár elhelyezkedése, akár a későbbi korok pusztításainak mértéke miatt.

A hatósági előírások keretein belül a városban folyó építési tevékenységek földmunkáinak minden formájához és minden fázisához kapcsolódhat régészeti megfigyelés. Itt ki kell emelnünk a közműfektetéseket. Városi területen sokszor csak a közművesítések, közműcserék és kiváltások adnak alkalmat arra, hogy képet alkothassunk a már ismert lelőhely még feltáratlan részének, vagy a topográfiai szempontból régészeti érdekű terület rétegviszonyairól.
Ráadásul ezek a munkák sokszor műszakilag is nehéz körülmények között (pl. közlekedési forgalom, szűk, több méter mélységű árkok, aknák) zajlanak, s sokszor még az azonos nyomvonalon végzett közműcserék esetében is elképzelhető, hogy a földmunkák eredeti rétegsort érintenek. A régészeti munkát az is nehezíti, ha a városok élő és korábbi közműhálózatáról készült térképek nem pontosak, esetleg nem állnak rendelkezésre.

Az építési munkák kezdeti fázisához kapcsolódik a bontási munkák megfigyelése, mind a felszín feletti, mind pedig a felszín alatti bontások esetében. A megfigyelések célja ekkor egyes esetekben a területen álló korábbi épületek építőanyagának szemléje, sokszor az elbontott falak magukban foglalhatnak másodlagos helyzetű kőfaragványokat (Budapesten ilyen terület lehet pl. a Vár, Óbuda és a Víziváros területe).
Másrészt az elbontott épületek alapozása, pincéi sokszor belemélyednek a régészeti rétegekbe, ezért az alapok és a pincetömbök kiszabadítása intenzív régészeti közreműködés mellett folyhat csak. A bontás során elszedett pincefalak mögött gyakran teljes rétegsor maradt ránk, melynek megtisztításával akár – egyébként csak – próbafeltárással nyerhető információknak is birtokába juthatunk.

A városi feltárás során nem egyszer arra kényszerülünk, hogy technológiai okokból együtt végezzük munkánkat a kivitelezés egyes fázisaival, mely technológiák némelyike nem teszi lehetővé, hogy a teljes területre előírt megelőző feltárást elvégezzük (pl. résfalazás esetén). Ilyenkor az építési munka menetében kell a régészeti megfigyelést alkalmaznunk. Végül néhány esetben a régészeti munka végeztével, már az építkezésre átadott területen is szükséges a földmunkák teljes időtartamára biztosítani a régészeti megfigyelést.
Erre elsősorban akkor van szükség, ha az alapozási technika miatt nem kerülhetett sor a lelőhely rétegsorának maradéktalan feltárására. Ekkor ügyelni kell arra, hogy a kivitelezők elvégezzék a bent maradó rétegek hatóság által előírt védelmét, és a kivitelezés további folyamatában ne térjenek el a terv engedélyezett változatától.

A földmunkák folyamatának figyelemmel kísérése – a földmunka jellegétől, ütemétől, valamint a várható eredménytől függően – folyamatos helyszíni tartózkodást, vagy rendszeres időközönkénti megfigyelést jelent, melynek idejét és eredményét dokumentálni kell. Ezt a feladatot a beruházóval kötött szerződésben rögzített, nyilatkozattételre jogosult, vagy szakmai vezetőként meghatározott felelős régész látja el, aki részfeladatokkal megbízhatja az ásatási gyakorlattal és helyismerettel rendelkező, ásatási technikusi, vagy asszisztensi munkakörben foglalkoztatott munkatársát is, továbbá szükség esetén bevonhat más korszakkal foglalkozó szakembert is a munkába.
A megfigyelés eredményének megállapítása, dokumentálása, szakmai jelentés készítése, a hatóságokkal kapcsolatos eljárások végzése azonban a szerződésben megnevezett régész feladata. A városi régészet rendszeréből adódóan a szerződésben megnevezett régész a terület rétegviszonyait és topográfiáját jól ismerő szakember, mindazon lehetséges ismereteknek a birtokában van, amelyek alkalmassá teszik, hogy a jelenségeket felismerje és értelmezze, s a lehető leggyorsabban dokumentálja.

A szakember(ek) előzetes ismeretei azért is fontosak, mert ők tudják, hogy az adott területen mit kell keresni, mi az, ami az egyes korszakokban az adott területen várható és az milyen formában, állapotban maradhatott ránk. Városi környezetben, régészeti megfigyelés esetén szakmailag különösen kockázatos tapasztalatlan, a helyszínt, vagy az adott terület topográfiáját nem ismerő (egyébként még oly „jó”) szakember „bedobása a mélyvízbe”, mert pótolhatatlan információk vesztésével járhat!
Városi régészettel foglalkozó intézményekben, ahol szervezett örökségvédelmi rendszer működik, az egyes korszakokat képviselő kollégák általában csapatmunkában (team-rendszerben) dolgoznak, éppen azért, hogy a több korszakot is érintő lelőhelyek esetében ne jelentsen problémát, egy-egy gyors, akár egy órán belüli konzultáció a terület különböző korszakait nemcsak történetileg, topográfiailag, hanem rétegtanilag is jól ismerő szakemberek között. Ez egyébként nemcsak az építkezés gördülékeny végzését segíti, hanem az információvesztés minimalizálását is jelenti.

A jelenlegi gyakorlatban a megfigyelés nem engedélyhez kötött tevékenység, pedig – a fentiek figyelembe vételével, legalábbis városi területen – indokolt lenne a régészeti megfigyelés engedélyhez kötése. (A korábbi, területi alapú intézményrendszer ezt kevésbé igényelte.)
A folyamatos régészeti jelenlétet – a szerződésben előre meghatározott módon – kiegészítheti néhány betanított, kézi földmunkát végző munkatárs is. A megfigyelés fent vázolt esetei sokszor igénylik is azt, hogy a szakmai irányítás (kapacitás) mellett szükség szerint megfelelő kézi munkaerő is azonnal rendelkezésre álljon. A kritikus helyeken végzett, gyors ütemű munkák ugyanis nem engedik meg, hogy minden „gyanús” jelenségnél leálljon az építkezés és a „megelőző feltárás”-hoz szükséges szerződésmódosításokat engedélyeket beszerezve álljunk neki a faltisztításnak, metszetfal-nyesésnek, vagy akár a rábontásnak, ami sokszor elengedhetetlen a jelenség korának meghatározásához.
A kivitelezéssel összhangban, folyamatos kooperációval azonban jól lehet kezelni ezeket a helyzeteket is. Ezért a beruházóval a régészeti megfigyelésre kötött keretmegállapodások többsége tartalmaz egy olyan pontot, amely a szükség esetén igénybe vehető kézi földmunkaerő biztosításáról rendelkezik.

A városi feltárásokat működtető örökségvédelmi rendszerekben kell, legyen olyan, azonnal mozgósítható szabad kézimunkaerő kapacitás, amelyet ilyen esetekben alkalmazni lehet. Ez elsősorban a város-magok esetében célszerű, ahol több méter vastag, újkorral is többszörösen bolygatott rétegsorban kell a lehető leggyorsabban eligazodnunk és tájékozódnunk. Ha ezt rosszul tesszük, az esetleg információvesztéssel járhat.
A városszéli, kevesebb rétegsorral és kevésbé bolygatott területek esetében is indokolt lehet a kézi földmunkás kapacitás biztosítása, az előkerült jelenségek szakmai meghatározása (korszak, jelleg stb.) érdekében. Ez a hatósági előírástól, a várható régészeti jelenségtől, a földmunka jellegétől stb. függ.
Ha a régészeti megfigyelés során régészeti emlék kerül elő, azt a jogszabálynak megfelelően azonnal jelezni kell a beruházó vagy a megbízó képviselőjének, valamint az örökségvédelmi hatóságnak (KÖH), s célszerű ja-vaslatot tenni a földmunkák folytatásának további menetére, illetve a régészeti beavatkozás végzésére.

A megfigyelés során előkerült emlékek dokumentálása (fotó, rajz, geodézia) a régészeti megfigyelés részét képezik. Ha az előkerült régészeti emlék azonnali szakmai beavatkozást igényel (sír- vagy kemencebontás, padlószint-vagy faltisztítás stb.), amely a beruházás földmunkáinak szükséges mértékét túllépi (pl. a közműárok falában van), ugyancsak jelezni szükséges mind a beruházónak, mind az örökségvédelmi hatóságnak. A földmunkák leállításáról és a régészeti feltárás szükségességéről és annak mértékéről, vagy a munkálatok folytatásáról mindenkor az örökségvédelmi hatóság dönt, az esetek többségében állásfoglalását jegyzőkönyvbe foglalva.
Ha a földmunkák megfigyelése során a régész azt állapítja meg, hogy régészeti jelenség nem került elő, ezt a szakmai előírásoknak megfelelően ugyancsak dokumentálni szükséges. A szöveges jelentésben nagyon fontos annak közlése, hogy a földmunka kiterjedése, a bolygatások, vagy egyéb okok következtében lett-e eredménytelen a megfigyelés. Esetenként fotó, illetve a földmunkák kiterjedését és szintadatait tartalmazó térkép egészítheti ki a dokumentációt. A negatív eredmény dokumentálása a városi régészetben rendkívül fontos szerepet játszik. A szakmai információkon túl, a későbbi felesleges munkáktól óvhatja meg a feltáró intézményt, következésképpen felesleges költségektől a beruházókat.


Próbafeltárás
Próbafeltárást írhat elő a hatóság mindazon régészeti érdekeltségű területeken, nyilvántartott régészeti lelő-helyeken, vagy régészetileg védett területeken, ahol azt a beruházás alapozási technikája, a terület beépítettségének mértéke, vagy a lelőhely korábbi fedettségéből adódó csekély kutatottsága indokolja. A próbafeltárások célja a beruházással érintett telken a lelőhely felderítése, állapotának, térbeli (vertikális és horizontális) kiterjedésének, jellegének, továbbá intenzitásának (történeti városmag területén elsősorban a történeti rétegsorok számának és vastagságának) megállapítása.
A próbafeltárásra városi környezetben is az esetek többségében a kivitelezés megkezdése előtt, legtöbbször a megelőző feltárás első fázisaként kerül sor. Egyes frekventált lelőhelyek esetében célszerű még a tervezési fázisban elvégezni a próbafeltárást, hogy annak eredményét az alapozás technikájának megválasztásakor és az épület végleges helyének kijelölése, valamint a közműhálózat tervezése során már figyelembe lehessen venni. Így a beruházás körültekintőbb előkészítésével jelentős költségcsökkentés érhető el. Tapasztalt és az örökség iránt felelősséget érző beruházók nemegyszer élnek is ezzel a lehetőséggel, mert csökkenti a beruházás kockázatát.

A próba- (vagy szondázó jellegű) feltárásokat városi környezetben is általában kutatóárokkal végezzük. A terület nagyságától és a várható régészeti emlékektől függően a kutatóárkok területének nagysága a teljes beépítendő felület 5–10–15%-áig, ritkábban – egyes helyszíni adottság függvényében (túl kicsi telken, vagy a kutatóárok nagy mélysége esetén) – akár 20%-ig terjedhetnek.
Kétségtelen, hogy minél kiterjedtebb a kutatóárok-rendszer, annál pontosabb információt nyerünk a területről. Pontosabban tudjuk, hogy a beruházás milyen mértékben érinti a régészeti lelőhelyet, milyen mértékű pusztítást okoz abban, illetve számíthatunk-e olyan megtartandó régészeti maradványokra, melyek a beruházási terv megvalósítását befolyásolják.

A kutatóárok-rendszer kialakítását a várható régészeti emlékek topográfiája, a beépítési terv, valamint a helyszíni adottságok (korábbi pincék, épületek helye stb.) határozza meg. Ha van rá lehetőség, elsősorban a nagyobb felületek esetében, a terület sávos átvizsgálása nyújt nagyobb biztonságot és kevesebb kockázatot a beruházó számára. A próbafeltárás így nemcsak a lelőhelyre vonatkozóan ad előzetes információt, hanem pontosabban tudjuk meghatározni a próbafeltárást követő megelőző feltárás idő és pénzügyi feltételeit.
Éppen ezért a próbafeltárással átvizsgált terület a későbbiekben kevesebb kockázatot rejt a beruházó számára az építkezés során, mint a pontszerűen kutatott, s a feltárás időigényének megállapítása és költségbecslése is jobban igazodik az elvégzendő feladathoz. Kárcsökkentés jelleggel a próbafeltárás helyszínéül megfelelhet az épülethez kapcsolódó közműárok nyomvonala, esetleg az épület sávalapja is, vagy akár a szomszédos épületek megerősítéséhez szükséges aláfalazások területe is. Ennek megítélését mindig a szakmai szempontok (a várható lelőhely elhelyezkedése) és az adott helyzet (beépítés mértéke, környezeti adottságok, mélységviszonyok, teleknagyság stb.) dönti el, melyhez célszerű a hatóság előzetes jóváhagyását is megkérni.

A próbafeltárás egyes esetekben – jellegénél fogva – nemcsak a beruházás földmunkával érintett részét, hanem a beruházás teljes területét érintheti. A földmunkával érintett területen kívüli szondázást indokol-hatja például a cölöpalapozási technika, ahol az épület helyén húzott kutatóárkok az alapozás stabilitását is veszélyeztethetnék, ugyanakkor az alapozás – melynek technológiája az adott esetben pl. nem teszi lehetővé a munka közbeni megfigyelést, illetve dokumentálást – pusztíthatja az ott található régészeti örökséget. Ebben az esetben a próbafeltárást az engedélyezési folyamatba illesztve kell elvégezni.
A próbafeltárás kutatóárkai függőleges kiterjedésükben is túlhaladhatják az építkezéshez szükséges földmunkák kiterjedését, azaz régészeti szakmai szempontból elengedhetetlen, hogy a történeti rétegek alatti bolygatatlan altalajt, lehetőleg több ponton is elérjük. Így nyerhetünk információt teljes rétegsorral az adott lelőhelyről, melyet nemcsak a tudományos értékelés szempontjából, hanem az aktuális építkezés és a terület későbbi beépítése során is hasznosíthatunk.

A próbafeltárás módszerei a megelőző feltárás módszereivel csaknem azonosak, s a feltárással, a dokumentálással szemben támasztott általános szakmai követelményeknek, előírásoknak – melyet a feltárást követően leadott ásatási dokumentációnak is tükröznie kell – meg kell felelniük. A feltárás általában az újkori, feltöltési rétegek gépi eltávolításával kezdődik. Ez 30–40 cm-től akár 3–4 méter vastagságú réteg eltávolítását is jelentheti. A kutatóárok szélességét mindig úgy kell meghatározni, hogy a várható mélységet figyelembe véve, a kialakítandó árok a munkavédelmi előírásoknak is megfeleljen.
Tehát, várható nagy mélység esetén, vastag újkori feltöltéssel számolva, vagy szélesebb árkot nyitunk, hogy átlagban 120 cm mélységben padkát hagyva érjük el a régészeti rétegeket, vagy pedig az árok dúcolásáról kell gondoskodni. Ez utóbbi megoldás, miután eltakarja a metszetfalat, szakmailag kevésbé ajánlott.

A technológia kiválasztásánál mindenképpen szükség van műszaki segítségre, illetve, miután a két technológia költségei sem azonosak, arról a finanszírozó beruházóval is szükséges tárgyalni. A gépi földmunkát azonban minden esetben csak régészeti irányítás mellett és kézi kiegészítő munkával együtt lehet végezni.
A régészeti rétegek feltárása, kiemelése minden esetben kézi földmunkával történik, a biztonságosan kialakított munkaárokban. A lelőhelyek többsége városi ásatás esetén több – sokszor tíz–tizenkét – réteget is tartalmaz. A próbafeltárás esetén is külön kell bontani és dokumentálni minden réteget, és a rétegekből származó leletanyagot külön kell gyűjteni. Ez azt jelenti, hogy pl. egy 200 m2 felületű próbaárokban akár 2000 m2-nek megfelelő munkát is végezhetünk a lelőhely jellegétől függően.

A rétegek felületének finom nyesése nyomán rajzolódnak ki az objektumok, melyek bontását követően kerül sor az újabb kézi mélyítésre, nyesésre és objektumbontásra, természetesen a szükséges fázisonkénti dokumentációkat követően. A mélyebben fekvő réteg bontása csak a felső réteg és az abba mélyedő objektumok bontása és dokumentálása után kezdhető meg.
Egyes objektumok (pl. sírok, vermek, kutak) néha a beásási szintjüknél több méterrel mélyebben végződnek, vagy a kutatóárok kontúrján túl húzódnak. Ezek kibontása, dokumentálása, a belőlük származó leletanyag összegyűjtése elengedhetetlen az adott régészeti réteg értékeléséhez. Hasonló okok miatt ugyancsak szükséges a falazatok – jelentkezési szintjüknél sokszor jóval mélyebben fekvő – alapozásának, alapozási szintjének megállapítása is. Az ilyen jellegű mélyítések a próbafeltárás részét alkotják.

Egyes régészeti jelenségek (beásások, falkiszedések) csak bizonyos talajnedvesség mellett láthatók, ezért a túlságos kiszáradás, vagy éppen egy esőzést követő vizenyő meggátolja a jelenség észlelését, dokumentálását. Ezekben az esetekben indokolt a felület rendszeres takarása, illetve mesterséges nedvesítése.
Bár a próbafeltárás az esetek többségében viszonylag kisebb földmunkával jár, fontos a deponálás helyének és a földelszállítás menetének rögzítése még a munkák megkezdése előtt. Városi környezetben, különösen lakott területen, kisebb telkek esetében ez külön logisztikai tervezést igényel, hiszen sokszor a próbafeltárás során kitermelt földet a tervezett beruházás érdekeit tekintve, azonnal elszállítják a területről, mert nincs hely a deponálásra. Különösen gondos előkészítést igényel a foghíj-telkek, a belső udvarok, valamint a pincében, épületbelsőben folytatott kutatások földelszállítása. Erről általában a beruházó, vagy a kivitelező gondoskodik, az ásatásvezetővel egyeztetve.

Ha a próbafeltárás során, még annak befejezését megelőzően bizonyossá válik, hogy a lelőhely jelentősége megelőző feltárást indokol, azt mielőbb jelezni szükséges mind a beruházóval, mind pedig az örökségvédelmi hatósággal. Így a próbafeltárást felfüggesztve, a munka azonnal megelőző feltárásként folytatható, ami idő- és költségcsökkentést jelenthet a beruházó számára.
A próbafeltárást régészeti szempontból indokolt esetben, ha az eredmény már kisebb terület feltárását követően is egyértelműen látható – pl. az újkori bolygatások megsemmisítették a lelőhelyet, vagy igen vastag feltöltés fedi azt, s a történeti rétegeket nem érné el a beruházás alapozása – a szükséges dokumentálást követően, a próbafeltárás a tervezettnél kisebb mértékben is elvégezhető. Ezekben az esetekben is törekedni kell azonban a szakmai szempontok maradéktalan végrehajtására, azaz a lelőhely állapotának, jellegének megállapítására, a teljes rétegsor megismerésére és dokumentálására. A próbafeltárásnak az eredetileg tervezettnél kisebb volumenű végrehajtásáról a hatósággal való egyeztetés után lehet nyilatkozni.



Vályi Katalin


Forrás: Régészeti kézikönyv